„Oldal:Szervezet 1-2 huW1938.10.djvu/13” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Korrektúrázva)
 
 
(Egy közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva)
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
1. sor: 1. sor:
 
173
 
173
és igazságosságban való előmozdítóra törekszik. Az Űr
+
 
egy harmonikus szervezetet követel, és teljes egységet
+
tisztviselők vagy a címek nem fontosak, mert a szolgálatot éppen úgy az egyik, mint a másik név alatt is el lehet végezni. A fő, Krisztus Jézus hordja joggal az öszses cimeket. Ő kinyilatkoztatja a nagy Teokrata alatt való teljes alárendeltségét. Krisztus Jézus örömmel hordja a „választott“, „szoga“ és „az én szolgám“ neveket. A maradék alkotja az ö „lábait“, s azért találóan neveztetnek mindannyian szolgáknak. Ezzel összhangban nevezett a Társulat nemrégen mindenkit szolgának a szervezetben, mégpedig tekintet nélkül az általa betöltött állásnak. Egy bizonyos személynek egy
kell fenntartani a cselekedetben. Ez. az Űr parancsa,
+
meghatározott munkakörre való kijelölése és kinevezése azt jelenti, hogy a szolgára meghátározott kötelességek bízattak, s az összes szolgák egységesen és egy céllal működnek.
s az ö parancsainak engedelmeskedni kell. (Csel. 3 :23)
+
{{raw:data:p|15| Rendre az Úr feltárta népe előtt a „szervezete“ igazi jelentőségét, most pedig a Szentírásból világosan ki tűnik, hogy az összes szolgákat a maradék szervezete vagy az Isten felkent népe különböző állásaiba jogosan a Társulat nevezi ki mint az Úr látható képviselője a templomban, s hogy nem minden csoportnak külön a kötelessége a szolgái kinevezése, mialatt demokratikus módszer szerint mellette vagy ellene szavaz. Isten népének a londoni csoportja nemrégen felismerte ezt a helyzetet s egy rezolució által felkérte a Társulatot a csoport számára való szolga kinevezésére. Ennek következtében a Szentírás alapján és e kérelemmel összhangban a londoni gyülekezet mint csoport lett megszervezve, amely több rész-csoportból áll, s az összes rész-csoport fölé egy csoportszolga lett kinevezve s egy-egy vezetőt vagy rész csoportszolgat minden részcsoport fölé, amelyekből a csoport áll. A nagy new yorki, csikágói, és los angelesi  csoportok s a többiek is így lettek megszervezve és így van irányítva a munkájuk. Minden egyes csoport kérésére a Társulat újonnan alkotta meg annak szolgálati szervezetét és nevezte ki a szolgákat. Ezért tevésen Írásszerintinek és rendben levőnek látszik, hogy Isten népének a csoportjai; a Társulatot kérjék fel ez átszervezés keresztülvitelére, s ezt meg lehet tenni az Úr népe minden egyes csoportja számara. Minden egyes helyi csoportnak jogában áll ajánlani azokat a neveket, amelyek a különböző szolgálati helyek betöltésére a legalkalmasabbaknak látszanak, s aztán a Társulat brooklyni főhivatala vagy a különböző országok hivatalai elé terjeszthetik vagy beküldhetik, s az esedékes kinevezéseknél az ily nevek figyelembe lesznek véve. A felkentek teljesen hisznek abban, hogy az Úr maga irányítja ezt az ügyet s így a helyes eljárás lesz követve. Ez nem azt jelenti, hogy hibák nem fordulhatnak elő; hiszen egyesek a kinevezés után hűtleneknek bizonyulhatnak, s az Úr teljes intézkedést foganatosított az ilyenek eltávolítására. Isten népének az összes csoportjai, amelyek felismerik, hogy ez a helyes, irászerinti eljárás, hozzanak egy rövid határozatot s azt küldjék be a fentemlített hivatalukhoz. Határozatot a következőképpen lehet megformálni:
Nem tűnik ki tehát a felkentok előtt világosan, hogy
+
„Mi, Isten népének a csoportja, amely az ő neve számára kiválasztatott és ........... helységben székel, elismerjük, hogy Isten kormányzata egy tisztán isteni uralom, hogy Krisztus Jézus a templomban tartózkodik és teljes hatalmat és parancsnokságot visel Jehova látható szervezete felett, valamint a láthatatlan felett is, s hogy „A Társulat“ az Úr láthatatlan képviselője a a földön. Azért felkérjük „A Társulatot“, hogy a csoportunkat szervezze meg a szolgálatra s annak nevezze ki a különböző szolgákat, hogy mindannyian békességben, igazságosságban, egyetértesben és teljes egységben együtt közreműködhessünk. Mellékelten küldjük azon személyek névjegyzékét a csoportunkból, akik nekünk érettkorúaknak s azért a legalkalmasabbaknak tünnek a különböző szolgálati teendők elvégzésére.}}
