Ünnepek
Az
ŐRTORONY
és Krisztus
jelenlétének hírnöke
Ti vagytok az én
tanúim, szól Jehova,
hogy Isten vagyok.
Ésaiás 43:12
Vigyázó! meddig még az éj?
Ésaiás 21:11
The Watchtower and Herald of Christ's Presence
(Hungarian Edition)
Monthly, August 1936
Revista lunara - Anul 23
Vallásos f-irat 23. évlolyam
15-16 szám
1936 augusztus hó
TARTALOM
Ünnepek
138
Akik Armageddont túlélni fogják
146
Entered at Second Class Matter April 24th, 1929, at Brooklyn, N. Y.. Postoffice under the Act of March 3rd 1879. (Sec. 397, P.L and R.)
Vyplaceni novin. známkami povoleno feditelstvím post a telegrafu dne 30. XII. 1933 pod cis. 322 020-VII-1933. Printed in Czechoslovakia.
Ünnepek
„A sátorok ünnepét hét napig tartsd, mikor begyűjtöd a termést a te szérűdről és sajtódról.” — Mózes V. 16:13
Tudomásunk szerint 1936. febr. 23-án történt első ízben, hogy Jehova népének a föld különböző részein összegyűlt népe előtt egy szónok szolgált. A Társulat elnöke ezen alkalommal Kaliforniában Los Angelesben egy nagy-gyülekezet előtt beszélt, előadását rádió
és telefon útján Amerikában, Mexikóban, Kanadában, Nagy-Britanniában és Európa különböző helyein is nagy csoportok hallgatták végig. Az előadás végén az összegyűlt tömeg ennek a cikknek végén közölt ünnepélyes nyilatkozatot tette közzé. Az előadás után a különböző csoportok kábel és táviratok útján közölték, hogy a beszédet és a nyilatkozatot is tisztán hallották és lelkesen elfogadták. Kedves ünnepély volt. Isten népe közül sokan vettek részt azon, dicsőség és hála érte Jehovának. Mindez meggyőzően bizonyítja, hogy az Úr felkentjei egyértelemmel járnak el a királyság hirdetésében való előnyomulásukban.
1 AZ IZRAELITÁK Jehova parancsa szerint évente három nagy ünnepet tartoztak megtartani. Ezek az ünnepek Jehovának voltak szentelve. Ez mutatja, hogy ez a három ünnep közvetlenül és különösképpen is összefüggésben áll Jehova nevének igazolásával. E három ünnepet az Úr a következőképpen nevezi: „A kovásztalan-kenyerek ünnepe” vagy „pászka”; az aratási ünnep, amit „pünkösdnek” is neveznek és a szüret, illetve a „sátorosünnep”. „Háromszor szentelj nekem ünnepet esztendőnként. A kovásztalan kenyér ünnepét tartsd meg; hét nap egyél kovásztalan kenyeret, amint megparancsoltam neked, az Abib hónap ideje alatt. Mert akkor jöttél ki Egyiptomból. És üres kézzel senki se jelenjék meg színem előtt. És az aratás ünnepét, munkád zsengéjét, amelyet elvetettél a mezőn; és a takarodás (szüret) ünnepét az esztendő végén, amikor termésedet betakarítod a mezőről.” — Mózes II. 23:14—16
2 A pászka az év kezdetét jelentette; pünkösd, a pászka után következő szombattól számítva az 50-ik nap volt és ugyancsak szombat volt Izrael részére; a sátoros ünnep pedig a hetedik hónap 15-ik napján kezdődött s ezzel végződtek az év rendkívüli ünnepei. Mivel Jehova a három ünnep tartását Izraelnek megparancsolta, felmerül a kérdés: Van-e valami köze a lelki Izraelnek, főképpen a maradéknak, ehhez a három ünnephez?
— Mózes II. 34:18, 22; Mózes III. 23:6, 10, 34
3 Jehova határozottan megállapította e három ünneptartás idejét és helyét. Ezek mindig egyazon időre estek. Az első hely Siló volt. (Józsué 18:1) Később Jeruzsálem jelöltetett ki ezen ünnepek tartásának helyéül. Ezek az ünnepek közvetlenül összefüggtek Izrael aratási idejével. A pászkát Abib hónap, illetve az első hónap 14-ik napján tartották. Erre következett a kovásztalan-kenyerek ünnepe. A főpap ezen az ünnepen lengette Jehova előtt az első érett búza- vagy árpakévét a nép áldozataképpen. (Mózes III. 23:9—12) Az utána következő ötvenedik napon, a „hetek ünnepének" kezdete előtt, melyet később pünkösdnek neveztek, a főpap új búzából sütött két kovászos kenyeret mutatott be az aratás zsengéjéből mint a nép áldozatát. Ezt „a takarodás ünnepének nevezték, amidőn a termést behord-
ták”. (Mózes II. 23:16; III. 23:17) A sátoros ünnep ideje az „év végére” esett, amidőn immár behordták a termést és a behordás (szüret) ünnepének” nevezték. „Szólj Izrael fiainak, mondván: Ugyanennek a hetedik hónapnak 15-én a sátorok ünnepe legyen az Úrnak hét napig”. — Mózes III. 23:34
4 Jehova szolgája, Mózes útján mind e három ünnepre nézve rendelkezett Izrael népének. Mózes, Jézus Krisztus előképe volt és Jézus Krisztus összefüggésben áll mindezen három ünneppel. Úgytetszik tehát, hogy azokkal azok is össze vannak fűzve, akik a Krisztusban vannak. A pászka Egyiptomban létesíttetett a pászkabárány leölésekor és elfogyasztásakor. Ez akkor teljesült be Jézus Krisztus áldozata útján, amidőn Jézus beiktatta az Úrvacsorát halálának emlékezetére és Jehova nevének igazolására. Az Úr parancsa szerint az ő népe ezt az ünnepet megtartotta és még mindig megtartja. Most az Úr templomához érkezett és magához gyűjtötte népét, örömmel üríti az új bort az Úrral az ő országában s így még mindig megtartja a pászkát, illetve az Úrvacsorát.
