„Oldal:A-parázna-nő-éneke-rész-3-1937.djvu/6” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Korrektúrázva)
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
2. sor: 2. sor:
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:p|c| eszközeit, amivel ő vallásos nyafogását és hazugságait megerősíteni, illetve benyomáskeltövé tenni igyekszik, hogy mások is kelepcéjébe essenek és fennhatósága alá kerüljenek. Ilyen eszközök a hasonmásban többek között, a jezsuiták, fasiszták, nácik, a „szentév kudarca“, a Holy Name Society (a Szent Név Társasága), a Kat. Akció, a Columbus Lovagok, a kommunista ellenes iskolák, a kat. sajtó, a National Catholic Welfare Conference (Nemzeti kat. Jóléti Konferencia), a Legion of Decency (Illem Légió), a film ellenőrzése a filmcenzura által, ál- illetve hamis hazafiasság, amely a zászlóüdvözlését kényszeríti, emlékművek és szobrok építése valláskodók költségére, és hasonló vállalkozások, melyek által „felfuvalkodottan lim-lomjait mutogatja" és a hiszékeny népet félrevezeti és megcsalja, azt remélve, hogy ezáltal a saját ügyét előmozdítja és nagy célját eléri, vagyis diktatúra útján az uralmat a föld népei felett. A világháború óta ez a parázna nő napról-napra felfuvalkodottabb, gúnyolódóbb, követelődzőbb módon mutogatja magát a föld népei előtt.}}
 
{{raw:data:p|14|14| A parázna nő, vagyis a r. kat. szervezet az ördög vezetése alatt és Krisztus hű követői elleni ellenségeskedésben, akik most Jehovának és az ő királyának dicséretét éneklik, a földet bejárja hangszereivel. A parázna nő rendkívül megerőlteti magát, hogy mindent elpusztítson, amit az igazság, melyet Isten az ő szavaiban lefektetett, hirdet. A parázna nő viselkedésével feltűnően ellentétben Jehova leírja az Űr hű bizonyságtevőit a következő gyönyörű jelképes nyelven: "És láték úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve és azokat. akik diadalmasok a fenevadon és az ő képén és bélyegén és az ő nevének számán, látám állani az üvegtenger mellett, akiknek kezében valának az Istennek hárfái. És éneklik vala Mózesnek, az Isten szolgájának énekét és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úristen; igazságosak és igazak a te útaid, ó szentek Királya!" — Jelenések 15:2, 3.}}
+
{{raw:data:p|14|14| A parázna nő, vagyis a r. kat. szervezet az ördög vezetése alatt és Krisztus hű követői elleni ellenségeskedésben, akik most Jehovának és az ő királyának dicséretét éneklik, a földet bejárja hangszereivel. A parázna nő rendkívül megerőlteti magát, hogy mindent elpusztítson, amit az igazság, melyet Isten az ő szavaiban lefektetett, hirdet. A parázna nő viselkedésével feltűnően ellentétben Jehova leírja az Úr hű bizonyságtevőit a következő gyönyörű jelképes nyelven: "És láték úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve és azokat, akik diadalmasok a fenevadon és az ő képén és bélyegén és az ő nevének számán, látám állani az üvegtenger mellett, akiknek kezében valának az Istennek hárfái. És éneklik vala Mózesnek, az Isten szolgájának énekét és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úristen; igazságosak és igazak a te útaid, ó szentek Királya!" — Jelenések 15:2, 3.}}
 
{{raw:data:p|15|15| A Felségest dicsőítő ének azt hirdeti, hogy a királyság képezi a világ egyetlen reménységét s Krisztus most igazságosan uralkodik és minden képmutatást és törvénytelenséget ki fog irtani; ez az ének nagyon nyugtalanítja az öreg paráznát s most teljes erejéből pengeti citeráját, s minden befolyását és hatalmát felhasználja az Úr hárfásainak elpusztítására. Jehova tanúinak minden országban való üldözése meggyőző erővel bizonyítja ennek az állításnak helyességét. A most lejátszódó közismert tények teljesen ráillenek a próféciára s ez mutatja, hogy a jelen azon idő a világháború után, amidőn az öreg parázna minden bájait felhasználja, hogy az országokat és a népeket a maga fennhatósága alá kerítse és önző kapzsiságának kielégítésére kíván uralkodni.}}
 