Jehova Isten most az. Ésaiás 60 : 17 jövendölését betel¬
+
{{raw:data:p|16| Isten népe között mindenki meg kell értse most, hogy az idő elérkezett az Úr szolgálatának még jobb és teljesen harmonikus megszervezésére, hogy a jelenkor a békesség és igazságosság ideje Isten látható szervezetében, amidőn mindenki a szervezetben és szolgálatban az Úr szervezete királyságérdekeinek békességben és igazságosságban való előmozdítóra törekszik. Az Úr egy harmonikus szervezetet követel, és teljes egységet kell fenntartani a cselekedetben. Ez az Úr parancsa, s az ö parancsainak engedelmeskedni kell. (Csel. 3 :23) Nem tűnik ki tehát a felkentek előtt világosan, hogy Jehova Isten most az Ésaiás 60 : 17 jövendölését beteljesítette, hogy— amint az arany jobb a bronznál s az ott összehasonlítás végett felsorolt anyagoknál — úgy Isten most a szervezetében jobb megértést és jobb állapotokat teremtett, s hogy most a kipróbált szolgáit létrehozta, őket békességgé és igazságossággá tette s mindeniktől teljes és zavartalan egyetértést és cselekedetben való egységet követel? A múltban sokan, akik Isten hitvalló népe között uralkodtak, ezt szigorral és keménységgel cselekedtek. Isten megígérte, hogy az ily állapotnak véget vet, és ezért mondotta: „Keményen és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk. — így szól Jehova Isten: Imé, megyek a pásztorok ellen, és előkérem nyájamat a kezükből, s megszüntetem őket a nyáj legeltetésétől, és nem legeltetik többé a pásztorok önmagukat, s kiragadom juhaimat a szájukból, hogy ne legyenek nékik ételül“ — Ezékiel 34 :4, 10.}}
jesítette, hogy— amint az. arany jobb a bronznál s az
+
{{raw:data:p|17| Ez a jövendölés mindazokra vonatkozik, akik helytelen szellemről tanúskodtak Isten népe között, de különösen magában foglalja, a papságot, a „választottvén“-elemet és mindazokat, akik hajlamosak voltak 'Isten öröksége fölött uralkodni‘ és a mestert játszani. Alkalmilag azt jelentették a Társulatnak, hogy egy bizonyos csoportban egyesek a magukat felkenteknek állítók közül „választott vén“- vagy uralkodó szellemet tanúsítanak és úgy a maradékot mint a jonadábokat elbizakodottan kezelik. Értse meg most mindenki világosan, hogy a szolgák kötelessége az egyházban, sőt a templomsereg minden tagjának kötelessége, hogy egymást és „a más juhokat“ is vigasztalják. A felkent templomseregnek adott megbízásban bennfoglaltatnak a köv. szavak is: „Hogy hirdessem Istennünk bosszúállása napját és megvigasztaljak minden gyászolót.“ Ezért a maradék világos kötelessége Isten bosszúállása napját hirdetni s abban teljes egyetértésben közreműködni. Hasonlóképpen kötelessége a maradéknak az „összes gyászolók“ megvigasztalása, ami különösképpen a jóakaratú emberekre vonatkozik akik a körülöttük uralkodó állapotok miatt szorongattatásban vannak. (Ezékiel 9:4) Az Úr nem tűr meg egyetlen uralkodni vágyót, zavarcsinálót, zugolódót, durvát vagy keményen uralkodót sem a szervezetében vagy annak valamely részében, legyen az a nyomdában, a farmon vagy a külső szolgálatban. Az Úr most világosan kinyilatkoztatja feltett szándékát miszerint a szervezetében békesség és igazságosság kell uralkodjék, s ebből következik, hogy mindazok, akik nem alkalmazkodnak örömmel és engedelmesen e parancshoz, a nagy végrehajtó-tisztviselő az angyalai által kirekeszti a szervezetéből. (Máté 13:41) A jelenkor az ellenség elleni háború ideje s azért mindazok egyesített eljárásának az ideje, akik Isten szervezetében vannak. Ez a békesség, igazságosság és teljes egység ideje s így a harmonikus tevékenység a szolgálatban mindazok között, akik ragaszkodnak Jehovához. Figyeljen mindenki arra Isten szervezetében, hogy ily módon alázatosan vagy engedelmesen járjon el istenével (Mikeás 6 :8), vagyis Krisztus Jézussal, „az erős Istennel“ és Jehovával, a Legfelségesebbel.}}
ott összehasonlítás végett felsorolt anyagoknál — úgy
+
 