5 Pünkösd, Jóel próféciája szerint a Szentszellem kitöltésének idejét jelzi. Az apcsel. 2-ik fejezetének beszámolása szerint először az apostolok részesültek Isten szellemében. Ez annak az időnek a megfelelője, amidőn az Úr szelleme Gedeonra szállott és megfújta a trombitát. (Bírák 6:34) Jóel próféciájának másodszori teljesülése a Szentszellem kitöltését illetőleg a meggyőző bizonyítékok szerint 1922-ben kezdődött. Pünkösd, Ruth prófétai könyvének csúcspontjával is megegyezik, illetve azzal, hogy a Ruth-osztály az igazságban részesült. A Szentszellem nagyobbmérvű kitöltését illetőleg Isten népe közt a földön a nagy öröm idejét jelenti. A felkentek a próféta szavai szerint így énekelnek: „Ez a nap az, amelyet az Úr készített; örvendezzünk és ujjongjunk ezen!” — 118. zsoltár 24
6 Húsvét és pünkösd közvetlenül kapcsolatban állnak az újszövetséggel. Az újszövetség megkötése Jézus, a valóságos húsvétibárány halála által van jelezve. Az újszövetség felavatása a második, illetve a Szentszellemnek teljesebb kiárasztása által van jellemezve. (Apcsel. 2:16—18) Az Úrnak földön levő népe főkép a Szentszellem
139
ezen kiárasztása óta értette meg és fogta fel, hogy eljött az öröm ideje, amidőn azon kiváltságban részesülnek, hogy az Úrral az új borból ihatnak az ő országában és az ő örömébe beléphetnek. Ez az Úrnak szentelt örömünnep, amint írva van: „örvendezzetek egek és azokban lakozók!” (Jelenések 12:12) Az Úr népe a Szentszellem kitöltése óta megértette és méltányolta, hogy az Úr Jézus munkáját Jehova nevének igazolása képezi. Ezek bementek az Úr örömébe, amióta templomához jött és híveit magához gyűjtötte és kiváltságukban áll Jehova nevének igazolásában közreműködniük. Ezt a szöveget is megértették: „Jehova öröme a ti erősségtek!” — Nehémiás 8:10
7 A múltban azt állították, hogy a pünkösdkor lengetett (meglóbált) kovásszal sütött két kenyér az Úrnak szentelt két szellemi osztályt, a „kicsiny sereget” és a „nagysokaságot” példázza, s hogy mindkét osztály szellemi. Ámde most azt látjuk, hogy ez nem lehetséges, mivel Istennek nincsen két szellemi osztálya, egy hűséges és egy másik, csak részben hűséges. A mostani közismert tények inkább azon következtetést támogatják, hogy a pünkösdkor meglóbált két kenyér azok közti szétválást példáz, akik azt állították maguk felől, hogy Istennek szolgálnak. A Szentszellem első kitöltésekor sok kegyes és jámboroskodó ember élt Jeruzsálemben. Egy részük magán kívül volt a látottak felett, mások ellenben gúnyolódtak. (Apcsel. 2:5—13) Akkor Jeruzsálemben szakadás keletkezett köztük s ez váltotta ki Péter szavait Jóel próféciájának teljesülését illetőleg. „Akik azért örömest vevék az ő nevét, megkeresztelkedének.” (Apcsel. 2:41) Ebből kell következtetni, hogy akik nem fogadták örömmel az ő nevét, szembefordultak vele. Húsvétkor csak kovásztalan kenyeret volt szabad fogyasztaniok, pünkösdkor ellenben a főpap kovászos kenyeret lóbált meg. Mivel a kovász a tökéletlenség és a bűn jelképe, ez a kovásszal sütött két kenyér nyilván azt példázza, hogy a nép áldozata nem lesz hibátlan, hanem bizonyos mértékben a világtól beszennyezve lesz; de miután világosságban részesültek, akik az Úrnak szenteltettek, a Sátán szervezetétől való teljes elkülönülésük által meg kell tisztítaniok magukat. Pontosan ez a parancs szól a maradéknak. Ez megerősíti azt a következtetést is, hogy a pap által pünkösdkor meglóbált két kenyér az Úr által elfogadottaknak az elutasítottaktól való elválasztását példázza.
8 A Szentszellem másodszori kitöltésekor két különböző osztály nyilvánult ki, amelyek az Úr elé állíttattak, amidőn ő templomában megjelent és Isten házának megítéléséhez kezdett. (Malakiás 3:1—3; Péter I. 4:17) Az egyik osztály azon hívekből áll, amelyet az Úr a „hű és bölcs szolgának” nevezett és országának érdekeit a földön reábízta. Viszont a másik osztály nem bizonyult hűségesnek és az Úr „gonosz szolgának” nevezi. Mindkettő őszintének vallotta magát, amidőn a templomban az Úr előtt megjelent; de az Úr, az önzőket leleplezte s így kimutatta, hogy önérdek vezeti, tehát nem voltak feltétlenül hívek az Úrhoz, Jehovához és az ő országához. Ezt támogatják teljesen az apostolnak Kor. I. 5:1-3-ban feljegyzett szavai s emiatt figyelmezteti az őszin-
téket arra az apostol, hogy ne ápoljanak közösséget a nem őszintékkel, azokkal, akik Sátán szervezetével kacérkodnak. A két kenyér tehát azt példázza, hogy az Úr elveti az egyik osztályt, a másikat pedig magához fogadja. A húsvét és a pünkösd kétségtelenül csak a királyság örököseire korlátozódik. Mit mondhatnánk a sátoros ünnep felől?
9 Jehova egyazon időben rendelte el választott népének a fent említett három ünnep tartását. Több éven keresztül szinte úgy számított, hogy a sátoros ünnep a hasonmásban Krisztus ezeréves uralkodását példázza s így az Úr gyülekezetének földön tartózkodása alatt nincsen azzal kapcsolatban tennivalója. Most felmerül a kérdés: Tényleg
olyasmiket példázott a sátoros ünnep, amiknek Krisztus ezeréves uralkodása alatt kell történniük, avagy nem oly időben kezdődik meg a teljesülés, amidőn a maradék még a földön fog tartózkodni munkában? Ha a sátoros ünnep valósága tényleg most teljesül, feltehető, hogy az Úr ezt a tényállást fel fogja tárni népe előtt. Most szövegeket és tényeket említünk meg annak kimutatására, hogy a sátoros ünnep közvetlenül a maradékot és a nagysokaságot érinti, s hogy a valóságos ünnep most teljesül.
10 Miért tételezzük fel egyáltalán, hogy Jehova csupán azért rendelte el szövetséges népének, Izraelnek a sátoros ünnep megtartását, hogy megmutassa, mi fog történni az ezeréves uralkodás alatt? Az írás világos kijelentése így szól: „Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg, hogy békességes tűrés által és az írások vigasztalása által reménységünk legyen”. (Róma 15:4) Valamint: „Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.” (Kor. I. 10:11) Ezeket a dolgokat tehát Pál arra az osztályra korlátozta, amelyhez őmaga is tartozott, nevezetesen: a gyülekezetre. A Szentírást az Úr az ő kegyelméből azon emberek javára adta, akik a Gonosz megtűrése alatt, amidőn a gonosz mesterkedéseket folytathatja, fognak élni; ez a szöveg pedig amiatt adatott, hogy Isten embere fel világosodjon és teljesen fel legyen készítve minden jó cselekedetre. (Tim. II. 3:16, 17) Jehova nevének az igazolása minden egyébnél fontosabb, s főkép Isten királyi házának van tennivalója az ő nevének igazolásával kapcsolatban. Az ördög kétségbe vonta Jehova felsőbbségét és mindentudását s ez a peres ügy az ördögnek és szervezetének pusztulásával fog eldőlni; ez a munka a helyreállítás ezeréves birodalma előtt fog lezajlani. Jehova először azon szándékát közölte, hogy az „asszony”, illetve szervezete útján egy igazságos magot fog támasztani s az ő szervezetének e magva fogja eltapodni a kígyó magvát. Ez a mag megszületett. Azután következik a Júdás (14 és 15-ben) feljegyzett jövendölés Jehovának azon szándéka felől, hogy ítéletét Krisztus útján fogja végrehajtani. De ezen ítélet végrehajtása előtt az írás szerint nem csupán a Jézus Krisztus által kormányzott juhok, vagy „kicsiny sereg” fog hozzágyűlni, hanem a „más juhokat” is magához fogja gyűjteni. Ez az utóbbi sereg a „nagysokaság”. Jehova ezen szándékát a következő szavakkal fejezte ki Ábrahám előtt:
140
„Megáldom azokat, akik téged áldanak, és megátkozom azokat, akik téged átkoznak.” (Mózes I. 12:3) Más szövegekből világosan kitűnik, hogy Jehovának e szándéka akkor fog teljesen megvalósulni, amidőn Jézus Krisztus templomában ítéletre ül, mégpedig Jehova napján, s nem az ezeréves uralkodás végén. (Máté 25:31-46) Az ítéletre vonatkozó prófécia nyilván beteljesült s azon időre vonatkozik, amidőn Jehova felkel, hogy nevét világszerte megismertesse és Jézus Krisztus, az ő jobb karja és elégtételszerzője által igazolja.
