Jónás (2. rész)
Az
ŐRTORONY
és Krisztus
jelenlétének hírnöke
Ti vagytok az én
tanúim, szól Jehova,
hogy Isten vagyok.
Ésaiás 43:12
Vigyázó! meddig még az éj?
Ésaiás 21:11
The Watchtower and Herald of Christ's Presence
(Hungarian Edition)
Monthly, JULY 1938
Revista lunara - Anul 25
Vallásos f-irat 25. évlolyam
13-14 szám
1938 julius 15 hó
TARTALOM
Jeremiás (Folytatása)
98
Jónás, I. rész
102
Jónás, II. rész
110
Entered at Second Class Matter April 24th, 1929, at Brooklyn, N. Y.. Postoffice under the Act of March 3rd 1879. (Sec. 397, P.L and R.)
Vyplaceni novin. známkami povoleno feditelstvím post a telegrafu dne 30. XII. 1933 pod cis. 322 020-VII-1933. Printed in Czechoslovakia.
Made in Czechoslovakia
110
kezőleg, fel kell kelljenek és Isten parancsait kell cselekedjék, amint megparancsoltatott, és el kell vigyék a jóakaratúak mindenikének a Jehova nevéről és Krisztus alatti királyságáról szóló üzenetét, hogy megtalálhassák a menekülés útját és a biztonság helyét. Ez a kép és más prófétai képek kinyilatkoztatják Jehova nagy szeretetét a most földön élő maradék iránt és a neki szentelt nagy figyelmét, s hogy mindezeket a dolgokat hű tanúi segítségére, vigasztalására és erősítésére jegyeztette fel régen igéjében. Mialatt Jónásnak ez a jövendölése tovább bontakozik ki Jehova népe szemei előtt, e nép tagjainak további buzdítására szolgál, hogy magukat hatalommal és szorgalmasan az ö szolgálatának szentelhetik, hogy Isten Krisztus kormányzata alatt álló királyságának az érdekei kellőképpen szolgálva és előmozdítva legyenek, s hogy Isten népének a tagjai részt nyerjenek a Legfelségesebb nevének az igazolásában.
38
Jónás félt attól, amit emberek mondhatnak felőle, s hogy nagy csúfolás és nevetség tárgya legyen s ezáltal az emberek közötti jó hírnevét elveszítse, s így nagyon kényes helyzetbe került. Hogyan menekülhetett meg a romlástól? és hogyan lehetett a hajót a vizen tartani?
Tanulmánykérdések
(Angol W. 1938 január 15)
Jónás
II. rész
"„Mert te Uram jó vagy és kegyelmes (Menge szerint: kész a megbocsátására) és nagy irgalmasságú mindazokhoz, akik hozzád kiáltanak." — 86. Zsoltár 5."
1 JEHOVA ISTEN szeretet, és örökkévaló az ő kegyelme. Hű szolgái ezt felismerik és mennél tovább állanak szolgálatában, annál jobban értékelik ezt. Az ő irgalmasságában és jóságában sok prófétai képet alkotott, hogy népe most lássa, megértse és általa bátorításban részesüljön s a legnagyobb veszély idején tetterővel előretörjön. A „gonosz nap“ elérkezett s ennek előhaladásával szaporodik a gonoszság, gyűlölet és romlottság a földön az ördög képviselői között, és ez a gonosz gyűlölet Jehova hűségesei ellen irányul. Az idő előhaladásával azonban Isten mindjobban fellebbenti a leplet, amely sok igazságot hosszú ideig eltakart, és megismerteti népével, hogyan gondoskodott róluk, hogyan látta és je-
lentette be előre ezt az időt és hogyan gondoskodott előre a hűségesek védelméről és erősitéséről. Ha ezeket a prófétai képeket belátással szemléljük, akkor az okori férfiakat, akik e képek előállításánál közremüködtek - közöttük Jónást is - többé nem kritizáljuk, hanem felismerjük, hogy Isten a próféták és mások által szerepeiket jó célból játszatta le, hogy azokból a most földön időző szolga osztály áldására jó származék.
2 Igy tehát folytassuk Jónás jövendölésének a megvizsgálását: Őt a hajó alsó részében alva találták. Álmából felébredve hallotta a hajókapitány parancsát, hogy ,keljen fel‘ és ,kiáltson az ő Istenéhez‘. A tengerészek nagy nyomorúságban voltak és valami magya-
111
rázatát kívánták szorongattatásuknak. „Egymásnak pedig [a tengerészek] ezt mondák: Jertek, vessünk sorsot, hogy megtudhassuk: ki miatt van rajtunk ez a veszedelem? És sorsot vetének és a sors Jónásra esék". (Jónás 1:7) A matrozok felismerték, hogy nincs hatalmuk a vihar lecsendesítésére. Nem bízták magukat saját ítéletükre, se nem támaszkodtak emberek véleményére a teendőket illetőleg. Felismerték annak szükségességét, hogy a Mindenhatóhoz forduljanak, aki a vihart támasztotta, mivel valami nem tetszett neki, amit cselekedtek vagy a parancsa szerint cselekedni elmulasztottak; és felismerték, hogy valaki a hajóban van, aki bűnös. A sorshúzás azt mutatja, hogy a Mindenhatóhoz fordultak döntés végett: „A sorsvetés véget vet a versengésnek, és dönt a hatalmasok között." (Példab. 18:18; zürichi ford.) „Az ember kebelében vetnek sorsot, de Jehovától van annak minden ítélete." (Példab. 16:33) A tengerészek tudni kívánták, hogy ki a hibás a veszedelemért, és azért vetettek sorsot. Figyeljük meg tehát a további folyamatot e kép beteljesedésében.
3 The Watchtower (az Őrtorony) már 1880-ban utalt Kr, u. 1914-re, mint oly dátumra, amely a világ, végét jellemzi s amidőn nagy nyomorúság szakad a nemzetekre. De Isten népe a földön akkor még nem látta, hogy a nyomorúság Jehova csatája lesz Sátán szervezete ellen. Sok éven keresztül hitte — és az őrtorony által hirdette —, hogy a „nyomorúság ideje" a világ különböző elemeinek mint a tőke és munka — rettenetes összecsapása lesz. Csak 1925-ben értettük meg Írás szerint a „nyomorúság idejét". Az 1925 január elsejéi kiadásában The Watchtower először jelentette ki határozottan, hogy a „nyomorúság ideje" a mindenhtó Isten nagy napjának a csatája lesz, — Krisztus Jézus vezetése alatt Sátán és hadereje ellen—, s hogy az az Úr teljes győzelmével fog végződni. Az 1925 május elsejei Watchtowerben megjelent aztán a „Választottakért" című cikk. Ez megmutatta Isten szolga-osztályának a világra szakadó nagy nyomorúsághoz, való viszonyát és azt is, hogy az miért és hogyan lesz megrövidítve vagy 'megszakítva'. Később ez mégjobban meg lett világítva, mégpedig a Watchtower 1927 december 15-i számában az „Isten haragjának oka" című cikkben. Mindezek a felvilágosítások nyilvánosan hirdetve lettek rádión és más előadásokkal, valamint könyvekben. Az Úr feltárta népe előtt a juhokról és kecskékről szóló példázatot és Jehova haragjának Armageddonkor való megnyilatkozásakor. Mindezek a felvilágosítások nem származtak emberektől, hanem a mindenható Istentől és a Krisztus templomában összegyűlt népének ajándékozta. Ez pedig a rejtekhelyen vagy az Úr templomában megismert dolgokat az Úr parancsai szerint a háztetőkről, illetve nyilvánosan kellett kihirdesse. (Máté 10:27) Igy az Úr megmutatta népének a nyomorúság okát, hogyan következik be és mi lesz a kimenetele.
4 Amiképpen a tengerészek sorsot vetettek s a sors Jónásra esett, úgy a nyomor ideje igazi okát is Jehova tárja fel, nem pedig valamely ember. Jehova irányította a sorsot, hogy hova essen; és ugyancsak Jehova tárja fel Krisztus Jézus által úgy a nyomorúság okát, mint annak kimenetelét, Annak a körülménynek, hogy a sorsot pogány férfiak vetették, semmi jelentősége nincsen, hiszen ezek csupán szerepüket játszották. E férfiak nem voltak különösen fontosak, hanem a prófétai kép volt fontos, amelyben szerepet játszottak. Azáltal, hogy a sors Jónásra esett, Jehova Isten a szorongattatásban lévők figyelmét arra a férfira terelte, aki hibáztatva lett a nyomorúságért. Az ellenjelképben a szorongattatásban lévő jóakaratú emberek figyelmét választott szolgájára, Krisztus Jézusra és az ő parancsnoksága alatt műkö-
dő hű követőire irányítja a földön. 1922-ben a templomban összegyüjtött hűségesek megtudják, hogy az Úr a templomhoz jött és Jehova 'a szellemét minden testre kitöltötte', illetve a hozzá ragaszkodók és a szolga-osztályhoz tartozó mindenikére. Igy engedte rájuk esni a sorsot és figyelmeztette üzenetére, amelyet szolgájával a biztonságot és oltalmat kereső emberekhez eljuttatott. Ezek az igazi forráshoz vannak utasítva. Ez bizonyos mértékben hasonlít Jehova sorsvetésére az ő papja által, amely sors a "Jehova bakja"-osztályára esett. (Mózes III. 16:8, 9) 1931-ben végleges biztonsággal ismertetve lett, hogy melyik Jehova szolga-osztálya a földön, amennyiben Jehova a szolga-osztálynak az "új nevet" adta, illetve "Jehova tanuinak" nevezte. Ez a név csak azoknak van adva, akik odaadók hozzá és felvétettek a királyság szövetségbe. Röviddel azután Isten feltárta, hogy Jéhú Krisztus Jézust testének tagjaival, az egyházzal együtt árnyékolta elő, és akkor lett ismertetve a Jonadáb-osztály és megmutatva az Úrhoz való viszonya. Azután kezdődött meg a munka a Jonadáb-osztálynak a "kocsiba" való felvételére, illetve a jóakaratú embereknek az Isten szervezetében való begyűjtésére és a királyság üzenetének a maradékkal karöltve történő hirdetésére. Krisztus Jézus és hű testtagjai azok, akik ma a népet felvilágosítják, hogy kik alkotják az ellenjelképes Jonadáb-osztályt. A prófétai képnek e részén Jónás világosan Krisztus Jézust, Jehova választottját és a vele összeköttetésben lévő szolgákat ábrázolta, akik Jehova zászlóját a jóakaratú emberek segítségére, oktatására és vigasztalására magasra emelik
5 A becsületes, őszinte igazságkeresők nyilatkoznak meg itt a tengerészek cselekedetében és előre jelzi, hogy a jóakaratú emberek vagy Jonadábok az igazságnak megfelelő felvilágosítást keresnek megmentésükre vonatkozólag: "Mondák azért neki:Kérünk, beszéld el nekünk: mi miatt van rajtunk e veszedelem? Mi a te foglalkozásod és honnan jössz? Melyik a te hazád és miféle népből való vagy te?" - Jonás 1:8.
