A lap korrektúrázva van
116
a csatájában való megnyilatkozása előtt kell összegyűjtessék. Ez a munka most folyamatban van.
23 A mindenható Istenhez imátkozva, mondották a tengerészek: „Ne vesszünk el ez ember lelkéért, és ne háríts reánk ártatlan vért." Helyesen akartak eljárni, hogy ne pusztuljanak el, mint a „kecskék", akik Jehova tanúinak szántszándékos gonosz üldözése miatt pusztulnak el. A hat menedékváros azon gondviselést árnyékolta elő, amelyet Isten a jóakaratú emberek érdekében szerzett. (Mózes IV. 35) Csakis azáltal lehetséges ezeknek a jóakaratú embereknek továbbra is Jehovához imádkozni s hallgattatik meg imájuk, hogy a gyilkos "kecske"-szervezetet elhagyják, amely szervezet továbbra is Jehova tanúinak a megsemmisítésére törekszik. A tengerészeknek Jehovához való kiáltása a jóakaratú emberek imáját szemlélteti, akik Istenhez kiáltanak segítségért. Ez azt mutatja, hogy az emberek, előbb el kell hagyják az ördög szervezetét s Istenben és Királyában kell bízzanak, mielőtt a menedékvárosba menekülhetnének.
24 A tengerészek tudomásul vették, hogy Isten támasztotta a vihart és így szóltak: „Te Jehova, úgy cselekedtél, amint akartad." Ezek Jehova tetszése szerint kivántak cselekedni. Igy mutatja ki a prófétai kép, hogy Istennek tetszik az embereket bizonyos tapasztalatokon átvezetni, hogy Jehovától várjanak segítséget, valamint hogy Isten azt akarja, hogy az Úr Jonadáhoknak is nevezett „más juhai" Jehova tanúival a királyság hirdetésében együttműködjenek, mégha az is megtörténne, hogy ezáltal Jehova tanúinak az élete veszélyeztetve lenne. A "kecskék"-től jövő kegyetlen üldözésre való tekintet nélkül folytatni a bizonyságtevést azt jelenti az Úr tanúi számára, hogy az erőszakos rendszabályok veszélyének teszik ki magukat; mindazáltal a „más juhok", illetve, a jóakaratú emberek a maradék mellett kell álljanak és alkalom adtán velük közre kell működjenek, mégha ez a maradékra mégnagyobb veszélyt hozna is. Ezt világosan illusztrálja a próféciának a fentemlített 14. versben feljegyzett része.
25 A tengerészek elhatározták, hogy eleget tesznek Jónás kivánságának, s ez a valóságban Isten akarata volt. Hasonlóképpen ismerik fel az Úr „más juhai" az Isten akarata cselekvésére vonatkozó kiváltságukat: „És felragadták Jónást és bevetették őt a tengerbe, és megszűnt a tenger a háborgástól." (Jónás 1:15) Amidőn a tengerészek Jónást a tengerbe vetették, nem saját ítéletüket hajtották végre rajta, hanem a nekik adott utasítás vagy parancs szerint cselekedtek, hogy Jehova akarata történjen szolgájával. Ehhez hasonlóan Isten, most is azt akarja, hogy a Jonadábok Jehova tanúival teljesen együtt működjenek, ha ezek veszélyes helyekre mennek a királyságról való bizonyságtevés végett. Közvetlenül Jónásnak a tengerbe való vetése után a vihar elcsendesedett s a tenger nyugodt lett. „És örültek, hogy lecsillapodtak, és a kívánt partra vezette őket." (107. Zsoltár 30) A jóakaratú emberek nagy szorongattatásban voltak, mielőtt a mai nyugtalan időkben az Úr kezét megnyilatkozni látták; s amidőn felismerték a Jehova Isten szolgálatára vonatkozó kiváltságukat, hozzáláttak ennek megtevéséhez és a „menedékvárosba", illetve Isten szervezetébe menekültek. Így öröm töltötte el őket és azon reménnyel néznek a jövőbe, hogy Jehova őket haragjának Armageddonkor való megnyilatkoztatása idején megkíméli és épségben örökre az ő seregébe vezeti.