Isten most a szervezetében jobb megértést és jobb álla¬
+
{{raw:data:s|'''Az esedékes idő'''}}
potokat teremtett, s hogy most a kipróbált szolgáit
+
{{raw:data:p|18| Esedékes idejében Jehova kinyilatkoztatja hű népe előtt, amit mindenkor tudomására akar hozni, s ezt mindazzal bebizonyította, ahogyan népével különösen az utóbbi néhány év alatt cselekedett. Most kimutatta népe előtt, hogy az idő elérkezett, amidőn fel kell keljen az ellenség elleni hadjáratra. Éppenezért az Isten szervezete soraiban teljes egyetértés kell uralkodjon. Hagyjatok fel minden szörszálhasogatással  minden vitatkozással és víszálykodással; Sion most felépült, s a Sionhoz tartozók most mindannyian kell ismerjék és cselekedjék Isten akaratát. Salamon király előképe}}
létrehozta, őket békességgé és igazságossággá tette s
 
inindeniktől teljes és zavartalan egyetértést és cseleke¬
 
detben való egységet követel? A múltban sokan, akik
 
Isten hitvalló népe között uralkodtak, ezt szigorral és
 
keménységgel cselekedtek. Isten megígérte, hogy az. ily
 
állapotnak véget vet, és ezért mondotta: „Keményen és
 
' ... ‘    . — így szól Jehova Is¬
 
I ten:’ Iliié, megyek a pásztorok ellen, és előkérem nyája¬
 
I mát a kezükből, s megszüntetem őket a nyáj legeltetésé¬
 
től, és nem legeltetik többé a pásztorok önmagukat, s
 
kiragadom juhaimat a szájukból, hogy ne legyenek né¬
 
kik ételül 11 — Ezékicl 34 :4, 10.
 
*’ Ez a jövendölés mindazokra vonatkozik, akik hely¬
 
telen szellemről tanúskodtak Isten népe között., de kü¬
 
lönösen magában foglalja, a papságot, a „vál.asztott-
 
vén“-clomet és mindazokat, akik hajlamosak voltak 'Is¬
 
ten öröksége fölött uralkodni* és a mestert játszani.
 
‘ Alkalmilag azt jelentették a Társulatnak, hogy egy bi¬
 
zonyos csoportban egyesek a magukat felkenteknek ál-
 
i Utók közül „választott vén11- vagy uralkodó szellemet
 
tanúsítanak és úgy a maradékot mint a jonadábokat
 
'.elbizakodottan kezelik. Értse meg most mindenki vilá¬
 
gosan, hogy a szolgák kötelessége az. egyházban, sőt a
 
< templomsereg minden tagjának kötelessége, hogy egy¬
 
. mást és „a más juhokat11 is vigasztalják. A felkent temp-
 
: lomseregnek adott megbízásban bennfoglaltatnak a köv.
 
■ szavak is: „Hogy hirdessem Istennünk bosszúállása nap-
 
• ját és megvigasztaljak minden gyászolót.11 Ezért a ma¬
 
; radék világos kötelessége Isten bosszúállása napját hir-
 
tisztviselők vagy a címek nem fontosak, mert a szol¬
 
gálatot éppen úgy az egyik, mint a másik név alatt is
 
el lehet végezni. A fő. Krisztus Jézus hordja joggal az
 
öszses cimeket. Ő kinyilatkoztatja a nagy Teokrata alatt
 
való teljes alárendeltségét. Krisztus Jézus örömmel
 
honija a „választott11, „szoga11 és „az én szolgám11 ne¬
 
veket. A maradék alkotja az ö „lábait11, s azért talá¬
 
lóan neveztetnek mindannyian szolgáknak. Ezzel össz¬
 
hangban nevezett a Társulat nemrégen mindenkit szol¬
 
gának a szervezetben, mégpedig tekintet nélkül az ál¬
 
tala betöltött állásnak. Egy bizonyos személynek egy
 
meghatározott munkakörre való kijelölése es'kineve¬
 
zésé azt jélénfí7 hogy a' szolgára Jmeghátározqtt köte¬
 
lességek bízattak,“s"az_összes5zóigák' égységcsenjés_
 
y-c g y céllal működnek.   ' . ' ~ ~
 
I Rendre az Űr feltárta népo előtt a „szervezete11 iga-'
 
