Oldal:Az-Ő-müve-és-cselekedete-rész-1-2-3-1938.djvu/3

19

szik azért bízott Sátán évszázadokon keresztül a büntétéstöl való mentesülésben. Csatlósai hasonló nézetet vallanak.

²⁷

Az izraeliták Sátán útjára tértek és arról ami ama népet a korábbi alkalmakkor érte, megfeledkeztek. Azért Jehova így szól hozzájuk Jeremiás által: „Mert menjetek csak el az én helyemre, amely Silóban van, ahol először lakoztam az én nevemmel, és lássátok meg, hogy mit cselekedtem azzal az én népemmek, Izraelnek gonoszságáért.“ (Jeremiás 7 :12) Silóban ugyanis Isten megengedte, hogy ott az ő példaképi népe egy ideig a maga istentiszteleteit végezhesse. „Izrael fiainak egész

gyülekezete pedig összegyülekezék Silóban és oda helyezteték a gyülekezetnek sátorát, minekutána meghodola előttük az egész föld.“ (Józsué 18:1) Jehova oda helyezte először nevét Kanaán földjén. A felekezetieskedők később bálványokat emeltek. „És felállítva tárták a Mika faragott képétˌ amelyet az készittetett, mindaddig, mig az Istenháza Siloban volt.“— Bírák 18:31.

²⁸

Ezek után az Ür az izraelitákat Silóra következett eseményekre való visszaemlékezésre késztette. Azon körülmény, hogy az ő példaképi sátorát ott állították fel, ama helyen, amelyre nevét helyezte, semmi kezességet nem nyújtott arra vonatkozólag, hogy Isten a gonosztevőket Silóban kíméletben részesítette. Habár az izraelitákat törvényszövetségük egyedül Jehova és nem más tiszteletére kötelezte, mégis az ördögi vallás követői lettek, mire Isten elfordult tőlük. „És elveté magától Silói hajlékát, a sátort, amelyben lakott vala az emberek között.“ (78. zsoltár 60. Miáltal mutatta ki Isten, hogy a gyülekezés sátorát Silóban elhagyta? „És fogságba vitetė erejét (a szövetség ládáját, amely a

sátorban való jelenlétét példázta), dicsőségét pedig (az aranyládát, melyen a dicsőség fénye ragyogott) ellenség (filiszteusok) kezébe. És fegyver alá rekeszté az ő népét; és az ő öröksége ellen felgerjede. Ifjait tűz emészté meg, és szüzei nem énekeltettek meg (menyegzői dalokkal; széljegyzet). Papjai fegyver miatt hullottak el, és özvegyei nem végezhették a siratást (nem gyászolhattak; széljegyzet).“ — 78. zsoltár 61—64.

²⁹ Isten megengedte a filiszteusoknak hogy az ő példaképi népét az egyik ütközet alkalmával legyőzhessék, de egyúttal megbüntette a filiszteusokat, illetve felekezetieskedöket, akik az ő törvényszövetségét megrontották. Erre a felekezetieskedők lassan feleszméltek és a Silóban elhelyezett szövetségláda birtokbavételére törekedtek, hogy általa megmeneküljenek és mint védőeszközt Izrael táborába vigyék. Oltalmat azonban sehol sem találtak, mivel Isten elfordult tőlük. „És mikor a nép a táborba visszatért, mondának Izrael vénei: Vájjon miért vert meg minket ma Jehova a filiszteusok előtt?! Hozzuk el magunkhoz Jehova frigyládáját Silóból, hogy jöjjön közénk Jehova, és szabadítson meg ellenségeink kezéből. Elkülde azért a nép Silóban, és elhozák onnan Jehovának a Seregek Urának frigyládáját,

aki ül a Kérubok felett. Ott volt Éli két fia is az Isten

frigyládájával, Hofni és Fineás.** — Sámuel I. 4:3, 4.

³⁰ Az ütközet megtörtént. „Megütközének azért a filiszteusok, és megveretett Izrael, kiki az ő sátorába menekült; és a vereség oly nagy volt, hogy Izrael közül harmincezer gyalog hullott e1.“ (Sámuel I. 4 :10) Az izraeliták valamennyi ütközetben nagy vereséget szenvedtek: „És az Isten ládája is elvétetett, és meghala Élinek mindkét fia, Hofni és Fineás. Akkor elszalada a harcból egy ember a Benjámin nemzetségéből, és Silóba ment azon a napon, ruháit megszaggatván és port hintvén a fejére. És imé mikor oda ért. Éli az ö székében ült, az útfélen várakozván; mert szíve rettegésben volt Isten ládája miatt. És mihelyt odaért az ember, hogy

hírt mondjon a városban, jajveszékel az egész város.... Felele a követ, és monda: Megfutamodék Izrael a filiszteusok előtt, és igen nagy veszteség lön a népben, és a te két fiad is meghalt, Hofni és Fineás, és az Isten ládáját is elvették. És lön, hogy midőn Isten ládáját emlité, hátraesék a székről a kapufélhez, és nyakát szegte és meghala, mert immár vén és nehéz ember vala. És ö negyven esztendeig ítélt Izrael felett. — Sámuel I. 4:11—18.

