Oldal:Jehova gondviselése-1-2-rész-1937.djvu/6

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
A lap korrektúrázva van


94
zsefnek alárendelt szerepben jelenik meg. Ez az ígért mag része lett, mivel Krisztus testének a tagja. — Galata 3:29.
17 Benjámin, édes testvérével, Józseffel együtt e prófétai drámában oly szerepet játszik, amely Jehova királyi házát példázza, melynek Jézus Krisztus a nagyobbik fia. Amidőn Józsefet születésekor Rákhel elnevezte, így szólt: „Adjon nekem az Isten más fiat is hozzá!" Ezzel Benjámin későbbi születéséről jövendölt; tehát József e drámában nemcsupán Jézus Krisztust példázza, hanem az eredeti maradékot is, amely az 1918-ban bekövetkezett megpróbáltatásokat kiállotta, amidőn az Úr templomának ítéletéhez kezdett, amely megpróbáltatásból a „hű és a bölcs szolga osztály" került ki. Ezt az eredeti maradékot példázta Márdokeus és Naomi is. Benjámin a drámában azon szerepet játsza, amely útján az 1922 utáni maradék van bemutatva; a maradék ezen részét példázza Eszter és Ruth is s ez is a választott szolga vagy királyi ház tagjává lett. Édesanyjukat, Rákhelt nagyon szerette Jákob; tőle született ez a két fiú, Rákhel tehát Siont, Isten egyetemes szervezetét példázza, amely Jehova királyi családját szüli. Amiképpen Jákob Rákhelt szerette a legjobban, úgy szereti Jehova is Siont, az ő szervezetét, mert ez szüli a királyi házat, a királyfiakat, illetve a mennyek országának osztályát.
18
Benjámin születéséig József volt egyetlen fia atyjának, amely kedvenc feleségétől, Rákheltől született, mindenkor ő volt atyjának kedvence (János 3:16): Így volt tehát Jézus Krisztus is „Isten egyetlen szeretett fia", „minden teremtés között az első szülött". (Kolossé 1:15) „Az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm". (Máté 3:17) „Én elsőszülöttemmé teszem őt és fellebbvalóvá a föld királyainál." (89. zsoltár 28) Jehova szándéka szerint észszerűen József volt az elsőszülött, Ábrahám, Izsák, Izrael előképi magva, akiben mindazok áldásokban részesülnek, akik valaha is áldást nyernek. (Mózes I. 28:13, 14) Jézus Krisztus az egyetlen, jogosult és megfelelő „magva Ábrahámnak", akiben a föld minden családja áldásban részesül. Ez az ígért áldás Kr. u. 33-ban pünkösdkor kezdett teljesülni s attól kezdve Krisztus ezeréves országlásának végéig fog tartani. Azon körülmény, hogy József és Benjámin is Jákob öregségében születtek, példázza Isten szervezetének négyezeréves terméketlenségét, amely idő Édentől Jézus Krisztus megkereszteléséig telt el, amidőn mint Isten szeretett fia, akiben ő gyönyörködik, elismertetett. (Máté 3:17) Akkor, amidőn Jézus Krisztus a Jordánnál szellemtől született, mondhatta Sion, illetve Isten szervezete, miképpen Rákhel mondotta: „Isten eltávolította az én szégyenemet!" Akkor született meg Isten egyetemes szervezetéből Jézus Krisztus, atyjának nagy igazolója, aki a kitűzött időben el fogja távolítani a Jehova nevére halmozott gyalázatot s azon szégyent, amely azáltal Isten szervezetére háramlott. Így példázta József a szégyen nagyobb eltávolítóját, Jézus Krisztust. A két fiú, József és Benjámin, a teljességre emelkedett Krisztust példázza. Rákhel halála, amely Benjámin születésekor következett be, aki a második fiú volt, nyilván azt példázza, hogy Jehova szervezetének a királyi családot megszülő rendeltetése akkor fejeződik be, amidőn a maradék utolsó tagjai
is megszületnek, akiket Ruth és Eszter is példáznak.
19
József testvérei, illetve a tíz mostohatestvér, akik a prófétai dráma első részében Józsefre irigykedtek és őt gyűlölték, nyilván azokat példázzák, akik irigykednek Jézus Krisztus tényleges követőire és rosszul bánnak velük, mivel azt látják, hogy Isten nagyobb kegyekben részesíti Jézus Krisztus igaz követőit. Ezek tehát a jonadáb osztályt, a „számtalan sokaságot" vagy a „más juhok" osztályát képviselik, akiket Jézus Krisztus Atyja nyájához fog terelni. (János 10:16) Ezek Isten szervezetének földi gyermekei. Sion, Isten szervezete ezen földi gyermekei szülése tekintetében Jákob többi, három felesége, Lea és a két ágyas útján van példázva, akik József és Benjámin mostohatestvéreinek voltak édesanyáik. Ezek a dráma főszereplői. Azok akik a drámában alsóbbrendű szerepet játszanak, a szöveg tüzetes megvizsgálásakor kerülnek megvizsgálás alá, úgy a szerepeiket, mint azok jelképi jelentőségét illetőleg is. Előzőleg azonban el kell olvasni a drámából szóló bibliai feljegyzést. Ez a történet Mózes I. könyvében a 37. fejezettől az ötven fejezetig terjed.
A dráma
20
A szereplőkről és a szerepekről az előzőkben közölt magyarázatok dogmatikainak tűnhetnek fel, miértis tüzetesebben meg kell vizsgálnunk a szöveget, hogy teljesebben meg tudjuk érteni Isten szándékát. Ha Isten igéjének e közleményét a látható tényekkel szembeállítjuk, látni fogjuk, hogy ezek teljesen egyeznek egymással s így bizonyosak lehetünk afelől, hogy a prófécia megértésének kulcsát megkaptuk. Jehova a régmúltban rendezte ezt a drámát és a maradék érdekében készíttetett róla feljegyzéseket. Remélhető tehát, hogy afelől felvilágosítja maradékát Armageddon előtt a hívek reménységének a veszélyes időkben való megerősítésére. Az úr templomában, amit a kívülvalók nem látnak, ami emiatt sötét nekik, megvilágítja jövendöléseit és a templomi osztály értelmét és oktatásban részesíti. Ezért mondja Jézus a templomi osztálynak: „Amit a sötétben mondok nektek, a világosságban hirdessétek; és amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek." — Máté 10:27.
21 Ebből tehát az következik, hogy a maradék, mihelyt értesül az igazságról (tényállásról), melyek a próféciákat megvilágítják, közölni tartozik azt, illetve azon szövegeket, melyek a prófécia teljesülését mutatják, az igazságra szomjazókkal, illetve a gyászolókkal, akik vigaszra szorulnak, s akikhez a maradék tagjai mint Isten felkent szolgái a vigasz átszármaztatására küldetnek. Ezek a jóindulatú emberek és a maradék tartozik mindenkivel közölni Isten szándékát, akik azt megismerni és az ő akaratát cselekedni kívánják. A maradék az Úr parancsához híven fogja közölni a jonadábokkal, amit „fülbe súgva hall".
22
Elsősorban tehát azon szövegeket kell megvizsgálni, melyek Mózes I. 37:1. versével kezdődnek: „Jákob pedig lakozék az ő atyja bujdosásának földjén, Kanaán földjén." Jákob is, miképpen nagyatyja, Ábrahám, „oly város eljövetelét várta (Isten királyságbeli szerv.), amelynek fundamentomai vannak s amelynek Isten a teremtő-