Jónás (1. rész)
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2023. augusztus 30., 18:17-kor történt szerkesztése után volt. (Új oldal, tartalma: „<pages index="Jeremiás-Jónás-rész-1-2-1938.pdf" from=1 to=1 header=0 /> </div> <pages index="Jeremiás-Jónás-rész-1-2-1938.pdf" from=6 to=14 header=0 /> </div>”)
Az
ŐRTORONY
és Krisztus
jelenlétének hírnöke
Ti vagytok az én
tanúim, szól Jehova,
hogy Isten vagyok.
Ésaiás 43:12
Vigyázó! meddig még az éj?
Ésaiás 21:11
The Watchtower and Herald of Christ's Presence
(Hungarian Edition)
Monthly, JULY 1938
Revista lunara - Anul 25
Vallásos f-irat 25. évlolyam
13-14 szám
1938 julius 15 hó
TARTALOM
Jeremiás (Folytatása)
98
Jónás, I. rész
102
Jónás, II. rész
110
Entered at Second Class Matter April 24th, 1929, at Brooklyn, N. Y.. Postoffice under the Act of March 3rd 1879. (Sec. 397, P.L and R.)
Vyplaceni novin. známkami povoleno feditelstvím post a telegrafu dne 30. XII. 1933 pod cis. 322 020-VII-1933. Printed in Czechoslovakia.
Made in Czechoslovakia
102
s ott biztonságot és oltamat találhassanak. _Ha te Isten és az ő királysága mellett állsz, a te kiváltságod és szent kötelességed, hogy részt vegyél az Úrnak ebben a „szokatlan munkájában". Kész vagy megtenni részedet és bebizonyítani hűségedet és ragaszkodásodat? Vagy tétlenül akarsz ülni és a szabadulásra vonatkozó reménységedet csupán a múltban szerzett csekély ismeretre alapítani, vagy arra, hogy a te jámbor jó jellemedet megtartod?
35 Hogy Isten népe a megbízatását és kötelességét értelmesen teljesíthesse, Jehova kinyilvánította előtte az ellenséget s annak helyzetét és tanúit ugyanakkor egy további eszközzel szerelte fel támadó fegyverének, a szellem kardjának a használatára. Az ő kegyelméből most az „Enemies” [Ellenségek] c. könyv lett elkészítve további harci eszköznek. Ebben Isten leleplezi Jehova és azok ellenségeit, akik Isten népének a megsemmisitésére törekszenek és Isten népe hogyan kell fellépjen támadásaikkal szemben. Feltárja, hogy az ellenség, aki tudja, hogy kevés ideje van, most elkeseredésében hogyan ragad meg minden eszközt, hogy mindenkit Isten ellen lázítson és a romlásba taszítson. Megmutatja, hogy az ördög a célja elérésére legfőbb eszközként a vallás-szervezeteket használja, különösen a római kat. hierarchiát, amelyek hatalmas és ámító palifogásaik által az embereket megfosztják vagyonuktól, gondolatcselekvési, és istentiszteleti szabadságuktól, s őket vakon a kétségbeesés „vermébe" terelik. Jehova lehetővé teszi nekünk, hogy őket figyelmeztessük a fenyegető veszedelemre. Utal a jó érzelműek előtt igazi örömükre és megnyitja előttük az örök élet egyedüli útját. Akik most az Úr oldalán állnak, nem tesznek eleget kötelességüknek, ha csendben maradnak. Isten kijelentette, hogy ha csendben maradnak és nem figyelmeztetik a népet, ez a saját romlásukat fogja jelenteni. (Ezékiel 33:7) Nem örízhetjük meg tisztaságunkat, ha hallgatunk. Tisztaságunkat csakis az Úr parancsainak tevékeny, hű teljesítésével és azáltal őrizhetjük meg, ha figyelmeztető és üdvözítő üzenetével meglátogatjuk a népet. Tehát először önmagunkat kell felfegyverezzük és az ellenségről szóló felvilágosítással felszereljük, hogy megbízatásunkat értelmesen teljesíthessük. Isten Jeremiást használta fel, hogy példaadásával az utat megjelölje. Tanúi most ugyanazon az úton kell járjanak. A mi kiváltságunk és kötelességünk, hogy az igazság kinyilatkoztatott isteni üzenetével a népet meglátogassuk, félelem nélkül és nyíltan hirdessük s így megbízatásunkat teljesítsük, a bak-apácákat és Sátán más látható képviselőit az ő rejtekhelyükből 'kitépjük' és a leghatalmasabb és legámítóbb rendszert, amely valaha
a népet meglátogatta és Isten nevét gyalázta, leromboljuk s ugyanakkor a nép előtt Jehova és Királya zászlaját magasra emeljük s így részt vegyünk Istennek Krisztus kormányzata alatti királyságának az építésében és plántálásában, amely a Legfelségesebb nevét örökre igazolni fogja. Ez a végső idő. Teljesíteni akarod kötelességedet azáltal, hogy a mindenható Isten parancsainak engedelmeskedel?
Tanulmánykérdések
(Angol W. 1938 január 1)
Jónás
I. rész.
"Az emberfélelem tört vet; de aki Jehovában bízik, biztonságban lakozik." — Példab. 29:25; Elberf. ford.
