Oldal:Malakiás-rész-1-1937.djvu/15

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
A lap korrektúrázva van


36
palástját, hogy a tökéletlenségeket eltakarja s így a ragaszkodás és az istentisztelet kedvesen fogadható áldozatát vigye Isten elé. (Zakariás 3:1—5; Ésaiás 6:1—11; 61:10; Kor. II. 6:14—18) A szentélynek meg kell tisztulnia azok eltávolítása által, akik teremtmények (emberek) kegyeire pályáznak. (Dániel 8:14) Ebből következik, hogy aki valamily okból engedményeket tesz az ördög szervezetének, nem fog bemenni és nem fog megmaradni a templomban. (Ezékiel, 40:8-10) Egy ideig a kipróbált maradék közé vegyűlhetnek, amíg a maradék földi testben tartózkodik de mégsem tartoznak, a templomi osztályhoz; idővel azonban ezeket fel lehet ismerni a cselekedeteikről s így felismerhetővé válik, hogy tényleg hol tartózkodik.Az Úr a szívállapota szerint ítél meg mindenkit és annak idején min den önzés és megalkuvó szellem ki fog tűnni világosan és a hűtlenek eltávolíttatnak, az Úr szentséges szervezetéből.
Kedves áldozatok
40
A tisztító művelet kiterjed a Lévi törzs egész hasonmási osztályára, ami teljesen azt bizonyítja, hogy a léviták nem példáznak a papoktól különálló felszentelt osztályt, amely csak részben lenne hűséges és az áldozatra kényszeríteni kellene. A hasonmási léviták különböző tisztségekben szolgálnak és különböző munkát végeznek Isten szervezetében; de mindazáltal az összes hűségeseknek egyenlőképpen tisztáknak, híveknek és megbízhatóknak kell lenniök. A tagokat Isten helyezi el a testben, úgy, amint neki tetszik, s akár egy, vagy más tisztségben is szolgáljunk neki, mindenesetre teljesen tisztának és az Úr előtt kedvesnek kell lennünk. A próféta Lévinek az Úr szolgálatában működő ezen megtisztított fiaira utal, akik a nekik kiutalt helyen szolgálnak, amidőn így szól: „És kedves lesz az Úrnak a Júda és Jeruzsálem ételáldozatja, mint a régi napokban és előbbi esztendőkben." (Malakiás 3:4) A „Júdának" nevezettek e szövegben az igazi „júdabeliek" maradékát példázzák, akik az Úr tisztogató műveletéből tisztán kerültek ki. Áron fiai részben Lévinek és részben Júdának voltak a leszármazottai; mert édesatyjuk a Júda törzséből nősült, amely törzs az uralkodóházat nyújtotta. (Mózes II. 6:23) „Jeruzsálem" Jehova szervezetének az elnevezése, amely a maradéknak, az igazi lelki zsidóknak a szülőanyja a földön. (Gal. 4:26) Ezek most mindnyáján kedves áldozattal tartoznak áldozni az Úrnak; mert ennek az áldozatnak tisztának kell lennie minden teremtményimádástól, mivel az ilyesmi „bálványozás" és „Szamária bűne" lenne. Az ily áldozatnak a Baál-tisztelet minden formájától is mentesnek kell lennie. Oly szolgálatnak kell lennie, amely teljesen Jehova nevének igazolására van szentelve. Jehova éppen e cél érdekében választott ki magának egy népet az emberek közül. Ezek a kiválasztottak lettek az ő felkent bizonyságtevői és tovább is híven tartoznak képviselni őt. Amidőn az ördög valamely képviselője feltartóztat s megkérdezi, hogy közreműködtök-e abban az emberi törvényekbeütköző munkában, a hívek mintegy a következőképpen fognak válaszolni: „Mi az oly törvénynek engedelmeskedni nem tartjuk szükségesnek, amely teljesen ellenkezik Isten törvényével. A mi Istenünk, akinek a
