„Oldal:Ünnepek & Akik armageddont túlélni fogják 1936.djvu/10” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
a
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
36. sor: 36. sor:
 
</div></div>
 
</div></div>
  
JEHOVA félként bizonyságtevőinek világosan szeme elé tárja, hogy kötelezettségeket ruházott rájuk, minélfogva ezen kötelezettségek hű teljesítéséért felelősséggel tartoznak neki. Egyúttal feltárja azt is, hogy az Úr „más juhai” a nagysokaság Armageddon előtt kell értesüljön az ország üzenetéről; viszont az Úr azokra is kötelességeket rótt, akik arról értesülni fognak és felelősek is azoknak végrehajtásáért. Amit itt közlünk, azt van hivatva kimutatni, hogy most a királyság üzenetét Jehova bizonyságtevői tartoznak a jóindulatú emberekhez juttatni; ezek vannak a „más juhoknak” nevezve és alkotják a nagysokaságot. Ezek az emberek, akik örömmel fogadják az Úr utasításait és parancsait és teljesen engedelmeskednek neki, valószínűleg túl fogják élni a mindenható Isten nagy napját. A felkent maradék és az Úr „más juhai” közt fennálló meghitt összeköttetés folytán szükséges megvizsgálni néhány erről szóló jövendölést s azoknak egymáshoz való viszonyát.
+
{{raw:data:c|JEHOVA félként bizonyságtevőinek világosan szeme elé tárja, hogy kötelezettségeket ruházott rájuk, minélfogva ezen kötelezettségek hű teljesítéséért felelősséggel tartoznak neki. Egyúttal feltárja azt is, hogy az Úr „más juhai” a nagysokaság Armageddon előtt kell értesüljön az ország üzenetéről; viszont az Úr azokra is kötelességeket rótt, akik arról értesülni fognak és felelősek is azoknak végrehajtásáért. Amit itt közlünk, azt van hivatva kimutatni, hogy most a királyság üzenetét Jehova bizonyságtevői tartoznak a jóindulatú emberekhez juttatni; ezek vannak a „más juhoknak” nevezve és alkotják a| nagysokaságot. Ezek az emberek, akik örömmel fogadják az Úr utasításait és parancsait és teljesen engedelmeskednek neki, valószínűleg túl fogják élni a mindenható Isten nagy napját. A felkent maradék és az Úr „más juhai” közt fennálló meghitt összeköttetés folytán szükséges megvizsgálni néhány erről szóló jövendölést s azoknak egymáshoz való viszonyát.
 
Jeremiás prófétát az Úr olyasmik jövendölésére használta, amelyek megértésének most jött
 
Jeremiás prófétát az Úr olyasmik jövendölésére használta, amelyek megértésének most jött
el az ideje. Jeremiás fiatalember korában választatott ki Jehova prófétájává és bizonyságtevőjévé. (Jeremiás 1:4—7) Jeremiás neve felma-
+
el az ideje. Jeremiás fiatalember korában választatott ki Jehova prófétájává és bizonyságtevőjévé. (Jeremiás 1:4—7) Jeremiás neve felma-}}

A lap 2020. szeptember 22., 21:01-kori változata

A lap nincsen korrektúrázva


férjen egymással s egy akarattal kell hirdetnie a királyság örömüzenetét. Ezt a közleményt az Úr kegyelméből a ,,Gazdagságban” tárta fel s annak tartalmát mindenki gondosan el kellene hogy sajátítsa magának s eljuttatni mindazokhoz, akik nyitva tartják füleiket, hogy azok is részt vehessenek Jehova örömünnepén, dicsőítvén és tisztelvén az ő nevét.
48 Mindenkit meghívunk, csatlakozzon a következő nyilatkozathoz, aki ezen a földön szereti Jehovát:
„Eszünkben tartjuk, hogy a harc az ellenség teljes felmorzsolódásáig fog folyni, s ez most az ördögnek, a Rómában székelő hierarchiának és szövetségeseinek tudomására lesz hozva;
Hogy nem fogjuk magunkat nevetségessé tenni azáltal, hogy az ellenség követelményeivel szemben engedékenységet tanúsítanánk.
Teljesen Jehovában és az ő királyában bízunk és nem fogjuk senki másnak sem tulajdonítani az üdvösséget.
Kiváltságunknak és kötelességünknek tartjuk, hogy Jehovának szolgáljunk az ő hű és igaz tanúbizonyságának kormányzása alatt, s erre el is határozzuk magunkat az ő kegyelme által. Mégha meg is ölne hűségünkért az ellenség, hadd öljön meg! De ha életben maradunk, csak mint a felséges Isten lojális alattvalói kívánunk élni.
Jehova igazolója legyőzhetetlen s az ő kegyelme által szövetségünk teljesítése által a halál torkába is követni fogjuk Őt, teljesen Istenben bízva, hogy meg tudja őrizni az örök életünket.
Az Ő házát jellemző buzgósággal fogunk tovább is előrevonulni a harci dalt énekelve:
Az Úrnak (Jehovának) és az ő dicső királyának a kardja!
Tanulmánykérdések
(1936, ápril. 15)

Akik Armageddont túlélni fogják

„Bizonyára megszabadítják téged, nem esel el fegyver miatt és a lelked zsákmányul lesz neked, mert reménységed volt bennem, azt mondja az úr.” — Jeremiás 39:18


JEHOVA félként bizonyságtevőinek világosan szeme elé tárja, hogy kötelezettségeket ruházott rájuk, minélfogva ezen kötelezettségek hű teljesítéséért felelősséggel tartoznak neki. Egyúttal feltárja azt is, hogy az Úr „más juhai” a nagysokaság Armageddon előtt kell értesüljön az ország üzenetéről; viszont az Úr azokra is kötelességeket rótt, akik arról értesülni fognak és felelősek is azoknak végrehajtásáért. Amit itt közlünk, azt van hivatva kimutatni, hogy most a királyság üzenetét Jehova bizonyságtevői tartoznak a jóindulatú emberekhez juttatni; ezek vannak a „más juhoknak” nevezve és alkotják a
nagysokaságot. Ezek az emberek, akik örömmel fogadják az Úr utasításait és parancsait és teljesen engedelmeskednek neki, valószínűleg túl fogják élni a mindenható Isten nagy napját. A felkent maradék és az Úr „más juhai” közt fennálló meghitt összeköttetés folytán szükséges megvizsgálni néhány erről szóló jövendölést s azoknak egymáshoz való viszonyát.

Jeremiás prófétát az Úr olyasmik jövendölésére használta, amelyek megértésének most jött

el az ideje. Jeremiás fiatalember korában választatott ki Jehova prófétájává és bizonyságtevőjévé. (Jeremiás 1:4—7) Jeremiás neve felma-