„Oldal:Jónás-rész-2-3-1938.pdf/10” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Nincs korrektúrázva: Új oldal, tartalma: „{{raw:data:ai|2|122|}} {{raw:data:c| .32) A jóakaratú emberek olyanok, akik hallanak, meg­ amelyben Jehovát képviselte, és nyilván éppen ezért térnek és az…”)
 
 
(2 közbenső módosítás, amit 2 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
1. sor: 1. sor:
 
{{raw:data:ai|2|122|}}
 
{{raw:data:ai|2|122|}}
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:c|
.32) A jóakaratú emberek olyanok, akik hallanak, meg­ amelyben Jehovát képviselte, és nyilván éppen ezért
+
{{raw:data:p|c| 32) A jóakaratú emberek olyanok, akik hallanak, meg­térnek és az Úrhoz fordulnak. Az ellenjelképes ninivébeliek, illetve a nagy sokasághoz tartozók megtérése
térnek és az Úrhoz fordulnak. Az ellen jelképes ninivé­ lett kihagyva a király neve a prófétai feljegyzésben.
+
nyíltan elitéli a „kereszténység“ vallásoskodóit. Amint az Úr Máté 12:42-ben kijelenti, Séba királynéja ugyanezt az osztályt ábrázolja: „Délnek királyné asszonya felkél majd az ítéletkor e nemzetséggel együtt, és kár­hoztatja ezt: mert ő eljött, a föld széléről, hogy hallhassa Salamon bölcsességét; és ímé, nagyobb van itt Salamonnál.“­}}{{raw:data:p|5|5-8|id=q4|{{raw:data:idhidden|paragraph5q4|}} Most, amidőn Krisztus Jézus ítélkezik, az egész vi­lágon hirdetett figyelmeztetés alapján sokan felismer­ték, hogy Abrahám, Izsák és Jákob a királyság földi képviselői lesznek és így Isten királyi szervezetének a tagjai lesznek. Egyben azt is látják, hogy e férfiak természetes utódai, a vallásos zsidók, valamint ellen­képeik, a mai vallásoskodók, el lesznek vetve, amint azt Jézus kijelentette: „De mondom néktek, hogy so­kan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és leteleped­nek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában: Ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre; ott lesz sírás és fogaknak csikorgatása.“ — Máté 8:11, 12.}}{{raw:data:p|6|5-8|id=q4| Itt a nagy sokaságot megint azok szemléltetik, akik minden égtáj felől jönnek össze és az Urat keresik. A vallásos zsidók éppen úgy, mint a mai vallásoskodók, katolikusok és protestánsok, azt állítják mind, hogy ők volnának Isten kedvencei és az a szellemi osztály, amely számot tart arra, hogy Ábrahám és a többi régi férfi utódjának tekintsék: és mégis — Jehovával dacolva — továbbra is nyíltan ördögvallást üznek. Éppenezért sohase fognak a királysághoz tartozni.­}}{{raw:data:p|7|5-8|id=q4| Az Ítélet ez idején az Úr „más juhai“, (akik a nagy sokaságot alkotják.) meghallgatják az igazságot és Je­hova Istenhez fordulnak. A hivatásos vallásoskodók tu­domásul veszik a figyelmeztetést a Krisztus Jézus ve­zetése alatt müködő Jehova tanúi szájából, amint az a jóakaratúaknak hirdetve van, és hallják az Úr bejelentését, hogy Ábrahám, Izsák, Jákob és az összes prófé­ták a királyságban lesznek, a vallásoskodók pedig ki lesznek dobva. Ez rendkívül felbosszantja őket, és rzért csikorgatják fogaikat az Úr tanúi ellen. Az ítélkezés e napján mondja a nagy bíró. Krisztus Jézus ezeknek a képmutatóknak: „Távozzatok el mind tőlem, kik hamis­ságot cselekesztek! Ott lesz sírás és fogak csikorgatása, mikor ti, akik magatokat Isten szövetséges népe szellemi utodainak tekintitek] látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában,
beliek, illetve a nagy sokasághoz tartozók megtérése A király üzenete egy másik jövendölésben van feltárva,
+
magatokat, pedig kirekesztve. És jönek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és az Isten országában letelepednek.— Lukács 13:27—29.}}{{raw:data:p|8|5-8|id=q4| Az ítélet Armageddonkor éri el tetőfokát s ott ér véget, és akkor nem lesz több vallásoskodó, akiket így kellene rosszalni. Éppen ezért a fenti Irásszövegek a jelen időre vonatkoznak, az Armageddon előtti időre. A papságnak ez a félelmetes korbácsolása most történik, s miután az Úr által megparancsolt bizonyságtevés befejezést nyert, a vallásoskodók örökre megszűnnek.