Oldal:Az-Ő-müve-és-cselekedete-rész-4-5-1938.djvu/13

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
A lap korrektúrázva van


61
nak, hogy a vallásoskodók ellen harcoljanak, mihelyt Isten meghatározott ideje elérkezik a vallásoskodók megsemmisítésére.
16 Jehova kijelentette, hogy „Nabukodonozort, Babilon (új) királyát, az ő szolgáját" egész hadseregével Jeruzsálem ellen vonultatja. Megjegyzendő, hogy Jehova Nabukodonozort nem „az ő imádójának" nevezte, mert Nabukodonozor ördögimádó volt. Isten Nabukodonozort „az én szolgámnak" nevezte, mert őt nagy Szolgája és ítéletvégrehajtója, Krisztus Jézus előárnyékolására használta fel. A „Nabukodonozor" név jelentősége „Nebo a védelmező" és ezért nagyon jól talál Krisztus Jézusra, a nagy Prófétára, aki védelmező és megmentő, különösen az ő népe védelmezője és megmentője az ellenség támadásaival szemben. Nabukodonozor azt árnyékolta elő, akiről Jehova így szólt: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok." (Ésaiás 42:1) Ő az, akihez a „nemzetek" védelemért és szabadulásért kell forduljanak. (Máté 12:18—21) Jehova kijelentése volt: Felhozom... őket 1. e földre", illetve az ellenjelképes Jeruzsálem, a „kereszténység" a klérus és „a nyáj vezérei" ellen, és a vallásrendszert teljesen megsemmisítem, mert ördögi és utálatosság a Legfelségesebb szemében; és azután 2. „mind e körül való nemzetekre, és elvesztem őket", illetve mindazon nemzetek ellen, amelyek Jeremiás 25:18—26 fel vannak sorolva. Mindezek a próféciában felsorolt nemzetek előárnyékolják Sátán egész látható szervezetét, a „kereszténységen" kívül- és belül lévőket egyaránt. A prófécia kicsinyben való beteljesedésénél Jeruzsálem és Júda elesett és hetven év múlva megint helyre lettek állítva; és ezért a jövendölés következő szavai: "Elvesztem őket és (a szemlélők előtt) csudává és szörnyűséggé teszem őket és örökkévaló pusztasággá" a "kereszténységre" kell vonatkozzanak — és valóban arra is vonatkozik — s az alapos és örökkévaló pusztulásban részesül. Az ördög vallásrendszere Jehova „hallatlan dolgának vagy akciójának" a kezdetén lesz elpusztítva, s többé sohasem fog felemelkedni, — így szól az Úr kijelentése.
17 Jeruzsálem lakosai kétségkívül azzal dicsekedtek, hogy a földön ők a legkiváltságosabbak, és ebben a gondolatban ringatták, önmagukat. Ezért örvendeztek és vigadoztak; de Jehova tudomásukra adta, hogy az ily öröm és vígság ideje lejárt: „És elveszem tőlük a öröm szavát, a vigasság szavát, a vőlegény szavát és a menyasszony szavát, a malmok zörgését és a szövétnek világosságát. (Jeremiás 25:10) Mivel a zsidók az ördögvallást helyezték Jehova parancsai elé, lisztet őröltek, hogy kalácsot készíthessenek a „menny királynéja", illetve az ördög szervezete számára; most azonban már meg kell szűnjön zörgése: az égő szövétnekek vagy gyertyák, melyek a vigságaik helyét megvilágították, ki kell alugyanak és ők teljes sötétségben kell maradjanak; az öröm és vigság lármája el kell némuljon; többé nem lesz menyasszony-járás és éjjeli ünnepségek a templomban. Ily módon jelenti be Isten előre, ami a „kereszténységre fog rövidesen következni, ha az ő „hallatlan dolga" kezdetét veszi és a római kat. hierarchia házaiban az égő gyertyákat a sötétség váltja fel. Akkor többé nem látni processziókat, amelyeket csipke-függöny-ruhákba öltözött férfiak vezetnek, uszályaikat kis gyermekekkel hordoztatván. Akkor többé nem lehet majd „heil!" (üdvösség) kiáltást hallani, mint azt most a római kat. szervezet diktátorainak vagy más politikai támogatóinak kiáltanak.