³¹ Amidőn Éli menye ama nagy szerencsétlenségről értesült nagy izgalmában gyermeket szült és meghalt, és halála óráján félkiáltott: „Oda van Izrael dicsősége, mert elvétetett az Isten ládája. ”(Sámuel I. 4:22) Ugyanarról a csapásról, amely Izraelre következett meg van Írva továbbá: „És Izraelnek egész háza síránkozék.” (Sámuel 1. 7:2) „Sámuel pedig szóla Izrael egész házához, mondván: Ha ti teljes szívetekből megtértek Jehoválioz, és eltávolítjátok magatok közül az idegen isteneket és Astarótot, és sziveiteket elkészítitek Jehovának, és csak néki szolgáltok: akkor megszabadít titeket a filiszteusok kezéből. (Sámuel I. 7:3) A szörnyű csapások, melyek az izraelitákat érték nagyon szokatlannak tűntek fel előttük, amidőn látták, hogy Isten az ö példakepi népét a szövetség ládájával együtt az ellenség kezűbe juttatta. Sámuel próféta azonban nem lepődött meg, mivel hűséges volt az Űr iránt. Minden baj Éli papjainak bukását jellemezte, akik a silói sátorban teljesítettek szolgálatot (Sámuel 2:27—36) „És kiüzé Salamon Abjátárt (Éli soraiból), hogy ne legyen Jehovának papja, hogy beteljesedjék Jehovának beszéde, amelyet szólott vala az Éli háza felől Silóban.” (Királyok. I.- 2 :27) A szövetség ládája többé nem került vissza Silóba, sőt maga a sátor és az oltár is el lettek távolitva Silóból és Gibeonba vitettek. — Krónika I. 16 : 39, 40.

³²

Miért sújtotta Jehova az izraelitákat oly nagy csapással és miért tűnt az fel előttük oly szokatlannak? Erre az Űr a következő szavakkal válaszol: „Izraelnek gonoszságáért.” (Jeremiás 7:12) A zsoltáros felelete

pedig így hangzik: „De megkisérték és megharagiták a magasságos Istent, és nem őrizék meg bizonyságait. Elfordulának ugyanis és hűtlenek levének, mint apáik; visszafelé fordulának, mint a csalfa kézív. Haragra ingerelték őt magaslataikkal, és bosszantották faragott bálványaikkal. Meghallá ezt Isten és felgerjede; és az Izraelt felette megútálá. És elveté magától Silói hajlékát, a sátort, amelyben lakott vala az emberek között.” 78. zsoltár 56—60.

³³ Itt teljes joggal felvethető a kérdés: Miért jegyeztette fel Isten az ő szövetséges népével történt ama

szokatlan cselekedetről szóló tudósítást? Az írás erre Korinthus I. 10 :11-ben válaszol: „Mindezek pedig példaképpen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett". Az izrae¬ liták Jehova szövetséges és példaképi népe voltak; a mai „kereszténység" pedig azt merészeli állítani., hogy ő az Isten népe és kérkedően Isten földi képviselőjének nevezi magát. Ami tehát az Izraelitákra, mint pél¬

daképi népre következett, azt példázza, ami a „kereszténységen" fog bekövetkezni, mivel az előbbi az utóbbinak éppen ellentéte. Miután Isten az izraeliták figyelmét figyelmeztetésképpen a silói esemény felé terelte, mondotta: ’Ügy cselekszem e házzal, amint Silóval cselekedtem*. Ezek a figyelmeztető szavak annál inkább vonatkoznak Jézus Krisztus látszólagos követőire és őket terhelik, akik ma azt cselekszik, amit „keresztény vallás”-nak neveznek. „Most pedig, mivelhogy mindezeket a cselekedeteket megcselekszitek, azt. mondja Jehova, és mivelhogy szüntelen szóltam, és szóltam tinéktek, de nem 'hallottátok, és kiáltottam néktek, de