' zi jelentőségét, most pedig a Szcntírásból világosan ki- 1 kegyetlenül urakodtatok rajtuk.
 
tűnik, hogy az összes szolgákat a maradék szervezete I
 
vagy az Isten felkent népe különböző állásaiba jogo-/
 
san a Társulat nevezi ki mint az Űr látható képviselője/
 
a templomban, s hogy nem minden csoportnak külön;
 
a kötelessége a szolgái kinevezése, mialatt demokrati¬
 
kus módszer szerint mellette vagy ellene szavaz. Istci
 
népének a londoni csoportja nemrégen felismerte ez
 
a helyzetet s egy rezolució által Jelkérte a Társulata
 
a csoport számára való szolga kinevezésére. Ennek
 
vr.tkcztéhen a Szcntirás alapján és e kérelemmel össz¬
 
hangban a londoni gyülekezet mint csoport lett meg¬
 
szervezve, ‘amely ~több‘ rész-csoportból áll,'8' az _ összes!
 
rész-csoport fölé egy csoportszolga lett kinevezve sl
 
egy-egy vezetőt vagy resz-csoportszolgat minden rész-
 
csoport fölé, amelyekből a csoport áll. A nagy-néw '
 
yorki, csjkágói, és Töf^ngélesi ’ csbpprtök s a többiek
 
is'ig’y lettek megszervezve és igy van irányítva a mun¬
 
kájuk. Minden egyes csoport kérésére a Táraidat újon-
 
fián alkotta meg annak szolgálati szervezetét és nevez-.
 
te ki a szolgákat. Ezért tevésen Trásszerintinek es réhd-;
 
heti levőnek látszik, hogy'Tsfén népének a' csoportjai;
 
a Társulatot kérjék fel ez átszervezés keresztülvitelére,
 
s ezt meg lehet tenni az Űr népe minden egyes csoport-: ... új . .. e^vet.;rt.isbPn közreműködni Ha¬
 
ja számara. Minden egyes helyi csoportnak jogában áll I ,oniÓI.ínnpl. köteledéire i maradékmk az összes uvá-
 
■V-üdmnazpkat anevel^jim^yek a kü lonbozo szoTT R7nl,-,lt«‘ U^ignszfalásn, ami különösképpen a jóaka-
 
ratú emberekre vonatkozik. akik a körülöttük uralkodó
 
szánok^ s^az.faiTa a , á|) sz(ir)tn(j.lU.lWsb.,n v.inn.lk. (|.’,zékiel !):4)
 
h Az Űr nem tűr meg egyetlen uralkodni vágyót., z.avar-
 
küldhetik, s az. esedekes„kinevezéseknél az. dy nevek fi- i ^ftHldF^rönTnilóf durvít vurv koménven uralkodót
 
»■ ■«—— i" f ti > f i • -•-y*———Coin<1zusiiJKMiwv. (lurvciL Vctiry kviiiviiyvii iii<iikv'*vi«
 
<«iVí’|pinhp Ipstynok vpvp A TPikpiiTPir rpl ipsrn ni<7Tipfc , 7 —- • 1 — - - *?•' ■ . ,
 
j.ymi mnejes^Kveyej, a iciKenzea teljesen nisznea sennr szervezeteken vagy annak valamely részében, 1c-.
 
abban, hogy az Ur maga irányítja ezt az. ügyet s így I  '■ ■
 
a helyes eljárás lesz követve. Ez nem azt jelenti, hogy j
 
hibák nem fordulhatnak elő; hiszencgyesek a kinevezés '
 
'után hűtleneknek bizonyulhatnak, s az Űr teljes intéz- |
 
kedést foganatosított az ilyenek eltávolítására. Isten
 
népének az összes csoportjai, amelyek felismerik, hogy
 
ez a helyes, irászerinti eljárás, hozzanak egy rövid ha¬
 
tározatot s azt küldjék he a fentemlített hivatalukhoz.
 