18 Ha a „hallatlan dolog" megkezdődik, Jehova szolgáinak a bizonyságtevése az egész „kereszténységben" befejezést nyer Jehova hű tanúi által, amely tanuk az ember Jézus halála óta a világ világosságát lobogtatták
s a világosságot az emberek előtt Jehova dicsőségére világoltatták. Krisztus hű követői tudják, hogy ezek a dolgok rövidesen bekövetkeznek, mert Jehova bejelentette és Jehova biztosan keresztül viszi feltett szándékát. A meggyőződés erősíti hitüket és örömmel hirdetik Jehova dicsőségét, mialatt ravasz ellenségeskedések közepette előretörnek azzal a biztos tudattal, hogy a győzelem közel van.
19 Érdekes lesz itt megvizsgálni egy héber író kommentárját a jövendölés beteljesedéséről, különösen a kicsinybeni beteljesedésről. Ezt írja: „Utazók azt állítják, hogy keleten reggel mindenhol hallani a malmok zúgását, ami gyakran felébreszti az embereket; mert általában mindenki csak annyit őröl, amennyi a napi szükségletet fedezi. Ahol tehát reggel nem lehet hallani a malmok zúgását, sem este nemlátni a gyertyák világát, rendkívül nagy pusztulás kellett történjen." (Leeser, széljegyzete).
20 A hierarchia súlyos heréi naponta kiküldik hollóikat" a csengő ércek begyűjtésére, és minden nap megőrlik a napi szükségletet és minden nap meggyújtják a gyertyákat. Ha egyszer bizonyos szegény, elbolondított asszonyok nem jelennek meg többet a hivatalokban és gyárakban, és a hierarchia gyertyái kialszanak, ez a legnagyobb pusztulás jele a „kereszténység" vallásoskodói között. Ez a nap pedig közel van.
21 Az emberek egy kis része Jehova kijelentése szerint túléli Armageddont, s ezek látni fogják a „kereszténység" teljes pusztulását: „És ez egész föld pusztasággá és csudává (a csodálkozás tárgyává) lészen, és e nemzetek a babiloni királynak szolgának hetven esztendeig." (Jeremiás 25:11) így mutatja be Jehova, mily rettenetesek az ellenségein végrehajtott ítéletei, s az ezt túlélők mindenike megtudja, hogy Jehova valóban a legfelségesebb, akit senki sem gyalázhat büntetlenül.
22 Legelőször Júda és Jeruzsálem szenvedett, és Isten világosan kijelentette, hogy nem csak ők, hanem a körül lévő összes nemzetek szenvedni fognak. Ez azt mutatja, hogy nem csak a „kereszténység" lesz, elpusztítva Armageddon kezdetén, hanem Isten haragja a világ összes nemzeteit utolérik. Isten prófétája mondja: "Ezek a nemzetek a babiloni királynak szolgálnak hetven esztendeig", ami szimbolizálja „egész életükön keresztül." „A mi esztendeinknek napjai — hetven esztendő." (90. Zsoltár 10) Megint csak emlékezzünk arra, amit Jehova Jeremiás által mondott: „És most odaadom mind e földeket (országokat) Nabukodonozornak, a babiloni királynak, az én szolgámnak kezébe; sőt a mezei állatokat is néki adom, hogy néki szolgáljanak. És néki és az ő fiának és unokájának szolgál minden nemzet mindaddig, míg el nem jő az ő földének is ideje, és szolgálnak néki sok nemzetek és nagy királyok." — Jeremiás 27:6, 7.
23 Az ebben a szövegben említett „hetven év" prófétai és örökkévaló időt jelent. Mindazok, akik Armageddont túlélik, a drámában Nabukodonozor által előárnyékolt királyt, Krisztus Jézust kell szolgálják. A jóakaratú emberek, akik a „nagysokaságot" alkotják, előjönnek minden nemzetből, ágazatból, népből és nyelvből, s ők Jehovát és Királyát kell szolgálják örökké: „Látám éjszakai látásomban, és ímé az égnek felhőiben mint valami emberfia jőve; és méne az öreg korúhoz, és eleibe vivék őt. És ada néki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az ő országa meg nem romlik." — Dániel 7:13,14.
24 A „kereszténység" megsemmisítése a „kereszténységen" belül és kívül álló összes nemzetek elpusztítását jelenti, s ezek megsemmisítése Jehova nevének és