6 A vallásoskodók, akik magukat Isten képviselőinek állítják, a valóságban azonban az ördögöt képviselik, rendkívül megzavarták a jóakaratú emberek értelmét, az idő eljön, amidőn ezek az igazságnak megfelelő felvilágosítást kívánnak. Jehova tanui ebben az időben látszólag nagy szorongattatásban vannak s a vallásoskodók által rágalmazva; de a jóakaratú emberek felismerik őszinteségüket és náluk keresik az igazságot. 1922-ben kezdődött meg a szimbolikus "hét utolsó csapás" kitöltése, mégpedig a Cedar Point-i kongresszuson elfogadott és kiküldött rezolució, illetve "Kihívás" nyillvánosságra hozatalával. Ez volt az első s azután évről évre más szimbolikus csapás lett kitöltve. (Jel. 15:6-8; 16:1-21) Lásd Világosság 2. kötet 7-65 oldalait németben és angolban.) Akkor használta fel az Úr az ő hű tanuit a jóakaratú emberek felvilágosítására, ami után vágyodtak s ami bennük még több felvilágosítás utáni vágyat ébresztett. Azok a jóakaratúak kezdték megvizsgálni és szemügyre venni a Jehova tanui által hirdetett üzenetet, és azóta is folytatják annak tanulmányozását. Ennek következtében sok kérdést intéztek a maradékhoz és feleletet kaptak rá - körül-belül a követkeezőképpen:
Kérdés: "Honnan jössz?"
Felelet: Isten templomából, ahol az ő királya összegyűjtötte népét és megbízta, hogy közölje az emberekkel az igazságot. -Ésaiás 6:1-9.
Kérdés: "Melyik a te hazád?"
Felelet: A mi polgárságunk mennyei. Jehova szellemi szervezetének a tagjai vagyunk, és neki és királyának vagyunk alárendelve. - Filippi 3:20; Zsidók 11:16.
112
Kérdés: „Miféle népből vagy te?“
Felelet: Mi júdabeliek vagyunk, illetve olyanok, akik Jehova Istent dicsőítik s vele szövetségben vannak. Krisztus Jézus, nagy Megváltónk és Vezérünk követői, tehát keresztények vagyunk. Isten népe vagyunk, amelyet a világból kiválasztott a „neve számára való népül". — Péter I. 2:9, 10; Csel. 15:14.
7 Ezek a kérdések hasonlítanak azokhoz, amelyeket a jóakaratú embereket előárnyékoló tengerészek intéztek Jónáshoz. Megfigyelés és tapasztalat által azok a jóakaratú emberek teljesen meggyőződtek, hogy a vallásvezérek nem bírják Isten tetszését, s azért nem ezekhez fordultak felvilágosításért, hanem ezt az őszintéktől akarták megnyerni, akik világosan kinyilvánították, hogy Istent szolgálták s ezért szenvedtek is. Miután aztán, a Jonadábok — amennyire tudták — megismerték az igazságot, kezdték eltávolítani maguktól a vallásoskodókat és a vallást és azokhoz csatlakoztak, akik Jehovát szellemben és igazságban imádják. Amidőn felismerték, hogy Jehova tanúi becsületesen törekszenek képviselni Istent, csatlakozni kívántak e néphez s ezt meg is tették és továbbra is teszik.
8 Jónás azután a hozzáforduló kérdezősködőket tovább felvilágosította: „És monda nékik: Héber vagyok én, és Jehovát, az egek Istenét félem, aki a tengert és a szárazt teremtette." (Jónás 1:9) A királyság üzenetének világraszóló hirdetése által a jóakaratú embereknek az Úr hű szolgája által hasonló felvilágosítás lett nyújtva, úgy mint azt az Úr megparancsolta. Az igazságnak ez az üzenete a rádió által, hangszórós készülékek segitségével és oly módon van hirdetve, hogy Jehova tanúi az embereket lakásaikban felkeresik, hozzájuk beszélnek és az üzenetet tartalmazó könyveket kínálnak fel nekik. Igy teljesítették Isten parancsát, amely abban áll, hogy a világon a valóban és őszintén ismeret után vágyókat megjelőljék. — Máté 24:14; Ezékiel 9:4.
9 Jónás kijelentette a tengerészeknek, hogy ő idegen, mindazáltal nem tartozik a kereskedést űző szervezethez, illetve Sátán szervezetéhez. Azt mondotta nekik, hogy ő Héber. A héber Ábrahám elődje volt Jónásnak. (Mózes I. 14:13) Jónás a „héberek földéről" jött. (Mózes I. 40:15) Ábrahám „hébernek" neveztetett, mivel Ébernek vagy Hébernek, Sém fiának a leszármazottja volt. (Mózes I, 10:21—24; Luk. 3:35, 36) Azt is megmondotta Jónás a tengerészeknek, hogy ő Jehova Istent féli, s így ő Jehova tanúja volt. Azok a matrózok nem állottak szövetségben Istennel s ezért egy oly népet szemléltettek, amely nincs szövetséges viszonyban Istennel. Figyeljük meg, hogyan tétet Isten az ő népe által bizonyságot hasonlóképpen a világ nem Istennek szentelt népeinek, ha ezek a Jehova tanúi szájából felvilágosítást óhajtanak nyerni. A fentemlített, 1922-ben megjelent rezolució „A kihívás" következő szavakat tartalmaz: „Igy ezennel ünnepélyes felhívást intézünk a minden-
féle nyelvű nemzetekhez, népekhez és fajokhoz, ismerjék fel és nyíltan vallják be, hogy Jehova az egyedüli igaz Isten, és szeretett Fia Krisztus Jézus a királyok Királya és urak Ura." (Világosság 1. kötet 110. oldal) E rezolució által a maradék Jehova Isten tanújának és szolgájának bizonyult.
10 A prófétai képnek ezen a részén Jónás oly szerepet játszik, amely által az Úr „hű szolga“-osztálya a földön lett előárnyékolva. Amidőn a rezolució megszerkesztve, elfogadva és nyilvánosságra hozva lett, senki se tudta a földön, hogy ez a Jónás jövendölése egy részének a beteljesedéseként történt. Senki se tudta ténylegesen, hogy akkor mint „Jehova tanúi" küldték ki ezt az üzenetet, mert ez a név csak később lett ismeretes előttük. Krisztus Jézus által vezette Jehova kegyességében és jóságában az egészet. Ilyen esetek nagy bátorítására szolgálnak a szolga-osztálynak, mert biztosítják őket, hogy felhasználja őket bizonyos dolgok cselekvésére, anélkül hogy tudnák miért cselekedték azt. Tizenöt évvel a rezoluciónak a Cedar Point-i kongresszuson való elfogadása után hozza most nyilvánosságra Az Őrtorony a Jónás jövendölésének a magyarázatát, s ez már régebben megjelenik, ha megértettük volna és Isten azt akarta volna, hogy nyilvánosságra legyen hozva. Bizonyára örömmel tölti el az Istent szeretőket annak felismerése, hogy Jehova a neki szentelt népét vezeti, nagy kegyelmével és jóságával népéhez fordul, s ez mindenkire vonatkozik, akik őszintén és komolyan igyekeznek neki szolgálni, amint parancsolja.
(Folytatása következik)
Tanulmánykérdések
Felelős J. J. Detrtch ml., Praha-Vysoíany, Podvini 184. — R. Bfezina Praha, nyomása.
Kiadd: Watch Tower, Pradha-Vysocany, Podviní 184.
Az
ŐRTORONY
és Krisztus
jelenlétének hírnöke
Ti vagytok az én
tanúim, szól Jehova,
hogy Isten vagyok.
Ésaiás 43:12
Vigyázó! meddig még az éj?
Ésaiás 21:11
The Watchtower and Herald of Christ's Presence
(Hungarian Edition)
Monthly, JULY 1938
Revista lunara - Anul 25
Vallásos f-irat 25. évlolyam
15-16 szám
1938 augusztus 15 hó
TARTALOM
Jónás, (II. rész folytatása)
114
Jónás, III. rész
121
Entered at Second Class Matter April 24th, 1929, at Brooklyn, N. Y.. Postoffice under the Act of March 3rd 1879. (Sec. 397, P.L and R.)
Vyplaceni novin. známkami povoleno feditelstvím post a telegrafu dne 30. XII. 1933 pod cis. 322 020-VII-1933. Printed in Czechoslovakia.
Made in Czechoslovakia
Az ŐRTORONY
és Krisztus jelenlétének hírnőke
25. évfolyam
1938 augusztus 15
15-16 szám
Jónás
(II. rész folytatás)
11 Jónás ezután elmondotta a tengerészeknek történetét, hogy t. i. a mindenható Isten szine elől elmenekült, hogy ne kelljen Ninivébe menni s a város ellen prédikálni, amint neki Jehova megparancsolta: „És megfélemlének az emberek nagy félelemmel, és mondák néki: Mit cselekedtél? Mert megtudták azok az emberek, hogy Jehova szine elől fut, mivelhogy elbeszélé nekik." — Jónás 1;10.
