„Oldal:Az-Ő-müve-és-cselekedete-rész-1-2-3-1938.djvu/8” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
3. sor: 3. sor:
 
{{raw:data:p|c|senek, és az idegen isteneknek italáldozatokkal áldoznak, hogy engem felingereljenek“. — Jeremiás 7:17, 18.}}
 
{{raw:data:p|c|senek, és az idegen isteneknek italáldozatokkal áldoznak, hogy engem felingereljenek“. — Jeremiás 7:17, 18.}}
 
{{raw:data:p|14|13-15|id=q10| Ma a „kereszténység“ uralkodó elemei parancsolnak és határoznak minden látható dolog felett, hogy azokat a maguk szentségtelen céljaik elérésének alávessék. Mindenütt az ifjúság és gyermekek megszervezésének előmozdítására törekszenek és katonai vagy egyéb célokat szolgáló önkényuralommal kapcsolatos alakulatokba csoportosítják őket. A kis gyermekeket az iskolában a nemzet zászlajának üdvözlésére kötelezik, miszerint kinyilvánítják, hogy bizalommal vannak a látható uralkodó hatalom iránt, amelyet „felsőbb hatalmaknak“ neveznek és ezen úgynevezett „felsőbb hatalmaktól“ várják a védelmet és üdvözülésüket. Ezen szándék, mely az egész dolognak alapja, az ördögtől ered, hogy az ifjúságot Isten ellen fordítsa és Jehova istentelen kihívását megvalósítsa. A gyermekektől és atyjuktól is megkövetelik, hogy ezen cél elérésére hassanak, azaz Isten törvényének áthágása által az ördög bizonyos tiszteletére kényszerüljenek. Úgynevezett „hazafias“ szervezetek alakulnak s mindenkit, fiatalokat és öregeket, az ilyenekbe való belépésre kényszerítenek.
 
Ezeket az alakulatokat azután azok elnyomására használják, akik Jehova Istenben hisznek s neki lélekben és igazságban szolgálnak. A próféta mondja: „Az asszonyok dagasztanak, hogy az ég királynőjének béleseket
+
Ezeket az alakulatokat azután azok elnyomására használják, akik Jehova Istenben hisznek s neki lélekben és igazságban szolgálnak. A próféta mondja: „Az asszonyok dagasztanak, hogy az ég királynőjének béleseket (angol bibliaford. szerint: keretet, egek művészimunkáját) készítsenek. Az így készült süteményeket az ókorban Asztaróth istennő tiszteletére fogyasztották. Az egek királynőjének tiszteletére készült sütemény, Jeremiás próféta másutt mondott kijelentése szerint (Jeremiás 44:19) a Sátán szervezetének készült dolgokra vonatkozik, amely asszonyban van példázva. Az ördög „királynője“ az ő szervezete. Az így készült „sütemény“ ugyanis hálaáldozat, melyben a Sátán képviselői, a föld nemzeteinek látható uralkodói részesülnek, akik vallási, politikai és kereskedelmi elemekből alakulnak (bármely és az összes vallást beleértve) és „felsőbb hatalmaknak“ való elismerésüket követelik. (Róma 13:1) Ezen okból kifolyólag a legfőbb felekezetieskedők által vezérelt és bujtogatott uralkodó hatalmak a törvény leple alatt (keretében) gonosz cselekedetek kovácsolói lettek s a lobogónak gyermekek és felnőttek által való kötelező köszöntését törvényesítik. (94. zsoltár 20; Miniatür Biblia.) Továbbá a tanítók bizonyos eskütételét követelik, és azt akarják, hogy a nép a diktátorokat szabaditókként és megmentőkként tisztelje. Tehát mindnyájan, férfiak, nők és gyermekek, tanítók, tanárok, iskolai és vallási szervezetek, politikai és kereskedelmi intézmények, az ördögi szervezet tiszteletén résztvesznek és inkább teremtett dolgokat tisztelnek a Teremtő
(angol bibliaford. szerint: keretet, egek művészimun¬
 
káját) készítsenek. Az így készült süteményeket az
 
ókorban Asztaróth istennő tiszteletére fogyasztották. Az
 
egek királynőjének tiszteletére készült sütemény, Jere¬
 
miás próféta másutt mondott kijelentése szerint (Jere¬
 
miás 44 :19) a Sátán szervezetének készült dolgokra
 
vonatkozik, amely asszonyban van példázva. Az ördög
 
„királynője" az ő szervezete. Az így készült „sütemény"
 
ugyanis hálaáldozat, melyben a Sátán képviselői, a föld
 
nemzeteinek látható uralkodói részesülnek, akik vallá¬
 
si, politikai és kereskedelmi elemekből alakulnak (bár¬
 
mely és az összes vallást beleértve) és „felsőbb hatal¬
 
maknak" való elismerésüket követelik. (Róma 13 :1)
 
Ezen okból kifolyólag a legfőbb felekezetieskedők által
 
vezérelt és hajtogatott uralkodó hatalmak a törvény
 
leple alatt (keretében) gonosz cselekedetek kovácso¬
 
ló! lettek s a lobogónak gyermekek és felnőttek által
 
való kötelező köszöntését törvényesítik. (94. zsoltár 20;
 
