A lap korrektúrázva van
Egységben és egyetértésben egy új világért
3
egységre kell gyűjtessék. Ezek a földön mindenhol össze is gyűjtettek, nem fizikai együttlétre, hanem célban és törekvésben való egységre szervezetben, cselekedetben s az élét nagy tankönyve, a Biblia megértésében való egységre. Ezért nem engedik magukat szétforgácsolni vagy szétzülleszteni sem a vallásos szekták vagy szervezetek véleménykülönbségei, sem pedig a nemzetek politikai civódásai és vitatkozásai által. Ezek elismerik a Bibliának a "Krisztus testére" vonatkozó alapelvét és szilárdan kitartanak emellett: "Nincs többé zsidó, semn görög, nincs rabszolga sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban". Galata 3:28.
5 "Krisztus teste" e tagjai testi vagy természetes származásukra nézve sok különböző nemzetből származnak; de ők többé nem test szerint élnek. Ha még test szerint élnének, nem lehetne egységre hozni őket, különösen nem ebben az időben, amikor nemzet nemzet ellen és királyság királyság ellen támad." Az igaz keresztények "maradéka" az egymáshoz való vonatkozásban a II. Kor. 5:16-18-ban feljegyzett egyesítő szabály szerint élnek: "Így tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk test szerint. Sőt ha Krisztust ismertük is test szerint, többé őt sem ismerjük így. Ennélfogva ha valaki Krisztusban van, új teremtmény az. A régiek elmúltak; imé minden újjá lett! Mindez pedig az Istentől van, aki minket kiengesztelt önmagával a Krisztus (Jézus) által".
6 Itt fel van állítva az alapelv, melyet a háború utánra szánt úgynevezett "Atlantik-Charta" szerzői nem vettek számításba, sem az egy "szebb és jobb világ" tervezgetésénél nem gondoltak rá. Akik a béke fenntartására irányuló nemzetközi szervezetet terveznek, melyet megfelelő rendőrhatalom kell támogasson, minden hatalommal nemzetközi együttműködésre törekszenek, mindazáltal elfelejtik amellett, hogy a nemzeti különbségeket hogyan hidalják át és győzzék le. Egyes nemzetek önállósága ahogy a népeknek önrendelkezési joguk legyen. Így az "új-rend"-re vonatkozó indítványok megszövegezői engednek az olyan erőknek és hajlandóságoknak, amelyek elválasztó falakat és szétágazásokat akarnak felállítani; tehát soha sem fog létrejönni egy (egyedülálló) világ, amely tartós időn keresztül összetarthatna.
7 Szerencsére a földön ma van sok nemzetből való olyan ember, akik nem arra várnak, aminek a háború utáni felépítésével világi politikusok dicsekszenek, hanem máris egymással való törhetetlen egységben való együttélést kezdtek. Ezek a fentnevezett "maradék" barátai és társai. Ezek nem arra számítanak, hogy a "maradékkal" együtt felvétetnek a mennybe s az Uralkodó Krisztus Jézussal a királyságban az új világ felett egyesülnek. Reménységük és várakozásuk arra irányul, hogy itt a földön maradnak s a mennyei királyság alatt testvéri egyetértésben és együttműködésben örökké élnek. Sok évszázaddal ezelőtt ki lett nyilatkoztatva, hogy napjainkban a most uralkodó s mindent felölelő háború ellenére az emberek egy ily osztálya lesz az összes népek között.
A következő szavakkal van leírva: "Ezután (miután az apostol a Krisztus teste 144 ezer tagját látta, akik a királyságban vele uralkodnak) látomásom volt s ime minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből való nagysokaság, amelyet senki sem tudott megszámlálni, ott állt a trón előtt és a Bárány előtt fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaágakkal és nagy hangon ezt kiáltották: Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónon ül és a Bárányé! Ezért vannak az Isten trónja előtt és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában és a trónon ülő fölöttük fog sátorozni. (Rösch: velük lakozik). Ezek többé nem éheznek meg és nem szomjaznak meg". Jelenések 7:9, 10, 15, 16.
8 Ezek látják és elismerik Isten trónját, illetve az ő országát. Egyetértésben szolgálnak az ő templomában, amely "imádságnak háza az összes nemzeteknek". Jehova Istennek és a Báránynak, nagy Békefejedelemnek tulajdonítják az üdvösséget, a hatalmat és megmentést, nem pedig a világi kormányzóknak, ezek szimbólumainak és felségjeleiknek. Ebből tehát kitűnik, hogy ezek nem engedik magukat szétforgácsolni és széthúzáshoz vezetni azon körülmény által, hogy minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből" jönnek. Az egyesítő erő életükben az isteni trónhoz, Isten országához való ragaszkodásuk. Szilárdan kitartanak a keresztény szabályokban ismertetett alapelv mellett: Többé nincs görög és zsidó, körülmetélés és kötülmetéletlenség, barbár és szittya, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus... Szenvedjétek el egymást, bocsássa meg egyik a másiknak, ha valakinek panasza van a másik ellen; ahogy Krisztus megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek. Mindezek fölé pedig öltözzétek fel a szeretetet, ami a tökéletesség összefoglalása". Kolossé: 3:11, 13, 14). Ezek a földi reménységgel rendelkező emberek, mint a "maradék" társai és
barátai, "maradékhoz" hasonlóan törekszenek az új, igazságos világnak élni. Belátják, hogyha abban reménykednek, hogy ebben az új világban egyetértésben fognak élni, be is kell bizonyítaniuk, hogy most egységben és egyetértésben tudnak élni.
9 Most itt van az ideje, hogy minden őszintén életre törekvő egységre jusson mindazokkal, akik előkészületet tesznek az igazságos új világba való életre. Jehova Isten és a mostani gonosz és tökéletlen világ között nincs egység. Isten és ez a világ nincsenek egységben s teljesen különböznek egymástól; ez az oka annak, hogy az armaggedoni csatában meg lesz semmisítve, amely csatához most az összes nemzetek mind jobban közelednek. Ez okot szolgáltat a nyugtalanságra és megdöbbenésre, jóllehet ez nem azt jelenti, hogy a mindenható Isten az egész földgömbünket megsemmisíti. Csak kik most méltónak igyekeznek bizonyulni az új világban való életre, bírják az Ige biztosítékát, hogy élve általvitetnek ezen a csatán és bejuthatnak a végtelen béke új világába. A "föld mindörökké megmarad". A Prédikátor 1:4-ben feljegyzett e kijelentése igaz volta bebizonyosodik az armaggedoni csatában. Miért semmisítené meg a Teremtő azt, amit már megteremtett, mint a plánétánkat,