12 A tengerészek megrémültek attól, amit Jónás cselekedett, ami további bizonyítéka annak a következtetésnek, hogy a prófécia beteljesedésénél korunk jóakaratú embereit árnyékolták elő. A tengerészek kezdték felismerni, hogy Jónásnak a kötelesség- teljesítéstől való menekülésében segítségére voltak. Igy szóltak hozzá: „Mit cselekedtél?" Jónás nem próbálta magát igazolni, hogy helytelen útra tért, hanem nyíltan bevallotta tévedését még a nemzsidókkal szemben is. Isten hű tanúi gyakran követnek el hibát. Azonban mihelyt felismerik azt, nyíltam bevallják. Isten népe a földön Jónáshoz hasonlóan beismerte az 1919-ben tett tapasztalatai után törvénytelen eljárását, miszerint tagjai elmulasztották Jehova neve és királysága mellett tanúskodni oly időben, amidőn tanúskodhattak volna. Az emberektől és attól való félelem, amit nekik az emberek árthatnának, vissza tartotta őket. Ezt a következtetést a tények és az Ésaiás 6:1-9-ben feljegyzett jövendölés teljesen alátámasztja. Ott Ésaiás próféta, aki az Urnak ugyanazon felszenteltjeit ábrázolta, a következő szavakat helyezte szájukba: „Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között lakom: hisz a Királyt, a Seregek Jehováját látták szemeim! És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén volt, amelyet fogóval vett az oltárról. És megérintette számat azzal és mondá: Imé ez illette ajkaidat, és hamisságod eltávozott és bűnöd elfedeztetett." — Ésaiás 6:5—7.
13 A világháború folyamán Isten népe ellen intézett üldözés félelemmel töltötte el őket, és elmulasztották kötelességük teljesítését, amint tehát Ésaiásnál látjuk, elhanyagolták a bizonyságtevést, s az Úrhoz kiáltottak. S ezt a világban is bevallották. A jóakaratú emberek felismerték erre, hogy a világháború folyamán ők is kellett tegyenek valamit, vagyis nekik is valami részük volt abban, hogy az Istennek szenteltek oly kényes helyzetbe kerültek, mégpedig mivel támogatták Sátán pénzügyi, vallásos és politikai szervezeteit, amelyek Isten népét a bizonyságtevésben akadályozták s őket hanyagokká és egy bizonyos mértékig hűtlenekké tették. Sok jóakaratú ember akarata ellenére részt vett Isten maradékának az Úr színe elől és a Jehova nevének és királyságának a hirdetésétől való eltávolításában. Igy láthatjuk, hogy a tengerészek, akik Jónást az Úr színe elől s a megparancsolt bizonyság hirdetésétől eltávolították, a jóakaratú embereket szemléltették, akik tudatlanul se-
gédkeztek az ördögnek Isten népének a megakadályozásában. Miután a jóakaratú emberek felismerték a helyzetet, attól féltek, hogy Jehova szenvedést bocsájt rájuk, s azért a háború végével Jehova hű tanúihoz fordultak felvilágosításért.
14 A nagy vihar a tengeren tovább tartott. A tengerészek megrémültek és további kérdéseket intéztek Jónáshoz „Mondák azután néki: Mit cselekedjünk veled, hogy a tenger megcsendesedjék ellenünk? Mert a tenger háborgása növekedett. (Jónás 1:11) Mivel a tengerészek egyáltalán nem tudták, hogyan menekülhetnének meg, Jónástól kérdezték meg, hogy mit cselekedjenek. A prófétai kép e részének a beteljesedése a világháború végén vette kezdetét. A világháború ugyan véget ért, de a bajok tovább folytatódtak, s a jóakaratú emberek megtudták Jehova szolgáitól, hogy Armageddon a közeljövőben bekövetkezik s az a világháborúnál nagyobb bajt és nyomorúságot hoz magával. Körülbelül abban az időben kezdték Jehova tanúi mindjobban felismerni és megérteni, hogy Armageddon Isten haragjának a megnyilvánulása lesz, s amidőn felismerték, eljuttatták ezt a felvilágosítást a többi embereknek is. Amiképpen a tengerészek felismerték, hogy a vihar növekvő tombolása Isten haragját juttatta kifejezésre valaki ellen a hajóban, úgy a jóakaratú emberek is látták a földön, hogy a „kereszténység" Jehova és királysága elleni lázadó és nyakas viselkedése mindjobban növekedik, hogy a vallásoskodók mindjobban elvilágiasodnak és istentelenebbé lesznek; s ezek a jóakaratú emberek megijedtek és őszinte keresztényeknél kerestek felvilágosítást, hogy megtudják, mit cselekedtek. Igy az Úr jóságában régen bemutatta, hogy tudja szoros összeköttetésbe hozni tanúit s a királyság üzenetét a becsületes és őszinte igazságkeresőkkel.
15 Ennél a pontnál Jónás kezdte felismerni, mily nagy igazságtalanságot cselekedett, s azután nagy bátorságot mutatott. Ha valaki látja, hogy nincs igaza, valóban bátorságot követel, hogy igazságtalanságát bevallja és kész legyen magára venni a következményeket, mindent Jehova Istenre bízván. Jónás éppen így cselekedett. Jól tudta, hogy csak Isten tudja az ügyet igazságosan rendbehozni. „Ő pedig monda nékik: Fogjatok meg és vessetek engem a tengerbe, és megcsendesedik a tenger ellenetek; mert tudom én, hogy miattam van e nagy vihar rajtatok." — Jónás 1:12.
16 Jónás nem tanúsított önzést, arra kérvén a tengerészeket, hogy minden lehetőt tegyenek meg a hajónak a viharon való átvezetésére. Jól tudta, hogy a halállal néz szembe és biztosan elpusztul, ha Jehova meg nem menti. Nem is kísérelte meg magát igazolni. Arra kérte a tengerészeket, hogy szolgáltassák ki őt a vihart előlidéző Istennek, hogy őt Jehova a nagy irgalmasságában vagy megszabadítsa, vagy pedig engedje elpusztulni. Bátor volt, mégpedig mivel tudta, hogy Isten akár-
115
mit cselekszik, az javára fordult. Tisztában volt vele, hogy pályafutását mint Isten szolgája megkezdte, de elmulasztott engedelmeskedni, és tudta, hogy ezért kell viselje a következményeket. Kész volt, életét teljesen Isten rendelkezésére bocsájtani, s ha a halála a tengerben lehetővé teszi a hajóban lévők szabadulását, kész volt meghalni. Ebben Jónás Krisztus Jézus szellemét mutatta, aki minden ellenállás nélkül engedte magát a vesztő helyre vinni, hogy mások megmenekülhessenek. Az ő cselekedete irányvonalul szolgál Jehova tanúi számára is, akik most Jehova szolgálatában előre kell törjenek, mégpedig az élet elvesztésének veszélyével szembe nézvén, hogy szolgáljanak Istennek és üzenetét az emberek javára kihirdessék nekik alkalmat szerezzenek a megszabadulásra. A népet figyelmeztetniük kell, hogy meg ne kíséreljék Jehova szolgáit visszatartani Isten parancsainak való engedelmességükben, s meg kell mutatni nekik, hogy mint Isten iránt jóakaratú emberek szorgalmasan keresniük kell a menekülés és biztonság útját s azt csak úgy találhatják meg, ha közreműködnek a hű szolga-osztály tagjaival Isten parancsainak a cselekvésében. Figyelmeztetniük kell a jóakaratú embereket, hogy mindenkivel jót tegyenek, ha arra alkalom kínálkozik, de mindenekelőtt Jehova és királysága mellé kell álljanak, ott szilárdan ki kell tartsanak s így igazi bátorságot kell tanúsítsanak, elismervén, hogy minden a Legfelségesebb kezében nyugszik. A kecske-osztály ezzel éppen ellenkező utat követ: ezek útjába állanak Jehova szolgáinak. De akik el akarják nyerni Isten kegyelmét, juhok módjára kell engedelmeskedjenek a Mester akaratának. Ha az Isten iránt jóakaratú emberek úgy cselekszenek, amint arra utasítva vannak, Isten ígéretét bírják, hogy épségben túljutnak Armageddon nagy viharán és bejutnak a királyság nyugodalmába.
17 Jónás így szólt a tengerészekhez: „Ez a nagy vihar miattam van rajtatok." Jónás nem mondotta, hogy a vihar büntetésként lett rábocsájtva. A tényállás az, hogy ő kimutatta, hogy mennyire fontos Isten parancsainak engedelmeskedni, ha arra utasítást kap valaki. Igy kimutatja, hogy ha Isten földi maradékának a tagjai utasítást vagy parancsot kapnak szolgálatában bizonyos dolognak a cselekvésére, haladéknélkül cselekedniük kell s a rájuk bízott kötelességet szorgalmasan teljesíteniük kell és semmilyen dolognak nem szabad megengedjék, hogy megakadályozza vagy feltartoztassa. A prófétai kép Jehova földön lévő maradéka tagjainak és társaiknak a javára volt szerezve és hangsúlyozza a készséges engedelmesség fontosságát, amint írva van: „A te néped készséggel siet sereggyűjtésed napján." (110. Zsoltár 3) Az Úr parancsai iránti makacsságra vagy közömbösségre egyáltalán nincs mentség vagy igazolás. Isten éber és gondoskodó szolgája vigyáz, körültekintő és megszokja a gyors engedelmességet; vagyis, mihelyst a parancsról tudomást szerez, azt azonnal haladék nélkül teljesíti. A harc eme napján nincs idő az alvásra, hanyagságra vagy közömbösségre; hanem mindenki az őrhelyen kell legyen és a reábízott parancsot gyorsan és örömmel kell teljesítenie.