Miniatűr Biblia.) Továbbá a tanítók bizonyos eskütéte¬
 
lét követelik, és azt akarják, hogy a nép a diktátorokat
 
szabaditókként és megmentekként tisztelje. Tehát mind¬
 
nyájan, férfiak, nők és gyermekek, tanítók, tanárok, is¬
 
kolai és vallási szervezetek, politikai és kereskedelmi
 
intézmények, az ördögi szervezet tiszteletén résztvesz-
 
nek és inkább teremtett dolgokat tisztelnek a Teremtő
 
helyett. — Róma 1:25.}}
 
helyett. — Róma 1:25.}}
 
{{raw:data:p|15|13-15|id=q10|  Vizes (borból készült) áldozatot mutatnak be ide¬
 
{{raw:data:p|15|13-15|id=q10|  Vizes (borból készült) áldozatot mutatnak be ide¬

A lap 2023. május 26., 16:38-kori változata

A lap nincsen korrektúrázva

24
senek, és az idegen isteneknek italáldozatokkal áldoznak, hogy engem felingereljenek“. — Jeremiás 7:17, 18.
14 Ma a „kereszténység“ uralkodó elemei parancsolnak és határoznak minden látható dolog felett, hogy azokat a maguk szentségtelen céljaik elérésének alávessék. Mindenütt az ifjúság és gyermekek megszervezésének előmozdítására törekszenek és katonai vagy egyéb célokat szolgáló önkényuralommal kapcsolatos alakulatokba csoportosítják őket. A kis gyermekeket az iskolában a nemzet zászlajának üdvözlésére kötelezik, miszerint kinyilvánítják, hogy bizalommal vannak a látható uralkodó hatalom iránt, amelyet „felsőbb hatalmaknak“ neveznek és ezen úgynevezett „felsőbb hatalmaktól“ várják a védelmet és üdvözülésüket. Ezen szándék, mely az egész dolognak alapja, az ördögtől ered, hogy az ifjúságot Isten ellen fordítsa és Jehova istentelen kihívását megvalósítsa. A gyermekektől és atyjuktól is megkövetelik, hogy ezen cél elérésére hassanak, azaz Isten törvényének áthágása által az ördög bizonyos tiszteletére kényszerüljenek. Úgynevezett „hazafias“ szervezetek alakulnak s mindenkit, fiatalokat és öregeket, az ilyenekbe való belépésre kényszerítenek.

Ezeket az alakulatokat azután azok elnyomására használják, akik Jehova Istenben hisznek s neki lélekben és igazságban szolgálnak. A próféta mondja: „Az asszonyok dagasztanak, hogy az ég királynőjének béleseket (angol bibliaford. szerint: keretet, egek művészimunkáját) készítsenek. Az így készült süteményeket az ókorban Asztaróth istennő tiszteletére fogyasztották. Az egek királynőjének tiszteletére készült sütemény, Jeremiás próféta másutt mondott kijelentése szerint (Jeremiás 44:19) a Sátán szervezetének készült dolgokra vonatkozik, amely asszonyban van példázva. Az ördög „királynője“ az ő szervezete. Az így készült „sütemény“ ugyanis hálaáldozat, melyben a Sátán képviselői, a föld nemzeteinek látható uralkodói részesülnek, akik vallási, politikai és kereskedelmi elemekből alakulnak (bármely és az összes vallást beleértve) és „felsőbb hatalmaknak“ való elismerésüket követelik. (Róma 13:1) Ezen okból kifolyólag a legfőbb felekezetieskedők által vezérelt és bujtogatott uralkodó hatalmak a törvény leple alatt (keretében) gonosz cselekedetek kovácsolói lettek s a lobogónak gyermekek és felnőttek által való kötelező köszöntését törvényesítik. (94. zsoltár 20; Miniatür Biblia.) Továbbá a tanítók bizonyos eskütételét követelik, és azt akarják, hogy a nép a diktátorokat szabaditókként és megmentőkként tisztelje. Tehát mindnyájan, férfiak, nők és gyermekek, tanítók, tanárok, iskolai és vallási szervezetek, politikai és kereskedelmi intézmények, az ördögi szervezet tiszteletén résztvesznek és inkább teremtett dolgokat tisztelnek a Teremtő

helyett. — Róma 1:25.
15 Vizes (borból készült) áldozatot mutatnak be ide¬

gen isteneknek1, azaz az ördögnek és gonosz szellemek¬ nek; és az ő földi istentelen helytartóit hősöknek tart¬ ják, ami azért történik, hogy a látható uralkodó csoport megnyugodjon és örvendezzen, de nem úgy Jehova és az ö királya. Ezáltal gyalázzák a földet. Ez mind az ördögtől ered, amit az ő látható vallásképviselői tel-. jesítenek, éspedig, amint az Űr mondja, azért „hogy en¬ gem kihívjanak" (haragra ingereljenek! Allioli) Jehova azért kijelenti, meghatározott idejében felkel és „mint Giheon völgyében, megharagszik, hogy... cselekedjc