}}{{raw:data:p|9|9-11|id=q5|{{raw:data:idhidden|paragraph9q5|}} Ninivé királyának a cselekedete nem azt jelenti, hogy a nagy sokaságot alkotók között valamilyen rang vagy osztály-különbség lenne vagy az ország valamelyik magasabb hivatalnoka, aki másoknak kihirdetné a tennivalókat. Az üzenet vagy proklamáció az „örökkévalóság Királyától“ ered — ezt ábrázolta a király —, aki­nek a trónja előtt a nagy sokaság áll s akinek az üd­vösséget tulajdonítaniuk kell. Jehovának ez az üzenete megmutatja a nagy sokaságnak, hogy mit cselekedjen, illetve hogy meg kell térjenek és az Urat kell keressék. Ebben a képben Ninivé királya oly szerepet játszott,}}|{{raw:data:p|c| amelyben Jehovát képviselte, és nyilván éppen ezért lett kihagyva a király neve a prófétai feljegyzésben. A király üzenete egy másik jövendölésben van feltárva, különösen Sofóniás 2:3-ban: „Keressétek Jehovát mind­nyájan e föld alázatosai, akik az ő ítélete szerint cselekesztek; keressétek az igazságosságot, keressétek az alázatosságot: talán megoltalmaztattok Jehova ha­ragjának napján.“}}{{raw:data:p|10|9-11|id=q5| A ninivébeliek megtérésének őszintesége abból is kitűnik, hogy a böjtölés még az állatokra is ki lett ter­jesztve. Ez nem örömünnep ideje volt számukra, hanema józan böjtölés ideje, és mindenkitől meg lett köve­telve. hogy ezt cselekedje. Amennyiben a király zsákru­hába öltözött és minden erőszaktól elállt, képletesen azt mutatta, hogy a nagy sokaságot alkotó emberek először is oly pontra kell jussanak, amidőn gyászolnak és sóhajtoznak, mivel résztvettek Sátán szervezetének a törvénytelenségén és azokban az utálatosságokban is amelyeket a politikai és vallásos rész gyakorolt s ame­lyek nagy gyalázatot, zúdítottak Jehova és királyának a nevére. Ezek sírnak és jajgatnak e gyalázatos dolgok miatt és Isten meghallgatja kiáltásukat. (Ezékiel 9:4) Amidőn Jehova Jónást Ninivébe küldte, nem kísérletezett azon, hogy a ninivébeliekből prozelitákat csinál­jon, hogy aztán zsidókká legyenek és Jónást kövessék. Ellenben megkövetelte a ninivébeliektől, hogy tanusít­sanak hitet a Jónás által hozzájuk juttatott üzenetnek és a gonosz útjukról eltérjenek, hogy megmeneküljenek attól a nagy pusztulástól, amelyet a városra szándé­kozott hozni. Ez azt árnyékolta elő. hogy a jóakaratú emberek a „kereszténységben“ nem képesek véget vet­ni a „kereszténység“ gonoszságának és erőszakosságának, de mindezek a jóakaratú emberek elfordulhatnak tőle és tartózkodhatnak a „tisztátalan“ érintésétől, s teljesen Jehova és felkent Királyának az oldalára áll­hatnak. A király proklamációja így szólt: „Ki tudja? talán visszatér és megengesztelödik Isten ... és nem veszünk el!“ így kezdtek hinni az Úrban.}}{{raw:data:p|11|9-11|id=q5| Jónás felvilágosította őket, hogy Isten haragszik s ha megtérnek, megszabadulhatnak. Jehova nem kímél­te meg Ninivét a későbbi pusztulástól, mindazáltal meg­kímélte az akkor Ninivében élő megtérő nemzedéket a megsemmisítéstől. Jehova éppenigy nem fogja megkí­mélni a „kereszténységet“ Armageddonkor, sem attól nem fog elállani, hogy ekkor kifejezésre juttassa haragját: azonban a most hozzáforduló és a nagy sokaság­nak egy részét alkotó jóakaratú embereket nem engedi elpusztulni akkor, mégpedig azért nem, mivel hallgattak figyelmeztetésére és ‘keresték az igazságosságot és alá­zatosságot‘ s mivel az ördög-vallásból és a „hazugság menedékéből“ kimenekültek. — Ésaiás 28:15. 17.}}{{raw:data:p|12|12|id=q6|{{raw:data:idhidden|paragraph12q6|}} Jónás megbízatása, hogy a ninivébelieknek prédi­káljon, még nem volt teljesen bevégezve, amidőn a ninivébeliek közül néhányan megtértek: „És Isten lát­ta cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjokról; és megbánta Isten a gonoszt, amelyről megmondotta, hogy végrehajtja rajtuk, és nem hajtotta végre.“ (Jónás 3:l0). A bejelentett negyven napi kegyelemidő még nem járt le. Ez azt mutatja, hogy mialatt Armageddon előtt a királyság üzenete hirdetve van az embereknek, Jehova a jóakaratunknak feltárja az utat, hogy kijöhessenek, az Úr oldalára állhassanak és a „nagy sokaságot“ al­kossák. Időrendbe sorolva, megvizsgáljuk tehát ezennel az Istent szeretők javára a „királyság evangéliuma“ és a nagy sokaság ismertetésének folyamatát, amely ese­mények Jehova irgalmasságát és jóságát, nyilatkoztatja ki. Megkezdve 1923-ban akkor egy rezolució lett szét­osztva „Figyelmeztetés“-cimmel az egész „keresztény­ségben“, illetve az ellenjelképes Ninivében, s azután is-}}
nyíltan elitéli a „kereszténység*1 vallásoskodóit. Amint különösen Sofóniás 2 :3-ban: „Keressétek Jehovát mind­
 
