{{raw:data:c|
Timothens tanításánál nem a kisgyermek nyelvet használták, sem nem folyamodtak az úgynevezett „ábécés“ könyvhöz a bibliai dolgokra való oktatásnál, amint azt ma az állítólagos tanítók teszik. Az ifjút az ihletett Szentirásból tanították, megismertették vele a törvényt és a prófétákat és bizonyságot tettek neki Jézus Krisztusról és a királyságáról. És a hű munkájuk kiváló szellemi gyümölcsöt hozott. Timotheus egészen fiatal volt, amidőn öt Pál társul vette az Úr munkájában. (Csel. 16 :1—3) Mikor Pál Timotheust kiküldötte a szolgálatba, így szólt hozzá: „Senki ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek.“ (Tim. I. 4 :12) E hű fiatal szolgának a nevelése kétségkívül felszentelt anyja és nagyanyja fáradozásának köszönhető, ami összhangban van a következő Irásszöveggel: „Neveld á gyermeket azon az úton, amelyen járnia kell; s ha megvénül, akkor se tér le arról.“ „A gyermek elméjéhez köttetett a bolondság; de a fenyítés vesszeje messze elűzi ő tőle
azt.“ „Aki jogtalanságot vet, semmiséget [Elberfeldi szerint: szerencsétlenséget) arat; és a haragjának veszszeje csődöt mond.“ (Példab. 22:6, 15, 8; angol ford.) Jól ismert tény, hogy ma sok fiatal ember, akik szüleiktől Szentirás szerinti nevelésben részesültek, tevékenyen részt vesznek a Király szolgálatában és szüleikkel együtt dolgoznak.
Miért kell ma nagy figyelmet szentelni az itt megvizs
gálandó kérdésnek?
4, 5. Utalj a vasárnapi-iskola eredetére, céljára és hasz
nálatára!
6
9.Mikor végeztetett az „Illésmunka1' és miből állott az?
Azalatt voltak fenntartva vasárnapi-iskolák, és milyen
okból kifolyólag? Miért közölt később Az őrtorony
kommentárokat a nemzetközi vasárnapi-iskolai leckékről? Mikor és miért lett ez megszüntetve?
10, 11. Vázold a helyzetet, amelyből fel vetődött a kérdés,
hogy vájjon nem kellene a' fiatalabb gyermekek szá
mára külön tanulmányi osztályt létesíteni! Mely . lentösebb okokat hoztak fel az elkülönített tanulmá
nyi-osztály támogatói? Milyen ellenérvek szólnak ez
11 ..
ellen? 12. E dolog megtárgyalásánál mely határozott kérdések várnak válaszra? Hol találhatjuk meg a helyes feleletet e kérdésekre és miért ott?
13. Milyen világosság tűnik ki e tárgyra vonatkozóing azon
határozott megbízatásból, amelyet Jehova a felken teínek ajándékozott?
14—16. Vázold a körülményeket, amelyek között Jézus a
Máté 19:14-ben és Márk 10 :13' 14-ben feljegyzett szavakat mondotta! Mit értett. Jézus ezáltal?
17. Hogyan szolgálta a vallás a célt, amelyért meg lett szer
vezve? Mily összefüggésben van ezzel a vasárnapiiskola?
18, 19 Mily vonatkozó útmutatás tűnik ki Jeliovának Ábra
hámmal való eljárásából és az erről Mózes I. 18 :17— '19 feljegyzése kijelentéséből? Hasonlítsd össze ezzel
J 20. Ésaiás 54:13-t!
Mutasd ki, hogy úgy a körülmények, mint az Irásszövegek világosan a szülőkre ruházza gyermekeiknek ’ a fenti parancsolatok ma is érvényben vannak? - .. Istenről és királyságáról szóló kioktatásának a felelős lására bírja? Idézz példákat az e célból alkalmazott ségét!
21—25. Alkalmazd errevonatkozólng Mózes lf. 10:2; Mó
zes II. 12:3, 4. 26. 27; valamint Józsiié 4:6, 7 es Mózes V. 4:9, 10 szövegeit! Honnan tudhatjuk, hogy
26, 27. Milyen eszközt alkalmazott az ördög arra, hogy a
szülőket, a gyermekeik iránti kötelességük elhanyago és Mózes V. 6:2. 7, 20, 21-ben feljegyzett narancsot dögnek sikerült az emberek figyelmét a mindenható módszerekből! Hasonlítsd össze a Mózes II. 20:1—5
a szülök, gyermekek es vallásoskodók eljárásává! és vi selkedésével annak kimutatása végett, hogy az ör
Istenről és királyságáról elterelni! a gyermekek alaposan ki legyenek oktatva? Mily vi 28, 29. Mely állapotok követelik meg most különösen, hogy ki és hol kell végezze ezt a tanítást? Mit kell külö lágosságot vet e kérdésre Mózes V. It: 19—21, hogy egy ily helyes oktatástól? nösen feltárni a gyermekek előtt és miért keli ezt oly erősen hangsúlyozni? Mily eredményt lehet várni 30. Magyarázd meg az Efézus 6:4-ben fejlogyzctt paran
csot: „Neveljétek fel őket az Úr tanítása és intése
szerint.11! Kikhez van intézve ez a parancs és miért van ez megparancsolva nekik?
31. 32. Milyen más kedvező eredményt lehet elvárni attól, ha a testi apa a gyermekeit írás szerint neveli? Indo ” kold meg a gyermekek engedetlenségének a megnö
vekedését napjainkban! Alkalmazd e tekintetben
Tim. I 3:4, 5-t! Hasonlóképpen Filippi 2:19—22-t!
33, 34. Feltéve, hogy a gyermek apja hitetlen és ellensége
- a királyság evangéliumának, mi történjen ily esetben
a gyermek nevelésére vonatkozóing? Mutasd ki _ a
Szent Írásból, hogy ez teljesen világos és helyes eljá -bibliarás és azt az Űr nyilvánvaló áldása kiséri!
35. Mit mutat tehát világosan a Szentírás a gyermekek ok Tanulmánykérdések !• -3. Mit tesznek vezetőjükké azok, akik Jehovát szeretik és szolgálják? Mutasd ki Irásbizonyítékokkal, miért!
tatására vonatkozólag? 36. Mily további kérdések vetődnek fel és várnak magya rázatra?
(Angol VV. 1938 április 15)