Oldal:Az-Ő-müve-és-cselekedete-rész-1-2-3-1938.djvu/10

26

leníti az ő szent nevét. Az „örök kinszenvedésről“ és „tisztítótűzről“ szóló tanítás ördögi tan és az ördögtől származik, amit emberek tanítanak, hogy a mindenható Isten nevét gyalázzák.

²⁷

Amint látszik, Hinnom egy bizonyos Jebuzeus neve volt, aki Jeruzsálemben lakott a zsidók odajövetele előtt; ezt a nevet viselte valószínűleg az ördög angyalainak egyike is. (Bírák 1:21) Tófet és Hinnom nevek a Sátán s angyalainak hatalmára és cselekedeteire emlékeztet, ami végezetül mind elenyészett. „Azért imé eljönek a napok, azt mondja Jehova, amikor nem beszélnek többé a Tófetről, sem a Ben-Hinnom völgyéről, hanem az öldöklés völgyéről; és temetkezni fognak Tófetben, és hely sem lesz elég“. (Jeremiás 7:32) Jehova itélete beteljesül, amidőn pusztulás éri az ő nevének gyalázóit. „Tófet“ az ördög szövetségeseinek temetkező helye lesz, mindazok szerencsétlen kimenetelének emlékezetére, akik a Sátán tisztelői, vagypedig az ő vallását követik. Amit Jehova 'Silóval cselekedett‘, ugyanazt fogja cselekedni a „kereszténységgel“ is és a képmutató vallásgyakorlat helyeinek további fennmaradását nem engedélyezi. Jehova kimutatja hatalmát a Sátán és kultuszának minden helye felett.

²⁸ Az ördögi vallás és szándékos követőinek teljes pusztulásáról a próféta következő szavai biztosítanak bennünket: „És e nép holtteste az ég madarainak és a barmoknak lesz eledelökké, és nem lesz, ki elriassza azokat“. (Jeremiás 7:33) Tófet, amely azután a „gyilkolás völgyének“ nevét viseli, annyira meg fog telni, hogy nem lesz több hely a temetkezésre, és senki sem marad életben, aki az elhunytak elhantolásáról gondoskodna. Jehova ítéletvégrehajtója teljes összhangban van Jehovával és az ő igéjével, a felekezeti képmutatókat semmi tiszteletben nem részesíti, még haláluk után sem, hanem mint ganéjt és keselyű eleségét hagyja a föld színén. Olyanok lesznek mint a mezei állatok. Ezen tényt a próféta következő szavai emelik ki: „És azon a napon Jehovától levágatnak a föld egyik végétől fogva a föld másik vegéig; nem sirattatnak meg, és össze sem hordatnak, és el sem temettetnek, olyanok lesznek a földnek színén, mint a ganéj“. — Jeremiás 25:33.

²⁹

A felekezetieskedők az Úr nevében különböző ünnepeket tartanak, melyek ellenkeznek az ő igéjével és szent nevét gyalázzák. A „keresztény“ nemzetek felekezetieskedői önző és üzleties szempontból ünneplik a „karácsonyi“ és húsvéti“ ünnepeket. Ezen alkalmakat a papság arra használja, hogy a maga és szervezete részére pénzt gyűjtsön, míg a kereskedelmi világ rengeteg értéktelen dolgot ad el a népnek; együtt részegednek le az ördög „borától“ és mindnyájan gyalázzák Isten és Krisztus nevét. Minden ilyen szörnyűség egy bizonyos időben véget ér: „És megszüntetem Júda városaiban és Jeruzsálem uccáin az örömnek szavát és a vígasságnak szavát, a vőlegény szavát és a menyasszony szavát; mert elpusztul a föld“. (Jeremiás 7:34) A féktelen vigadozás, amit általában a „kereszténység“ felekezetieskedőinél tapasztalunk mennyegzők alkalmával, szintén megszűnik, és letűnik a hangos vidámság az egyházi ünnepek színhelyéről. Az egyedüli tartós öröm, az „Úr öröme“, a menyasszony és vőlegény öröme, mindazok öröme, akik magasztalják Jehova nevét. (János 3:29) Az Úr Jézus kijelenti, hogy Jehova haragjának megnyilvánulásáig, azaz az „ő szokatlan cselekedetéig“ az emberek tovább is házasodni fognak a „kereszténységben“, anélkül, hogy a felekezetieskedők, Isten igéjét figyelembe vennék. (Máté 24:38, 39) A jelen valóság teljesen igazolja a próféta ezen szavait. Armageddonkor a „kereszténység“ kietlen pusztává változik. Jehova nem kedveli a „kereszténységet“, mivel a Sátán mel-

lett foglalt állást és az embereket Istentől és azon kegyes intézkedésektől, melyben őket Jehova részesítette, eltérítette.

