Oldal:The-convention-1931.djvu/6

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva


278
AZ ŐRTORONY
Brooklyn, N.Y.
nagyobb büntetést fog elszenvedni Jehova kezéből. Rövid időn belül eljön a „kereszténységre”, amelyet az Úr nevéről neveznek így, a legnagyobb nyomorúság, amely valaha sújtott bármely népet - Jer. 25:29-35.
Annak érdekében, hogy az emberek jobban megértsék Isten indokát, amiért ezeket a szenvedéseket a nemzetekre hozza, a zsidók történetét a Bibliában rögzítette és itt meg van említve. Az Úr kijelentette, hogy ami a zsidókkal történt, az jelképezte és előárnyékolta azt, ami a "Kereszténységgel” vagy a világ "Kereszténynek” vallott nemzeteivel fog történni. A zsidók Isten szövetséges népét alkották, de hűtlenné váltak szövetségükhöz, és bálványimádó gyakorlatokhoz fordultak. Isten elküldte prófétáit, akik figyelmeztették a zsidókat azon szándékára, hogy hűtlenség miatt nemzetüket elpusztítja. A zsidók közül a vezetők figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetést, gúnyolódtak Isten prófétáinak tanúságán, majd hamisan prófétáltak az embereknek, hogy nem jön semmilyen baj arra a nemzetre. De nem sokkal azután a zsidó nemzet el lett seperve a létezéséből. Ez a történelem most megismétlődik.
JEHOVA, tiszta és nemes dologként plántálta az igaz kereszténységet, de nem sokkal Jézus Krisztus hű apostolainak halála után a világ kereskedelmi és politikai uralkodói, a klérus által segítve és bátorítva, elfogadták a „Kereszténységet”, és vallásuknak nevezték, majd megváltoztatták Isten rendeleteit, hogy azok megfeleljenek saját önző céljaiknak, megszegték Isten törvényeit, különösképpen „az örök szövetséget", és nagy gyalázatot hoztak a Legfelségesebb nevére. Ma a világ vezető nemzetei „Keresztényeknek” vannak nevezve, és a vallás egy formalitását gyakorolják, amelyet „keresztény vallásnak” neveznek, míg vezetői tagadják Isten Igéjének ihlettetését és valóságtartalmát, tagadják Jézus Krisztus vérét, mint az emberiség megváltási árát, és tagadják Isten Királyságát, mint a föld népei helyreállításának és megáldásának eszközét. Következésképpen a „szervezett kereszténység” Sátán szervezetének alkotó része, és ellene van Istennek és az ő Királyságának, és ezért el kell pusztítani, hogy az igazság királysága uralkodhasson a világon.
A világháború 1914-ben jött, az aggasztó körülményeivel, és Jézus Krisztus próféciájának pontos beteljesítéseképpen, és teljes bizonyítékát szolgáltatta az egész „Kereszténységnek”, hogy a világ véget ért, és Krisztus Királysága közel volt. (Máté 24:3-14) Ezekre a tényekre különösen a „Kereszténység” vezetőinek a figyelme volt felhívva. Ha a „Kereszténység” akkor figyelembe vette volna Isten tanácsát, és megállt volna az ő szavában, megkíméltethetett volna a pusztulástól. A „szervezett Kereszténység” azonban nem csupán megvetéssel bánt Isten tanácsával, hanem nyíltan támogatta az Ördög szükség-alkotását, és ezt Isten királysága földi politikai kifejezésének nevezte. A „Kereszténység” vezetői, valamint a kereskedelmi, politikai és vallási előrejelzők most már szabadon megjósolják, hogy a szenvedés és a szorongás jelenlegi állapota csak átmeneti és hamarosan elmúlik, és hogy az igazságtalan emberek által irányított nemzetek hamarosan tartós békét és jólétet teremtenek. A zsidók hamis prófétáihoz hasonlóan ezek a mai jövendölők is hamisan jósolnak. (Jer. 28:1–17) Vegyék tudomásul az emberek, hogy ez a „Kereszténység” soha nem fog meggyógyulni, hanem hamarosan a legsúlyosabb nyomorúságba esik, amely valaha is a világ bármely nemzetét sújtotta. Pusztulását nem a szegény embereknek a gazdagok elleni harca fogja elhozni, hanem ez, a Jehova Isten és Királya által kiszabott büntetés eredménye lesz. – Jel. 19:11-2.
