Oldal:A-nagysokaság-összegyűjtése-3-4-rész-1937.djvu/4

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Rebeka.bara (vitalap | szerkesztései) 2020. december 8., 11:08-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva


4

az ő fő szervezetéhez tartozik a nagyobb Józsué parancsnoksága alatt: „Ne félj az ellenségtől!" S azonkívül megparancsolja neki: „Ne lankadjanak a kezeid!" (Sofóniás 3 :16) Ez nem úgy hangzik, mintha előbb kedvezőbb idő elkövetkezését kellene megvárni, s csak akkor vinni a nagysokasághoz az ország evangéliumát, amint azt néhány „okos ember" a maga bölcseségében tanácsolja. Ellenkezőleg, ez arra mutat, hogy a maradéknak most teljes szorgalommal kell végezni munkáját, minden hanyagság nélkül. Most a maradék és Isten ellenségei között háború van folyamatban. Amely fegyvert most a maradék ebben a hadjáratban használ, a „Lélek fegyvere, illetve Isten igéje", ezt kell most használnia, amennyiben bátran és félelem nélkül hirdeti a királyság evangéliumát. Ezt most, vagypedig később kell tenni? Jehova prófétája útján megmondja: „Ama napon", t.i. az „Úr napján", amidőn az Úr Jézus templomában van és a nemzeteket szétválasztja egymástól. Tehát most, a jelenben kell alkalmat nyerjenek az Úrtól a „többi juhok" az igazság ismeretére, s kell ezt az alkalmat megragadniok s bebizonyítaniok, hogy Isten és az ő országa mellett állanak.
7 A maradéknak nem lehet mentsége, ha most az ördögtől megfogatni hagyja magát, s meg lett igérve nekünk, hogy a választottak nem hagyják magukat elámítani. Teljesen figyelmeztetve vagyunk a ravasz ellenséggel szemben és „az ő szándékai nem ismeretlenek előttünk." (Kor. II. 2 :11) Akik most vigyáznak, nagyon jól tudják, hogy az ördög minden áron le akarja győzni és meg akarja semmisíteni Jehova bizonyságtevőinek munkáját. A maradék a „világosság gyermekeiből" áll, vigyázniok kell tehát, hogy a világosságban járjanak és a parancsolatot megtartsák: „Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok!" — Thess. I. 5 :6