18 Armageddon nagy nyomorúságának nem az a célja, hogy megbüntesse Jehova népét a földön, hanem Jehova tanúi Armageddonnal kapcsolatban bizonyos kötelességet kell teljesítsenek. A fenyegető armageddoni katasztrófa megköveteli, hogy őrállók legyenek felállítva a jóakaratú emberek érdekében. Krisztus Jézus a nagy őrálló, s neki alá vannak rendelve a templom-osztályhoz tartozók, akik az őrálló tagjaivá tétettek és így arra rendeltettek, hogy a királyság érdekei felett őrködjenek, azokra gondot viseljenek és minden azzal kapcso-
latos szolgálatot hűségesen elvégezzenek. Ezek őrködnek egymás érdekében és őrködnek a jóakaratú emberek javára, akik a Sionban vezető utat keresik. Armageddon biztosan bekövetkezik, s Jehova tanui nem csupán önmaguk kell felvilágosodjanak, hanem másokat is tanítaniuk kell, hogy ezek alkalmat nyerjenek a megmenekülés utja megtalálására. Armageddon nemcsupán igazolja Jehova nevét és Igéjét, hanem a kecske-osztályon bosszut áll a hű maradékért és egyben szabaddá teszi az utat azok számára, akik a nagysokaságot fogják alkotni, hogy az Úr világosságában járhassanak.
19 A tengerészek hallották Jónásnak a vihar okára vonatkozó magyarázatát és azt a kérését, hogy őt vessék a tengerbe; mindazáltal még mindég attól féltek, hogyha teljesítik kérését, ártatlan vért vonnak önmagukra. Ez mutatja Jónás iránti jóakaratú érzületüket és azt a kivánságukat, hogy a lehetőség szerint segitségére legyenek, anélkül ,hogy életét fel kellene áldozni. A kép azért e helyen hasonló jóakaratról beszél azzal az osztállyal szembe, amelyet Jónás előárnyékolt. Ahelyet,hogy Jónást haladék nélkül a tengerben vetették volna, megkísérelték a matrózok a hajót partra evezni:"És erölködtek azon az emberek, hogy vissza jussanak a szárazra; de nem tudtak, mert a tenger háborgása növekedett ellenük." - Jónás 1:13.
20 De mennél jobban erölködtek a hajót partra evezni, annál hevesebben zúdította rájuk a vihar a hullámokat. Isten nem akarta, hogy a matrózok legyőzzék az Isten által támasztott vihar hatalmát. Jehova ott egy prófétai képet szerzett. Angyala által ihlette Jónást annak követelésére, hogy a tengerbe vessék, s ez természetesen a kép e részének a megszerzése érdekében történt, amely aztán későbbi években kell beteljesedjék.
21 A képnek e részén a tengerészek kezdték kinyilvánítani Isten iránti jóakaratukat. Nem kívántak ártatlan vért ontani, de látták hogy Isten akaratát kell teljesíteniük, s mivel ezt kívánták tenni, hozzá láttak Jónás kívánságának a teljesítéséhez. Mielőtt azonban ezt tették volna, Jehovához imádkoztak: "Kiáltának azért Jehovához és mondák: Kérünk Jehova, kérünk, ne vesszünk el ez ember lelkéért, és ne háríts reánk ártatlan vért; mert te, Jehova úgy cselekedtél, amint akartad!" - Jónás 1:14.
22 Kétségkívül ez volt az első eset,hogy megkísérelték Jehova Istenhez imádkozni, hiszen ők pogányok voltak. A hamis istenek, akiknek addig szolgáltak, cserben hagyták őket a viharban, s így eljutottak "bölcsességük végéhez". "De Jehovához kiáltottak szorultságukban." (107.Zsoltár 27, 28) E kép által szemlélteti az Úr a becsületes, öszinte nem-vallásoskodókat, akik az Istenhez s az általa jövő üdvösséghez vezető utat keresik. Mivel most lájuk e prófétai kép teljesedését, világos a bizonyíték, hogy az ellenjelképes vihar kezdete előtt nem létezett "nagy sokaság". Hosszú időn keresztül úgy értelmezték a felszenteltek, hogy a "nagy sokaság" egy alárendelt szellemi osztály, de ebben tévedtek. A dolgot csak Isten meghatározott idejében lehetett megérteni. Mielőtt a Király a trónra lépett s valószínű mielőtt a templomhoz jött és a vihar különösen Isten népe ellen megkezdődött, egyáltalán nem létezett "nagy sokaság". Mióta az itélet megkezdődött a templomban, a jóakaratú emberek meghallották a királyság üzenetét,s ez arra indította őket, hogy Jehovához és Királyához forduljanak, állást foglaljanak a királyság mellett és a maradékkal közreműködjenek a templomból jövő szervezeti utasítások követésében. Így a prófétai Jónáskép ezen a ponton további bizonyítékot szolgáltat arravonatkozólag, hogy Isten nagy sokasága Jehova bosszújának a mindenható Isten nagy napjának
116
a csatájában való megnyilatkozása előtt kell összegyűjtessék. Ez a munka most folyamatban van.
23 A mindenható Istenhez imátkozva, mondották a tengerészek: „Ne vesszünk el ez ember lelkéért, és ne háríts reánk ártatlan vért." Helyesen akartak eljárni, hogy ne pusztuljanak el, mint a „kecskék", akik Jehova tanúinak szántszándékos gonosz üldözése miatt pusztulnak el. A hat menedékváros azon gondviselést árnyékolta elő, amelyet Isten a jóakaratú emberek érdekében szerzett. (Mózes IV. 35) Csakis azáltal lehetséges ezeknek a jóakaratú embereknek továbbra is Jehovához imádkozni s hallgattatik meg imájuk, hogy a gyilkos "kecske"-szervezetet elhagyják, amely szervezet továbbra is Jehova tanúinak a megsemmisítésére törekszik. A tengerészeknek Jehovához való kiáltása a jóakaratú emberek imáját szemlélteti, akik Istenhez kiáltanak segítségért. Ez azt mutatja, hogy az emberek, előbb el kell hagyják az ördög szervezetét s Istenben és Királyában kell bízzanak, mielőtt a menedékvárosba menekülhetnének.
24 A tengerészek tudomásul vették, hogy Isten támasztotta a vihart és így szóltak: „Te Jehova, úgy cselekedtél, amint akartad." Ezek Jehova tetszése szerint kivántak cselekedni. Igy mutatja ki a prófétai kép, hogy Istennek tetszik az embereket bizonyos tapasztalatokon átvezetni, hogy Jehovától várjanak segítséget, valamint hogy Isten azt akarja, hogy az Úr Jonadáhoknak is nevezett „más juhai" Jehova tanúival a királyság hirdetésében együttműködjenek, mégha az is megtörténne, hogy ezáltal Jehova tanúinak az élete veszélyeztetve lenne. A "kecskék"-től jövő kegyetlen üldözésre való tekintet nélkül folytatni a bizonyságtevést azt jelenti az Úr tanúi számára, hogy az erőszakos rendszabályok veszélyének teszik ki magukat; mindazáltal a „más juhok", illetve, a jóakaratú emberek a maradék mellett kell álljanak és alkalom adtán velük közre kell működjenek, mégha ez a maradékra mégnagyobb veszélyt hozna is. Ezt világosan illusztrálja a próféciának a fentemlített 14. versben feljegyzett része.
25 A tengerészek elhatározták, hogy eleget tesznek Jónás kivánságának, s ez a valóságban Isten akarata volt. Hasonlóképpen ismerik fel az Úr „más juhai" az Isten akarata cselekvésére vonatkozó kiváltságukat: „És felragadták Jónást és bevetették őt a tengerbe, és megszűnt a tenger a háborgástól." (Jónás 1:15) Amidőn a tengerészek Jónást a tengerbe vetették, nem saját ítéletüket hajtották végre rajta, hanem a nekik adott utasítás vagy parancs szerint cselekedtek, hogy Jehova akarata történjen szolgájával. Ehhez hasonlóan Isten, most is azt akarja, hogy a Jonadábok Jehova tanúival teljesen együtt működjenek, ha ezek veszélyes helyekre mennek a királyságról való bizonyságtevés végett. Közvetlenül Jónásnak a tengerbe való vetése után a vihar elcsendesedett s a tenger nyugodt lett. „És örültek, hogy lecsillapodtak, és a kívánt partra vezette őket." (107. Zsoltár 30) A jóakaratú emberek nagy szorongattatásban voltak, mielőtt a mai nyugtalan időkben az Úr kezét megnyilatkozni látták; s amidőn felismerték a Jehova Isten szolgálatára vonatkozó kiváltságukat, hozzáláttak ennek megtevéséhez és a „menedékvárosba", illetve Isten szervezetébe menekültek. Így öröm töltötte el őket és azon reménnyel néznek a jövőbe, hogy Jehova őket haragjának Armageddonkor való megnyilatkoztatása idején megkíméli és épségben örökre az ő seregébe vezeti.
26 Kétségkívül ekkor történt meg először, hogy ezek a tengerészek szemtanui lehettek Isten hatalma megnyilatkozásának. Tudták, hogy egy közönséges hatalom nem képes lecsendesíteni egy heves vihart és tudták
azért, hogy aki ezt a vihart lecsendesítette, csak a mindenható Isten lehetett. „Azok az emberek pedig nagy félelemmel félték Jehovát, és áldozattal áldoztak Jehovának, és fogadalmakat tettek neki." (Jónás 1:16) Az általuk bemutatott áldozat szintén hozzátartozott a képhez, s mivel az összhangban volt a Szentírással, az egy állat vérének az áldozata kellett legyen; mert „vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat". (Zsidók 9:22) A képnek ez a része azt mutatja, hogy aki Istenhez kiált, meghallgatásban részesül, neki fogadalmat tesz és kedves áldozatot, mutat be, annak hinni kell Krisztus Jézus kiontott vérében, mert más név nem létezik, mely által meg lehetne menekülni. (Csel. 4:12) Midőn a tengerészek Jónást, a tenger hullámaiban elmerülni látták, megint a jóakaratú embereket szemléltették. Hogy látták volna, amint a hatalmas hal elnyeli, a feljegyzés nem mondja meg. Most pedig térjünk a tényekre, amelyek a beteljesedést mutatják:
27 1918-ban és azóta sok jóakaratú ember látta, hogy Jehova tanúit hogyan nyeli el a földön a fanatikus emberiség dühöngő hullámai, és ez kétségkívül sok őszinte embert arra indított, hogy Istenhez forduljon segítségért. A világháború folyamán Jehova sok szolgáját börtönbe, vetették igazságtalanul és így a fanatikus uralkodó hatalmak elnyelték őket; de a jóakaratú emberek egy petíciót, hordoztak körül, hogy jótállás ellenében a foglyok kiszabadulását eszközöljék ki, s csupán néhány nap alatt 700 000 ember írta alá a petíciót, így juttatván kifejezésre az Úr szolgái iránti jóakaratukat. Ennek a petíciónak az aláírásával a jóakaratú emberek közreműködtek az ellen jelképes Jónás-osztály kiszabadításában, hogy a szolgálatot folytathassák, mégha ez a maradékot veszélyes helyzetbe is juttatta. Amidőn a jóakaratú emberek megkísérelték Jehova tanúinak a fogházból való kiszabadítását, a maguk részéről segítséget kerestek e tanuknál. Hasonló volt a helyzet a Gibeoniták esetében is, amidőn ezek Józsuéhoz fordultak segítségért s egy üzenetet intéztek hozzá, mondván: „Ne vond meg kezeidet a te szolgáidtól! Jöjj fel hozzánk hamar, és ments meg minket, és segíts rajtunk!" (Józsué 10:6) Hogy a Jehova fogságban lévő szolgái érdekében benyújtott petíciót aláírók tudták vagy sem, ezen cselekedetük által mégis azok közelségét és segítségét keresték, akik Istennek szolgálnak.