Határozatot a következőképpen lehet megformálni:
 
** „Mi, Isten népének a csoportja, amely az ö neve
 
számára kiválasztatott és   helységben székel,
 
elismerjük, hogy Isten kormányzata egy tisztán isteni,'
 
uralom, hogy Krisztus Jézus a templomban tartózkodik <
 
és teljes hatalmat és parancsnokságot visel Jehova lát->
 
ható szervezete felett, valamint a láthatatlan felett is,i
 
s hogy .;A Társulat11 az Űr láthatatlan képviselője al
 
gyén az. a nyomdában. a farmon vagy a külső szolgálat¬
 
ban. Az. Űr most világosan kinyilatkoztatja feltett szán¬
 
dékát/ misz.erint a szervezetében békesség és igazságos¬
 
ság kell uralkodjék, s ebből következik, hogy mindazok,
 
akik nem alkalmazkodnak örömmel és engedelmesen e
 
parancshoz, a nagy végrehajtó-tisztviselő az angyalai
 
által kirekeszti a szervezetéből. (Máté 13:41) A jelen¬
 
kor az. ellenség elleni háború ideje s azért mindazok
 
egyesített eljárásának az ideje, akik Isten szervezeté¬
 
ben vannak. Ez a békesség, igazságosság és teljes egy¬
 
ség ideje s igy a harmonikus tevékenység a szolgálat¬
 
ban mindazok között, akik ragaszkodnak Jehovához.
 
Figyeljen mindenki arra Isten szervezetében, hogy ily
 
módon alázatosan vagy engedelmesen járjon el isten¬
 
ével (Mikeás 6 :8), vagyis Krisztus Jézussal, „az erős
 
Istennel11 és Jehovával, a Legfelségesebbel.
 
° IcllSlilílv clZ« Ul lel VUcl Letold 11 V löVlVJc
 
/ földön. Azért felkérjük „A Társulatot11, hogy a csopor-
 
! tónkat szervezze meg a szolgálatra s annak nevezze ki
 
a különböző szolgákat, hogy mindannyian békességben,
 
igazságosságban, egyetértésben és teljes egységben
 
együtt közreműködhessünk. Mellékelten küldjük azon
 
személyek névjegyzékét a csoportunkból, akik nekünk
 
érettkorúaknak s azért a legalkalmasahbaknak tűnnek /
 
<_a különböző szolgálati teendők elvégzésére. ./
 
. Isten népe között mindenki meg kell értse most,
 
hogy az idő elérkezett az Űr szolgálatának még jobb és
 
teljesen harmonikus megszervezésére, hogy a jelenkor
 
a békesség és igazságosság ideje Isten látható szerve¬
 
zetében, amidőn mindenki a szervezetben és szolgálat¬
 
ban az Űr szervezete királyságérdekeinek békességben
 
Az esedékes idő
 
*• Esedékes idejében Jehova kinyilatkoz.tatja hit né¬
 
pe előtt, amit mindenkor tudomására akar hozni, s ezt
 
mindazzal bebizonyította, ahogyan népével különösen
 
az utóbbi néhány év alatt cselekedett. Most kimutatta
 
népe előtt, hogy az idő elérkezett, amidőn fel kell kel¬
 
jen az ellenség elleni hadjáratra. Éppenezé.rt az Isten
 
szervezete soraiban teljes egyetértés kell uralkodjon.
 
Hagyjatok fel minden szöfszálhásögatással. minden vi¬
 
tatkozással és víszálykodással; Sión most felépült, s a
 
Sionhöz tartozók most mindannyian kell ismerjék és
 
cselekedjék Isten akaratát. Salamon király előképe
 

A lap jelenlegi, 2020. május 20., 15:18-kori változata

A lap korrektúrázva van


173

tisztviselők vagy a címek nem fontosak, mert a szolgálatot éppen úgy az egyik, mint a másik név alatt is el lehet végezni. A fő, Krisztus Jézus hordja joggal az öszses cimeket. Ő kinyilatkoztatja a nagy Teokrata alatt való teljes alárendeltségét. Krisztus Jézus örömmel hordja a „választott“, „szoga“ és „az én szolgám“ neveket. A maradék alkotja az ö „lábait“, s azért találóan neveztetnek mindannyian szolgáknak. Ezzel összhangban nevezett a Társulat nemrégen mindenkit szolgának a szervezetben, mégpedig tekintet nélkül az általa betöltött állásnak. Egy bizonyos személynek egy meghatározott munkakörre való kijelölése és kinevezése azt jelenti, hogy a szolgára meghátározott kötelességek bízattak, s az összes szolgák egységesen és egy céllal működnek.