az Űr Máté 12 :42-ben kijelenti, Sóba királynéja ugyan­ nyájan e föld alázatosai, akik az ö ítélete szerint cseezt az osztályt ábrázolja: „Délnek királyné asszonya lekesztek; keressétek az igazságosságot, keressétek az
 
felkél majd az ítéletkor e nemzetséggel együtt, és kár­ alázatosságot: talán mcgoltalmaztattok Jehova ha­
 
hoztatja ezt: mert ö eljött, a föld széléről, hogy hall­ ragjának napján.**
 
10 A ninivébeliek megtérésének őszintesége abból is
 
hassa Salamon bölcsességét; és ímé, nagyobb van itt
 
kitűnik, hogy a böjtölés még az állatokra is ki lett ter­
 
Salamonnál.}}
 
{{raw:data:p|5|5-8|id=q4|{{raw:data:idhidden|paragraph3q3|}} Most, amidőn Krisztus Jézus ítélkezik, az egész vi­ jesztve. Ez nem örömünnep ideje volt számukra, hanem
 
lágon hirdetett figyelmeztetés alapján 'sokan felismer­ a józan böjtölés ideje, és mindenkitől meg lett köve­
 
ték, hogy Abrahám, Izsák és Jákob a királyság földi telve. hogy ezt cselekedje. Amennyiben a király zsákru­
 
képviselői lesznek és így Isten királyi szervezetének a hába öltözött és minden erőszaktól elállt, képletesen
 
tagjai lesznek. Egyben azt is látják, hogy e híi férfiak azt mutatta, hngy a nagy sokaságot, alkotó emberek
 
természetes utódai, a. vallásos zsidók, valamint ellen­ először is nly pontra kell jussanak, amidőn gyászolnak
 
képeik, a_inai vallásoskodók, el lesznek vetve, amint és sóhajtoznak, mivel resztvettek Sátán szervezetének a
 
azt Jézus kijelentette: ,,De mondom néktek, hogy so­ törvénytelenségén és azokban az utálatosságokban is.
 
