Oldal:HU W1936.06.djvu/10

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2023. március 5., 07:01-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap korrektúrázva van


110

Krisztus iránti helyes viselkedését a következő szavak mutatják: „Ezért vannak az Isten királyi széke előtt és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában és aki a királyiszékben ül, kiterjeszti sátorát felettük.” (Jelenések 7:15) Isten széke előtt való állásuk mutatja, hogy az ő elismerését bírják, s hogy neki éjjel-nappal szolgálnak, arra mutat, hogy minden időben csak neki, de egyetlen időben sem az ördögnek, szolgálnak.
35 Úgy a felkentek „kicsiny nyájának”, mint a nagysokaságnak, vagy „más juhoknak” is sokat adtak bizományba. De sokkal több bízatott a kicsiny nyájra, s így annál többet is kíván tőle az Úr, s máris követeli. Most a felkent kicsiny nyájnak, valamint a nagysokaságnak is szorgalmasan kell tanulmányoznia Isten beszédét és a kínálkozó alkalom szerint el kell vinniök az igazságot másokhoz is. Jehova tanúbizonyságai, a kicsiny nyáj és a jonadábok, illetve a nagysokaság most egymással egyetértésben kell hogy haladjanak és tevékenykedjenek. A felkentek segíteni tartoznak a jonadáb-osztályt, erősíteniök és bátorítaniok kell. Tehát mindnyájuknak híveknek és igazaknak kell lenniök az Úrhoz. Velük áll ellenségesen szembe a Sátán minden képviselőjével együtt. Annál inkább össze kell tehát tartaniok, akik az Úr mellett és az ő szervezetében foglaltak állást, s egymással békében kell lenniök, egyetértésben dolgozniok és közölniök mások előtt, hogy Jehova az igaz Isten és Krisztus a király és az ő országa eljött.
36 Még egy pillanatig se tételezze fel valaki, hogy lerázhatja magáról a felelősséget, mellyel Istennek tartozik, azáltal, hogy egyszerűen állást foglal Isten és az ő országa mellett. Ezt az első lépést önként kell megtennie és szabad akaratból is cselekszi. Miután egyszer Istennel akaratának cselekvésére szövetséget kötött, azt meg kell és be kell tartania, tehát azt a királyi ház minden tagjának, és a nagysokaság minden tagjának is meg kell tartania. Lojálisnak és hűségesnek kell bizonyulnia mindenkinek, aki Isten elismerését és az örökélet ajándékát bírni óhajtja. Van-e különbség a lojalitás és a hűség között?
Kérdések a tanulmányhoz
(1936, február 15)

Hűség és lojalitás

„Őrizd meg fiam atyád parancsolatját és anyád tanítását el ne hagyd; kösd azokat szívedre mindenkor, fűzd a nyakadba ... Mert szövétnek a parancsolat és a tudomány világosság és életnek útja a tanító-feddések". — Példb. 6:20, 21, 23

1 JEHOVA mindenkitől teljes hűséget és lojalitást kíván, akit királyi szervezetének tagjául befogad. Amint látszik, ugyanez a szabály vonatkozik mindazokra is, akik örökéletben fognak részesülni. Jehova az Atya vagy Életadó s csak tőle lehet örökéletet nyerni. Az élet ezen nagy adományát szándékának végrehajtója, Jézus Krisztus útján osztja ki. (Róma 6:23) A királyi ház tagjainak Jehova szervezete a szülőanyja, akit a jelképben egy nő példáz, s amelyet Sionnak is hívnak. Mindenki Jehovától nyeri az életet, aki ettől születik s ezeket ő tanítja. (Ézsaiás 54:13) Egyszóval