dolgát, amely hallatlan lesz." — Ésaiás 28 :21.
Jogos harag
16
Jehova Isten hosszútűrő; (86. zsoltár 15) megálla¬
pított azonban egy bizonyos időközt, amely időközhöz
a felekezetieskedők minden bizonnyal elérkeztek. Je¬

hova mondotta példaképi népének, amely Isten, igazi tisztelőit példázta: „Avagy engem ingerelnck-é ők, azt mondja Jéhova, és nem magokat-é hogy gyalázat borít¬ sa arcukat"? (Jeremiás 7 : 19) Ezen szavak értelme meg jobban nehezedik ți felekezetieskedőkre, akik magukat jogtalanul- „keresztényeknek" nevezik és a maguk val¬ lásgyakorlatával Isten szent nevét gyalázzák. Az ördögi vallás ápolása már magábanvéve elég csúnya dolog; de ennek Jehova Isten és J zus Krisztus nevében való cse- cselekvése és általa, számtalan őszinte ember megtévesz¬ tése, Isten és Krisztus nevének gyalázása, minden kihí¬ vást felülmúl. A felekezetieskedők, akik magukat jog¬ talanul „keresztényeknek11 nevezik, Jehova Isten és Jé¬ zus Krisztus nevével üzleties célokból visszaéltek, gya- lázását arra használták, hogy általa emberek maguknak anyagi javakat szerezzenek és azt a maguk javára for¬ dítsák. Tanításaik hagyományokra támaszkodnak; ha¬ bár az ilyen szervezetek sok dologban egymással nem egyeznek, mégis valamennyi egyöntetű álláspontra he¬ lyezkedik az Isten és az ő igazsága ellen intézett táma¬ dás tekintetében. Ezáltal a felekezetieskedők kölcsönös helyzete egymással, szemben annyira megbomlott hogy nemsokára szégyenkezve fogják lehajtani fejüket. Ezen felekezetek támogatói látni fogják Jehova „szokatlan cselekedetét", és sémmivel sem fognak tudni kérkedni többé. Letűnnek szemtelen, ügyes és öntudatos szokᬠsaik. Ahelyett egy általános fejetlenség fog bekövet¬ kezni, mivel nem fognak tudni hova fordulni. Isten igazságos haragja a maga teljességében fog megnyilvᬠnulni ezen képmutatókkal szemben: „Azért ezt mondja Jehova Isten: ímé az én haragom és búsulásom kiömlik e helyre, az emberekre és a barmokra, a mezőnek fái¬ ra és a földnek gyümölcseire, és égni fog, és el nem

aluszik." — Jeremiás 7 : 20.
17
A prófécia ezen része kicsiben Jeruzsálemen telje¬

sedett be és rövidesen egészen be fog teljesedni a „ke¬ reszténységen", amely magát Isten népének tartja, de nem az. Jehova haragja, amely Armageddonban fog megnyilvánulni, egyaránt fog sújtani férfiakat és nö- ■ két, fiatalokat és öregeket, anyagi vagyonukat is bele¬ értve. Jeruzsálemben 70 éven át ember és állat nem volt találgató. A Hetvenes szám, mint a 7-es és 10-es szám sokszorosa, a?az két szám által példázott (látható és láthatatlan) teljesség, bizonyára annyit jelent, hogy a felekezetieskedők, szervezeteik és szokásaik s az av¬ val kapcsolatos látható és láthatatlan dolgok teljesen megsemmisülnek. Isten haragja Jézus Krisztus által fog megnyilvánulni és „égni fog és el nem alszik" mindad¬ dig, amíg az ő „szokatlan cselekedete1 nem lesz befe¬

jezve és Jehova neve teljesen igazolva.
18
Az engedelmesség jobb az áldozatnál, mondja az

Úr. (Sámuel I. 15 :22) Ez az Úr megmásíthatatlan sza¬ bálya azok részére, akik az ő szolgálatának látszatát keltik. Jehova prófétája által tudatta az izraelitákkal, hogy áldqzatuk engedelmesség nélkül mitsem használ. (Lásd Jeremiás 7:21—27-et) Nekik mondotta: ’Hall¬ gassatok jz én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pe¬ dig az én népemmé lesztek... De nem hallgattak rám1. Jézus a y-allást gyakorló zsidó papságnak csaknem ugyanazt mondotta, amidőn így szólt: 'Erőtlenné tetté¬ tek az Isten parancsolatát a ti rendeléseitek által... emberek parancsolatait tanítva1. (Máté 15:1—9) Ez pontos vázlata annak, amit a vallásvezetök a „keresz¬ ténység" keretében’ cselekedtek és ma is tesznek. A ró¬ mai katoljkus hierarchia és az alacsonyabb fokon álló klérus azt állítja, hogy Istennek ‘ áldozatot nyújt be; evvel szemben azonban Isten parancsolatát semmibe

sem veszik, vonakodnak engedelmeskedni neki és embe-