28 Itt véget ér egy kép a jövendölésben és egy másik veszi kezdetét.
Jónás a pokolban
29 Jónás most egy oly szerepet játszik a prófétai képben, amely különösen Krisztus Jézusra vonatkozik s azokat a hű követőket is szemlélteti, akik a világháború folyamán fogságba vettettek, "Jehova pedig egy nagy halat rendelt [angol Biblia, készített], hogy benyelje Jónást. És lőn Jónás a halnak gyomrába három nap és három éjjel." (Jónás 2:1) A héber szó jelentése, melyet az angol Biblia ,,készített“-nek fordít, „meghatározni, kirendelni vagy odavinni". Jehova nem teremtett akkor és ott egy nagy halat, amelynek Jónást el kellett nyelni, hanem meghatározott és kirendelt egy oriáshalat, — amely kétségkívül már régen létezett és kellő időben a helyszínre vitte; s ez a hal bizonyos szerepet játszott a prófétai képben. Ez azt mutatja, hogy Isten akármilyen teremtményt felhasználhat, hogy feltett szándékát képekben illusztrálja, tekintet nélkül, hogy ez a teremtmény tudatában van annak vagy nincs. Hogy a nagy hal elnyelte Jónást, nem Jehova szolgájának a megbüntetése végett történt, hanem annak biztonságára szolgált. Ha Jónás azt a halat nem használhatta volna, sohase került volna élve a partra. Jézus
117
esetében a hal a sírt szemléltette, ahonnan őt Jehova Isten feltámasztotta: „Mert a miképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal [egy prédára leselkedő oríáshal] gyomrában, azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában." (Máté 12:10) Krisztus Jézus követői, a most földön élő maradék esetében a hal Isten gondviselését ábrázolja, mely által a maradék az ő oltalmában bilincsekbe és fogságba került, ahol az ellenség további álnok támadásaival szemben védve van. Ez a Jelenések 11:3-11 jövendölésének a beteljesedésében is ki van mutatva. Jézus nem jöhetett volna ki a sírból és nem juthatott
volna az élők birodalmába, ha a mindenható Isten hatalma nem lép közbe érdekében, amiképpen Isten a maga hatalmát arra használta, hogy a halat Jónásnak a partra való szállítására utasítsa. A bilincsekben vagy fogságban tartott maradék sohase szabadult volna ki és soha többé nem léphetett volna az Isten szolgálatába, ha Isten hatalma és kegyelme nem lép közbe érdekében. Az ellenség Isten népét fogságban tartotta volna, míg annak tagjai elpusztulnak s ez is volt a szándéka. De Isten másként akarta. Isten minden ellenkezés dacára is kiszabadította őket.
30 Jónás három nap és éjjel a hal gyomrában volt, s ez a hal számára éppen elég idő lett, volna ahhoz, hogy egy embert megemésszen. Jónás megmentésére tehát csodára volt szükség, és Isten megtette ezt a csodát és kinyilatkoztatta a szolgája iránti isteni kegyelmét. Három napon keresztül a hatalmas hal északkeleti irányba úszott Ninivé felé, és Isten akarata szerint partra tette Jónást. Így fejezte ki Isten Jónásnak az ő kegyelmes részvétét és jóságát. Mialatt Jónás ezen a különös úton volt, elegendő ideje volt az elmélkedésre, s Jónás kétségkívül alaposan átgondolta a dolgot. Mialatt Isten maradéka 1918-ban és 1919-ben korlátok között és fogságban volt, elengendő alkalma volt az elmélkedésre, amit meg is tett: „És könyörge Jónás Jehovának, az ő Istenének a halnak gyomrából." (Jónás 2:2) Amidőn Krisztus Jézus a sírban feküdt, halott volt és nem túdott imádkozni; azért a jövendölésnek ez a része nem Jézusra vonatkozik. Az Krisztus Jézus hű követőire vonatkozik, akik a világháború folyamán bilincsekben és fogságban voltak. Jónáshoz hasonlóan imádkoztak és kiáltottak Istenhez, hogy megint kiszabaduljanak és alkalmat nyerjenek neki szolgálni, és Jehova meghallgatta imájukat. Sok idővel azután kinyilatkoztatta népe előtt, mily csodálatosan cselekedett velük s őket az ellenséggel, a tenger dühöngő hullámaival szemben megoltalmazta. Korlátozásuk vagy fogvatartásuk azon időszak folyamán kétségkívül oltalmukra szolgált és megmentette őket az ellenség által jövő haláltól.
31 Jehova meghallgatta Jónás imáját és azokét is, akiket Jónás előárnyékolt. „Nyomorúságomban Jehovához kiálték és meghallgata engem; a seol [más ford. szerint: a pokol] torkából sikolték és meghallád az én szómat." (Jónás 2:3) Ez a jövendölés továbbá azt bizonyítja, hogy az Krisztus Jézusnak a templomhoz jövetele után teljesedik, miután ő megkezdte ott hatalmát mint Jehova képviselője gyakorolni. (Jónás 2:8) Jehova ezután Siont felépítette Krisztus Jézus, annak feje által; és meghallgatta imájukat: „Mert Jehova felépíti Siont, megláttatja magát dicsőségében; odafordul a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem utálja. Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja Jehovát. Mert alátekintett szentségének magaslatáról, Jehova a mennyből a földre nézett, hogy meghallja a fogoly nyögését, és hogy feloldozza, a halálnak fiait [a halálra szántakat, Menge]. —102. Zsoltár 17-21; Elberfeldi ford.
32 Az ellenség azt hitte, hogy Jehova tanui számára a fogság és bebörtönözés a sírt fogja jelenteni, amelyből se feltámadás, se pedig szabadulás nem létezik. A vallásoskodók mint az ördög legfőbb eszközei összeesküvést szőttek Jehova szolgái elpusztítására, és így 'halálra lettek szentelve'. „Jusson elődbe a foglyok könyörgése; karod hatalmával tartsd meg a halálnak eme fiait!" (79. Zsoltár 11) Akkor Jehova tanúi nem voltak biztosak, hogy valaha is kiszabadulnak, de azt tudták, hogy csak a mindenható Isten kegyelme folytán szabadulhatnak ki. A Sátán vallásoskodóinak, illetve a papoknak és prédikátoroknak a gonoszsága ma ezt illetőleg abban nyilvánul meg, hogy ezeket a hitükért bebörtönzött férfiakat „börtöntötelékeknek" bélyegezik. Ezek a lelkészek nagyon jól tudják, hogy ők Jehova szolgái ellen esküdtek és a népet ellenük ingerelték, hogy elpusztítsák őket; s mivel ez a gonosz szándékuk nem sikerült, előnyt akarnak kovácsolni az ő gonosz cselekedetükből, s az ő romlott módszerükhöz híven gyalázatot, zúdítanak ezekre, a volt foglyokra s így az ördög eszközeiként cselekszenek, hogy az embereket az Úr üzente elleni gyűlöletre vezessék, amennyiben gyűlöletre ingerlik azok ellen, akik Isten kegyelme folytán ezt az üzenetet hirdetik. Más szavakkal kifejezve: ezek a vallásoskodók romlott, cselekedeteiket saját előnyükre törekszenek kihasználni és azok ellen kijátszani, akik igazságosan cselekedtek. Ezek a dolgok azonban nem nyugtalanítják Jehova tanúit, hanem inkább örömet szerez nekik az Úrban, mivel azt bizonyítják, hogy Krisztus Jézussal összeköttetésben lehetnek és véle szenvedhetnek, amint ő szenvedett. Igy Jehova hű tanúinak alkalmuk van bebizonyítani, hogy az ördög és vallásos képviselői nagy, leleményes hazugok, s így részűk van Isten szent nevének az igazolásában.
33 Jónás mondja: „Meghallgattad hangomat." Isten meghallgatta őt, mivel szíve kívánságát mondta ki, hogy ha lehetséges, megint tevékenykedhessen az Úr szolgálatában. Jónás tehát teljesen meg volt győződve, hogy ha valaha megint alkalmat, nyer reá, Ninivébe fog menni és Isten parancsa szerint cselekszik. De csak Jehova nagy csodája tehetné lehetővé Jónás számára, hogy valaha megint Jehova szolgálatának nagy kiváltságát élvezhesse. Hasonlóképpen hallgatta meg Jehova népe kiáltását, amidőn az korlátozást és bebörtönözést szenvedett, mégpedig azért hallgatta meg, mert azok imádsága összhangban volt Isten akaratával: hogy neve az egész földön hirdetve legyen haragjának Armageddonkor való végső kinyilvánítása előtt. Az Úr hű tanui azután belátták hanyagságukat és törvénytelenségüket, ami abban állott, hogy a nagy ellenállás közepette el mulasztották bátran hirdetni az igazságot. (És. 6:7) Ugyanezt jelezte előre Jónás imádsága: „Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körül fogott engem a víz; örvényeid és habjaid mind átmentek rajtam." — Jónás 2:4.