{{raw:data:p|16|16| Hova megy parázna dalának éneklésére? A prófécia a következőket mondja: „Járd be a várost te elfelejtett parázna nő!“ Egykor világi hatalom felett rendelkezett; de aztán egy ideig el volt feledve, amidőn a politikusok szövetsége úgy látta jónak, hogy az öreg paráznát magára hagyja; a világháború után azonban fordulat állott be s ez most úgy látja, hogy elérkezett a kedvező idő arra, hogy kiálljon és régi szeretőit felkeresse s néhányat, újat is szerezzen, vonzó külsőbe öltözve s így csábítgatva szeretőit. Mely „városban" fogja mutogatni magát? Nem az Isten hű népe között, nem a Sion templomában, hanem abban a városban, amely a jelképben "kereszténységnek" van nevezve, nevezetesen azon nemzetek között, akik üzleti célokból szívesen használják Krisztus nevét. Ez a „tíz királyok}}|
 
A lap 2023. február 23., 09:26-kori változata

A lap korrektúrázva van

142
eszközeit, amivel ő vallásos nyafogását és hazugságait megerősíteni, illetve benyomáskeltövé tenni igyekszik, hogy mások is kelepcéjébe essenek és fennhatósága alá kerüljenek. Ilyen eszközök a hasonmásban többek között, a jezsuiták, fasiszták, nácik, a „szentév kudarca“, a Holy Name Society (a Szent Név Társasága), a Kat. Akció, a Columbus Lovagok, a kommunista ellenes iskolák, a kat. sajtó, a National Catholic Welfare Conference (Nemzeti kat. Jóléti Konferencia), a Legion of Decency (Illem Légió), a film ellenőrzése a filmcenzura által, ál- illetve hamis hazafiasság, amely a zászlóüdvözlését kényszeríti, emlékművek és szobrok építése valláskodók költségére, és hasonló vállalkozások, melyek által „felfuvalkodottan lim-lomjait mutogatja" és a hiszékeny népet félrevezeti és megcsalja, azt remélve, hogy ezáltal a saját ügyét előmozdítja és nagy célját eléri, vagyis diktatúra útján az uralmat a föld népei felett. A világháború óta ez a parázna nő napról-napra felfuvalkodottabb, gúnyolódóbb, követelődzőbb módon mutogatja magát a föld népei előtt.
14 A parázna nő, vagyis a r. kat. szervezet az ördög vezetése alatt és Krisztus hű követői elleni ellenségeskedésben, akik most Jehovának és az ő királyának dicséretét éneklik, a földet bejárja hangszereivel. A parázna nő rendkívül megerőlteti magát, hogy mindent elpusztítson, amit az igazság, melyet Isten az ő szavaiban lefektetett, hirdet. A parázna nő viselkedésével feltűnően ellentétben Jehova leírja az Úr hű bizonyságtevőit a következő gyönyörű jelképes nyelven: "És láték úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve és azokat, akik diadalmasok a fenevadon és az ő képén és bélyegén és az ő nevének számán, látám állani az üvegtenger mellett, akiknek kezében valának az Istennek hárfái. És éneklik vala Mózesnek, az Isten szolgájának énekét és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úristen; igazságosak és igazak a te útaid, ó szentek Királya!" — Jelenések 15:2, 3.
15 A Felségest dicsőítő ének azt hirdeti, hogy a királyság képezi a világ egyetlen reménységét s Krisztus most igazságosan uralkodik és minden képmutatást és törvénytelenséget ki fog irtani; ez az ének nagyon nyugtalanítja az öreg paráznát s most teljes erejéből pengeti citeráját, s minden befolyását és hatalmát felhasználja az Úr hárfásainak elpusztítására. Jehova tanúinak minden országban való üldözése meggyőző erővel bizonyítja ennek az állításnak helyességét. A most lejátszódó közismert tények teljesen ráillenek a próféciára s ez mutatja, hogy a jelen azon idő a világháború után, amidőn az öreg parázna minden bájait felhasználja, hogy az országokat és a népeket a maga fennhatósága alá kerítse és önző kapzsiságának kielégítésére kíván uralkodni.
