Oldal:Az-Ő-müve-és-cselekedete-rész-4-5-1938.djvu/12

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Marta.zsido (vitalap | szerkesztései) 2023. december 7., 14:15-kor történt szerkesztése után volt. (Korrektúrázva)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
Jump to navigation Jump to search
A lap korrektúrázva van


60
süketek maradtak Jehovának Jeremiás által hirdetett üzenetével szemben. Hogy a nép vonakodott Jehova üzenetére hallgatni és engedett a papság, a zsidó vezérek befolyásának, Jehova haragra gerjedt s ez veszedelmet hozott a népre. Éppen ez a helyzet ma is. Az „előkelő papság", a kardinálisok, püspökök és papok, akik beképzelten „rongyaikkal hencegnek" és kérkedő szavakat használnak, befolyásolják a népet, hogy Isten üzenetét megvetésben részesítsék, s ez a népnek nagy kárt okoz. A hierarchiának ezek a papjai nem szeretik a népet és mégkevésbbé szeretik Istent. Csak saját érdekeiket tarják szemelőtt. Ha Jehova „hallatlan munkája" megkezdődik, akkor a most a klérust követő és magukat biztonságban hívő vallásoskodók majd azt mondják, hogy hallgattak és figyelmeztek volna az üzenetre, csak tudták volna, hogy az az Úrtól ered; és akkor a vallásoskodók közül sokan a Jézus szavai szerint fognak szólni: .Uram, nem végeztünk csodálatos dolgokat a te nevedben?'; de Jézus elkergeti őket magától; akkor már késő lesz számukra. Most tehát Jehova tanúi és az igazság üzenetét ismerő jóakaratu emberek felelősek azért, hogy az embereknek alkalma legyen meghallani az igazságot, hogy a veszedelem napján ne lehessen mentségük. Ezért pontosan követni kell az Úr parancsait, amely így szól: ,A királyságnak ezt az evangéliumát hirdetni kell az egész világon bizonyságul, mégpedig a vég bekövetkezése előtt, és mielőtt Jehova kifejezésre juttatja haragját a „kereszténységen" és szövetségesein.'
11 Semmi oka sincs annak, hogy emberekre támaszkodjék valaki, aki bibliai ismerettel rendelkezik; mert Isten kifejezett törvényéből világosan kitűnik, hogy az emberekre való támaszkodás azok kárára szolgál, akik így cselekszenek, amint írva van: „Ne bízzatok a fejedelmekben, emberek fiában, aki meg nem menthet!" (146. Zsoltár 3) Aki megtanulja, hogy a Biblia Isten igéje, köteles az ő igéjére figyelni, s ha nem így cselekszik, kell hogy viselje a következményeket. Ezért mondotta Jeremiás az Istentől nyert megbízatás alapján: „Ezért azt mondja a Seregeknek Ura: Mivel nem hallgattatok az én beszédemre", Isten nagy veszedelemmel látogat meg benneteket. — Jeremiás 25:8.
12 Jehova hosszú időn keresztül alkalmat adott a zsidóknak a figyelmeztetése meghallgatására; de ők vonakodtak meghallgatni és arra figyelni, amit természetes füleikkel hallottak. Ha saját hibájukon kívül tudatlanságban lettek volna, akkor Isten nem tartja felelősnek és büntetendőnek őket. Azért parancsolta Isten Jeremiásnak, hogy a vallást gyakorló nép közvetlen közelében álljon fel és fülük hallattára jelentse be Isten üzenetét, hogy azt megtudják és ne mentegetődzhessenek tudatlansággal. Ugyanez a helyzet ma a „kereszténységgel". Isten éveken keresztül arra használta tanúit, hogy a nép között körül- és házról-házra járjanak és az embereket az ő üzenetére figyelmeztessék. A könyvek és más bibliamagyarázó iratok milliói lett a nép figyelmeztetésére használva. Nagyon nagy bizonyság lett téve szóval, rádión keresztül és nyilvános előadások tartásával. s így a „kereszténység" emberei nem mentegetődzhetnek tudatlansággal, még ha a papság ellene állt is az Úr üzenetének. A jóakaratú emberek aránylag kicsiny száma figyelembe veszi az üzenetet és a biztonság helyére menekül s ezek az Úr áldásában részesülnek; a nép sokkal nagyobb része azonban továbbra is az álszent papság vezetését követi, s ezért mondja Isten az ő prófétája által: ,Ez a papság hazugságot prédikál s az én népem szereti!' Minden komolyan gondolkozó ember jól tudja, hogy ez a helyzet a „kereszténységben" és a vele összeköttetésben álló embereknél. A magukat keresz-
tényeknek valló emberek milliói teljesen elfordították szívüket Istentől és az ördög-tisztelethez csatlakoztak.
