Oldal:HU W1936.06.djvu/11

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katofzsolt (vitalap | szerkesztései) 2020. augusztus 28., 12:29-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva


Példab. 6:20 azt jelenti, hogy Isten fiai megtartják az ő parancsait s az ő szervezetének törvényeihez szabják magukat: „mert szövétnek a parancsolat és a tudomány világosság és életnek útja a tanító feddések”.
2 Habár a lojalitás szó nem fordul elő az Írásban, mindazáltal a Bibliában sok oly szó van, amely ezzel teljesen azonosértelmű. Az írás világos tanítása szerint hűségesnek és lojálisnak kelt bizonyulnia mindenkinek, aki az örökéletben fog részesülni. A lojalitás és a hűség közt különbség van. Szigorúan véve, azt mondhatjuk, hogy valaki lojális lehet s mégsem hűséges. Jézus Kriszus felől, aki mindenkor hű volt és igaz, áll megírva, hogy ő „a hűséges és igazságos”. „Ő az urak Ura, és a királyok Királya, s akik vele vannak, azok hivatalosak, választottak és hívek.” (Jel. 19:11; 17:14) Ebből lehet látni, hogy Krisztus teste minden tagjának a főhöz, Jézus Krisztushoz kell hasonlóvá lennie. — Róma 8:29


Fogalom meghatározás

A Szentírásban megtaláljuk a „lojalitás" és a „hűség" szavak helyes meghatározását. A „lo¬ jális" szó francia és angol eredetű s a francia „lói" vagy angol .,law“, illetve „törvény" szóból ered. A „törvény" a cselekedetek szabályozója, ami a legfőbb kormányhatalomtól származik s a helyest elrendeli, viszont a törvényszegést bünteti. A „törvényes" olyasmit jelent, amit a törvény megenged és amit a törvénnyel összhangban cse- lekcsznek. A „lojalitás" a törvénnyel pontosan egyező cselekedetet jelent, illetve, amit Isten tör¬ vényével egyezően cselckesznek. A lojális, vagy törvényhez hű teremtmény az isteni törvénnyel összhangban cselekszik. Az Isten iránti lojalitás tehát az ő törvényének gondos és pontos követé¬ sét jelenti. Az Ö akarata az ö törvénye, akár van, vagy nincsen kifejezve, s az ő akarata az oly em¬ ber helyes kormányzására van feljegyezve igé¬ jében, aki helyesen kíván viselkedni. „Az én lᬠbaimnak szövétneke a te igéd és az én ösvényem világossága". (119. zsoltár 105) Más helyes ve¬ zetés nemlétezik.