16 Hova megy parázna dalának éneklésére? A prófécia a következőket mondja: „Járd be a várost te elfelejtett parázna nő!“ Egykor világi hatalom felett rendelkezett; de aztán egy ideig el volt feledve, amidőn a politikusok szövetsége úgy látta jónak, hogy az öreg paráznát magára hagyja; a világháború után azonban fordulat állott be s ez most úgy látja, hogy elérkezett a kedvező idő arra, hogy kiálljon és régi szeretőit felkeresse s néhányat, újat is szerezzen, vonzó külsőbe öltözve s így csábítgatva szeretőit. Mely „városban" fogja mutogatni magát? Nem az Isten hű népe között, nem a Sion templomában, hanem abban a városban, amely a jelképben "kereszténységnek" van nevezve, nevezetesen azon nemzetek között, akik üzleti célokból szívesen használják Krisztus nevét. Ez a „tíz királyok
városa". Az öreg parázna mint „uccai nő" minden nemzet királyát vagy uralkodó hatalmát megszólítja, dalol nekik, illetve olyasmikkel áltatja őket, amivel azt véli, hogy el tudja őket varázsolni. A parázna nő, a r. kat. hierarchia a világháború vége óta mutogatja magát, jellemző ruháiba öltözik, festett ábrázattal és hízelgő beszédekkel jelenik meg, nagy költségek árán, amely pénzt a katolikus néptől szedett össze s így folytatja csábító és félrevezető hadjáratát. Ezt „katolikus akciónak" nevezi. Ámde azt az „ördög látható akciójának“ is lehetne nevezni. A zsidó rabbik és az úgynevezett „protestáns" papság minden ellenkezés nélkül az öreg parázna karjaiba veti magát, utasításokat fogad el tőle s közösen járnak el, a politikusokat és a gazdasági tényezőket azzal akarván áltatni, hogy csak javukra fog válni, ha e „vallásos", illetve parázna szervezettet összeköttetésben fognak állani.
17 Az öreg parázna a világháború óta teljes hatalmat nyert Olaszország és Németország felett s amely országban cselfogásai és megtévesztő beszédeivel nem jut sikerre, ott fegyveres erőt vesz igénybe. Magát tünteti fel a becsületesnek és kétszínűen azt állítja, hogy Istent és Krisztust, a nagy Békefejedelmet képviseli; de ugyanekkor lázadást szít a spanyol kormány ellen, mivel ez a kormány megvetette és nem akarja követni félrevezetéseit. Papjai és egyéb papi ruhás alárendeltjei fegyveresen a spanyol nép lemészárlására vonulnak s így akarják megvalósítani a parázna gaz tervét, mely a nemzet leigázására irányul. Az öreg „parázna" éppen most mutatkozik Washingtonban (D.C.) és diplomáciai kapcsolatokat akar létesíteni az Egyesült-Államok és a Vatikán között és Washington részeg lesz az ő paráznaságának borától. Az Egyesült-Államok még fiatal s még nem ismeri eléggé az öreg paráznát, úgy, ahogyan a többi nemzetek ismerik, s ezt a nemzetet tehát találóan írja le a prófécia mint fiatalembert, aki a tapasztalatokból tanul. Gyakran megtörténik, hogy a mitsem tapasztalt fiatalember egy ámító parázna csábjainak áldozata lesz, amely parázna nyilvános helyen mutogatja magát és énekel. Úgylátszik, hogy az Egyesült-Államok egy ily balga osztályhoz tartozik.
18 Amennyiben Jehova Isten előrelátta a mai viszonyokat és a vallásszervezet parázna tevékenységét, immár régen megfelelő mondatot is jegyeztetett fel: „És láték a bolondok (balgák) között, eszembe vevék a fiak között, egy bolond (balga) ifjat (az Egyesült¬Államokat), aki az uccán jár, annak szeglete mellett, a házához menő (vezető) úton lépeget, alkonyatkor, napestéjén és setét éjfélben. És ímé, egy asszony eleibe jő, paráznának öltözetében, álnok az ő elméjében. Mely csélcsap és vakmerő, akinek házában nem maradhatnak meg az ő lábai; néha az uccán, néha a tereken van és minden szegletnél leselkedik. — És megragadá őt és megcsókolá őt és szemtelenségre vetemedvén monda neki: „Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadalmaimat, azért jövők ki elődbe szorgalmatosan keresni a te orcádat és reád találtam. Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, egyiptomi szövésű szőnyegekkel. Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal. No foglaljuk magunkat bőségesen mind virradtig a szerelemben; vigadjunk szerelmeteskedésekkel; mert nincs otthon a férjem, elment messze útra... És elhiteté őt az ő mesterkedésének sokaságával, ajkainak hizelkedéseivel elragadá őt. Utána megy, mint az ökör a vágóhídra és mint a bolond, egyszercsak fenyítő béklyóba, mígnem átjárja nyíl az ő máját. Miképpen siet a madár a tőrre és nem tudja, hogy az ő élete ellen van... Sírba vivő út az ő háza, amely le-