kan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és leteleped­ amelyeket a politikai és vallásos rész gyakorolt s ame­
 
nek Abrahámmal. Izsákkal és Jákobbal a mennyek or­ lyek nagy gyalázatot, zúdítottak Jehova és királyának
 
szágában: Ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sö­ a nevére. Ezek sírnak és jajgatnak e gyalázatos dolgok
 
tétségre; ott lesz sírás és fogaknak csikorgatása.** miatt és Isten meghallgatja kiáltásukat. (Ezékiel 9 : 4;
 
Amidőn Jehova Jónást Ninivébe küldte, nem kísérlete
 
Máté 8:11, 12.}}
 
{{raw:data:p|6|5-8|id=q4| Itt a nagy sokaságot megint azok szemléltetik, akik zett’ azon, hogy a ninivébeliekből prozelitákat csinál­
 
minden égtáj felöl jönnek össze és az Urat keresik. jon, hogy aztán zsidókká legyenek és Jónást kövessék.
 
A vallásos zsidók éppen úgy, mint a mai vallásoskodók, Ellenben megkövetelte a ninivébeliektöl, hogy tanúsít­
 
katolikusok és protestánsok, azt állítják mind, hogy ők sanak hitet a Jónás által hozzájuk juttatott üzenetnek
 
volnának Isten kedvencei és az a szellemi osztály, és a gonosz írtjukról eltérjenek, hogy megmeneküljenek
 
amely számot tart arra, hogy Ábrahám és a többi régi attól a nagy pusztulástól, amelyet a városra szándé­
 
híi férfi utódjának tekintsék: és mégis — Jehovával kozott hozni. Ez azt árnyékolta elő. hogy a jóakaratú
 
dacolva — továbbra is nyíltan ördögvallást űznek. emberek a „kereszténységben** nem képesek véget vet­
 
Éppenezért. sohase fognak a királysághoz tartozni.
 
ni a „kereszténység** gonoszságának és erőszakosságá­}}
 
{{raw:data:p|7|5-8|id=q4|{{raw:data:idhidden|paragraph3q3|}} Az Ítélet ez idején az Úr „más juhai**, (akik a nagy nak, de mindezek a jóakaratú emberek elfordulhatnak
 
sokaságot alkotják.) meghallgatják az igazságot és Je­ tőle és tartózkodhatnak a „tisztátalan*1 érintésétől, s
 
hova Istenhez fordulnak. A hivatásos vallásoskodók tu­ teljesen Jehova és felkent Királyának az oldalára áll­
 
domásul veszik a figyelmeztetést a Krisztus Jézus ve­ hatnak. A király proklamációja így szólt: „Ki tudja?
 
zetése alatt működő Jehova tanúi szájából, amint az a talán visszatér és megengesztelödik Isten ... és nem
 
jóakaratunknak hirdetve van, és hallják az Úr bejelen­ veszünk el!“ így kezdtek hinni az Úrban.
 
tését, hogy Abrahám, Izsák, Jákob és az összes prófé­
 
11 Jónás felvilágosította őket, hogy Isten haragszik
 
ták a királyságban lesznek, a vallásoskodók pedig ki s ha megtérnek, megszabadulhatnak. Jehova nem kímél­
 
lesznek dobva. Ez rendkívül felbosszantja őket, és rzért te meg Ninivét a későbbi pusztulástól, mindazáltal meg­
 
csikorgatják fogaikat az Úr tanúi ellen. Az ítélkezés e kímélte az akkor Ninivében élő megtérő nemzedéket a
 
napján mondja a nagy bíró. Krisztus Jézus ezeknek a megsemmisítéstől. Jehova éppenigy nem fogja megkí­
 
képmutatóknak: „Távozzatok el mind tőlem, kik hamis­ mélni a „kereszténységet** Armageddonkor, sem attól
 