11 A Szentírás nem íratott pusztán annak kimutatására, hogyan örökölheti néhány ember a mennyek országát. Igaz, hogy beszél e reménységről Jézus Krisztus útján azokat illetőleg, akik hivatalosak, választottak és hívek; a legfőbb célja mindazáltal, hogy népet gyűjtsön Jehova neve számára; s ez az ő nevének igazolásával függ össze, s miután ezek a választottak hűségüket beigazolták, Isten egy helyet ajándékoz nekik a mennyekben. A világból a Jehova neve számára kigyűjtötteknek először meg kell próbáltatniok és Isten elismerésében részesülniök, mielőtt mennyei örökségben részesülhetnének. Bizonyosnak tetszik, hogy a próféciák teljesülése a sátoros ünnepre vonatkozóval együtt Isten gyülekezetével, főképpen a maradékkal és a maradékkal közvetlenül összeköttetésben állókkal függ össze, mégpedig azon idő alatt, amely alatt az Úr Jézus az ő templomában egy rendkívüli munkát fog végezni.
Ismertető jelek
12 A jelkép bizonyos ismertető jeleinek megtekintéséből leszünk képesek megállapítani, hogy a maradék élményeiből lehet-e, vagy sem, látni most a sátoros ünnep teljesülését. A sátoros ünnep az írás kijelentése szerint „Jehova ünnepe” volt, s ez mutatja, hogy az az ünnep Jehova igazolását mutatta. Isten törvényének feljegyzése szerint a vonatkozó parancs így szól: „...A hetedik hónapnak 15. napján, amikor a földnek termését betakarjátok, az Úrnak ünnepét ünnepeljétek hét napig; az első napon nyugodalom napja (szombat) és a nyolcadik napon is nyugodalom napja legyen.” (Mózes III. 23:39) Ezzel ki van mutatva, hogy az első és az utolsó nap is szombat nap volt. Az ünnepet a hetedik hó közepén azon időben tartották, amidőn a termés betakarítása folyt, s ezért nevezte ezt az ünnepet a „termés betakarítás (szüret) ünnepének” is. (Mózes II. 23:16) Ez az öröm ünnepe volt az Úr előtt, s a nép megemlékezett róla, hogy Jehova, minden élet és öröm kútforrása. Ezen az ünnepen ehettek-ihattak és vigadhattak az Úr előtt.
13 A vigadozás főképpen akkor lett hangsúlyozva, amidőn Babilonból a foglyok egy része visszatért. Fogságra vitelük idejében nem tartották meg a sátoros ünnepet. Amidőn Nehemiás és mások hazatértek, a népet siralmas helyzetben találták, mivel megtudta, hogy Isten a sátoros ünnep megtartását is megparancsolta, amit azonban ők elmulasztottak. Ekkor intézkedtek az ünnepre nézve és Nehemiás így szólt a néphez: „Menjetek, egyetek kövért és igyatok édest:... mert szent e nap a mi Urunknak és ne bánkód-
jatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségtek” - Nehemiás 8:9, 10
14 A sátoros ünnepnek főképpen két vonása tűnik ki, nevezetesen 1.) a népnek meg volt parancsolva, hogy az ünnep hét napján sátorokban lakjon, s 2.) , hogy az első naptól kezdve tizenhárom fiatal bikát áldozzon, s utána az ünnep következő napjain mindig eggyel kevesebbet, a hetedik napon pedig hét bika (tulok) feláldozásával fejeződjön be az ünnep. Ezen ünnep alatt tehát összesen hetven bikát (tulkot) áldoztak. A nyolcadik nap nyugalom és ünnepi nap volt az Úr elölt. (Mózes IV. 29:12—35) Izraelnek ez az egész összehívása azt célozta, hogy áldásaik onnan származnak, hogy őket Jehova szándéka és tisztelete érdekében választotta nevének népéül.
15 Úgy látszik, hogy a sátorban való lakás fontos. A sátor ideiglenes tartózkodási hely, s akik abban laknak, állandó jellegű lakás után vágyódnak. Isten egész népe, úgy a szellemi, mint az emberi osztályok, azon idő alatt gyűjtettek Jehova mellé, amely alatt Sátán elvetemülten uralkodott. A sátorban való lakás tehát nyilván arra mutat, hogy Isten népe nem képezi Sátán szervezetének részét, hanem attól különvált és távol tartja magát; habár ideiglenesen Sátán világában is lakik, mindazáltal annak nem része s maradandó, igazságos királyságban reménykedik, amelyben igazság fog lakozni. Ábrahám és a többi régi hűséges is ily helyzetben volt, aki az Úr mellett állott. Ábrahám felől áll megírva, hogy Izsákkal és Jákobbal, az ígéret örököseivel sátorokban lakott; mert ezek fundamentumokkal rendelkező oly városban reménykedtek, amelynek a teremtő Isten lesz az alkotója. A többiekről pedig, akiket az apostol felsorol, az áll megírva, hogy bujdosók és idegenek voltak a földön és mennyei hazát kerestek. — Zsidók 11:8-16
16 Miképpen Jézus kijelentette, hogy „az én országom nem e világból való”, ugyanúgy a többiek sem tartoznak Sátán világához, akik Isten mellett állanak, hanem csak átmenetileg laknak itt (sátoroznak) és Isten uralkodásának teljes felépülésére várnak Krisztus alatt. Ez szó szerint vonatkozik a „nagysokaságra” is, mert elkülönül az ördög szervezetétől és az Úr szervezete mellett foglal helyet. Amidőn az izraeliták a fogságból visszatértek, viskókat építettek maguknak és boldogok voltak. A jóindulatú emberek sokáig Sátán szervezetének fogságában voltak, de most, amidőn az igazság fénye hozzájuk jut, Jehova mellé állanak. A hasonmás szerint jövevények egy idegen országban, Isten országának teljes felépülésére várakozva.
17 A hetven bika (tulok) áldozásának fontos jelentőséggel kell bírnia. Jegyezzük meg, hogy Mózes I. 10. fejezetében Noé fiainak hetven családja van említve. „Ezek a Noé fiainak családjai az ő nemzetségük szerint, az ő népeik között és ezektől szaporodának el a népek a földön a vízözön után.” (Mózes I. 10:32) A hajdani zsidók között fennmaradt szájhagyomány szerint a sátoros ünnepeken áldozott hetven bika, amit a fenti idézet említ, a föld hetven családját jelképezi vagy példázza. A zsidók történelme bizonyos egyéb dolgokról is értesít, amelyek az ünneppel kapcsolatban történtek. A templomot ünnepélyesen ki-
141
világították és naponként a Siloám tavából merítettek vizet és vitték a templom oltárához, ahol ujjongás közt vették át, a nép pedig a köv. prófétai szavakat ismételte: „örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből!” (Ésaiás 12:3) E vízforrások azon tényt példázzák, hogy a maradék és a jonadábok, akik az utóbbi időben a maradékhoz csatlakoztak, eljutottak az igazság értékeléséhez, amit a szabadító (üdvözítő) víz példáz, ami csak Jehova Istentől származik Jézus Krisztus útján; ezeket az igazságokat Isten igéje, az üdv forrása tárja fel. Rajtuk kívül mások nem ismerik el, hogy üdvösségük Jehova Istentől
Jézus Krisztus útján származik.