34 Mialatt a makrancos hullámok átmentek Jónáson, a hal gyomra szolgált Jónásnak menedékül. Így felismerték Isten korlátok között tartott maradék népének a tagjai is, hogy Istennek irántuk való jósága abban nyilvánult meg, hogy korlátozásukat és bebörtönözésüket megengedte, amíg egy megtébolyodott nép dühöngő hullámai átmorajlanak felettük. Ámbár a hatalmas vihar körüllöttük dühöngött, mindazáltal Isten nem engedte őket kitörülni az életből.
35 Amidőn Jézus a fánn meghalt, felkiáltott: „Én Istenem, miért hagytál el engemet. (Máté 27:46) Kétségkívül Jónás is ily feltevésben volt: „És én mondám: Elvettettem a te szemeid elől; vajha láthatnám még szentséged templomát!" (Jónás 2:5) Jehova szolga-
118
osztályát egy ideig hasonló érzések nyugtalanították, amidőn a börtöncellák sötétsége körülvette őket. Mind azáltal Istenben és Krisztus Jézusban bízott és tovább imádkozott. Krisztus Jézus által képviselve, Isten megjelent a templomban, és Isten népe ott közbenjárás helyére és útjára talált. Isten Salamon által hasonló imát mondatott az ő javukra. — Kir. I. 8:46—51.
36 Isten hű szolga-osztályát előárnyékolván, folytatta Jónás imáját: ,,Körülvettek engem a vizek lelkemig, mély ár kerített be engem, hínár szövődött fejemre. A hegyek alapjáig sülyedtem alá, bezáródtak a föld závárjai felettem örökre! Mindazáltal kiemelted éltemet a múlásból, [Elberfeldi szerint: sírból] oh Jehova, Istenem.“ (Jónás 2:6, 7) Ebben erős és meggyőző képét látjuk, hogyan engedte meg az Úr, hogy az ellenség a világháború folyamán Isten „hű szolga"-osztályát mélyen megalázza. Emberi hatalom nem lett volna képes feltartoztatni a háború fúriáját vagy az ellenségek kegyetlen eljárását. Isten azonban képes volt megtenni, s 'választottaiért' megállást parancsolt annak. (Máté 24:22) Amiképpen Jehova Krisztus Jézust kiszabadította az ellenség kezéből, kitudta Isten szabadítani népét is a börtönből. Jónásnak itt idézett szavai: „kiemelted életemet a sírból" kétségkívül akkor hangzottak el, amidőn Jónás már a biztos parton volt, de jövendölésként jegyeztettek fel és azok javára kell beteljesedjenek, akiknek most bepillantás van engedve azokba. Amidőn 1919-ben Jehova szolgái kiszabadultak, hozzákezdtek Jehova Istennek dicséretet és köszönetet zengeni, még mielőtt hozzáláttak volna a bizonyságtevés munkájának a megkezdéséhez, amely munka 1922-ben kezdett nagyobb méreteket ölteni.
37 Tovább folytatván, mondja a próféta: „Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem Jehováról, és bejutott, könyörgésem te hozzád, a te szentséged templomába." (Jónás 2:8) A „hű szolga"-osztály éppenigy imádkozott, hálát adott Istennek és ezt cselekedte továbbra is. Ez az ima nem csupán azt a kívánságot fejezte ki, hogy megszabaduljon a haláltól és képes legyen önző életet folytatni, hanem ez kifejezésre juttatja Isten szolgájának a kívánságát, hogy élhessen és neki, valamint az ő Királyának szolgálhasson, megőrizhesse Isten iránti ragaszkodását és dicsőíthesse Jehova nevét egész földi pályafutása alatt. A hűségesek naponként folytatják Jehova imádását és neki hálát adni az irántuk tanúsított kegyelemért és irgalmasságért, hogy megint szolgálatában tevékenykedhetnek. Akkor felszálltak imáik a magasba és továbbra is a magasba szállnak szent templomába, ahol Krisztus Jézus mint Jehova képviselője elnököl, hűségesei könyörgését meghallgatja, megfelel arra és őket a szolgálatában a helyes úton vezeti. A jövendölés e része határozottan 1918 és 1919-re utal mint oly időre, amidőn teljesedni kezdett. Ebben az időben lettek feltámasztva a hű apostolok és ekkor lettek az Úrhoz gyűjtve a templomba. Ezután összegyűjtötte hűségeseit az Úr a földön a templomába és ott meghallgatta imáikat.
38 A jövendölés e részén a hűtlenek vannak ismertetve: "Akik hiú bálványokra ügyelnek [hiábavalóságokat, hamis isteneket ábrázoló képeket tisztelnek (Kir. II. 17:15, 16; Jeremiás 10:8)], elhagyják boldogságukat." (Jónás 2:9) A Menge-fordítás e szöveget következőkép adja vissza: „Akik hiábavaló bálványokra ügyelnek, elhagyják azt, akinél van üdvösségük." Paralellbiblia szerint: „Akik hamis hiábavalóságokat tisztelnek, elhagyják kegyességüket." Az elberfeldi ford. így szól: "... elhagyják azt, aki az ő jóságuk." A „hű és bölcs" szolga következőképpen imádkozik: „Kezedre bízom szellememet. Megváltottál engem, Jehova, te igazság
Istene! Gyűlöltem a hiábavaló bálványokra ügyelőket, és én, én Jehovában bíztam. Hadd vigadjak és örüljek a te kegyelmednek; hiszen megláttad nyomorúságomat és megismerted a háborúságokban lelkemet, és nem szolgáltattál ki ellenségeimnek, sőt tágas térre állatod lábaimat." — 31. Zsoltár 6—9.
39 Nem ez a helyzet azok esetében, akik nagyra tartják a „hamis hiábavalóságokat", mint pl. jellemfejlesztést, vallásos formaságokat, a jövendölések értelmére vonatkozó emberi véleményeket, a politikai hatalmasságoktól való félelmet és ezek előtt való megalázkodást azáltal, hogy őket a „felsőbb hatalmaknak" tekintik, és ez okból vonakodnak Istent, parancsai szerint szolgálni. Ilyenekhez tartoznak azok az emberek is, akik továbbra is emberi vezéreket és „választott véneket" magasztalnak és csak azokat az igazságokat ismerik el, amelyek 1916 előtt lettek feltárva. Mindezek sötétségben vannak és nem nyertek betekintést azokba az igazságokba, amelyeket Jehova az utóbbi években Krisztus Jézus által népe előtt feltárt, s ezért azt sem látják, hogy Jehova Isten és Krisztus Jézus az egyedüli igaz tanítók Isten népe számára. Ezeknek nincs értelmük, hanem továbbra is sötétségben járnak: „Avagy a bölcseség nem kiált-é, és az értelem nem bocsátja-é ki az ő szavát? ... De aki vétkezik ellenem, erőszakot cselekszik lelkén; minden, valaki engem gyűlöl, szereti a halált!" — Példab. 8:1, 36.
40 Feltűnő ellentétben azokkal, „akik hiábavaló bálványokra ügyelnek", mondják a hű tanúbizonyságok. Jónáshoz hasonlóán: „De én hálaadó szóval áldozom neked; megadom, amit fogadtam. Jehováé a szabadítás." (Jónás 2:10). Milyen módon áldoznak az Úr e hű tanúi? Nem az előképben bemutatott áldozatokkal, hanem dicséretnek áldozatával, illetve a Jehova nevéről és királyságáról vallást tevő ajkaknak gyümölcsével.(Zsidók 13:15) Igy 'visznek igazságban ételáldozatot Jehovának'. (Malakiás 3:3) „Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással. És kedvesebb lesz Jehova előtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű tuloknál. Látják ezt a szenvedők [Elberfeldi szerint: szelidek] és örülnek; ti Istent keresők, elevenedjék a ti szivetek! Mert meghallgatja Jehova a szegényeket, és foglyait nem veti meg." (69. Zsoltár 31—34; 51:15--17) A hű szolgaosztály fogadalmat tett Isten akaratának a cselekvésére, és Jónáshoz hasonlóan mondja: „Megadom, amit fogadtam." Jónás számára ez azt jelentette, hogy Ninivébe megy és Ninivé ellen prédikál. Jehova most földön élő hű tanúi számára pedig azt jelenti, hogy többé nem szabad hagyni magukat, visszariasztani Sátán vagy valaki más eszköze által, hanem hogy „a királyság evangéliumának" a prédikálását ujult erővel és buzgalommal kell folytassák s „a mi Istenünk bosszúállása napját ki kell hirdessék; s ezt arra való tekintet nélkül meg kell tenniük, hogy tetszik az embereknek vagy sem és Istennek minden ellenségeskedés ellenére is engedelmeskedniük kell. A hűségesek tudják: „Az Úrnál van üdvösség" [van Ess szerint] és nem valamely földi diktátornál, amilyenek Németországban és Olaszországban kormányoznak, sem pedig valamely vallásos vagy politikai hiszékenykeritő társaságnál, mint pl. a róm. kat. hierarchia.
41 Jónás megmentése az óriáshal gyomrából Jehova Istentől származott, s csakis tőle származhatott. Ugyszíntén azok megmentése is, akik Istenhez fordulnak, csupán tőle származhatik és senki mástól. „Jehova megszabadítja az elfogottakat." (116. zsoltár 7) Ezt az igazságot a nagy sokaságot alkotó „más juhok" előtt is fel kell tárni. Ezek is meg kell tanulják ezt az igazságot és meg is teszik, amint azt, a Jel. 7:9, 10. verse ki-
119
mutatja. Most a jövendölésekben — pl. a Jónás jövendölésében — Jehova kegyelmének és jóságának a meglátása igazi örömmel tölti el az Urat szeretők szívét.
