Oldal:HUw1936.04 Samson 3-5.djvu/8

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Inghrid.mehelean (vitalap | szerkesztései) 2020. július 6., 16:51-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva


nagyon bántotta a papságot. Az eseményekről az akkor hirdetett igazság Krisztus visszatéréséről és az országának felépítéséről a papság kétszínűségét leleplezte és föltárta, hogy nem barátai Isten országának és a papság ebből az okból akarta eltávolítani a „pestises Bibliakutatókat”. A papság cselszövését a gyakorlatba átültetve felkereste a Delilában példázott áruló osztályt és mintegy így szólt hozzá: „Kérdezzétek ki, miben rejlik ennek a társulatnak az ereje, hogy a mostani viszonyok között is kitartóan tudja végezni munkáját, mert tudni szereznénk, hogyan keríthetjük hatalmunkba és győzhetjük le, ha ezt nekünk megteszitek; jól megfizetünk érte.” Más szóval a Delila-osztályt a következőkre kérték: Derítsétek ki, miből meríti a Sámson-osztály azt a nagy erőt a munka végzésére, amelyet képvisel. Hiszen számbelileg kevesen vannak és mindazáltal a háborúra és minden ellenségeskedésre való tekintet nélkül és a papság ismételt figyelmeztetései dacára is bátran előre haladnak. Hogyan tudnánk beszüntetni a munkáját ennek a társulatnak, vagy ahogyan magukat nevezni szokták, a hajnal hírnökeinek? Hogyan tudnánk megfosztani erejüktől, leszerelni és a népre gyakorolt befolyásukat megszüntetni?”
16 12-16
17 17-18
18 17-18
19 19-23
20 19-23