Oldal:Az-Ő-müve-és-cselekedete-rész-1-2-3-1938.djvu/4

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Janos.mindak (vitalap | szerkesztései) 2023. szeptember 28., 20:14-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva


20
nem feleltetek: azért úgy cselekszem e házzal, amely az én nevemről neveztetik, amelyben ti bizakodtok, és e hellyel, amelyet nektek és a ti atyáitoknak adtam, amint Silóval cselekedtem.’1 — Jeremiás 7 :13, 14.
34
Az Ö bánásmódja által, melyben hűtlen népe Jeruzsálemben részesült, kinyilvánította eltökélt szándékát, miszerint a szövetségszegők semmiképpen sem menekülnek meg kezének büntetésétől. A mai „kereszténység" oly nemzetekből alakul, amelyek magukat jogtalanul keresztényieknek nevezik és azt cselekszik, amit tévesen „keresztény vallásnak" neveznek. Minden gonosz cselekedet, amit az Ür prófétája által kifejezésre juttatott, továbbá az izraeliták elvetemedett cselekedetni Siló bukásáig, még ma is folyamatban vannak amit

azok folytatnak, akik úgynevezett „keresztény vallást" ápolnak, t. i. a nép, de különösen a klérus amely Jehova nevével és királyságával önző és nem becsületes célokra való törekvés által visszaél. Bizonyos tehát,

hogy mindaz, ami Silóval történt, csupán példaképe annak, ami rövidesen a „kereszténységre" következik.
35 Jehova az Ő prófétái által szólott a néphez (amint mondja): „Korán keljetek útra és szólaljatok meg". Virradatkor, amidőn Isten az ő népével érintkezésbe lépett, megkezdte tanítását. Prófétái már kora reggel talpon állottak, hogy a népnek prédikáljanak, amiért az emberek az Ür prófétái ellen nagyon kikeltek. Hasonlóképpen panaszkodnak ma a felekezetieskedök Jehova tanúira; neheztelnek, hogy ezek a tanuk korán reggel felcsengetik őket, felébresztik és nekik az Orról beszélnek; a papság azután rendőrileg letartóztatja és bíróság elé idézteti őket. Jehova az ő figyelmeztető üzenetét elég hosszú ideig hirdettette bosszúállása napjának bekövetkezése előtt, hogy meghallgatására mindenkit elegendő időben részesítsen.
36 Jeremiás 40 évvel Jeruzsálem pusztulása előtt utasítást nyert a város figyelmeztetésére, és Ezékiel 7 évvel Jeruzsálem bukása előtt prédikálta a figyelmeztető üzenetet. Az Űr mondja: ’Kiáltottam, de ti nem válaszoltatok1. Tartsuk emlékezetben, hogy 1918-ban az Ür templomához érkezett és ezen időpont előtt 40 éven át illési munkát végeztetett az emberek között. A „The Watchtower" 1879-ben jelent meg először, figyelmét már az első példánytól kezdve az „utolsó napok“-ra és a világra következő nyomorúság idejére fordította. Ezt a munkát Illés és Keresztelő János példázták, de ez a munka 'Isten példaképi népe szivének ő hozzá való fordítását* elmulasztotta. (Malak. 4:5, 6; Luk. 1:13—17) Az illési munka a „kereszténységnek" helyes útra való térítését is elmulasztotta. A „szervezett keresztény vallás" vagy a magukat „keresztényeknek" nevező felekezetieskedők voltak azok, akik 1918-ban Isten hűséges szolgáira rontottak, mert az illési munka szolgálatában állottak. Ezek az illési munkának megszakítás által véget vetettek. Ezek a felekezetieskedök ahelyett hogy megjavultak volna, Jehova tanúinak üldözését tovább folytatják, akiket Isten a nép figyelmeztetésére és nevéről való tanúskodás végett küldött. Mit eredményezhet tehát az ily cselekedet?
37
Jehova a fenti kérdésre ekképpen válaszol prófétája