26 Kétségkívül ekkor történt meg először, hogy ezek a tengerészek szemtanui lehettek Isten hatalma megnyilatkozásának. Tudták, hogy egy közönséges hatalom nem képes lecsendesíteni egy heves vihart és tudták
azért, hogy aki ezt a vihart lecsendesítette, csak a mindenható Isten lehetett. „Azok az emberek pedig nagy félelemmel félték Jehovát, és áldozattal áldoztak Jehovának, és fogadalmakat tettek neki." (Jónás 1:16) Az általuk bemutatott áldozat szintén hozzátartozott a képhez, s mivel az összhangban volt a Szentírással, az egy állat vérének az áldozata kellett legyen; mert „vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat". (Zsidók 9:22) A képnek ez a része azt mutatja, hogy aki Istenhez kiált, meghallgatásban részesül, neki fogadalmat tesz és kedves áldozatot, mutat be, annak hinni kell Krisztus Jézus kiontott vérében, mert más név nem létezik, mely által meg lehetne menekülni. (Csel. 4:12) Midőn a tengerészek Jónást, a tenger hullámaiban elmerülni látták, megint a jóakaratú embereket szemléltették. Hogy látták volna, amint a hatalmas hal elnyeli, a feljegyzés nem mondja meg. Most pedig térjünk a tényekre, amelyek a beteljesedést mutatják:
27 1918-ban és azóta sok jóakaratú ember látta, hogy Jehova tanúit hogyan nyeli el a földön a fanatikus emberiség dühöngő hullámai, és ez kétségkívül sok őszinte embert arra indított, hogy Istenhez forduljon segítségért. A világháború folyamán Jehova sok szolgáját börtönbe, vetették igazságtalanul és így a fanatikus uralkodó hatalmak elnyelték őket; de a jóakaratú emberek egy petíciót, hordoztak körül, hogy jótállás ellenében a foglyok kiszabadulását eszközöljék ki, s csupán néhány nap alatt 700 000 ember írta alá a petíciót, így juttatván kifejezésre az Úr szolgái iránti jóakaratukat. Ennek a petíciónak az aláírásával a jóakaratú emberek közreműködtek az ellen jelképes Jónás-osztály kiszabadításában, hogy a szolgálatot folytathassák, mégha ez a maradékot veszélyes helyzetbe is juttatta. Amidőn a jóakaratú emberek megkísérelték Jehova tanúinak a fogházból való kiszabadítását, a maguk részéről segítséget kerestek e tanuknál. Hasonló volt a helyzet a Gibeoniták esetében is, amidőn ezek Józsuéhoz fordultak segítségért s egy üzenetet intéztek hozzá, mondván: „Ne vond meg kezeidet a te szolgáidtól! Jöjj fel hozzánk hamar, és ments meg minket, és segíts rajtunk!" (Józsué 10:6) Hogy a Jehova fogságban lévő szolgái érdekében benyújtott petíciót aláírók tudták vagy sem, ezen cselekedetük által mégis azok közelségét és segítségét keresték, akik Istennek szolgálnak.
28 Itt véget ér egy kép a jövendölésben és egy másik veszi kezdetét.
Jónás a pokolban
29 Jónás most egy oly szerepet játszik a prófétai képben, amely különösen Krisztus Jézusra vonatkozik s azokat a hű követőket is szemlélteti, akik a világháború folyamán fogságba vettettek, "Jehova pedig egy nagy halat rendelt [angol Biblia, készített], hogy benyelje Jónást. És lőn Jónás a halnak gyomrába három nap és három éjjel." (Jónás 2:1) A héber szó jelentése, melyet az angol Biblia ,,készített“-nek fordít, „meghatározni, kirendelni vagy odavinni". Jehova nem teremtett akkor és ott egy nagy halat, amelynek Jónást el kellett nyelni, hanem meghatározott és kirendelt egy oriáshalat, — amely kétségkívül már régen létezett és kellő időben a helyszínre vitte; s ez a hal bizonyos szerepet játszott a prófétai képben. Ez azt mutatja, hogy Isten akármilyen teremtményt felhasználhat, hogy feltett szándékát képekben illusztrálja, tekintet nélkül, hogy ez a teremtmény tudatában van annak vagy nincs. Hogy a nagy hal elnyelte Jónást, nem Jehova szolgájának a megbüntetése végett történt, hanem annak biztonságára szolgált. Ha Jónás azt a halat nem használhatta volna, sohase került volna élve a partra. Jézus