18 Jézus összefüggésbe hozta magát a sátoros ünneppel, s immár magában véve ez megmutatja, hogy a maradéknak a földön valamily kapcsolatban kell állania azzal, s hogy a „többi juhok”, illetve a „nagysokaság” is beletartozik abba, amit a sátoros ünnep példáz. Amidőn Jézus magát a sátoros ünneppel összefüggőnek nevezte, az álszenteskedők meg akarták ölni. „Közel vala pedig a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep... Amint pedig felmenének az ő atyjafiai, akkor ő is felméne az ünnepre, nem nyilvánosan hanem mint egy titkon. A zsidók azért keresik vala őt és mondának: Hol van ő.” — János 7:2, 10, 11
19 Jézus előre küldte tanítványait, ő maga pedig titokban ment fel. Az ünnep tetőpontján pedig megjelent a templomban és tanítani kezdett: „Az ünnep közepén azonban felméne Jézus a templomba és tanít vala.” (14. vers) Az álszentek látták Jézust, amint Isten beszédét magyarázza s így szóltak Jézus felől: „Mimódon tudja ez az írásokat, holott nem tanulta? És felele nekik Jézus és monda: Az én tudományom nem az enyém, hanem
azé, aki küldött engem. Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentől van-é, vagy én magamtól szólok?” — János 7:15—17
20 Ez a jelennek felel meg. Amidőn Jehova bizonyságtevői nyilvánosan fellépnek és az igazságot megmagyarázzák, azt mondják felőlük: „Mimódon tudhatnak ezek valamit, holott soha sem jártak teológiára?” Jézus akkor nyíltan kezdte közölni az igazságot; hasonlóképpen bátran beszélnek az ő követői is az igazságról az ellenkezésekre való tekintet nélkül. Az ünnep vége felé, miután Jézus tovább is bátran hirdette az igazságot, szakadás keletkezett hallgatósága között, egyesek pedig az ő életére törtek: „Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám és igyék! Aki hiszen bennem, amint az írás mondotta: élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből... Sokan azért a sokaság közül, amint hallák e beszédet, ezt mondják vala: Bizonnyal ez ama próféta!” (János 7:37, 38, 39) Ez nyilván a nyolcadik napon, a szent ünnepen történt, amidőn Jézus az álszentek jelenlétében és füle hallatára így szólt: „Ismét szóla azért hozzájuk Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága! Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” — János 8:12
21 A sátoros ünnepen történt, hogy Jézus világosan megmutatta a különbséget az álszentek —,
akiknek a fejére olvasta az igazságot—, s akik az ördög pártján álltak és a Jézus mellett állást foglaló őszinte emberek között. „És monda nekik: Ti innen alól valók vagytok, én onnét felül; ti e világból valók vagytok, én nem vagyok e világból való. Azért mondám nektek, hogy a ti bűneitekben haltok meg; mertha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben.” (János 8:23, 24) Az álszentek nem csupán Jézust utasították el, de meg is akarták ölni. A köznép közül azonban sokan hittek benne: „Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok; és megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket... Azért, ha
a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” — János 8:31, 32, 36
22 A feljegyzések Jézusról a sátoros ünneppel kapcsolatban erről az egy eseményről és tanításról emlékeznek meg. Amennyiben magát a sátoros ünneppel összefüggésbe hozta, ezáltal véglegesen beigazolta, hogy az előképet kicsinyben beteljesítette és a beteljesülésnek a maga egészében is meg kell történnie, még mialatt az ő testének maradéktagjai a földön lesznek, mégpedig akkor, amidőn Jézus Krisztus templomában ítélkezni fog. Amit Jézus földön létekor a sátoros ünnep alkalmával cselekedett, párhuzamra talál aző templomában megjelenése óta előforduló eseményekben. Jézus a sátoros ünnep utolsó napján mint Atyjának megbízottja nyíltan szólott az emberekhez. Most az ő templomához érkezese óta mint Jehova megbízottja felszólítja a nemzeteket, hogy hallgassák meg az ő szavait: „Jehova
az ő szent templomában van, némuljon el előtte az egész föld!” (Habakuk 2:20, angol-f.) A sátoros ünnepen Jézus azt közölte az álszentekkel, hogy az ördögtől valók. Most ezen utolsó napokban a maradék, mint az ő hű bizonyságtevő serege az ő parancsára figyelmezteti az álszenteket, hogy megkáromolják Jehova nevét s az ördög főeszközei a földön. Jézus az ünnep utolsó napján meghívta a népet, mondván: „Ha valaki szomjazik, jöjjön én hozzám és igyék!” és éljen. — János 7:37, 38
23 Amióta az Úr Jézus Krisztus hatalommal és dicsőséggel templomához visszatért, így szól: „Én vagyok a fénylő hajnalcsillag”, és „aki hallja, az is mondja: Jöjj!” Teste tagjainak, a maradéknak azt parancsolja, hogy csatlakozzanak kiáltványához. Azonkívül felhívja a nép közül a jóindulatú embereket, hogy vegyék az örömhírt, a kiáltványt és közöljék másokkal is, amint írva van: „És a Lélek és a menyasszony ezt mondja: Jövel! És aki szomjazik, jöjjön el és vegye az Élet vizét ingyen.” — Jelenések 22:17
24 Az írásból és a kapcsolatos tényekből kitűnik, hogy a sátoros ünnep nagy hasonmási teljesülése most kezdődött. Ez az idő az, amidőn Jézus Krisztus a nemzeteket egymástól elválasztja s világosan kifejezésre engedi jutni, hogy két világosan megkülönböztetett osztály van: az egyik ő és Jehova ellen, s a másik ö és Jehova mellett, s azoknak, akik élni óhajtanak, meg kell hogy ismertessék maguk felől, hogy Jehova és az ő országa mellett foglaltak állást.
142
Pálmák
25 A sátoros ünnep egy másik kimagasló vonását a pálmagallyak képezték amit a nép az ünnep első napján vett és az egész ünnep alatt használt. (Mózes III. 23:40, 41) Más fagallyak is vannak említve, de főképpen a pálma van kiemelve. A pálmagallyakat örömmel kellett lengetniük az Úr előtt, ami a nép elismerését fejezte ki, hogy Jehova Isten szabadította meg őket Sátán hatalmától és lett a megmentőjük. Az egész esemény Jehova nevének igazolására utal és képletesen mutatja be a Felségesben és a Szentben való örvendezést. Jehova azért utasította a népet ennek az ünnepnek a megtartására,hogy eképpen megismerje az ő szabadítóját és üdvözítőjét, hogy „megtudják a ti nemzetségeitek, hogy sátorokban lakattam Izrael fiait, amikor kihoztam őket Egyiptom földéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek!” (Mózes III. 23:43) Ama körülmény, hogy a sátoros ünneppel kapcsolatban pálmagallyak vannak említve, arra mutat, hogy jelképi jelentőséggel bírnak és a jövőben bekövetkező valamily nagyobb eseményt példáznak.
26 Jézus 11 hű tanítványa elismerte őt, mint Krisztust és örömmel követte. Később, amidőn ő bevonult Jeruzsálembe s mint király bemutatkozott, a köznép szívesen fogadta, pálmagallyakat lengetett s hozsánnát kiáltott Jehova és az ő tiszteletére. Pünkösdkor, a Szentszellem első kitöltésekor a hű tanítványok örvendeztek, elismervén, hogy Jézus Krisztus Jehova dicsőséges királya, akit feltámasztott és a mennyekbe fogadott. 1922-ben, a Szentszellem másodszori kitöltésekor a hű szolgaosztály felismerte Jézus Krisztusnak a templomban való jelenlétét és nagy volt az öröme. A lényeges pont, hogy az örömet a király megjövetelének felismerése okozta. 1922 óta mások, akik nem tartoznak a maradékhoz, ámde Isten és Jézus Krisztus mint király iránt jóindulatúak s őt üdvözítőjüknek és megmentőjüknek
tekintik, örvendeznek.
