Oldal:Munka-1937.djvu/7

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
A lap korrektúrázva van


27
nekem; azokat is elő kell hoznom és hallgatni fognak az én szómra és lesz egy akol és egy pásztor." (János 10:16) A nagysokaság fog a „más juhokból" állani, akiket az Úr szervezetébe gyűjt s egykor az összegyűltek mind az Úr Jézus Krisztus nyájának lesznek tagjai. A maradék munkája a nagysokasággal kapcsolatban az ország evangéliumának hirdetéséből, Jehova nevének és szándékának bizonyságtevéséből áll, amit királya útján végez, s annak kihangsúlyozásából, hogy csak Isten országa képezheti az emberiség reménységét Krisztus uralkodása alatt. Ez a hír nyújt vigaszt azoknak, akik a körülöttük látható igazságtalanságok miatt gyászolnak és panaszkodnak, s mivel igazság után sóvárognak és vágyakoznak. A maradék tartozik megmutatni a jóakaratúaknak az Isten szervezetéhez vezető utat, hogy oda meneküljenek és a menedékvárost megtalálják.
Üdvösség
28 Semilyen más eszköz, csakis Istentől Jézus Krisztus útján lehet üdvösséget és életet nyerni. (Apcsel. 4:12) Az Úr a felkent maradék kötelességévé tette, hogy hirdesse ezt a fontos igazságot a nép előtt, mégpedig most. Ezen felelősség elől nem lehet kitérni és kijátszani sem lehet. Éppen oly igaz az is, hogy azok, akik most élnek és hallják az igazságot Istenről és az ő országáról, de azt elvetik, nem fogják túlélni Armageddont. Ha felismerjük ezt a tényt, akkor Jeremiás prf. kijelentését is meg fogjuk érteni, miszerint Armageddon végén oly sok lesz a holttest, hogy akik azt túlélik, eltemetni sem győzik. (Jeremiás 25:33) A maradék tartozik felvilágosítani a jóakaratú embereket Isten szándéka felől. Senki sem végezheti el a másiknak kiosztott munkát. Mindeniknek el kell végeznie a részét, amellyel megajándékoztatott. Egyesek azt következtették, hogy egy bizonyos nagy munkát a maradék-osztály egy bizonyos személyének kell elvégeznie, s így a maradék között van néhány nagy ember ennek a munkának elvégzésére. Ennek a következtetésnek nincsen Írás-bizonyítéka. Ellenkezőleg, a Szentírás, főképpen Abdiás prf. kimutatja, hogy az egyes személyek nem emeltetnek ki a templomosztály tagjai között. A templom-osztály vagy a maradék minden tagja egyenlő alapon áll. Közülök egy, sem hatalmas, vagy rendkívül fontos. Mindnyájan az Úr szolgái. Egyiknek sincs oka dicsekednie fontosságával vagypedig azzal, hogy egy rendkívüli, csodálatos munkát kell végeznie. Mindenik tartozik engedelmeskedni az Úr parancsainak és az Úrnak tartozik adni minden dicsőséget és,hálát, nempedig embereknek. Ezen a napon a választott szolga egyetlen tagja sem fogja elkövetni „Szamária bűnét", illetve nem fog másokat tisztelni és dicsőíteni az Úr helyett. Ha valaki amellett marad, hogy a saját személye részére foglalja el a dicsőséget és tiszteletet, vagy azzal másoknak hódol, ez annak a bizonyítéka, hogy nem tartozik Isten választott szolgaosztályahoz.
Idő
29 Mikor végezze el tehát a maradék a neki elrendelt munkát és figyelmeztesse s vigasztalja a nagysokaságot alkotó, jóakaratú embereket? Al¬
kalmasabb lesz az idő erre a munkára Armageddon után? Nem, mert a királyság hírét Armageddon előtt és nem utána, kell elvinni a nagysokasághoz. A nagysokaságot alkotó jóakaratú embereknek még Armageddon előtt kell a „menedékvárosba" menekülniük s nem azután. Most van a kellemes idő, amikor az Úr az emberedhez küldi az üzenetet, amit azelőtt tesz, mielőtt büntetése Sátán szervezetére következik. Nyilván az ördög befolyásának kell tulajdonítani, hogy azzal akarják elhitetni az embereket, hogy a nagysokaság összegyűjtésének munkája Armageddon után fog történni.
30 A választott szolga-osztály nem engedi magát rászedetni és befolyásolni a ravasz ellenség fogásai által és nem lesz hanyag; hanem most még szorgalmasabban fogja teljesíteni az Úr parancsát. Több szöveget fogunk most idézni melyek a nagysokaság felvilágosításáról szólnak és teljesen eldöntik a kérdést, hogy a bizonyságot Armageddon előtt kell elvinni a nagysokasághoz.
31 Az Úr Ezékiel prf. 9. fej-ben egy prófétai drámát jegyeztetett fel, ami döntő jelentőségű a szóbánforgó kérdésben. Jehova tanúbizonyságainak szerepét egy gyolcsba-öltözött ember játsza, akinek irószerszám van az oldalán, ma ezek vannak megbízva az ő munkájára. A panaszkodó, szenvedő emberek e jövendölésben a kétszínűek sanyargatásából szabadulni kívánó jóakaratú embereket példázzák; a hat fegyveres férfi az Úr hadait példázzák, akiket Armageddonkor a pusztítás munkájára fog használni. Az Úr azt parancsolja, hogy az írószerszámos férfi, Jehova tanúbizonyságainak maradéka, keresztülvonuljon a „kereszténységen" és a panaszkodókat megjelölje, azáltal, hogy az igazság hallgatásának és megismerésének alkalmában részesítse. Az Úr szolgája a parancs értelmében végzi munkáját és fogja befejezni; azután beszámol róla, amint azt a 11¬ik vers mondja: „Parancsod szerint cselekedtem." S csak azután kezdődik a pusztítás s akkor senki sem részesül kíméletben, csakis azok, akik homlokaikon elpecsételtettek. Ez a prófétai dráma véglegesen megállapítja Jehova munkájának idejét és sorrendjét s megmutatja, hogy a bizonyságtevés munkájának Armageddon kezdete előtt kell történnie és befejeződnie.
32 Ez a következtetés további megerősítését Lótnak Sodomából való menekülésében találja, ami Mózes 1. 18. és 19. fejezetében van feljegyezve. Isten elküldte képviselőjét Sodomába az ott elkövetett szörnyűségek megállapítása és Sodorna elpusztítása végett. Ábrahám az Úr színe előtt állott és közbelépett a város érdekében. Isten közölte Ábrahámmal, ha tíz igazat fog találni a városban, nem fogja azt elpusztítani. De még ennyit, sem talált ottan. Csak Lót a feleségével és két leányával menekült el; a többiek elpusztultak. Tudjuk Sodoma Sátán gonosz földi szervezetét példázza, főképpen az álkeresztény részét; mert írva van, hogy a „nagy város Sodomának hívatik, ahol az Úr Jézust is megfeszítették." (Jelenések 11:8) E prófécia végső teljesülése nyilván a világ végén az Úr Jézus visszatérése után történik; mert Jézus mondotta: „Miképpen Lót napjaiban volt: ettek, ittak, üzérkedtek, ültettek és építkeztek; de amidőn Lót eltávozott Sodomából, kénköves tűz hullott az égből és mindenkit elpusztított. Ha-