Jehova kijelenti, hogy olyan sok ember lesz megölve a baj idején, hogy a túlélők nem temetik el őket; de még azt is mondja, hogy az emberek egy része meg lesz kímélve, átvitetve a bajon és megmentve; és hogy azok lesznek a megkíméltek, akik most Isten akaratának megismerésére és teljesítésére törekszenek.
A világ reménysége Isten királysága, és nem létezik más reménység. Közvetlenül a nagy nyomorúság után Jehova királysága békét és jólétet teremt a földön. Ezért minden rend-szerető embernek most szorgalmasnak kellene lennie,
hogy tanuljon Isten királyságáról és azzal kapcsolatosan, és állást kellene foglalnia az ő királysága oldalán, és hűséggel adóznia Istennek és az ő Királyának, és így felsorakozni az örök áldásokért, amelyek azokra jönnek, akik engedelmesek és hűségesek Jehova és Királya iránt.
Ezt a figyelmeztető tanúságtételt nem „egy másik vallás kultusz adja, amely propagandával vagy prozelitizmussal (megtérítéssel) foglalkozik". Ezt Jehova tanúi adják. Azok, akik ezt a tanúságtételt teszik, nem keresnek tagokat, és nem kérnek pénzt. Jehova azon kötelezettséget hagyta mindazokra, akik teljes egészében az ő királyságának szentelték magukat, hogy ezen figyelmeztető tanúságtételt szolgáltassák. Ezeknek a tanúknak a felelőssége, tenni a tanúságtételt és a figyelmeztetést, és azok, akik hallják, felelősek Isten előtt azon útért, amelyet követnek.
MI KINYILATKOZTATJUK TELJES HÜSÉGÜNKET Isten és az ő királysága iránt, és örülünk, hogy az ő tanúi lehetünk, és hogy bizonyságot tehettünk az ő nevének tiszteletére. Hitünk megtiltja és megakadályozza azt, hogy háborúba vagy más olyan vállalkozásba kötelezzük el magunkat, amely kárt okozna az emberiségnek. Mi Jehova örökkévaló béke királyságáért vagyunk.
AZ IDŐ Jehova nagy nevének igazolására esedékes, és mint az ő felhatalmazott tanúi, és engedelmeskedve az ő parancsolatainak, most ünnepélyesen kihirdetjük ezt a figyelmeztetést, és továbbitjuk ezt a tanúságtételt.
Isten nagyon rövid időn belül elpusztítja Sátán egész szervezetét, amely magába foglalja a „kereszténységet” és minden nemzetet, amely elnyomja az embereket és rágalmazza az ő nevét. Nyomban azon nagy pusztítás után, Isten Krisztus által teljesen megalapítja az igazság kormányát az egész földön. Ezért a nép ne tanúsítson többet figyelmet az emberek által ajánlott reformterveknek. Jehova Isten királysága a világ reménysége. Mindenki, aki szereti az igazságot, teljes hűséggel adózzon Jehovának és az ő királyságának, és részesüljön áldásaiban.
Néhány héttel a kongresszus előtt el volt készítve a nyilvános beszédnek egy speciális elektromos átírási felvétele, amelyet elküldtek az amerikai és más országi rádióállomásoknak; következésképpen a fent említett, 163 rádióállomás mellett, amelyek telefonkábelekkel voltak összekötve, több mint háromszáz más rádióállomás sugározta az üzenetet elektromos átírással. Ausztráliában tizenöt rádióállomást kötöttek össze 5.000 mérföld telefonkábellel, és ez a tizenöt állomás egyszerre sugározta az üzenetet elektromos átírással. Egy Ausztráliai távirat ismertette, hogy e tizenöt állomás sugárzása tökéletes volt, és az egész országban hallható volt. Más rádióállomások Párizsban, Franciaországban és Tallinnban a Balti -tengernél hirdették az óra üzenetét. Az egyházi Anglia prédikátorai megakadályozták az üzenet sugárzását, és így megfosztották a tartomány jó embereit a hallás lehetőségétől, de más módon kell majd ezt megkapniuk. Az ellenség tehetetlen annak megakadályozásában, hogy az emberek megkapják a figyelmeztető értesítést és a királyság üzenetét. Az ő kegyelméből az Úr serege elviszi az üzenetet a Kereszténység minden tájára.
ÚJ NÉV
Július 26-án, vasárnap délután 16 órakor a kongresszus előtt a következő határozat volt bemutatva ás felolvasva:
EGY ÚJ NÉV
MIVEL 1874 körül az isteni próféciák beteljesüléseként az Úr Jézus Krisztus megkezdte a „Jehova előtti