27 A pálma a sátoros ünneppel kapcsolatban volt használandó. Most a maradékon kívül másokról is ki van mutatva, hogy pálmát használnak. Ezek a pálmagallyak használatával mintegy a következőket fejezik ki: „Hozsánnát kiáltunk győzelmes dicső vezérünknek, megváltónknak és üdvözítőnknek!” A Jelenések 7:9-ből kitűnik, hogy a pálmagallyakról a „nagysokaságra” lehet ismerni. Egy kevés idővel a Szentszellem kitöltése után, de csak 1935 után ismerte fel a maradék a földön a nagysokaság valódi értelmét. A nagysokaságról áll megírva: „Ezután nagy sereget láték, melyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből és néptörzsből és népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány színe előtt állani, hosszú fehér ruhákba öltözve és kezükben pálmaág: és nagy szóval kiáltának, mondván: Üdv a mi Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!” (Jelenések 7:9, Káldi-f.) Ez mutatja, hogyan látta meg a maradék a tőle különálló személyekből álló osztályt, amely minden nemzetből gyülekezik s elismeri azon egyetlen nevet, amely által üdvözülhetnek az emberek. Ez az osztály a nagysokaság. A nagysokaság fenti leírása telje
sen egyezik a sátoros ünnepen használt pálmaágakról szóló próféciával.
28 A sátoros ünnepet „takarodás ünnepének — is nevezték — az esztendő végén, amikor termésedet betakarítod a mezőről.” (Mózes II. 23:16) Jézus kijelentette, hogy „más juhokat” is elő fog hozni, illetve magához fog gyűjteni: ezek a jonadábok, vagy nagysokaság. Ez az osztály a hasonmási év végén (a keresztény korszak végén) s a szellemi osztálynak a templomba való gyülekezése után lesz összegyűjtve. Ezek a jóindulatú emberek az Úr köré gyűjtetnek és az ő nyájának vagy szervezetének lesznek részeivé. Amidőn Mózes, Moáb mezején az izraelitákat Jehova utasítására kioktatta, parancsolta meg nekik: „... A hetedik esztendő végén, az elengedés esztendejének (jubileumi év) idejében, a sátorok ünnepén ... gyűjtsd egybe a népet, a férfiakat, az asszonyokat, a kicsinyeket és a te jövevényedet, aki a te kapuidon belül van, hogy hallják és tanuljanak és féljék az Urat, a ti Isteneteket és tartsák meg és teljesítsék a törvénynek minden igéjét.” — Mózes V. 31:10-12
29 Isten népe e parancs értelmében minden férfit, nőt, gyermeket és idegent aki jóindulatú volt és kapuin belül lakott, az Úr elé kellett hogy gyűjtsön. Ez a szellemi osztállyal, a maradékkal való közvetlen kapcsolatra mutat a „más juhok” részéről, amelyet az év (korszak) végén a nagyobb Mózes gyűjt össze. (János 10:16) Az Úr Jézus felkentjeit használja az „ország ezen evangéliumának” hirdetésére s ezáltal a „többi juhok” magához való gyűjtésére, s ennek az összegyűjtésnek Armageddon előtt kell megtörténnie.
30 Az összegyűlteknek sátorokban kell lakniok, ami a következőket jelképezi: „Mi nem tartozunk Sátán gonosz világához. Most átmeneti lakóhelyen tartózkodunk; de bízunk benne, hogy Jézus Krisztus uralkodása rövidesen világszerte be lesz iktatva.” A pálmaágak vétele és használata tehát azt mutatja, hogy elismerik, hogy minden védelemben Jehova Istentől Jézus Krisztus útján részesülnek s csak annak tulajdonítanak üdvösséget. Jehovát és Jézus Krisztust tekintik szabadítójuknak, üdvözítőjüknek és győztesnek.
31 Most pedig figyeljük meg, mily találóan írja le a minden nemzet közül összegyűjtött nagysokaságot a prófécia, főképpen a jóindulatúak összegyűjtését, úgy, ahogyan az Úr Mózesnek megparancsolta. A trón előtt álló, fehér ruhákba öltözött tömeg azokat példázza, akiket az Úr elismerésében részesített, ezek pálmaággal a kezükben örvendeznek Jehova és Jézus Krisztus előtt kiáltván: „üdv a mi Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!” (Jelenések 7:10) Nem valamily (horogkeresztes) zászlónak tulajdonítják az üdvösséget. Az üdvösséget a legfelségesebb Jehova Istennek és Jézus Krisztusnak, a trónon ülő királynak, a győzelmes hadúrnak és igazságos uralkodónak tulajdonítják. Semmilyen embert, sem emberi létesítményt nem tekintenek üdvözítőnek és megmentőnek. Ezek különböznek a Krisztus nyáját képező „kicsiny seregtől”, amely az Úrral teljes egyetértésben van és neki szolgál. A képlet azután megmutatja, hogy azzal Isten szervezetének összes tagjai egyetértenek s így szólanak: „Ámen!” Ezáltal minden védelmet, üd-
143
vöt és hatalmat Istennek és Jézus Krisztusnak tulajdonítanak. (Jelenések 7:11, 12) Annak megmutatására, hogy a nép Jehovát tekinti a nagy életadónak és győzelmesnek, van a pálma és a vízforrás is jelképnek használva; ez kitűnik a Bibliából az első pálmákkal kapcsolatban. Az izraelitákat Mózes, Jehova utasítására eredményesen kivezette Egyiptomból a Veres-tengeren keresztül. Így aratott győzelmet Jehova Faraón, az ördög képviselőjén és szabadította meg az izraelitákat s fejezte ki előttük, hogy Jehovától származik az üdvösségük. Élimbe vezérelte őket „És monda: Ha a te Uradnak, Istenednek szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekszed, ami kedves az ő szemei előtt és megtartod az ő parancsolatait és minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód. És jutnak Élimbe és ott tizenkét forrás vala és hetven pálmafa; és tábort ütének ott a vizek mellett.” (Mózes II. 15:26, 27) Ezeket a szavakat Mózes IV. 33:9 is megismétli s bizonyosan valamily célzattal jegyeztetett fel. Élim „erősséget” jelent s ez a hely élővíz-forrásaival és hetven pálmafájával a teljes erőnek, győzelemnek és az Isten kegyes adománya az ő választott felkentje, Jézus Krisztus által.
32 Amit az izraelitáknak adott jelképi törvény követelt, teljesen egyezik azzal, amit az Úr most az utolsó napokban követel felkentjeitől. Most Krisztus a templomban áll és felszólít: „Én vagyok az út, az igazság és az élet!” Ezt az örömhírt bizonyságtevésül hirdetteti minden nemzetnek. Felkentjeit elküldi, hogy a jóindulatúaknak minden nemzet közt megmondják: „Jöjjetek, ismerjétek meg Jehovát és igyatok az élet vizéből!” Azután a többi juhokat, a jonadábokat, vagy nagysokaságot hívatja és utasítja, hogy mindenkivel közöljék, aki azt meg akarja hallgatni: „Jöjjetek és vegyétek az élet vizét ingyen!” Ezek a tények további bizonyítékok amellett, hogy a hasonmási sátoros ünnep most folyik és a királyság hírét most meghallották, akik eddig jövevények voltak a földön, az Urat megismerték, elismerték és hódolnak neki; a pálmaágak lengetése ezt példázza. Emiatt nem hajbókolnak az Isten szervezetéhez csatlakozó emberek embereknek és emberi hatalmaknak s nem is tőlük várják üdvösségüket.