ságot eselekesztek! Ott lesz sírás és fogak csikorgatá­ nem fog elállani. hogy ekkor kifejezésre juttassa ha
 
sa. mikor [ti, akik magatokat Isten szövetséges népe ragját; azonban a most hozzáforduló és a nagy sokaság­
 
szellemi utódainak tekintitek] látjátok Ábrahámot, Izsá ■ nak egy részét alkotó jóakaratú embereket nem engedi
 
kot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában, elpusztulni akkor, mégpedig azért nem, mivel hallgattak
 
magatokat, pedig kirekesztve, fis jönek napkeletről és figyelmeztetésére és 'keresték az igazságosságot és alá­
 
napnyugatról, északról és délről, és az Isten országában zatosságot* s mivel az ördög-vallásból és a „hazugság
 
letelepednek.*1 — Lukács 13:27—29.
 
menedékéből** kimenekültek. — Ésaiás 28 :15. 17.
 
R Az ítélet Armageddonkor éri el tetőfokát s ott ér
 
*’ Jónás megbízatása, hogy a ninivéhelieknek prédi­
 
véget, és akkor nem lesz több vallásoskodó, akiket így káljon, még nem volt teljesen bevégezve, amidőn a
 
kellene rosszalni. Éppen ezért a fenti Irásszövegck a ninivébeliek közül néhányan megtértek: „fis Isten lát­
 
jelen időre vonatkoznak, az Armageddon előtti időre. ta cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjokról; és
 
A papságnak ez a félelmetes korbácsolása most történik, megbánta Isten a gonoszt, amelyről megmondotta, hogy
 
s miután az Úr által megparancsolt bizonyságtevés be­ végrehajtja rajtuk, és nem hajtotta végre.** (Jónás 3:lltj
 
fejezést nyert., a vallásoskodók örökre megszűnnek.
 
A bejelentett negyven napi kfgyclemidő még nem járt
 
"Ninivé királyának a cselekedető nem azt jelenti, le. Ez azt mutatja, hogy mialatt Armageddon előtt a
 
hogy a nagy sokaságot alkotók között valamilyen rang
 
királyság üzenete hirdetve vau az embereknek, Jehova
 
vagy osztály-különbség lenne vagy az ország valamelyik .a jóakaratunknak feltárja az utat, hogy kijöhessenek,
 
magasabb hivatalnoka, aki másoknak kihirdetné a ten­ az Úr oldalára állhassanak és a „nagy sokaságot** al­
 
nivalókat. Az üzenet vagy proklamáció az „örökkóvaló- kossák. Időrendbe sorolva, megvizsgáljuk tehát ezennel
 
.ság Királyától** ered — ezt ábrázolta a király —, aki­ az Istent szeretők javára a „királyság evangéliuma’* és
 
nek a trónja előtt a nagy sokaság áll s akinek az üd­ a nagy sokaság ismertetésének folyamatát, amely ese­
 
vösséget tulajdonítaniuk kell. Jehovának ez az üzenete mények Jehova irgalmasságát és jóságát, nyilatkoztatja
 
megmutatja a nagy sokaságnak, hogy mit cselekedjen, ki. Megkezdve 1923-ban akkor egy rezolnció lett szét­
 
illetve hogy meg kell térjenek és az Urat kell keressék. osztva „Figyclmeztetés’*-cimmcl az egész „keresztény­
 
Ebben a képben Ninivé királya oly szerepet játszott, ségben**, illetve az ellenjelképes Ninivében, s azután is-}}
 
