A lap korrektúrázva van
3
örököseivé tette.
5 Sőt mi több, azon Igéjének igazolásáért, hogy Ábrahám magva annyi lesz, mint az ég csillagai és a tenger fővénye az Izrael e hű maradékához, a teokratikus szervezethez a szimbolikus olajfához csatolta a nemzsidó, azaz pogány felszentelt hűségeseket. Ez a természetes Izrael elesése következtében beállott üresedés folytán vált lehetségessé, hogy kiegészíttessék a mennyei királyi család teljes száma, amit csak Isten tud a személyek részére fenntartani. Egy ily eljárás a pogányokkal szemben, akik nem voltak Ábrahám természetes leszármazottai és ezért nem lévén szövetséges viszonyban Jehovával, Isten irgalmának nagyon szokatlan és váratlan kibontakozása volt. Az Ő irgalmának az utóbbi módon való kinyilvánítása oly magasan állott minden emberi elképzelés felett, hogy az különösképpen a magukat igazaknak tartó természetes izraelitákra nézve sérelmes volt. Dacára annak, hogy saját magukra nézve óhajtották Isten irgalmát azonban az ők vallásos önigazságérzetük nem engedte, hogy mások iránt részvétet tanúsítsanak; és így elutasították Isten irgalmasságát még saját maguktól is. De azok, akik irgalmasok voltak bírták Isten irgalmát és haladtak abban.
Isten irgalmára való felhívás
6 Pál apostol felhívja a figyelmet a Rómaibeliekhez írott levelének 11-ik részében Istennek úgy a természetes izraelitákkal mint a pogányokkal szemben is kinyilvánított irgalomteljes eljárására. Azután ő ennek alapján egy hatalmas és mozgató felhívást intézett Isten felszentelt népéhez, a következőkben: "Kérlek azért titeket atyám fiai, az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket." Róma 12:1. Ez nem a hitetlen zsidók és pogányokhoz szóló felhívás, hogy magukat Isten akaratának cselekedetére szenteljék. Hanem ez a Pál apostolnak az Urban levő testvéreinek szóló buzdítás volt, azaz a testvéreknek akiknek Jézus Krisztus által Istennel összeköttetésük volt. Ez tehát azokra vonatkozott akik mint Pál is, magukat teljesen Istennek szentelték: "Mindeneknek kik Rómában vagytok, Isten szerelmeseinek, hivatalos szenteknek." Róma 1:7. Ők ugyanazon "hit házhoz" tartoztak, mint Pál is, vagyis ugyanazon teokratikus "olajfának" "ágai"hoz. Egyesek a "természetes ágakhoz" voltak hasonlók mivel az izrael népéből származtak: míg mások a vad olajfából vett és beoltott ágakhoz voltak hasonlók, mivel a pogányokból származtak. De most mind testvérei lettek Krisztusnak, akik között nincs nemzeti vagy faji különbség. És mivel Pál kivételesen a pogányok apostola volt, azért ő legnagyobb kötelességének tartotta, hogy írjon a császárok fővárosába, a pogány Rómában lévő közösségnek.
7 Mindezek a Krisztusban felszentelt szolgák és testvérek részesültek az Istennek szeretetteljes kegyelméből; ebből kifolyólag alkalmas tevékenységre voltak indíttatva. Pál egyike lévén a Bárány tizenkét apostolának, következőleg Istennek földön levő összes gyülekezetei látható vezető testületének egyik tagja, hivatott volt e felhívást és buzdítást adni. Ez ugyanazt jelentette mintha Isten beszélt volna az Ő teokratikus szervezete által, azokhoz, akik a földön Isten kegyelmét
elfogadják.
8 Az apostol leveleinek más fejezetében, felhívást intéz testvéreihez, buzdítván őket egy kívánatos viselkedésre. (Róma 15:30; 16:17). De itt Pálnak ezen felhívás Jehovának teljes irgalmasságán alapul, ahogy ő az ily világosan nyilatkoztatja ki. Isten kegyelme mely mindeneket felülmúl, kiterjesztetett reájuk és ők felhasználhatják a számukra megnyitott kiváltságot és alkalmat. Azért Pál szívének teljéből mondja a teokratikus szervezetben levő testvéreinek: "Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára." Ha Istennek megnem érdemelt jósága egy teremtményt nem indíthat egy jó és helyes cselekedetre, akkor ez a teremtmény valóban megkövesedett és megkeményedett állapotban kell legyen.
9 Ez nem fenyegetés sem erőszakos nyomás vagy kényszerítés, hanem csak vonzó erő Isten kegyelmi eszköze által, kinyilvánítva először a természetes izraelitákkal és azután a pogányokkal szemben. Ha ez a kegyelem nem gyújtott szeretetet valakiben aziránt aki azt kinyilvánította, hogy értékelését fejezze ki Istennel szemben, akkor ő nem lehet Istennek egy önkéntes szolgája és hogy tartós kapcsolatban legyen vele. Ő ezáltal Isten irgalmának és kegyelmének megvetését tanúsítaná és amennyiben a teremtményt illeti az Isteni kegyelem elvesztette volna kellő hatását. Az az hiábavaló lenne Pál apostolnak az arra való felhívása, hogy ezt ne tegyék a Korinthusbeliekhez írott levelében jut kifejezésre, mondván: "Mint együttmunkálkodók intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét."(II. Korint. 6:1).
10 Egyetlen teremtmény se éljen vissza irgalmával és kegyelmével. Hanem a zsoltároshoz hasonlóan kell mondja: "Irgalmas és könyörületes az Úr, késedelemes a haragra és nagy kegyelmű. Jó az Úr mindenki iránt és könyörületes minden teremtményéhez. Dicsér Téged, Uram, minden teremtményed és áldanak téged a Te kegyeltjeid. Országod dicsőségéről szólnak és a Te hatalmadat beszélik." (Zsolt. 145:8-11). Isten jósága folytonosan nyilvánul meg az ő hűségesei iránt, mert a hűségesek azok, akik értékelik az isteni jóságot amennyiben kiváltságaiknak élnek és arra igyekeznek, hogy méltóknak bizonyuljanak az Istennek velük szemben kinyilvánított kegyelmére. Azok, akik megfeledkeznek Istennek velük szemben tanúsított figyelmességéről, mindamellett, hogy ezt a tökéletes igazság megköveteli és növekednek a közömbösségben és anélkül, hogy valamely igyekezetét mutatnának Őt szolgálni és neki tetszeni, nem tartatnak meg az Ő kegyelmében.