  • A,,hűség“..a_töryény_.betüinek „követésénél

sokkal többet jelent. A hűséges megbízható, áll¬ hatatos, rendíthetetlen, biztos, igazságos és lelki¬ ismeretes. A „hűség" az Ür utasítása szerint a helyeshez való hű ragaszkodást jelenti. Ébersé-. get és elővigyázatosságot jelent valamely köte¬ lesség, vagy feladat teljesítésében. A hűség be¬ csületességet, állhatatosságot és állandóságot je¬ lent. Feddhetetlenséget jelent. Isten előtt a fedd¬ hetetlenség megőrzése céljából hűségesnek kell lenni. Illetve Isten iránt igazságosan és állandó¬ an meg kell őrizni az alárendeltséget és engedel¬ mességet, mivel Istennel és Krisztussal ünnepé¬ lyes szövetség útján vagyunk összekapcsolva. Ez azt jelenti, hogy aki Istennel szövetséget kö¬ tött, a reábizottakat alaposan és határozottan végrehajtani tartozik. Igazságosságot, megbíz¬ hatóságot, a bizalomra való méltóságot jelent. Csak azok az igazak jutnak be a királyi házba, akik Isten előtt való feddhetetlenségükhöz ra¬ gaszkodnak és azt megőrzik. „Nyissátok ki a ka- Lojalitás • ’ Jehova törvénye, amely az ember cselekede¬ teinek szabályozására van rendelve, tökéletes, s aki őszintén és igazságosan Isten törvényei sze- ■- rint viselkedik, a helyes úton jár, s ha megmarad ezen az úton, örökre is fogja élvezni Isten kegyel- /.?. ■ ~ T£— "i következőket mondotta: „Hogy teljesítsem a te akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem; a te törvé¬ nyed keblem közepette van." (40. zsoltár 9) Ez azt jelenti, hogy Jézus mindenkor alárendeli ma¬ gát Jehovának az igazak részére szóló törvényé¬ nek, hogy az állandóan szívében van és minden¬ kor örömmel teljesíti Isten akaratát. Ugyanez a szabály vonatkozik mindenkire, akiket Jehova megáldott, s akik boldogoknak neveztetnek, ol¬ vassuk: „Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll és csúfoló¬ dók székében nem ül; hanem az ür törvényében van gyönyörűsége és az ő törvényéről gondolko¬ dik éjjel és nappal". (1. zsoltár 1,2) Éjjel-nap¬ pal az Isten törvénye felett való gondolkodás azt jelenti, hogy Isten akaratát, vagy törvényét fon¬ tolgatjuk s ezen törvényhez szabjuk magunkat szorgalmasan. Illetve, hogy cselekedeteinket állan¬ dóan az Isten törvényének megvilágításában mér¬ legeljük. A „szív" az indítóokot, valamint a ra¬ gaszkodást és a hűséget is jelenti, aminek min¬ denkor Istennel összhangban kell lennie. „Az igaz szája bölcseségről beszél, nyelvével igazságot szól; Istenének törvénye van a szívében és lépései nem tántorognak". — 37. zsoltár 30, 31 x ’Valaki külsőleg illetve a_betűk szerint,„amintA mondani^szok'fak’,,.megtarthatja Isten_töryé.nyéf,J. áK1‘ Ktjat jgyJ§_gzólhat: „Ez .valóban a / törvényhez .i)ivén..ragaszkodó ember!" „be„az. .Üti á bíró. ~~O más szempontból ítél, mint az_ember;. .mert az Isten minden.'émbér."csofékc deleinek indi- / jőokat nézi? „Mert az_Ür_nem_azt-nézL_aimt .az ember; mert az ember azt_nézi. ami ajszeme előtt,... van, de az Ur azt nézL_ami_a szivhénlvan"—.(Sá- „mueIjL_16^ 7) Áz„embereket. könnyen .meg .lehet téveszteni ; de^az,.Urat,senki sem tudja... megtéy„ veszteni.'”"” * ' ’NenFeffiet senki sem, hacsak nem_telik_örö- _ me_Isten_akaratának teljesítésében! „Szálljon ré- ám a te irgalmasságod, hogy éljek, mert a te tör¬ vényedben gyönyörködöm ... Legyen az én szí¬ vem feddhetetlen a te rendeléseidben, hogy meg ne szégyenüljek... Uram! Vágyódom a te szaba- ditásod után és a te törvényed nekem gyönyör" ségem." (119 zsoltár 77,80,174) Az Isten tör vénye iránti engedelmesség indítójának TUSzó retetnek kell._lcnnieLÜÍetve_a törvény követeimé Jiygih£lU£hj^.ílmes_teIjesitésg_az éíctben^á ^ze mélves haszonra_y.aló_tekintet nélkül. AJhelyes / mditőoknak azon őszinte vágvtol~kell_áthatva l. lennie, högy~ísEennek azért szolgáljunk,_miyel.ő. '



- púkat, hogy bomenjen az igaz nép, a hűség meg- j - őrzője." (Ézsaiás 26:2) A következő szövegek megvizsgálásaközben meglátjuk a lojalitás es a ’ , hűség közti különbséget, valamint azt is, hogy

. ■- ia

mét> (19 zsoltár 7__9) ^mint irva van, jézus a 

Isten az ő gyermekeitől lojalitást és hűseget is kíván