 
}}
 
}}

A lap jelenlegi, 2023. november 29., 09:35-kori változata

A lap nincsen korrektúrázva


122
32) A jóakaratú emberek olyanok, akik hallanak, meg­térnek és az Úrhoz fordulnak. Az ellenjelképes ninivébeliek, illetve a nagy sokasághoz tartozók megtérése nyíltan elitéli a „kereszténység“ vallásoskodóit. Amint az Úr Máté 12:42-ben kijelenti, Séba királynéja ugyanezt az osztályt ábrázolja: „Délnek királyné asszonya felkél majd az ítéletkor e nemzetséggel együtt, és kár­hoztatja ezt: mert ő eljött, a föld széléről, hogy hallhassa Salamon bölcsességét; és ímé, nagyobb van itt Salamonnál.“­
5
Most, amidőn Krisztus Jézus ítélkezik, az egész vi­lágon hirdetett figyelmeztetés alapján sokan felismer­ték, hogy Abrahám, Izsák és Jákob a királyság földi képviselői lesznek és így Isten királyi szervezetének a tagjai lesznek. Egyben azt is látják, hogy e hü férfiak természetes utódai, a vallásos zsidók, valamint ellen­képeik, a mai vallásoskodók, el lesznek vetve, amint azt Jézus kijelentette: „De mondom néktek, hogy so­kan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és leteleped­nek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában: Ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre; ott lesz sírás és fogaknak csikorgatása.“ — Máté 8:11, 12.
6 Itt a nagy sokaságot megint azok szemléltetik, akik minden égtáj felől jönnek össze és az Urat keresik. A vallásos zsidók éppen úgy, mint a mai vallásoskodók, katolikusok és protestánsok, azt állítják mind, hogy ők volnának Isten kedvencei és az a szellemi osztály, amely számot tart arra, hogy Ábrahám és a többi régi hü férfi utódjának tekintsék: és mégis — Jehovával dacolva — továbbra is nyíltan ördögvallást üznek. Éppenezért sohase fognak a királysághoz tartozni.­
7 Az Ítélet ez idején az Úr „más juhai“, (akik a nagy sokaságot alkotják.) meghallgatják az igazságot és Je­hova Istenhez fordulnak. A hivatásos vallásoskodók tu­domásul veszik a figyelmeztetést a Krisztus Jézus ve­zetése alatt müködő Jehova tanúi szájából, amint az a jóakaratúaknak hirdetve van, és hallják az Úr bejelentését, hogy Ábrahám, Izsák, Jákob és az összes prófé­ták a királyságban lesznek, a vallásoskodók pedig ki lesznek dobva. Ez rendkívül felbosszantja őket, és rzért csikorgatják fogaikat az Úr tanúi ellen. Az ítélkezés e napján mondja a nagy bíró. Krisztus Jézus ezeknek a képmutatóknak: „Távozzatok el mind tőlem, kik hamis­ságot cselekesztek! Ott lesz sírás és fogak csikorgatása, mikor ti, akik magatokat Isten szövetséges népe szellemi utodainak tekintitek] látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat, pedig kirekesztve. És jönek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és az Isten országában letelepednek.“ — Lukács 13:27—29.
8 Az ítélet Armageddonkor éri el tetőfokát s ott ér véget, és akkor nem lesz több vallásoskodó, akiket így kellene rosszalni. Éppen ezért a fenti Irásszövegek a jelen időre vonatkoznak, az Armageddon előtti időre. A papságnak ez a félelmetes korbácsolása most történik, s miután az Úr által megparancsolt bizonyságtevés befejezést nyert, a vallásoskodók örökre megszűnnek.
9
Ninivé királyának a cselekedete nem azt jelenti, hogy a nagy sokaságot alkotók között valamilyen rang vagy osztály-különbség lenne vagy az ország valamelyik magasabb hivatalnoka, aki másoknak kihirdetné a tennivalókat. Az üzenet vagy proklamáció az „örökkévalóság Királyától“ ered — ezt ábrázolta a király —, aki­nek a trónja előtt a nagy sokaság áll s akinek az üd­vösséget tulajdonítaniuk kell. Jehovának ez az üzenete megmutatja a nagy sokaságnak, hogy mit cselekedjen, illetve hogy meg kell térjenek és az Urat kell keressék. Ebben a képben Ninivé királya oly szerepet játszott,