szolgálatára szenteltük magunkat parancsolta, hogy tegyük közzé, hogy az ő országa eljött; s az ő kegyelméből erre törekedni is fognak még akkor is, ha azt nekünk törvényesen meg is tiltanák. Mi Istennek kívánunk és tartozunk engedelmeskedni, akár tetszik, vagy sem az embereknek. Inkább Istennek kell szolgálnunk, mint embereknek. (Dániel 3:16—18; Apcsel. 5:29) Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy az Úr szolgájának valamikor is gorombának, haragosnak vagy dühősnek volna szabad lennie. Az Úr szolgája nyíltan tartozik megmagyarázni az igazságot; a nyíltság az igazságnak emberektől való félelem nélküli megmagyarázását jelenti. Azt jelenti, hogy teljesen tárgyilagosan, világosan és határozottan, szégyenkezés nélkül közöljük az igazságot, amidőn arra felszólítanak. Nyíltság az igazság hirdetésében, ez az, ami most Isten népének parancsolva van. (János I. 4:17, 18) Ez őszinteséget és közvetlenséget jelent, az Úrban való teljes bizodalommal, akinek szolgálunk. Némelyek azt gondolják, hogy ők az igazságot a világi tisztviselők előtt kemény szavakkal tartoznak kifejezni és dacolni tartoznak velük. Az ilyen viselkedés teljesen téves. Némelyek azt gondolták, hogy heljesen viselkednek, amidőn iskolákat kerestek fel és ott játszottak el hanglemezen egy oly előadást, amely az amerikai zászlóköszönés ellen tiltakozik. Az ily viselkedésükkel helyrehozhatatlan ügyetlenséget követtek el. Természetesen mindenkor kell keresnünk az igazság ismertetésének alkalmát, de semmi esetre sem szabad olyképpen cselekednünk, hogy azzal másokat haragra ingereljünk, meghívás nélkül menve el valamely iskolába vagy valamely gyülekezési helyre. A nyíltság és őszinteség csupán azt jelenti, hogy sohasem vonakoduhk hirdetni az igazságot, ha arra alkalom kínálkozik és keresni is fogjuk az ily alkalmat. Ha valakit bíróság elé idéznek és felszólítják, magyarázza meg, hogy miért terjeszti Isten országának ezen evangéliumát, a hűségesek nem fognak menalkudni az igazság hirdetésében, az igazság valamely részét eldugván, vagy hajbókolva a világi tisztviselők előtt, amint a jelentések szerint némelyek cselekedtek. A hűségesek teljesen közvetlenséggel, nyíltan és az Úrban való bizodalommal fognak vallást tenni az Úrról, hogy az ország evangéliumát hirdetik, mégnedig Isten parancsa teljesítéseképpen; s hogy az Isten törvénye toronymagasan áll minden más törvény felett, amiket emberek vagy emberi alkotmányok csináltak. Az ily nyíltság és közvetlenség az igazság hirdetésében és Jehova nevének bizonyságtételében be fogja bizonyítani az igazság ellenségei előtt, hogy az Úr van vele az ily bizonyságtevőkkel s ez mindenkor el fogja riasztani a gonosztevőket. Erről írta az apostol: „És semmiképpen meg nem rettentek az ellenségtől. Ez lesz majd az Istentől szerzett oka annak, hogy ők elvesznek, ti meg üdvözültök. Mert megadatott Krisztusért, nemcsak hogy higyjetek benne, hanem hogy szenvedjetek is érte." — Filippi 1:28, 29
41 Az ily nyíltságukért és Isten iránti félelemnélküli hűségükért a maradék közül talán többen nehéz testi bántalmazásban is részesülhetnek, sőt egyeseket meg is ölhetnek; attól féljünk-e azonban, hogy nem fogunk tetszeni az embereknek, s ebből kifolyólag bántalmak és sérelmek érhetnek vagypedig inkább attól féljünk, hogy az Úr-