Öröm
33 A három nagy ünnepnek mindenike, amelyeket az izraelitáknak az Úr parancsára meg kellett tartaniok, nagy örömmel kezdődött. Jehova ünnepe volt mindenik; mert ezeken az ünnepeken őt tekintették a legfelségesebbnek és a leghatalmasabbnak. Az ünnep fő célja Jehova neve igazolásának az elismerése volt. Most Jézus Krisztus, a nagy igazoló eljött és ígéretéhez híven felkentjeivel a királyság örömpoharát üríti. (Máté 26:29) Az Úr Jézus Krisztus öröme az Atya nevének igazolása. Most híveit maga köré gyűjtötte a templomban s így szól hozzájuk: Mivel a kevés felett hívek voltatok, sokra bízlak ezután; lépjetek be az Úr örömébe! (Máté 25:23) Krisztus országának érdekeit erre a hű és bölcs osztályra bíz-
za s ezek osztoznak az ő örömében Jehova nevének igazolását illetőleg.
34 A Szentszellem második kitöltése óta a maradék meglátta az Urat az ő szent templomában, valamint azt is, hogy miképpen világosítja meg mindenkinek az elméjét és küldi Jehova akaratának teljesítésére. Ez nagy mértékben fokozta az Úr népének örömét.Értékelni tudják ama nagy kiváltságot, hogy Jehova nevét viselhetik s nagyon örvendenek, hogy bizonyságtevői lehetnek az ő nevének tiszteletére. A sátoros ünnep tehát mint Jehova ünnepe az Úrnak szentelt örömünnep, amelyben összes felkentjei részt vesznek. Jehova bizonyságtevői az utóbbi hónapokban nagy indítékot találtak a kiáradó öröm tekintetében abban, hogy Jehova feltárta előttük Jézus Krisztus útján a „nagysokaságra” vonatkozó igazságot s a maradék kiváltságának látja, hogy az igazságot az Úr parancsa szerint hirdesse és Jehova dicsőítésére a nagysokaság összegyűjtésében közreműködjön.
35 Amidőn Isten jelképi népe a fogságból kiszabadult és felismerte kiváltságát a sátoros ünnep tartására vonatkozólag, többé nem siránkozott s minden hozzátartozóival együtt örvendezett. A maradék a pászka és a pünkösd megtartásával nem szünteti be a munkáját s e tekintetben való öröme sem szűnik meg. Mindkettő tovább tart, amihez most a nagysokaság összegyűjtésének öröme is hozzájárul. Jehova egész népe együtt
tartja az ünnepet és a nagysokaság meg van mutatva, amint a pálmaágakat lengeti s így Krisztus, a Jehovától küldött király, győző és üdvözítő előtt hódol.
36 Amidőn Mózes, Moáb mezején az izraeliták oktatását befejezte, mondotta: „Ujjongjatok ti nemzetek, Ő népe!” (Mózes V. 32:43), Ez biztosan arra mutat, hogy a felkenteken kívül még mások is állanak az Úr mellett és együtt örvendenek az Úrral. Az apostol Mózes e szavait idézte Róma 15:10-ben, ami ismételten azt bizonyítja, hogy a felkent maradék a nagysokasággal együtt ünnepli a sátoros ünnepet.
Miért kell ujjongani?
37 Most nagy öröm uralkodik az Úr népe között, mivel a szabadulás napja elérkezett. (Lukács 21:28) Az Írás több idézete s a kapcsolatos tények mutatják Armageddon közelségét. A nagy vitéz, Jézus Krisztus aképpen van bemutatva, amint nagy hatalommal, harci ménen lovagolva jön. Jehova napján jön így s a következőkép felel a hozzá intézett kérdésre: „Bosszúállás napja volt szívemben és megváltottaim esztendeje eljött.” (Ésaiás 63:4) Jehova felkentjeinek, a maradéknak, „Isten bosszúállásának napján” kell tevékenykedniük, vigaszt juttatva el a nyomorgókhoz és jajveszékelőkhöz; mert az Úr parancsa határozottan így intézkedik. (Ésaiás 61:2; Ezékiel 9:4) Akik a bizonyságtevésből vigaszt merítettek, a vigasztalókhoz csatlakoznak az örömben s velük együtt éneklik Jehova dicsőségét az üzenet továbbítása által. Ez azt jelenti, hogy a maradék és a jonadábok együtt „merítik az üdvösség vizét a szabadító kútfejéből.” (Ésaiás 12 :3) Ezek tudják, hogy az üdv Jehovától származik Jézus
144
Krisztus útján, amit közölnek is mindenkivel, akinek nyitva vannak a fülei.
38 A hetedik hó 10-ik napjára az engesztelésnapja esett, ami éppen 5 nappal előzte meg a sátoros ünnepet, s ezen a napon meg kellett fújni a riadókürtöket az Úr parancsa szerint. „Akkor fúvasd végig a riadó kürtöt a hetedik hónapban, a hónap tizedikén; az engesztelés napján fúvasd végig a kürtöt a ti egész földeteken.” (Mózes III. 25:9) A riadókürtök megfúvása szabadságot hirdetett azok részére, akik Jehova mellett álltak, ami természetesen a maradékot és azokat is magában foglalja, akik hozzá csatlakoznak, t. i. a nagysokaságot is. A maradék részére a riadókürt megfúvása nyilván azt jelenti, hogy nem a világi hatalmak a (bibliai) felső hatalmak, amint valamikor tanítottuk. Ellenkezőleg, azok sátáni eszközök. A felsőbbség Jehova Isten és Jézus Krisztus. A hűségesek csak az utóbbi években ismerték fel ezt a nagy igazságot s azóta fogták fel, hogy a világi hatalmaktól függetlenek, s a világi tényezők bilincseitől is, s hogy ezek nem tudják bilincsbe verni azoknak szellemét, akik magukat Jehovának és az ő országának szentelték. A zsoltáros a hetedik hó 10. napján megszólaló riadókürt felől mondotta: „Boldog nép az, amely megérti a kürt szavát; te orcádnak világosságánál jár ez, ó Uram.” (89.zsoltár 16) Öt nappal később tartották a sátorok ünnepét. A riadókürt megfúvása nyilván a megbilincselt rabok felszabadítására mutat, amelyhez a maradék és a nagysokaság is hozzátartozik. A riadókürt azok részére szól, akik felfogták, hogy Sátán szervezetétől mentesültek és az üdvösségük Jehovától származik Jézus Krisztus útján.