42 A balgák mondják cselekedetükkel: „Nincs Isten!" Ezért van megírva: „A balga azt mondja szívében: ‘Nincs Isten'!" (14. Zsoltár 1) Jónásnak meg lett parancsolva, hogy menjen és a ninivébelieknek hirdesse az evangéliumot; s ha Jónás elmulasztja ennek megtevését, akkor Jehova Isten valamely más módon végeztette volna el az evangélium prédikálását. Az evangélium prédikálásáról mondotta Jézus: „Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani." (Luk. 19:40). A mindenható Istent semmise képes feltartoztatni. (Máté 19:26) Még a hal is kellett engedelmeskedjék az Úrnak és engedelmeskedett is: „És szóla Jehova a halnak, és kivető Jónást a szárazra." (Jónás 2:11) Ez megint csak azt mutatja, hogy „Jehovától származik a szabadulás", mégpedig Istenakarata szerint. Tehát rendkívül balga dolog, ha valaki egy más embernek tulajdonítja az üdvösséget. A Zsoltáros mondja: „Te magad vagy az én királyom oh Isten! Rendelj segítséget [Elberfeldi: szabadítást] Jákóbnak! [akinek az Isten felkenteit előárnyékoló Jónás leszármazottja volt]." (44. zsoltár 3) Jónást Jehova megszabadította a hal gyomrából, s ez előárnyékolta Isten népének 1919.tavaszán történő szabadulását a szolgaságból. Közvetlen azután Jehova tanúi munkához láttak a szolgálat megszervezésére és folytatására.
43 A ninivébeliek bizonyára tudtak róla, hogy Jónást az óriáshal vetette a partra. Bizonyára a tengerpart e lakósai nemcsupán tudomással bírtak e tényállásról, hanem nyilván sokat tárgyaltak róla egymással, és Jónás csodálatos megjelenése gyorsan meggyőzte Ninivé lakósait. Ha csak Jónás maga mondotta volna el a történteket, természetesen sok kétség merült volna fel az emberek gondolatában e felől, és bizonyára sokan „kacsának" kiáltották volna ki az ő tudósítását. De a vonatkozó tények a feljegyzésben és a prófétai képet beteljesítő újabbkori események összhangban vannak egymással. A prófétai kép beteljesedéseképpen először feltámadott Jézus a sírból, amint arról már megöletése előtt beszélt: és feltámadása által minden kétséget kizáróan be lett bizonyítva prófétai magyarázatának az igazsága. „És imé [amidőn a Jónásnál Nagyobb kijött a földből], nagy földindulás lőn; mert az Úrnak angyala leszálván a mennyből, és oda menvén, elhengerítette a követ a sir szájától, és reá ült arra A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó. Az őrizők [akik szemtanuk voltak] pedig tőle való féltűkben megrettentek, és olyanokká lettek mint a holtak." — Máté 28:2—4.
44 A jövendölés joggal alkalmazható Jehova tanúira, Jézus Krisztus követőire is: „De három és fél nap múlva életnek szelleme adatott Istentől ő beléjük, és lábaikra álltak; és nagy félelem esett azokra, akik őket nézték. És nagy szózatot hallottak az égből, amely ezt mondotta nékik: Jöjjetek fel ide! És felmentek az égbe felhőben; és látták őket ellenségeik." (Jel. 11:11, 12) Tehát Jónásnak a hal gyomrából való jövetele a ninivébelieknek jel" volt. Ezt Jézus szavai világosan bizonyitják. (Luk. 11:30) Jónás ilyettén csodálatos megszabadulása nagyobb nyomatékot kölcsönzött a Jónás által hirdetett üzenetnek. Ezzel összhangban tisztelték a ninivébeliek Dágont, egy halistent, amit egy az utóbbi években Ninivében folytatott ásatásoknál talált tábla
bizonyít. Jónás megjelent Ninivénen mint egy a hal gyomrából kiszabadult férfi, s ez a ninivébelieket felfigyelésre indította.
45 Jónás jóegészségben kötött ki a Földközi tenger
partján és az Úrtól azonnal ujabb parancsot kapott: "És lőn Jehova szava Jónáshoz másodszor is, mondván: Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd néki azt a beszédet, amit én parancsolok neked." (Jónás 3:1, 2) pontosan ehhez a parancshoz hasonlóan kapott megbizást a Pátmosz szigetén Jónás (aki ott Isten maradékát példázta): "És monda nékem: Ismét prófétálnod kell néked sok népek és nemzetek, és nyelvek és királyok felől." (Jel. 10:11) Ami a maradékot illeti, 1919 őszén kezdte beteljesíteni a jövendölésnek ezt a részét, amidőn az Úr ugyanazon év szeptemberében a Cedar Point-i kongresszuson egy nyilvános előadást tartott "A szorongatott emberiség reménysége" címmel. Ekkor lett először bejelentve a The Golden Age (most Consolation - Vigasz) című folyóirat kiadása, és ugyanebben az évben iratok lettek széles körben elterjesztve "Most élő milliók sohase fognak meghalni" címmel. Mindazáltal a személyek a földön nem értettek egy meghatározott osztályt, amelyre az említett üzenetet vonatkoztatták volna. Megfigyelendő, hogy akkor a munka az emberek valamely külön osztályára való tekintet nélkül lett megkezdve és tovább folytatva; s ennek okát abban kereshetjük, hogy akkor a nagy sokaság alatt egy alárendelt szellemi osztályt értettek. De az Úr vezetése alatt a bizonyságtevés hirdetésének a munkája tovább folytatódott. A második - 1922-ben megtartott - Cedar Point-i nemzetközi kongresszuson egy rezolució lett elfogadva és nyilvánosságra hozva és attól az időtől széles körben elterjesztve, amely Sátán szervezetének úgy a politikai, mint vallásos része ellen irányult. Ez a 'Ninivé elleni hirdetés' beteljesedésképpen történt.
46 Jehova megparancsolta Jónásnak, hogy menjen Ninivébe és prédikáljon e város ellen, amint neki Isten előbb megparancsolta. Sátán és földi uralkodó osztálya minden időben Isten országa ellen harcolt, s azért ha az Úr tanui kivonulnak Isten- és Krisztus királyságának a hirdetésére, az ezzel kapcsolatban felmerülő vitakérdés szükségképpen egy politikai, mivel a királyságot jelenti be, amely Sátán egész hatalmát megsemmisíti. Ninivé a kiterjedésére nézve nagy város volt és nagy embertömegeknek nyujtott helyet. Annak bukása azért rettenetes pusztulást jelentett volna emberéletben. Jónást ez a tény irgalmasságra ösztönözte, úgy mint Isten irgalmasságot tanusít vele szembe és őt a város nagyságára figyelmeztette? Jónásnak oda kellett menni és ott nem a saját, hanem Jehova üzenetét kellett kihirdetnie. Isten Jónást nem vetette el. A Jónás imájára való feleletképpen Jehova most a nagy irgalmasságban őt abba a nagy kiváltságban akarta részesíteni, hogy megint tevékenykedhessék az Úr szolgálatában. Mit tenne most Jónás? Irgalmasságot tanusítana másokkal, ha erre alkalom kínálkozna? Oly buzgóságot tanusítana, amely azoknak tulajdonsága, akik örömmel engedelmeskednek az Úrnak? Mindent a maga javára szolgálónak tekintene, vagypedig panaszkodna? Mindezekre a kérdésekre feleletet találunk abba, ami ezután következik.
Jónás parancsot kap a szolgálatra
47 Jónásnak e ponton való prófétai viselkedéséből kitűnik, hogy ez azokon teljesedik, akik magukat az utóbbi években Jehova felszenteltjeinek vallották. Ameddig a körülmények kedvezők, engedelmeskedik egy részük: de ha a helyzet az emberek számára majdnem elviselhetetlen, sokan elesnek. "És felkelt Jónás és elment Ninivébe Jehova szava szerint. Ninivé pedig rendkívül nagy város volt, három napi járó föld." (Jónás 3:3. Elberfeldi ford.) 1922-ben, amidőn a szent szellem ki-
120
töltetett és a „hét utolsó szinbolikus csapás" közül az első ki lett töltve a "kereszténységre", az Istennek szenteltek szintén felkeltek és munkához láttak 'a királyság ezen evangéliumának' a hirdetésére, amint parancsolva lett. Most pedig világosan láthatjuk, hogy a hirdetett üzenet ugyanannak az üzenetnek felelt meg, amelyet Jónás Ninivében hirdetett. Az Őrtornyot az Úr gyakran Isten népének a megvilágítására használja fel. Egyik 1921. évi számában ki lett mutatva, hogy a Népszövetség a „fenevad képével" és a „pusztító utálatossággal" azonos. (Jel. 13:14, 15; Máté 24:15) Ezáltal az Úr tanúinak a prédikálása az Asszíria által előárnyékolt politika és politikusok ellen lett irányítva, akik tehát az ellenjelképes asszírok. 1922-ben a „Kihívás‘‘-című rezolució nyilvánosan leleplezte a Népszövetséget és feltárta mindazokat a bibliai bizonyítékokat, amelyek annak csődjét előre bejelentették. Amiképpen Ninivé egy nagy kiterjedésű város volt, úgy a "kereszténység" is egy nagyon nagy területet foglal magában, s azért időt és nagyon sok munkát követel, az üzenetet annak rendkívül nagyszámú lakosságához eljuttatni.