15 Rendre az Úr feltárta népe előtt a „szervezete“ igazi jelentőségét, most pedig a Szentírásból világosan ki tűnik, hogy az összes szolgákat a maradék szervezete vagy az Isten felkent népe különböző állásaiba jogosan a Társulat nevezi ki mint az Úr látható képviselője a templomban, s hogy nem minden csoportnak külön a kötelessége a szolgái kinevezése, mialatt demokratikus módszer szerint mellette vagy ellene szavaz. Isten népének a londoni csoportja nemrégen felismerte ezt a helyzetet s egy rezolució által felkérte a Társulatot a csoport számára való szolga kinevezésére. Ennek következtében a Szentírás alapján és e kérelemmel összhangban a londoni gyülekezet mint csoport lett megszervezve, amely több rész-csoportból áll, s az összes rész-csoport fölé egy csoportszolga lett kinevezve s egy-egy vezetőt vagy rész csoportszolgat minden részcsoport fölé, amelyekből a csoport áll. A nagy new yorki, csikágói, és los angelesi csoportok s a többiek is így lettek megszervezve és így van irányítva a munkájuk. Minden egyes csoport kérésére a Társulat újonnan alkotta meg annak szolgálati szervezetét és nevezte ki a szolgákat. Ezért tevésen Írásszerintinek és rendben levőnek látszik, hogy Isten népének a csoportjai; a Társulatot kérjék fel ez átszervezés keresztülvitelére, s ezt meg lehet tenni az Úr népe minden egyes csoportja számara. Minden egyes helyi csoportnak jogában áll ajánlani azokat a neveket, amelyek a különböző szolgálati helyek betöltésére a legalkalmasabbaknak látszanak, s aztán a Társulat brooklyni főhivatala vagy a különböző országok hivatalai elé terjeszthetik vagy beküldhetik, s az esedékes kinevezéseknél az ily nevek figyelembe lesznek véve. A felkentek teljesen hisznek abban, hogy az Úr maga irányítja ezt az ügyet s így a helyes eljárás lesz követve. Ez nem azt jelenti, hogy hibák nem fordulhatnak elő; hiszen egyesek a kinevezés után hűtleneknek bizonyulhatnak, s az Úr teljes intézkedést foganatosított az ilyenek eltávolítására. Isten népének az összes csoportjai, amelyek felismerik, hogy ez a helyes, irászerinti eljárás, hozzanak egy rövid határozatot s azt küldjék be a fentemlített hivatalukhoz. Határozatot a következőképpen lehet megformálni: „Mi, Isten népének a csoportja, amely az ő neve számára kiválasztatott és ........... helységben székel, elismerjük, hogy Isten kormányzata egy tisztán isteni uralom, hogy Krisztus Jézus a templomban tartózkodik és teljes hatalmat és parancsnokságot visel Jehova látható szervezete felett, valamint a láthatatlan felett is, s hogy „A Társulat“ az Úr láthatatlan képviselője a a földön. Azért felkérjük „A Társulatot“, hogy a csoportunkat szervezze meg a szolgálatra s annak nevezze ki a különböző szolgákat, hogy mindannyian békességben, igazságosságban, egyetértesben és teljes egységben együtt közreműködhessünk. Mellékelten küldjük azon személyek névjegyzékét a csoportunkból, akik nekünk érettkorúaknak s azért a legalkalmasabbaknak tünnek a különböző szolgálati teendők elvégzésére.
16 Isten népe között mindenki meg kell értse most, hogy az idő elérkezett az Úr szolgálatának még jobb és teljesen harmonikus megszervezésére, hogy a jelenkor a békesség és igazságosság ideje Isten látható szervezetében, amidőn mindenki a szervezetben és szolgálatban az Úr szervezete királyságérdekeinek békességben és igazságosságban való előmozdítóra törekszik. Az Úr egy harmonikus szervezetet követel, és teljes egységet kell fenntartani a cselekedetben. Ez az Úr parancsa, s az ö parancsainak engedelmeskedni kell. (Csel. 3 :23) Nem tűnik ki tehát a felkentek előtt világosan, hogy Jehova Isten most az Ésaiás 60 : 17 jövendölését