Oldal:A-ti-okos-tiszteletetek-Mozdithatatlanul-az-igaz-Istentiszteletért-1946.pdf/3

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
A lap korrektúrázva van


3
A TI OKOS TISZTELETETEK


Ábrahám magzata annyi lesz, mint csillag az égen és homok, a tenger partján, hozzátette Jehova a zsidó hívők maradékaihoz a felszentelt hívőket a nem Zsidók közül és együttesen beoltatnak az Ő Theokratikus szervezetében, képezve így a szimbólikus Olajfát. Ez kipótolja a hűtlen Izrael népe által hagyott helyet és betölti Jehova mennyei királyi családját, addig a számig, amelyet Isten meghatározott. Ez a Keresztyének iránti tett, akik pedig nem természetes magzatai Ábrahámnak és így nincsen szerződésük Jehovával, Isten váratlan és különös kegyelme volt. Ez a szeretet annyira felülmúl minden emberi elképzelést, hogy sértette az öntudatos természetes Izraelitákat. Bár kíván­ták Isten kegyelmét, vallásos önérzetük nem hagyta, hogy másokhoz kegyesek legyenek és még a nekik adott Isteni kegyelmet is visszautasítot­ták. De azok, akik hálásan fogadták Isten kegyel­mét, tovább is élvezték azt.


HIVATKOZÁS ISTEN SZERETETÉRE.
6 Pál apostol a Rómabeliekhez intézett levelé­nek tizenegyedik fejezetében felhívja úgy a ter­mészetes zsidók, valamint a pogányok figyelmét az Isten kegyelmére. Akkor alapul vette hatalmas erejű könyörgésében, melyet Isten felszentelt né­péhez intézett, hogy tettel válaszoljanak reá. „Kérlek ezért titeket atyámfiai az Istennek irgal­masságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket". — (Rom. 12:1). Nem a hitetlen Zsidókat és Keresztyéneket hívja fel, hogy áldoz­zák fel magukat Isten cselekvésére, hanem Pál az Istenben lévő testvéreknek könyörög, akik Jé­zus Krisztuson keresztül testvérei Istenben, Azok­hoz tehát, akik annyira Istennek szentelték magu­kat, mint Pál, „ágak” voltak az „olajfán", mint ahogy Pál maga is. Néhányan, „természetes ágak" voltak, mert a Zsidók közül jöttek, mások olya­nok voltak, mint a vad olajfáról oltatott ágak, mert a pogányok közül jöttek. De mindezek test­vérek voltak a Krisztusban, akik között nincs faji vagy nemzetiségi különbség. És miután Pál külö­nös apostola volt Krisztusnak a Keresztyénekhez, még nagyobb felelősséget érzett, mikor a Cézárok fővárosába, a pogány Rómába írt.
7 Minden ilyen felszentelt szolgálója és test­vére Krisztusban megkapta Isten kegyelmét? Ezért, kellett őket a megfelelő tettekre felhívni. Pál azért volt képes felhívni tettekre testvéreit, mert egyike volt a Bárány 12 apostolának és így egyik látható tagja Isten kormányzó testületének. Mintha Isten beszélt volna Theokratikus szerve­zetén keresztül azokhoz, akik az Ő kegyelmét befogadták.
8-9 Máshol, ugyanebben a levélben az apostól könyörög testvéreinek, hogy helyesen viselkedje-

nek (Pál lev. a Rom. 15:30, 16:17). De itt is Jehova teljes kegyelmére alapítja könyörgését, ahogy Pál leírja azokat. Miután Isten mindenekfölötti ke­gyelme kiterjed reájuk, fel kell használják az al­kalmat és megkülönböztetést, hogy úgy éljenek vele. Igy teljes szívvel szól Pál a Theokratikus szervezetbeli testvéreihez: „Kérlek ezért Isten szeretetén keresztüli testvéreim" Keményszívű és Érzéketlen kell legyen az valóban, akit Isten kegyelme és jósága nem hajt megfelelő tettekre.
9 Nincsen tehát sem fenyegetés, nem nyomás vagy erőltetés, csak szeretettel vonzza Isten elő­ször a természetes Zsidókat és ezután a Keresz­tyéneket. Ha ez a szeretet nem szül szeretetet abban, akinek ezt mutatta Isten és az nem érezte szükségét, hogy viszonozza azt, akkor nem le­het az Isten önkéntes szolgája és nem kötnék el­szakíthatatlan szálak Hozzá. Megcsúfolná Isten ke­gyelmét; és arra az egyénre az Isteni kegyelem pazarlás volna. Pál szavai világosan tanácsot ad, hogy ne úgy tegyük, mint ahogy Korinthusbeli testvérei cselekedtek: „Mint együttmunkálkodók intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét” azaz „elfogadni Isten kegyelmét és azután elpocsékolni azt". II. Kor. 6:1. Goodspeedl.
10 Isten egy teremtménye sem veheti Isten szeretetét és kegyelmét magátólértetődőnek, hogy azzal visszaéljen, amint a zsoltáros is mondja: „Ir­galmas és könyörületes az Ur, késedelmes a ha­ragra és nagykegyelmű. Jó az Ur mindenki iránt és könyörületes minden teremtményéhez". De a zsoltáros meg is mutatja a szavak megfelelő ér­telmét, amikor hozzáteszi: „Dícsér téged Uram, minden teremtményed és áldanak téged a te ke­gyeltjeid. Országodnak dicsőségéről szólnak és a te hatalmadat beszélik" — (Zsolt. 145:8—11). Csak a hűségeseknek folytatja tovább a kegyel­mét az Ur, mert csak a hűségesek értékelik az isteni kegyelmet, mutatva azzal, hogy a megkülönböztetéshez méltóan élnek és igyekeznek Isten szeretetéhez méltóan járni. Azok, akik elfelejtik a kegyet, melyet Isten nekik mutatott azon felül, amit a méltányos és jó ítélet megkíván és akik közömbösek lesznek, nemtörődők és a szolgálnivágyás nélkül élnek, nem maradnak meg Isten ke­gyelmében.
11 Nincsen jobb példa, mint maga Izrael népe. Mióta kiűzték őket Egyiptom országából, ismételten elhagyták Jehovát és tiszteletét és megvetéssel viseltetlek az Ő kegyelme iránt. Nagy türelmességével és kegyelmével visszahelyezte őket kegyeibe és megszabadította őket ellenségeiktől. Végül azonban elkövették legnagyobb bűnüket az Ur saját Fia ellen; és Jehova Isten visszavonta tő­lük különleges kegyelmét. Csak azok számára folytatódott, akik értékelték Isten kegyelmét és Fián keresztül az igazságát és nem azonosították magukat Izrael engedetlen népével. Ezért Isten jó­sága a Keresztyének felé fordult: „akik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagy­tok; akik nem kegyelmezettek voltatok, most pe