39 Jehova mindent felölelő szövetsége változhatatlan, Ábrahámnak tett ígéret, amit Isten esküvel is megerősített. (Zsidók 6:17-19) Ezen ígéret értelmében Jehova egy „mag” támasztását fogadta meg, aki útján meg fogja valósítani szándékát. Jehova ebben a szövetségben ígérte: „És megáldom azokat, akik téged áldanak és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.” (Mózes I. 12:3) Az áldás és az átok össze vannak kapcsolva. Jézus Krisztus az átok végrehajtása előtt elválasztja a templomban az áldottakat az átkozottaktól, illetve a juhokat a kecskéktől. Jehova átkát a kecske-osztályra (bűnbak) veti, többi juhait, a nagysokaságot pedig megáldja, mégpedig amiatt, mivel a bakok megátkozták a Krisztus részét alkotó hű maradékot, a „más juhok” ellenben azt (a maradékot) áldották, illetve jót tettek vele. (Máté 25:31-46) Ez az átkozás és áldás az újjászületés, vagy helyreállítás ideje előtt történik. Azért tehát a kicsiny sereg és a többi juhok együtt örvendeznek, mivel a többi juhok, illetve a nagysokaság az Úr köré gyülekezik s mivel ez a föld gabonájának a behordása, amivel a kicsiny sereg kapcsolatba hozatott, mindnyájan együtt örvendenek Isten dicsőségére. Valószínűnek tetszik, hogy a „behordás ünnepének” még azon időben kell megkezdődni, amíg a papi osztály egy része a földi osztállyal együtt van. Gondolható-e bibliai alapon, hogy a megígért áldás csak Armageddon után kezdődik? Ez nem indokolható meg. Az ábrahámi szövetség fő célja
Jehova nevének az igazolásából áll. A többi, ahhoz hozzáfűzött szövetség célja az ő neve érdekében való eszköz megteremtése az ő igazolásának felhasználására. A bosszúállás s az igazolás és az áldás egymással összefüggnek, ami megmutatja, hogy bizonyos áldásnak az igazolás előtt is be kell következnie, mert máskülönben senki sem menekülhetne meg és élhetné túl Armageddont Jehova nevének igazolására. Ennek az áldott osztálynak mondja Jézus: „Jöjjetek én Atyám áldottai és bírjátok az országot, amely részetekre készült a világ fundamentumának lefektetése óta.” Ami amellett szóló további bizonyíték, hogy a hasonmási sátoros ünnep Jehova ünnepe, megkezdődött és a maradék együtt ujjong a nagysokasággal ezen az ünnepen.
Ki részesül az áldásban?
40 Ábrahámnak mondotta Jehova: „És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek!” (Mózes I. 22:18) Ezt az ígéretet a magyarázó szövegek megvilágításában kell megvizsgálni. Ez nyilván nem minden ember megáldását jelenti, arra való tekintet nélkül, hogy jó- vagy gonosz-e az illető. Hanem csupán azokra vonatkozik, akik Jehova mellett foglalnak állást és engedelmeskedni fognak neki, s ezek gyűlnek ki minden nemzet közül. Az áldottaknak meg kell tartaniok a sátoros ünnepet, máskülönben nem részesülnek áldásban. Meg van írva: „És lészen, hogy akik megmaradnak mindama népek közül, amelyek Jeruzsálem ellen jőnek; esztendőről esztendőre mind felmennek, hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának: és megünnepeljék a sátorok
ünnepét.” (Zakariás 14:16) Ez a szöveg segít hozzá a sátoros ünnep kezdetének megállapításához.
41 Mily nemzetek támadtak tehát Jeruzsálemre? Azok a nemzetek vonultak az ünneplő Jeruzsálem ellen, amelyek nem ünnepelnek. „Jeruzsálem” neve az új Jeruzsálemre vonatkozik. Ez az Isten főszervezete, amely Jézus Krisztusból és az ő királyi házának vagy királyságának hű tagjaiból áll. Ez a nemzet 1914-ben született (alakult) meg, amidőn Jehova az Úr Jézust ellenségei között való uralkodásra utasította. (110. zsoltár 2) Később, főkép 1917-ben és 18-ban Sátán minden nemzetet, főkép az álkereszténységet az Úr „szent nemzete” ellen vonultatott s amint a próféta mondja, kifosztatta, amennyiben Sátán a „gonosz szolga
osztályt” teljesen magához csábította. A maradék, a hű szolga osztály ellenben az Úrtól megőríztetett s elküldetett Jehova nevének bizonyságtevésére. Ennek a bizonyságtevésnek Jeruzsálem megtámadása és az Armageddon közti időben kell bekövetkeznie Isten hű bizonyságtevői által. Sátán Armageddon viadalának megvívása előtt Góg vezetése alatt elküldi gonosz szellemeit, hogy minden nemzetet Isten szervezete ellen toborozzon és azért visel háborút a maradék ellen, mivel az megtartja Isten parancsait és Jézus Krisztus bizonyságtételét bírja. (Jelenések 12:17; 16:13-16) Az Úr mellett állást foglalók mind e mai napig éppen azt tapasztalták, amit Jézus a következő szavakban fejez ki: „Minden nemzet gyűlölni fog benneteket az én nevemért!” Ezek a
145
nemzetek mindenkit gyűlölnek, aki Isten országa mellett foglal állást. Azért gyűlölik őket, mivel Jehova nevét és országát hirdetik. Az Úr hű bizonyságtevőit használja hogy az ország hírét azon jóindulatú emberekhez továbbítsa, akiket „jonadáboknak”, „más juhoknak” és „nagysokaságnak” is nevez. Ezek meghallgatják az üzenetet és beülnek a kocsiba s így a gyűlöltek közé számítanak. A próféta ezeket „nem szívesen látott nemzetnek” nevezi angol fordítás szerint. (Sofóniás 2:1) Minden nemzet Jeruzsálem ellen vonult s e nemzetek közül jön később a nagysokaság. Ezek, ha megszületni és Armageddont túlélni kívánják, utasítást nyernek az alázatosság és az igazság keresésére még Isten harag napjának bekövetkezése előtt.
42 Az Úr csak néhány hónap előtt nyilvánította ki, hogy ezek a „más juhok” vagy „jonadábok” a nagysokaság, amely minden nemzet közül jön. Most látjuk, amint az Úr előtt áll, pálmaágakat lenget, Jézus Krisztusnak, a királynak hódol és fennszóval hirdeti, hogy csak Jézus Krisztusnak és Jehovának tulajdonít üdvösséget, de senki másnak. Azután az Úr feltárja, hogy az egész hű maradék, a feltámadottak, a mennyei angyalok a
nagysokasággal együtt Jehova dicsőségét hirdeti és ujjong. (Jelenések 7:11, 12) Ez jelzi a sátoros ünnepnek, illetve Jehova ünnepének kezdetét, s Zakariás próféciája szerint ezek ünneplik a sátorok ünnepét. Bizonyos emberek, akik a saját szemük előtt magukat bölcseknek tartják, azt mondják: „Nem érünk el semmit sem”, s a „nagysokaság csak Armageddon kitörése után jöhet létre”. Ez a következtetés ésszerűtlen s nem bír bibliai támasztékkal. Az Úr ígérete úgy szól, hogy többeket átvisz Armageddonon s ezek lesznek azok, akik a sátoros ünnepet Jehova dicsőségére megtartják. Armageddon a nemzetek leírhatatlan pusztulásával fog járni s a próféta így szól: „És lészen, hogy akik megmaradnak mindama népek közül (illetve akik Armageddont túlélik), amelyek Jeruzsálem ellen vonulnak; esztendőről esztendőre mind feljönnek hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának és megünnepeljék a sátorok ünnepét.” Kézenfekvő, hogy ezt a szöveget úgy kell érteni, hogy azok a nemzetek nem fognak életben maradni, amelyek a sátorok ünnepét nem akarják megtartani és a királyt imádni nem akarják. Valamint, hogy a jonadábok, illetve a nagysokaság mindenkor örömmel fog engedelmeskedni Jehovának, őt fogja imádni és szolgálni, ha Armageddont túlélni óhajtja. Isten iránti hűségüket meg kell őrizniök haragjának kitörése előtt. Ez azt jelenti, hogy most az igazságra hallgatnak, azt megtanulni és követniük kell, s Jehova bizonyságtevői és minden nyitott fülű mostantól kezdve tartozik örömmel és erélyesen folytatni az igazság bizonyságtevését.
