Oldal:Az-Ő-müve-és-cselekedete-rész-1-2-3-1938.djvu/9

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Erzsebet.furo (vitalap | szerkesztései) 2023. május 27., 12:45-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva


25
rek tanait tanítják. Nem tétováznak így cselekedni, hanem befolyásukkal élve szemtelenül odahatnak, hogy a becsületes emberek beszédét cenzura alá vessék, belőle a bibliai idézeteket töröljék, s azáltal a nép tudatlanságban maradjon.
19
Jehova megparancsolta, hogy ugyanaz az üzenet, amely a példaképi Izrael felett hangzott el, hirdettessék a „kereszténységnek" is. Az Ür most küldi el tanúit a „kereszténységhez", hogy vigyék el üzenetét és mondják meg: „Akkor ezt mondd nékik: Az a nép ez, amely nem hallgat Jehova Isten szavára, sem fenyítését fel nem veszi; elveszett a hűség; kiszaggattatott az ő szájokból". — Jeremiás 7:28.
20 A felekezetieskedök a hamisság mögé rejtőztek és a hamisságot az igazsággal szemben előnyben részesítették. Erre az osztályra vonatkoznak Jézus következő fenyitő szavai: „Kígyók, mérges kígyóknak fajzatai, miképen kerülitek ki a gyehennának büntetését?" (Máté 23 :33) Az írás értelmében semmi kétség sem fér ahhoz, amit Isten a képmutató felekezetieskedőkkel cselekedni fog, akik gyalázzák az ő nevét. A római katolikus hierarchia és ezen szervezet valamennyi szövetségesei és támogatói a figyelmeztetés elhangzása után azonnal tapasztalni fogják a Mindenható Isten teljes haragját.
21

Jehova tanúinak, akiket ma az úgynevezett „fel¬ sőbb hatalmak" s különösen a felekezetieskedök és a „ . .... római katolikus hierarchia minden elképzelhető módon' üldöztet és kínoztat, bátorítást kellene meriteniök és ' ' örvendeniök, hogy ma egy hasonló kiváltságban lehet részük, mint amilyenben Jeremiás részesült és hirdetni az evangéliumot, amely hasonlít ahhoz, amit ez a prófé¬ ta hirdetett. Az a gondolat, hogy Jehova Isten az ő támaszuk, bátorításul szolgálhatna, s mindaddig, amíg az ö akaratának hűségesen engedelmeskednek, semmi baj nem érheti őket. Isten hűséges tanúi jelenleg az ő rejtekében lakoznak s az ő vigasztalásukra és gyárno- lításukra van megírva: „Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az. Azt mondom Jehovának: Én oltalmam, váram, Istenem; ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarász¬ nak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és

páncél az ö hűsége". — 91. zsoltár 1—4.
22
Izrael nemzetsége szövetséges viszonyban állott Is¬

tennel. A „kereszténység" Isten gyermekeinek vallja ma¬ gát, miáltal csendes szövetségi viszonyban áll vele, aka¬ ratának cselekvésére. A haj levágása és kopasz külső, jelképesen az Ürnak Izraeltől való elfordulását jelentette. Jehova azért megparancsolta Jeremiásnak, mondja meg Jeruzsálem lakosainak: „Nyírd le hajadat és vesd el, és kezdj a hegyeken gyászéneket, mert útálja Jehova és elhagyja a nemzetséget, amelyre haragszik1*. — Jeremiás

7:29.
23 Abrahdm természetes leszármazottai előtt ez a pa¬

rancs „szokatlannak" látszott. Az ilyen üzenetnek hir¬ detése kétségnélkül oly hatást keltett, hogy az izraeli¬ ták Jeremiást nagyon balgának tartották. Isten most utasítja hűséges tanult, hogy a figyelmeztetést a „ke¬ reszténységgel", azaz a felekezetieskedőkkel közöljék, nehogy tudatlanságban legyenek afelől, hogy az Ür el¬ fordult tőlük. Amidőn Jehova tanúi jelenleg azt hangoz¬ tatják, hogy a római katolikus hierarchia Isten ellensé¬ ge és Isten el fogja pusztítani, a felekezetieskedök azt dőreségnek tartják. A római katolikus sajtó figyelme jelenleg Jehova tanúi által hirdetett és rohamosan kö- zelgö Armageddon és a felekezetieskedök pusztulása felé irányul, amit esztelenségnek és hihetetlen fecsegés- o_ o_„

nek neveznek. Az a munka ugyanis, amit Jehova tanúi-
Isten utasítására végeznek, „szokatlan mftnka *, Jeho¬