amelyben Jehovát képviselte, és nyilván éppen ezért lett kihagyva a király neve a prófétai feljegyzésben. A király üzenete egy másik jövendölésben van feltárva, különösen Sofóniás 2:3-ban: „Keressétek Jehovát mind­nyájan e föld alázatosai, akik az ő ítélete szerint cselekesztek; keressétek az igazságosságot, keressétek az alázatosságot: talán megoltalmaztattok Jehova ha­ragjának napján.“
10 A ninivébeliek megtérésének őszintesége abból is kitűnik, hogy a böjtölés még az állatokra is ki lett ter­jesztve. Ez nem örömünnep ideje volt számukra, hanema józan böjtölés ideje, és mindenkitől meg lett köve­telve. hogy ezt cselekedje. Amennyiben a király zsákru­hába öltözött és minden erőszaktól elállt, képletesen azt mutatta, hogy a nagy sokaságot alkotó emberek először is oly pontra kell jussanak, amidőn gyászolnak és sóhajtoznak, mivel résztvettek Sátán szervezetének a törvénytelenségén és azokban az utálatosságokban is amelyeket a politikai és vallásos rész gyakorolt s ame­lyek nagy gyalázatot, zúdítottak Jehova és királyának a nevére. Ezek sírnak és jajgatnak e gyalázatos dolgok miatt és Isten meghallgatja kiáltásukat. (Ezékiel 9:4) Amidőn Jehova Jónást Ninivébe küldte, nem kísérletezett azon, hogy a ninivébeliekből prozelitákat csinál­jon, hogy aztán zsidókká legyenek és Jónást kövessék. Ellenben megkövetelte a ninivébeliektől, hogy tanusít­sanak hitet a Jónás által hozzájuk juttatott üzenetnek és a gonosz útjukról eltérjenek, hogy megmeneküljenek attól a nagy pusztulástól, amelyet a városra szándé­kozott hozni. Ez azt árnyékolta elő. hogy a jóakaratú emberek a „kereszténységben“ nem képesek véget vet­ni a „kereszténység“ gonoszságának és erőszakosságának, de mindezek a jóakaratú emberek elfordulhatnak tőle és tartózkodhatnak a „tisztátalan“ érintésétől, s teljesen Jehova és felkent Királyának az oldalára áll­hatnak. A király proklamációja így szólt: „Ki tudja? talán visszatér és megengesztelödik Isten ... és nem veszünk el!“ így kezdtek hinni az Úrban.
11 Jónás felvilágosította őket, hogy Isten haragszik s ha megtérnek, megszabadulhatnak. Jehova nem kímél­te meg Ninivét a későbbi pusztulástól, mindazáltal meg­kímélte az akkor Ninivében élő megtérő nemzedéket a megsemmisítéstől. Jehova éppenigy nem fogja megkí­mélni a „kereszténységet“ Armageddonkor, sem attól nem fog elállani, hogy ekkor kifejezésre juttassa haragját: azonban a most hozzáforduló és a nagy sokaság­nak egy részét alkotó jóakaratú embereket nem engedi elpusztulni akkor, mégpedig azért nem, mivel hallgattak figyelmeztetésére és ‘keresték az igazságosságot és alá­zatosságot‘ s mivel az ördög-vallásból és a „hazugság menedékéből“ kimenekültek. — Ésaiás 28:15. 17.
12
Jónás megbízatása, hogy a ninivébelieknek prédi­káljon, még nem volt teljesen bevégezve, amidőn a ninivébeliek közül néhányan megtértek: „És Isten lát­ta cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjokról; és megbánta Isten a gonoszt, amelyről megmondotta, hogy végrehajtja rajtuk, és nem hajtotta végre.“ (Jónás 3:l0). A bejelentett negyven napi kegyelemidő még nem járt le. Ez azt mutatja, hogy mialatt Armageddon előtt a királyság üzenete hirdetve van az embereknek, Jehova a jóakaratunknak feltárja az utat, hogy kijöhessenek, az Úr oldalára állhassanak és a „nagy sokaságot“ al­kossák. Időrendbe sorolva, megvizsgáljuk tehát ezennel az Istent szeretők javára a „királyság evangéliuma“ és a nagy sokaság ismertetésének folyamatát, amely ese­mények Jehova irgalmasságát és jóságát, nyilatkoztatja ki. Megkezdve 1923-ban akkor egy rezolució lett szét­osztva „Figyelmeztetés“-cimmel az egész „keresztény­ségben“, illetve az ellenjelképes Ninivében, s azután is-