beteljesítette, hogy— amint az arany jobb a bronznál s az ott összehasonlítás végett felsorolt anyagoknál — úgy Isten most a szervezetében jobb megértést és jobb állapotokat teremtett, s hogy most a kipróbált szolgáit létrehozta, őket békességgé és igazságossággá tette s mindeniktől teljes és zavartalan egyetértést és cselekedetben való egységet követel? A múltban sokan, akik Isten hitvalló népe között uralkodtak, ezt szigorral és keménységgel cselekedtek. Isten megígérte, hogy az ily állapotnak véget vet, és ezért mondotta: „Keményen és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk. — így szól Jehova Isten: Imé, megyek a pásztorok ellen, és előkérem nyájamat a kezükből, s megszüntetem őket a nyáj legeltetésétől, és nem legeltetik többé a pásztorok önmagukat, s kiragadom juhaimat a szájukból, hogy ne legyenek nékik ételül“ — Ezékiel 34 :4, 10.
17 Ez a jövendölés mindazokra vonatkozik, akik helytelen szellemről tanúskodtak Isten népe között, de különösen magában foglalja, a papságot, a „választottvén“-elemet és mindazokat, akik hajlamosak voltak 'Isten öröksége fölött uralkodni‘ és a mestert játszani. Alkalmilag azt jelentették a Társulatnak, hogy egy bizonyos csoportban egyesek a magukat felkenteknek állítók közül „választott vén“- vagy uralkodó szellemet tanúsítanak és úgy a maradékot mint a jonadábokat elbizakodottan kezelik. Értse meg most mindenki világosan, hogy a szolgák kötelessége az egyházban, sőt a templomsereg minden tagjának kötelessége, hogy egymást és „a más juhokat“ is vigasztalják. A felkent templomseregnek adott megbízásban bennfoglaltatnak a köv. szavak is: „Hogy hirdessem Istennünk bosszúállása napját és megvigasztaljak minden gyászolót.“ Ezért a maradék világos kötelessége Isten bosszúállása napját hirdetni s abban teljes egyetértésben közreműködni. Hasonlóképpen kötelessége a maradéknak az „összes gyászolók“ megvigasztalása, ami különösképpen a jóakaratú emberekre vonatkozik akik a körülöttük uralkodó állapotok miatt szorongattatásban vannak. (Ezékiel 9:4) Az Úr nem tűr meg egyetlen uralkodni vágyót, zavarcsinálót, zugolódót, durvát vagy keményen uralkodót sem a szervezetében vagy annak valamely részében, legyen az a nyomdában, a farmon vagy a külső szolgálatban. Az Úr most világosan kinyilatkoztatja feltett szándékát miszerint a szervezetében békesség és igazságosság kell uralkodjék, s ebből következik, hogy mindazok, akik nem alkalmazkodnak örömmel és engedelmesen e parancshoz, a nagy végrehajtó-tisztviselő az angyalai által kirekeszti a szervezetéből. (Máté 13:41) A jelenkor az ellenség elleni háború ideje s azért mindazok egyesített eljárásának az ideje, akik Isten szervezetében vannak. Ez a békesség, igazságosság és teljes egység ideje s így a harmonikus tevékenység a szolgálatban mindazok között, akik ragaszkodnak Jehovához. Figyeljen mindenki arra Isten szervezetében, hogy ily módon alázatosan vagy engedelmesen járjon el istenével (Mikeás 6 :8), vagyis Krisztus Jézussal, „az erős Istennel“ és Jehovával, a Legfelségesebbel.


Az esedékes idő
18 Esedékes idejében Jehova kinyilatkoztatja hű népe előtt, amit mindenkor tudomására akar hozni, s ezt mindazzal bebizonyította, ahogyan népével különösen az utóbbi néhány év alatt cselekedett. Most kimutatta népe előtt, hogy az idő elérkezett, amidőn fel kell keljen az ellenség elleni hadjáratra. Éppenezért az Isten szervezete soraiban teljes egyetértés kell uralkodjon. Hagyjatok fel minden szörszálhasogatással minden vitatkozással és víszálykodással; Sion most felépült, s a Sionhoz tartozók most mindannyian kell ismerjék és cselekedjék Isten akaratát. Salamon király előképe