48 Jónás nem titokban és észrevétlenül lépett Ninivébe; hiszen a tengeri szörnyeteggel való renkivüli élményének hire megelőzte őt és így egy „jelt" vagy bizonyitékot jelentett a ninivébeliek számára, amit tudomásul kellett vegyenek és tudomásul is vettek. Hasonlóképpen csodálkoztak rendkívül különösen a vallásoskodók, amidőn Jehova tanúi a börtönből és korlátozásuk alol való kiszabadulásuk után nyilvánosan felléptek és bátran prédikáltak, hiszen a „kereszténység" (illetve a vallásoskodók és politikai és kereskedelmi szövetségeseik) azt gondolták, hogy a föld meg lett tisztítva Jehova tanúinak ezen „pestisétől". Mohón nyitották fel szemüket a politikusok, amidőn a nagy napilapokban az Isten üzenetének a hirdetéséről szóló hirdetményeket olvastak, sőt annak bejelentését, hogy ezt az üzenetet olyanok fognak nyilvánosan előadni, akik a börtönből szabadultak ki. A klérus nemcsak meg volt lepődve — 'a nyelvébe harapott!' „És kezde Jónás bemenni a városba egy napi járóra, és kiálta és monda: Még negyven nap, és elpusztul Ninivé!" (Jónás 3:4) Amidőn Jónás elérte a sűrűn lakott városrészt, megkezdte a prédikálást. Megfigyelendő, hogy ő sem a rendörfelügyelőhőz, sem a rendörökhöz vagy talán a királyhoz nem fordult engedélyért, hogy ott Isten bosszúállását a város ellen kihirdethesse, sem nem nyújtotta .be beszédét cenzúrázás végett a papságnak, hogy ne legyen megsértve a vallásos érzésük Ő azért volt ott, hogy Isten parancsának engedelmeskedjék, és ebben azokat a buzgó teremtményeket szemléltette, akik Jehova Istennek engedelmeskednek arra való tekintet nélkül, hogy az emberek mit mondanak vagy gondolnak. Bejelentette a ninivébelieknek, hogy a város egy meghatározott idő elteltével elpusztul. Az az üzenet figyelmeztetés volt s könnyen fenyegetésnek is lehetett venni, és az a ninivébeliekre természetesen nagy megpróbáltatást jelentett. Megtérjenek, vagypedig befogják Jónás száját, és akadályozzák meg, hogy az ő vallásos érzületüket sértegesse? Ez Jónás számára is nagy megpróbáltatás volt. Hagyja magát visszariasztani és a hirdetéssel felhagyni, vagypedig azt tovább folytassa? Egyáltalán nem szükséges feltételeznünk, hogy az itt említett negyven nap a jövendölés beteljesedésénél szintén hasonló időszakot jelent; sokkal inkább azt kell következtetnünk, hogy egy meghatározott időről van szó. Így az Úr üzenete az ellenképben is egy meghatározott időt nevez meg, amidőn a „kereszténység" elpusztul, ez az idő pedig Armageddon. A „kereszténységhez" intézett figyelmeztetést különösen a „hét utol-
só csapás" üzenete tartalmazta; mindazáltal csak nehány évvel ezen üzeneteknek a kihirdetése után lett felismerve, hogy ezek az ellenjelképes csapások. A kihirdetett üzenetnek a tulajdonképpeni ereje abban a tényben állott és áll, hogy a Jehova nevében végzet bizonyságtevésnek a befejezése után nyomban a „kereszténység" és Sátán egész szervezetének a megsemmisítése következik.
49 Jónás prédikálása a ninivébeliek közül egyesekre benyomást gyakorolt: „A ninivébeliek pedig hittek Istenben, és böjtöt hirdettek, és nagyjaiktól fogva kicsinyeikig zsákba öltöztek." (Jónás 3:5) Ez a tény világos elítélését jelentette Izraelnek, amely nép elhagyta Isten parancsát és az ördög szolgálatára tért. Az itélet akkor bekövetkezett Izraelre, és Isten ítélete most is biztosan be fog következni a kereszténységre": „Ninivé férfiai az ítéletkor együtt támadnak fel majd e nemzetséggel, és kárhoztatják ezt: mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van itt Jónásnál." — Luk 11:32.
50 Most pedig Krisztus Jézus, a hatalmas Király, a Jónásnál Nagyobb az ő templomához jött, és a templom-sereg kiküldetett a királyság üzenetének a hirdetésére. A „kereszténység" tagjai magukat szellemi izráelitáknak nevezik, de miként előképük, ők is ördög-vallással foglalkoznak. E ponton a ninivébeliek, akik megtértek, különösen az Úr „más juhait" ábrázolják, akik a sok nemzetből előjövő és Istennek szolgáló nagy sokaságot alkotják. Az ő hitük és kimenekülésük a "kereszténységre" nézve megsemmisítő ítéletet jelent, amiként néhány ninivébelinek a hite az izráelitákat bűnösöknek bélyegezte. Ez egy meggyöző „jel" vagy egy erős bizonyíték a „kereszténység" előtt — csak figyelembe akarná venni! Ninivé lakosai nagyjaiktól fogva kicsinyeikig böjtöt hirdettek. Ez további bizonyítéka annak, hogy Isten nem ismert el közöttük rang- vagy osztálykülönbséget s ezt semmilyen más néppel sem teszi meg. Hogy a nagy sokasághoz tartozhasson, mindenki — legyen az fejedelem vagy koldus, király vagy rabszolga — meg kell változtassa érzületét, és el kell hagyja Sátán szervezetét. Jehova tanúi tapasztalták, hogy az igazság üzenetét, nem kedvezőbb átnyújtani a hatalmas uralkodóknak, mint azt a közönséges népnek hirdetni. Milyen hatást gyakorol az üzenet az emberekre, amidőn most hirdetve van? Keressük ki a gazdagokat és befolyásosakat és törekedjünk felkelteni érdeklődésüket, vagypedig hirdessük az üzenetet a közönséges népnek, vagy válogatás nélkül mindenkinek? Kik azok, akik meghallgatják és hisznek?
Tanulmány kérdések
121
(Angol W. 1938 február 1)
Jónás
III. rész
"Megjelentette néked, oh ember, mi legyen a jó, és mit kíván Jehova te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot és alázatosan járj Isteneddel!" — Mikeás 6:8.
1
JEHOVA tudatja változtathatatlan szabályait, amelyeket teremtményeinek követniük kell, ha élvezni akarják jótetszését. A fenti szöveg egy kifejezett szabály, amely mindenkire vonatkozik, aki magát Isten akaratának a cselekvésére szentelte. Jehova szolgája tehát igazságot kell cselekedjék, a kegyességet vagy irgalmasságot, szeretnie kell, másokkal irgalmasságot kell tanusítson és engedelmes kell legyen Istennel szemben, illetve az Istentől ismertetett előírásokkal összhangban kell járjon. Egyesek azok közül, akik Krisztus Jézus követésére vállalkoztak, sohase tanulják meg a fentemlített változhatatlan szabály követését és gyorsan hajótörést szenvednek. Azok azonban, akik végül elnyerik az Úr tetszését, szorgalmasan törekszenek a fent közölt szabály jelentőségét megismerni s azután ezeket az előírásokat hűségesen teljesíteni. Ez a prófétai kép, amelyben Jónás fontos szerepet játszott, ezt a két osztályt ismerteti és hangsúlyozza, hogy ma igen fontos Jehova parancsaira figyelni. Az igazság pártatlan cselekedetet követel. Az irgalmasság megköveteli a szolgától, hogy örvendjen, ha egy tévelygő megtér és Isten parancsainak a cselekvésére igyekszik. Hogy alázatosan járhassunk, szükséges, hogy szorgalmasan tanulmányozzuk Istennek teremtményeivel kapcsolatos eljárását s azután buzgón törekedjünk minden időben aszerint cselekedni és magunkat minden dologban Jehova Isten akaratával vezettetni.
2
"Hogy az asszírok pártatlan elbánásban részesüljenek, Isten üzenete a királynak is el lett juttatva. Neve azonban nincs ismertetve s ez azt mutatja, hogy a király nem fontos. Az általa játszott szerep azonban fontos, Aki felülről jövő bölcsességre tesz szert, irgalmasan és pártatlanul kell cselekedjék, s ezt az igazságot vési most Jehova hű szolgái elméjébe. (Jakab 3:17) " És eljutott, a beszéd Ninivé királyához, és felkelt királyi székéből, és levetette magáról királyi ruháját és zsákba öltözött, és a porba ült." (Jónás 3:6) Istennek a „kereszténységet“ fenyegető veszélytől való figyelmeztetése pártatlanul el lett juttatva mindazoknak, akik a világ tanácsülésein az első helyet foglalják el, vagyis a vallásos, politikai és pénzügyi elemeknek. A figyel-
meztetés különösen 1922 és 1932 között volt ismertetve, de azóta is minduntalan figyelmeztetve vannak. Ninivé királya megtért, ami az ördögnek bizonyára bosszúságot szerzett és ugyanakkor Jónást is meglepte, aki az izraelitákkal tett tapasztalatai alapján aligha számíthatott arra, hogy a hatalmasok a pogányok közül megtérjenek. A „kereszténység“ uralkodó hatalmai ezzel szemben ma nem térnek meg és nem használják arra befolyásukat, hogy az embereket Istenhez térítsék, Amit Ninivé királya tett, azt mutatja, hogy ez volna a helyes út a „kereszténység“ számára. De mialatt az uralkodó hatalmak a helytelen utat követik, mégis vannak bizonyos személyek közöttük, akik a helyes utat látják és azon törekszenek járni.
3
A király nemcsupán megtért, hanem minden néphez egy proklamációt intézett: „És kiáltának és szólának Ninivében a király és főemberei parancsára, mondván: Emberek és barmok, ökrök és juhok: semmit meg ne kostoljanak,ne legeljenek és vizet se igyanak! Hanem öltözzenek zsákba az emberek és barmok, és kiáltsanak Istenhez erősen, és térjen meg kiki gonosz utáról és az erőszakosságból, amely kezükben van! Ki tudja? talán visszatér és megengesztelődik az Isten és elfordul haragjának búsulásától, és nem veszünk el!“ — Jónás 3:7—9.
4 Ha a „kereszténység" uralkodói hasonlóképpen cselekedtek volna, mihelyt meghallották az igazságot, s megtérnek és ezzel összhangban felhívást intéztek volna a néphez, akkor most egészen más állapotok uralkodnának a földön. Nem volna ily nagy nyomorúság és tanácstalanság. De az ördög gondoskodik róla, hogy az összes nemzetek uralkodó tényezői a mindenható Isten nagy napjának a csatájára gyülekezzenek, és ezért nem hallgatnak Isten figyelmeztetésére. Ninivé királyának a cselekedete nagyon elítélte, a hűtlen izraelitákat; hiszen ezek Isten szolgáinak vallották magukat, mégsem tértek meg, amidőn meghallották a figyelmeztetést. Hasonló a helyzet az ellepjelképes izraeliták, illetve az úgy nevezett „keresztény“ vallásoskodók között is. Az ítélet 1918 óta folyamatban van, és az összes nemzetek a nagy bíró, Krisztus Jézus elé gyűjtöttek. (Máté 25)