"Józsué tudatában volt annak, hogy ellenség között volt, s abban az országban csakis a gibeo- niták barátságosak az izraeliták iránt. Nem vᬠrakozhatott tehát addig, amíg az egyesült hade¬ rők el fogják pusztítani a gibeonitákat, hanem haladéktalanul cselekednie kellett: „Felméne azért Józsué Gilgálból, ő maga és az egész hada¬ kozó nép vele." — Józsué 10 :7 •Józsué, aki itt Jézust képviselte, ezen alka¬ lommal nagyszerűen mutatott példát a maradék eljárása tekintetében. Megmutatta, hogy gyor¬ san kell eljárni s mindenkor serénynek kell lenni. Isten akkor mutatta meg világosan, hogy a mun¬ kát a hasonmási gibeoniták, a nagysokaság ér¬ dekében gyorsan és lankadatlan kezekkel kell vég¬ rehajtani. Ezt a munkát nevezi az Űr más szö¬ vegben a homlokon és a kezeken való elpecséte- lésnek s a kéznyujtásnak, mely Jehova szerveze¬ tébe vagy harci szekerébe felsegít. Ezt a munkát gyorsan és halogatás nélkül kell végezni. (Kir. ÍI. 10 :15; Ezékiel 9 : 4) A maradék csak akkor lehet szorgalmas és éber, ha az ellenség mozdula¬ tait figyelemmel kíséri, s nem fogja kelepcébe vonatni magát. '•Ennek a pontnak az illusztrálására képzeljük el a következő esetet: Valaki, aki több év óta a Társulat szolgálatában állott, Isten népének cso¬ portjait gyakran felkereste mint szónok és olvas¬ ta a nagysokaságról szóló közleményeket, a fog¬ lyokról és a menedékvárosokról szóló cikkeket, gúnyosan nyilatkozik mindezen közlemények és próféciák felöl, mondván; „Azok gyermeteg kö¬ vetkeztetések; a tulajdonképpeni munka a nagy¬ sokaság érdekében csak a jövőben, néhány húsz év múlva fog történni és nem mostan; a folyói¬ ratban közölt magyarázatok csupán egy ember¬ nek a nézeteit közük; ami azokban van előadva a próféciók felől, csupán gyermeteg következtetés; most nekünk csupán arra van szükségünk, hogy • ismereteket gyüjtsünk s így felkészüljünk az el¬ következő munkára." Vájjon mi célja lehet az ily fecsegésnek? Az ilyesmi azoknál, akik ráhall¬ gatnak, csak kezeik meglankadását eredményez¬ heti, s azt, hogy megszűnjenek elvinni most az ország evangéliumát a néphez; az ilyenek egysze¬ rűen leülnek, kényelembe helyezkednek és várják a jobb időket. Akik tevékenységük felhagyására valamily ürügyet keresnek, az ily kijelentésekkel fogják mentegetni próbálni viselkedésüket és meg¬ nyugtatni magukat. Amit a fent említett esettel kapcsolatban mondtunk, tényleg megtörtént, s ez különböző testvéreket nagyon nyugtalanított, akik levelekkel fordultak hozzánk és megkérdez¬ ték, mitevők legyenek. Mivel a Kísértő ily rafi¬ nált fogásokkal próbálkozik, a folyóiratnak riadót kell fújnia és figyelmeztetnie kell Isten népét, hogy ne zavartassa meg magát ily ámító beszé¬ dek által. Ha csupán valamily érv megcáfolásᬠról lenne szó, a folyóirat egy csepp időt sem po¬ csékolna reá; itt azonban Sátánnak azon törek¬ véséről van szó, hogy rá akarja szedni Isten né¬ pét és el akarja gáncsolni munkáját, emiatt fúj¬ nak tehát riadót a hűségesek. (50. zsoltár 18) Is¬ ten népe Isten igéjét tekinti vezetőjének. (119. zsoltár 105) Az .Űr felkentjeinek nem ember a tanítója és nincs is emberek tanítására szorulva; Jézus Krisztus a templomban tartózkodik. (Jᬠnos I. 2 :27) Ha a folyóirat olyasmit találna kö¬ zölni, amit a Szentírás nem támogat, senki se hallgasson reá. A folyóirat azonban mindenkor arra törekszik, hogy minden állítását Isten be¬ szédével bizonyítsa. A hű felkentek nagyon jól tudják, hogy támogatják-e, vagy sem a közlemé¬ nyeket a Szentirás kijelentései. 11 Józsué tudta, hogy az ellenséges hadak lét¬ számban felülmúlják az ő haderejét; ámde Gi¬ gáiban mint Jehova szolgája készen állott az Űr parancsainak teljesítésére és megtartotta az Űr parancsát: „Monda pedig az Ur Józsuának: Ne félj tőlük, mert kezedbe adtam őket; senki sem áll meg közülök előtted!" — Józsué 10 :8 "Hasonlóképpen nagyon jól tudják azok is, akik Jézus Krisztusban, a templomban tartózkod¬ nak s a nagyobb Józsuának tagjai, hogy az ellen¬ ség létszáma erősen felülmúlja a maradékot; a maradéknak azonban nincsen más tennivalója, minthogy az Űr parancsait teljesítse. Most az Ür a következőket mondja a maradéknak, amely ki¬ vonul az egyesült ellenség elé: „Azért ne féljetek tőlük. Mert nincs oly rejtett dolog, ami napfény¬ re ne jönne; és olv titok, ami ki ne tudódnék... És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket (szellemet) pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában... Aki. megta¬ gad engem az emberek előtt, én ;s megtagadom