13 A zsidók vonakodtak figyelembe venni Isten üzenetét, s elérkezett az idő, amidőn ki kellett hirdettessék Isten figyelmeztetése a fülük hallattára. Isten Jeremiást használta fel figyelmeztetése bejelentésére és azt is bejelentette általa, hogy mit fog velük cselekedni, mivel nem hallgattak a figyelmeztetésére: „Imé, kiküldök és felveszem (elhozom) északnak minden nemzetségét, azt mondja Jehova, és Nabukodonozort, a babiloni királyt, az én szolgámat, és behozom őket e földre és ennek lakóira és mind e körül való nemzetekre, s elvesztem őket és csudává és szörnyűséggé teszem őket és örökkévaló pusztasággá." — Jeremiás 25:9.
14 Mindenki vegye tudomásul, hogy a végső figyelmeztetés nem egy ember üzenete volt, hanem amint meg van írva: „Így szól Jehova, a Seregek Ura (A csata Istene): ...imé, kiküldök és elhozom észak minden nemzetségét" és így tovább. Hogyan küldött el Jehova és kit küldött ki az előre bejelentett ítélete végrehajtására? Jeremiás jövendölését valószínű közvetítő személy juttatta el Nabukodonozornak. De még ha így is történt, nem ez késztette a babiloni királyt elhatározó cselekvésre. Biztosnak látszik, hogy Isten elküldötte szent angyalát, hogy az általa kiválasztott Jeruzsálem ítéletvégrehajtójának, Nabukodonozornak értésére adja a döntést és határozatot, hogy felvonuljon és Jeruzsálem ellen háborút indítson. Az eldöntésre váró kérdés akkor Nabukodonozor előtt az volt, hogy vajjon előbb Ammon és a szövetséges pogány nemzetek ellen kezdjen háborút, vagypedig előbb Jeruzsálem ellen vonuljon és Jeruzsálemet támadja meg. Mivel Nabukodonozor ördögimádó volt, az ördöghöz, és angyalaihoz fordult tanácsért, hogy az őt foglalkoztató kérdést eldönthesse. Mindazáltal Jehova kétségkívül a helyszínre küldötte angyalát és mindenekfeletti hatalmával arra késztette Nabukodonozort, hogy előbb Jeruzsálem ellen vonuljon és Jeruzsálemet támadja meg. Így Jehova bemutatja e prófétai képben azt a feltett szándékát, hogy előbb a kereszténységet" fogja elpusztítani s azután Sátán szervezetének többi részét is. Ebből a célból küldi ki ítéletvégrehajtóját, Krisztus Jézust, előbb a „kereszténység" ellen. Jehova Isten volt az, aki Jeruzsálemre nagy veszedelmet zúdított, és Jehova Isten az is, aki - végrehajtó-tisztviselője, Krisztus utján cselekedvén — a Jeruzsálem által előárnyékolt „kereszténységet" megsemmisíti. Mellesleg megjegyezve itt a következő figyelemreméltó: Ha Jehova az angyala által felhasználja hatalmát, hogy egy pogány akaratát egy meghatározott döntés hozatalára irányítsa, akkor Jehova bizonyára arra is felhasználja angyala által a hatalmát, hogy a szolgáit az általa megkívánt út követésére irányítsa. — Példab. 3:5,6.
15 Jehova kijelentette, hogy „észak minden nemzetségét" előhozza és Jeruzsálem ellen vonultatja. Nabukodonozor az észak nemzetségeit vagy meghódolás és hadbaszólítás által kapcsolta hadseregéhez vagy más uton nyerte meg őket, hogy az ő oldalára álljanak. Jehova látomásban részesítette Jeremiást a történendőket illetőleg — és éppen ez van kifejezésre juttatva az Istentől adott látomásban — és felvilágosította őt a bekövetkezendő eseményekre vonatkozólag is, mintahogy Jehova tanúi is tudják ma azok által, amiket Jehova az igéjében feltárt, hogy mi fog történni. „Az észak nemzetségei" a mennyei haderőt szimbolizálják, azon angyali seregeket, amelyek Krisztus Jézust a nagy nap csatájára elkísérik. (Jelenések 19:14) A fővezér Krisztus Jézussal együtt kifejezésre juttatják Isten ítéleteit és a Sátán szervezete politikai és más elemei elméjére hat-