43 Választott népének Jehova egyidőben parancsolta meg a kovásztalan-kenyerek, a pünkösd és a sátoros ünnep megtartását s kitűnt, hogy e prófétai ünnepek hasonmásainak ,a sátoros ünnepet is beleértve, a maradék földön tartózkodása alatt kell megtörténniök; hogy azok az emberek alkotják a nagysokaságot, akik a maradékkal együtt tartják a sátoros ünnepet s hogy a nagysokaságon kívül más nemzetek nem vesznek részt ezen
az ünnepen, s hogy a kicsiny seregnek és a nagysokaságnak folytatniok kell ennek az ünnepnek megtartását, miután ahhoz hozzákezdtek. Évről-évre meg kell tartaniok, illetve állandóan örömmel és Jehova dicsőítésével. A feltámasztandó halottak, akik életalkalmat fognak nyerni az írás szerint csak akkor részesülnek áldásban, ha felvonulnak Isten szervezetéhez és a királyt, a Seregek Urát fogják imádni, amint írva van: „És lészen, hogy aki nem megy fel e föld nemzetségei közül Jeruzsálembe, hogy hódoljon a királynak, a Seregek Urának: nem lészen azokra eső.” — Zakariás 14:17
44 Most a maradék felelőssége és kiváltsága, hogy örömmel és tevékenyen közölje a királyság hírét a jóindulatú emberekkel s ezt a munkát Armageddon előtt mindvégig folytassa. A jonadábok kötelessége és kiváltsága, illetve a többi juhoké, vagy nagysokaságé, hogy ehhez a munkához csatlakozzanak s abban mindvégig, Armageddonig kitartsanak. Most sokan fogságban vannak a nagysokasághoz tartozók közül. Isten azt parancsolja bizonyságtevőinek, hogy tegyenek bizonyságot a nép előtt és közöljék a foglyokkal: „Eredjetek ki!... Menjetek a világosságra!” Akik kimennek és Jehova és Jézus Krisztus mellett foglalnak állást, résztvesznek az ünnepen és áldásban részesülnek: „Az utakon legelnek és minden halmokon legelőjük lesz.” (Ésaiás 49:9) Ezek kétségtelenül a nagysokasághoz fognak tartozni; mert
„éjjel és nappal fognak neki szolgálni a templomban”, azaz állandóan neki fognak szolgálni. „Ezért vannak az Istennek királyi széke előtt és, szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában; és aki a királyi székben ül, kiterjeszti sátorát felettük. Nem éheznek többé, sem nem szomjaznak többé; sem a nap nem tűz reájuk, sem semmi hőség. Mert a Bárány, aki a királyiszék közepette van, legelteti őket.” — Jelenések 7:15-17
45 Azonkívül Jehova megparancsolta szövetséges népének, hogy a sátoros ünnepet akkor tartsák meg, amidőn a „behordás és a szüret” megtörtént, (Mózes V. 16:13) ami a hasonmásban nyilván azt jelenti, hogy az áldozati szövetségre lépett templomi sereg minden tagjának begyűjtése után. (50. zsoltár 7; Thess. II. 2:1) Miután a maradékot az Úr a templomba gyűjtötte és felkente, ismeri fel és látja meg a nagysokság valódi jelentőségét s látja meg begyűjtésének kezdetét, tehát a hasonmási sátoros ünnepnek kezdődnie kell. Az meg is kezdődött és fokozódó örömmel lesz folytatva. Most végezni kell a bizonyságtevést a nagysokaság előtt s most senkinek sem fog lehanyatlani a keze ebben a munkában, aki szereti Istent, s nem fog felhagyni Jehova ezen ünepének megtartásával.
46 Ésaiás prf. következő szavai is azt bizonyítják, hogy a nagysokaság e maradékkal együtt fog részt venni ezen az örömünnepen: „Ímé, ezek messziről jönnek, ímé, amazok észak és a tenger felől, és amazok Sínnek földjéről. Ujjongjatok egek és föld örvendezz ujjongva énekeljetek hegyek; mert megvigasztalá népét az Úr és könyörül szegényein.” — Ésaiás 49:12, 13
47 Azok között, akik magukat valóban Istennek szentelték, nem uralkodhatik viszálykodás. A maradék és a nagysokaság is békében kell meg-
146
férjen egymással s egy akarattal kell hirdetnie a királyság örömüzenetét. Ezt a közleményt az Úr kegyelméből a ,,Gazdagságban” tárta fel s annak tartalmát mindenki gondosan el kellene hogy sajátítsa magának s eljuttatni mindazokhoz, akik nyitva tartják füleiket, hogy azok is részt vehessenek Jehova örömünnepén, dicsőítvén és tisztelvén az ő nevét.
48 Mindenkit meghívunk, csatlakozzon a következő nyilatkozathoz, aki ezen a földön szereti Jehovát:
„Eszünkben tartjuk, hogy a harc az ellenség teljes felmorzsolódásáig fog folyni, s ez most az ördögnek, a Rómában székelő hierarchiának és szövetségeseinek tudomására lesz hozva;
Hogy nem fogjuk magunkat nevetségessé tenni azáltal, hogy az ellenség követelményeivel szemben engedékenységet tanúsítanánk.
Teljesen Jehovában és az ő királyában bízunk és nem fogjuk senki másnak sem tulajdonítani az üdvösséget.
Kiváltságunknak és kötelességünknek tartjuk, hogy Jehovának szolgáljunk az ő hű és igaz tanúbizonyságának kormányzása alatt, s erre el is határozzuk magunkat az ő kegyelme által. Mégha meg is ölne hűségünkért az ellenség, hadd öljön meg! De ha életben maradunk, csak mint a felséges Isten lojális alattvalói kívánunk élni.
Jehova igazolója legyőzhetetlen s az ő kegyelme által szövetségünk teljesítése által a halál torkába is követni fogjuk Őt, teljesen Istenben bízva, hogy meg tudja őrizni az örök életünket.
Az Ő házát jellemző buzgósággal fogunk tovább is előrevonulni a harci dalt énekelve:
Az Úrnak (Jehovának) és az ő dicső királyának a kardja!
Tanulmánykérdések
Akik Armageddont túlélni fogják
„Bizonyára megszabadítlak téged, nem esel el fegyver miatt és a lelked zsákmányul lesz neked, mert reménységed volt bennem, azt mondja az Úr.” — Jeremiás 39:18
1 JEHOVA felkent bizonyságtevőinek világosan szeme elé tárja, hogy kötelezettségeket ruházott rájuk, minélfogva ezen kötelezettségek hű teljesítéséért felelősséggel tartoznak neki. Egyúttal feltárja azt is, hogy az Úr „más juhai” a nagysokaság Armageddon előtt kell értesüljön az ország üzenetéről; viszont az Úr azokra is kötelességeket rótt, akik arról értesülni fognak és felelősek is azoknak végrehajtásáért. Amit itt közlünk, azt van hivatva kimutatni, hogy most a királyság üzenetét Jehova bizonyságtevői tartoznak a jóindulatú emberekhez juttatni; ezek vannak a „más juhoknak” nevezve és alkotják a
nagysokaságot. Ezek az emberek, akik örömmel fogadják az Úr utasításait és parancsait és teljesen engedelmeskednek neki, valószínűleg túl fogják élni a mindenható Isten nagy napját. A felkent maradék és az Úr „más juhai” közt fennálló meghitt összeköttetés folytán szükséges megvizsgálni néhány erről szóló jövendölést s azoknak egymáshoz való viszonyát.
2 Jeremiás prófétát az Úr olyasmik jövendölésére használta, amelyek megértésének most jött el az ideje. Jeremiás fiatalember korában választatott ki Jehova prófétájává és bizonyságtevőjévé. (Jeremiás 1:4—7) Jeremiás neve felma-