³⁰

Jehova Jeremiást, a prófétai munka elvégzésére és a prófétai üzenet tolmácsolására használta, amely előre bejelentette mindazt, amit a távoljövőben azokkal fog cselekedni, akiket a hitetlen izraeliták példáztak. Az akkori papság, azaz lelkipásztorok által vezérelt izraeliták Isten parancsolatait feledésben hagyták és valláskultuszt kezdtek gyakorolni, amely emberi tanításokon alapult és az, ördögtől származott. Sokan a papság követői lettek és maguk is felekezetieskedőkké váltak. Az Úr üzenetének Jeremiás által való hirdetése „szokatlan munkának“ tűnt fel ama felekezetieskedők előtt, és „szokatlan cselekedetet“ láttak ama veszedelemben, melyet a mindenható Isten Jeruzsálemre zúdított, és amit Jeremiás próféta már előre megjövendölt? Úgy a munka, mint az előre bejelentett cselekedet annyira fantasztikusnak, távollevőnek és csodálatosnak látszott a felekezetieskedők előtt, hogy az egészet mégcsak arra sem méltatták, hogy vele komolyan foglalkozzanak. Ugyanúgy van az a “kereszténységnél“ is. Figyeljük csak meg a következő bizonyítékokat, melyek ezen következtetéseket támogatják.

A nép figyelmeztetése

³¹

Ehhez a ponthoz érve, helyénvaló lesz, ha figyelmünket Jeremiás jövendölésének 26. fejezetére fordítjuk, melyet figyelmesen olvassunk át és tegyük tanulmány tárgyává. Célszerünek bizonyul ezen a helyen egyes történelmi események megjelölése. Az időpontot a király uralkodásának dátuma határozza meg közelebbről. „A Jojákim uralkodásának kezdetén, aki fia vala Jósiásnak, a Júda királyának, e szót szólá Jehova, mondván“. (Jeremiás 26:1) A történelmi feljegyzésekre való tekintettel vegyük figyelembe most, a következőket: „És Faraó-Nékó Eliákimot, a Jósiás fiát tette királlyá, az ő atyja, Jósiás helyett, és nevét Jojákimra változtatta; Jojákimot Joákházt pedig (istentelen testvérét, akit Faraó trónjától megfosztott és Jojákimmal helyettesített) magával vivé, és az Egyiptomba megérkezvén, ott hala meg. Az ezüstöt és az aranyat megadta ugyan Jojákim a Fáraónak, de az országot sarcoltatta meg, hogy megadhassa az ezüstöt Faraó parancsolata szerint; a föld népe közül mindenkitől az ő értéke szerint hajtott be ezüstöt és aranyat, hogy Faraó-Nékónak adja. Jojákim huszonöt esztendős volt, mikor uralkodni kezdett, és tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az ő anyjának neve Zébuda, a Rúmabeli Pedája leánya. És gonoszul cselekedék Jehova szemei előtt mind aszerint, amint az ő atyái cselekedtek“. — Királyok II. 23:34—37.

³² Abban az időben történt, hogy Jehova egy külön üzenettel bízta meg Jeremiást, melyet a jeruzsálemi felekezetieskedökhöz kellett eljuttatnia. Ez azelőtt történt, amidőn Nabukodonozor feljött Jojákim ellen (ez az ő uralkodásának nyolcadik évében történt) és szolgájává tette. Három évig tartó szolgaság után Jojákim elfordult és elpártolt, tőle. (Királyok II. 24:1) Jojákim Izrael királya lett; Jeremiás akkor már tizennyolc éven át hirdette az üzenetet, ami Jósiás királyi uralmának utolsó éveiben történt, aki Isten szolgája volt. Ama veszély helyes felismerése és értékelése végett, mellyel Jeremiás küzdött, vegyük figyelembe a 26. fejezetben feljegyzett egyes történelmi eseményeket: „És Jojákim király embereket küldött Egyiptomba (akinek abban az időben Jojákim adófizetője vagy szolgája volt), Elnátánt, az Akbor fiát, és más férfiakat vele együtt Egyiptomba. És kihozák Uriást (a prófétát) Egyiptomból és