va „szokatlan munkája", mivel azt ő cselei*1*- az, aki közölteti a „kereszténység" pusztuUsáról szóló figyelmeztetést. Ezt a „szokatlan munkát" végezni keli és végezve is lesz, s mihelyt befejezést nyer, haladék¬ talanul következik az „ö munkája, szokatlan cseleke¬

dete."
24

’• Jehova ígéretet tett, hogy „nem múlik el J,'(lat°l a fejedelmi bot, ... amíg el nem jö Siló". (Mózes I. 49 . 10) A közbeeső idő a próba ideje kellett h°8y legyen annak megállapítása végett, ki őrzi meg feddhetetlensé¬ gét és marad Jiűséges a szövetséggel szeriiben. Izrael felvette a vallást s azért lettek az izraeliták hűtlenek Isten iránt Jeremiás idejében. Isten azért figyelmeztette őket prófétája által: „Mert gonoszt müveitek előttem Júdának fiai, azt mondja Jehova; útálatossAgaikat be¬ vitték abba a házba, amely az én nevemről neveztetik, hogy megfertőztessék azt." (Jeremiás 7 :30) Hasonló bűn miatt pusztította el Jehova Nádábot és Abihut. (Mózes III. 10 :1—7) Fineás, Áron papnak unokája erélyesen járt el az Isten népét bcszennyczökkel szemben. (Mózes IV. 25 :6—15) Miért tűrték a lévita papok, akik a tem¬ plom felügyeletével voltak megbízva, hogy az Űr hᬠzában aljas cselekedetek történjenek, és miért engedte azt meg az Isten? Ez a papi-osztály megpróbáltatása vé¬ gett történt, amit Isten azért engedett meg, hogy az Ür iránti buzgalmuk vagy az Isten parancsolataival szem¬

ben való közömbösségük megállapítást nyerjen,, vájjon

követni fogják-e a maguk önző ötleteiket. Ez különösen a „kereszténységre" bekövetkező és bekövetkezett ha¬ sonmás! megpróbáltatást példázta, amely magát Krisz¬ tus követőjének vallja, a valóságban azonban felekeze- tieskedőkből áll, akik az Isten ellenségének befolyása alatt állanak. A felekezetieskedök nemesk megfeledkez¬ tek az Űr és királysága iránti buzgalmukat bármilyen formában is kimutatni, hanem ellenkezőleg, nyíltan ki¬ mutatták, hogy megérdemlik pusztulásukat» Elnyomnak és üldöznek mindenkit, aki Isten királyságát Krisztus fennhatósága alatt, mint az emberiség egyedüli remény¬

ségét hirdeti.
25
Az Ür tovább figyelmezteti a szövetsegszegoket

szörnyű cselekedeteikre: „És felépítették a Tófet magas¬ latait, amely a Ben-Hinnom (azaz gyehenna) völgyében van, hogy megégessék fiaikat és leányaikat tűzben, amit nem parancsoltam, és ami gondolatomban sem

volt." — Jeremiás 7:31.
26 Az izraeliták cselekedete, amit a prófécia ezen ré¬

szé ecsetel, Isten parancsolatainak nyilt megszegése volt. Az olyan ördögi vallásos szokásokat Jehova tem¬ plomával összhangba hozni nem lehet. A „zsidó vallás követői azt hitték, hogy úgy a jónak mint a gonosz¬ nak külön egy-egy istene van, egyenlő hatalommal, s mindkettőt el kell fogadniok, ha biztosak akarnak len¬ ni abban, hogy az egyik megoltalmazza s a másik pedig támogatni fogja őket. Ezáltal megtagadták Isten igéjét s magát az igaz és hatalmas Istent is, akiben bízniok kellett Ugyanúgy a mai „kereszténység" felekezetiem kedöi is, akik magukat helytelenül „keresztényeknek nevezik, Isten előtt szörnyűséges cselekedetekre vete¬ medtek. Az Istent úgy ismertették mint valami démont, aki ’az életben és eszméleten levő teremtményeket egy örökké égő tüzes helyen gyötri*, míg másokat hosszú időn át az úgynevezett „tisztítótűzben" tartogat, ahol állandó büntetést és gyötrelmet kell elszenvedniük. Je¬ hova nevét üzleties célokra használták, azt tanítva, hogy meghallgatja ama bűnös emberek imáit, akik ilyen „imᬠkat" pénzért mondanak, állítólag a „tisztítótűzben' szenvedőkért. Ily gonosz gondolat sohasem támadt Je-

hovában, amiért az ilyen tanítás felette megszentségte-