Oldal:HUw1936.04 Samson 3-5.djvu/5

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Inghrid.mehelean (vitalap | szerkesztései) 2020. július 7., 11:47-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva


liszteus volt, hogyan ragaszkodhatott volna hozzá Sámson a filiszteusokkal átélt előző tapasztalatai dacára olyannyira, hogy „megszerette”, amint az Írás írja? Ha pedig izraelita volt, akkor indokolt volt Sámson szeretete. Emlékezetünkben kell tartanunk, hogy Sámson, Jehova hű szolgája csupán egy szerepet játszott egy nagy drámai próféciában, amely főképpen a világ végén élő Isten maradék népének oktatására és megerősítésére őrőkíttetett meg. Ama körülmény, hogy Delila ebben a prófétai drámában, amely látszólag nagy bajjal járt Sámsonra, oly kimagasló szerepet töltött be, azt bizonyítja, hogyha bárkit is példáz ebben a drámában, az Írásból az illetőknek és az eseményeknek is világosan felismerhetővé kell lenniük. Kit példáz tehát Delila ebben a drámában és mily fontos szerepet játszott a mostani korral kapcsolatosan?
Kérdések

Kísértés

„Az Úr, a ti Istenetek kísért titeket, hogy megtudja, ha szeretitek-e az Urat, a ti Isteneteket teljes lelketekből." — 5 Mózes 13:3

(Sámson IV. rész)
1 Jehova csak azokat ismeri el és veszi fel királyi szervezetébe, akik a megpróbáltatások alatt megőrzik hűségüket és ragaszkodásukat iránta. Az ilyenek őrzik meg mindvégig ártatlanságukat. Amióta Jehova föltárta azon szándékát, hogy igazságos országot fog létesíteni a földön, attól kezdve mostanáig a következő kérdés áll az emberek előtt: ki fogja megőrizni ártatlanságát Isten előtt? Amidőn az izraeliták Egyiptomból úton voltak az Ígéret földje felé, Isten szövetséges népét példázták a királyság felé vívő úton. Mózes összegyűjtötte az izraelitákat Moáb síkságán, ahol Isten a hűséges szövetségét létesítette népével. Rövidesen azon szövetséges megkötése előtt mondotta Mózes, mint Jehova tolmácsa az izraelitáknak: „Az Úr, a ti Istenetek, megkísért titeket, hogy megtudja, ha szeretitek-e őt teljes szívetekből és teljes lelketekből?” Mindenki, akit Isten királyi házába fölvesz bizonyság oszlopa lesz annak, hogy Sátán hazudott és Jehova az igazi Isten. De mielőtt idáig érkezhetnek, megpróbáltatásnak kell kitétetniük.
2 Az ördög arcátlan kihívása hozta szükségképpen magával és tette fontossá, hogy Jehova Isten szabad kezet adott az ördögnek arra, hogy ravasz fogásaival megkísérelje eltéríteni az embereket a Felségestől, hűségüket megrontván. Emiatt kísértette meg az ördög Jézust is a pusztában, amely kísértés alkalmával Jézus győzött. (Máté 4:1-11) A királyi ház tagjainak Jézust kell követniük nyomdokain s mindnyájuknak kísértésnek vagy megpróbáltatásoknak kell kitétetniök. Emiatt áll megírva: „Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainktól, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.” (Zsidók 4:15) „Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek.” – Zsidók 2:18
3 A kísértés elcsábítást, elvonást és megpróbálást is jelent. Hogyan lehetne valakit kipróbálni elcsábítás megkísérlése nélkül? Ez nem „jellemfejlesztést” jelent, ami állítólag a gyengéket arra képesíti, hogy testi gyengeségeikkel szembeszáll-