által: „Azért úgy cselekszem o házzal, amely az én ne¬ vemről neveztetik, amelyben ti bizakodtok, és e hely- lyel, amelyet néktek és a ti atyáitoknak adtam, amint Silóval cselekedtem." (Jeremiás 7 :14) A látható tem¬ plomot, amelyet Jehova Isten tiszteletére Salamon ki¬ rály uralkodása idején építettek, Jeremiás idejében megszcntségtelenltették és „latrok barlangjává" változ¬ tatták. Izrael vezetői, a papok, Isten törvényét elvetették, emberi hagyományokat követtek és emberek által kie¬

szelt ördögi tanokat tanítottak. Mivel a „ház" a Minden¬
ható Isten parancsára épült és az ő neve helyeztetett rá, s

mivel imahelyről volt szó, az egyszerű izraelita nép eb¬ ből azt következtette, hogy Isten sohasem engedi meg az ellenségnek, hogy ama házat vagy Jeruzsálem váro¬ sát, ahol a templom állott az ellenség elpusztítsa, még abban az esetben sem, ha a papok és a nép Isten tör¬ vényszövetségét megszegik, mivel a templom egy jelkép volt. Azon hitük, hogy a templom az ellenség minden támadásával szemben védelemben részesül, juttatta őket azon felfogásra, miszerint „frigyet kötöttek a halállal" és a „sírral szövetséget csináltak" abban a hitben mint¬ ha a látható templom minden bajjal szemben valapii csodaszer lett volnál A templom felépült és ők egyedül

a templomban, nempedig Istenben híztak.
38 Ami Jeruzsálemmel történt, a „kereszténységen"

megismétlődik, avval a különbséggel, hogy ez alkalom¬ mal sokkal nagyobb méretű lesz. Ezekben az „utolsó napokban" a római katolikus hierarchia, mely a szerve¬ zett felekezetieskedök élén áll és a „kereszténységnek" nevezett szervezett vallás vezetője, avval kérkedik és Isten nevében jogot formál ahhoz, mivel magát Is¬ ten látható földi képviselőjének nevezi. Ezáltal elhitette a köznéppel, de különösen a „katolikus néppel", és azt a benyomást keltette, mintha a ‘katolikus egyház az ellenfél minden támadásaival szemben védve lenne1. A katolikus papság már évszázadok óta hetykén szól a néphez, mintegy a következő szavakkal: „A katolikus egyház az Isten egyháza és felette a pokol tornácai so¬ sem győzedelmeskedhetnek, bármi is történik". Jehova prófétája már előre megjövendölte, beszédüket (ahogyan valóban cselekszenek): „Frigyet kötöttünk a halállal, a sírral meg szövetséget csináltunk; az ostorozó áradat ha jő, nem ér el minket." (Ésaiás 28 : 15) Néhány őszinte emberrel elhitették, hogy az a néhány ember, akik a ka¬ tolikus egyházat alkotják és felette uralkodnak, minden bajjal szemben csodaszerül szolgálnak, minekfolytán te¬ hát a katolikus szervezetben való tartózkodás védelmet jelent. Ezek a vallásvezetők Jehova Isten nevét emberi hagyományok tanítása által megszcntségtelenítették, igé¬ jét erejétől megfosztották, az embereket megtévesztet¬ ték, s őket a val lás vezetők iránti tiszteletre és magaszta- lásra bírták. Jehova Isten kinyilatkoztatta tehát ezen vallásszervezet teljes pusztulását ismertető szándékát A képmutató „kereszténységnek", de különösen papsᬠgának, mondja Jehova: „Jég söpri el a hazugság oltal¬ mát ... És eltöröltetik a halállal való frigyetek, és a sír¬ ral való szövetségiek meg nem áll; az ostorozó áradat

ha eljö, eltapod titeket." — Ésaiás 28 :17, 18.
39
Mielőtt azonban Jehova a „kereszténység" felett

kimondott ítéletét végrehajtaná, „népet választ ki ne¬ véért", s mint tanúit a nemzetekhez küldi, hogy hirdes¬ sék az ö nevét, és a „kereszténységet" figyelmeztessék. Tanúit együtesen a „gyolcsba öltözött férfi, kinek író¬ eszköz vala derekán" példázza. (Ezékiel 9:2—11) E hűséges tanuk csoportját utasította az Ür, haladjanak át a „kereszténységen" és pecsételjék el az őszinte „ke¬ resztények" homlokát, akik jajgatnak és jajveszékelnek az álszent szokások és a felekezetieskedök által a „keresz¬ ténységben" elkövetett törvénytelenségek felett. Az Ür ismertető jellel látja el az ily őszinték homlokát tanul által olyképpen, hogy ökot Isten igéjének ajándékában részesíti, miáltal Jehova szándékai felől beható ismere¬ tet szerezhetnek, az elvetemedett vallásszervezetböl ki¬ menekülhetnek, Isten Királyánál keresve menedéket. Jehova tanúi utasítva lettek, hogy az őszinte emberek feladatát és kötelességet ismertessék. Azért tehát meg kell őrizniük feddhetetlenségüket Isten előtt „ugyanazon harcba való felkészülés ellen", azaz Jehova szándékát

erélyesen, bátran és félelem nélkül kell hirdetniük, az