1
JEHOVA feljegyeztette ókori szolgáival Igéjében mindazt, amit későbbi években szándékozott cselekedni. Azok a hű férfiak Isten vezetése szerint cselekedtek és nem valamely teremtmény akarata szerint írtak, hanem a mindenható Isten „szent szellemétől indíttatva”. (Péter II. 1:21; Sámuel II. 23:2) Azok a szolgák Jehova Isten engedelmes szolgái voltak, és az ő utánnuk élő más teremtmények érdekében tevékenykedtek. Tulajdonképpen azt se tudták azok a hű férfiak, hogy miért szólották vagy írtak úgy, noha szorgalmasan kutattak annak megismerésére. Csak azt tudták, hogy az Úr
akarata szerint cselekedtek, amidőn Istennek az ő utánnuk következendő teremtményekre vonatkozó kegyelmét ismertették; és ez minden volt, amit tudniuk kellett. Ők örömmel engedelmeskedtek. Meg van írva, hogy„a Krisztus szelleme lakozott ő bennük”. (Péter I. 1:10, 11) Ez azt jelenti, hogy önzetlenek voltak Isten szolgálatában, a szeretet indította őket, hogy minden időben az ő akaratát cselekedjék. Ez az az ismertetőjel, amely a maradéknak például szolgál s amelyet jól teszi, ha követ. A Krisztus szelleme összetartja a maradékot, és ugyanez a szellem indítja őket, hogy öröm-
103
mel cselekedjék Jehova akaratát. Ha az Úr szolgája emberektől való félelemből elmulasztaná cselekedni Isten akaratát, ez a félelem egész biztosan tőrbe ejti őt. Ha azonban Istent féli és feltétlenül benne bízik, Jehova oltalma mindig biztos számára.
2
Az Úr Jézus most templomában van és maga köré gyűjtötte „hű és bölcs szolgáját“. Ott felvilágosítja a szolgát Isten régen feljegyzett jövendöléseinek a feltárása által. Ezt mint Jehova képviselője teszi; s az ő feltett szándékának feltárulása által most a templomban lévő szolga szemléli Isten dicsőségét, s a hűségesek ma jobban megértik ezeket a dolgokat, mint a földön azelőtt valamely teremtmény megérteni tudta volna. Mennél jobban tanulmányozzák a hűségesek a jővendőléseket, annál nagyobb benyomást gyakorol rájuk az a nagy igazság, hogy a próféciák a múltban Isten most földön tartózkodó népének a javára és vigasztalására jegyeztettek fel, amely vigasztalásra e gonosz napokban oly nagy szükségük van. E hü sereg közül egyesek már évek óta a szűk ösvényen haladnak, míg mások csak nem rég léptek erre az áldott útra, és az egész szolga-sereg, most „eltelve az ő akaratának ismeretével teljes bölcsességben és szellemi értelemben, arra törekszenek, hogy „minden jó cselekedetekben gyümölcsözzenek“ és 'növekedjenek isteni értelemben‘, hogy az Ő védelmükre bízott királyság-érdekeket hatékonyabban védelmezhessék; ily módon hirdetik ők annak hatalmas dolgait, aki őket a sötétségből a csodálatos világosságára hívta. Azért tudja a szolga jobban értékelni következő prófétai szavak erejét, mint valaha: „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.“ (119. Zsotár 105) A szolga számára Isten igéje étel és ital, s annak ismerete és megértése nagy örömmel tölti el.
3
A szolga-sereg most világosan látja, hogy Isten öszszes jövendölései az ő Krisztus alatti országa fokozatos fejlődésére és teljes felépítésére utalnak, ami azt jelenti, hogy a Jézus Krisztus vállán nyugvó igazságos kormányzat a népnek nemsokára békét és üdvösséget hoz, és mindenekelőtt, hogy az Jehova nevének és Igéjének örök igazolására szolgál és minden teremtmény előtt világosan feltárja, hogy csak egy igaz és mindenható Isten van, akié egyedül a Jehova név s aki az önzetlenség teljes megtestesülése. A „hű és bölcs szolga“ most jobban értékeli azt a tényt, hogy a dicsőséges királyság földi érdekei most az ő kezére lettek bízva s az a nagy kiváltsága, hogy minden lehető erőfeszítést megtegyen a királyság érdekei előmozdítására. Ámbár ennek az osztálynak a tagjai látják, hogy az örök életre való megmentés a legnagyobb áldás, amely valaha egyedeknek osztályrészül juthat, de azt is világosan felismerhetik, hogy a királyság legfőbb célja abban áll, hogy minden teremtményt meggyőzzön Jehova fenségéről, dicsőségéről és legfelsőbb voltáról, s hogy a saját hűségük a rájuk bízott „jószág“ legéberebb oltalmazásában a szolga-oszály tagjainak teljes biztosítékot nyújt, hogy részük lesz a Legfelségesebb nevének az igazolásában. Ezért a királyság a legnagyobb fontossággal hír. A szolga-seregnek ajándékozott csodálatos kilátás tagjait arra az ünnepélyes elhatározásra indítja, hogy Isten kegyelméből semmi által nem engedik magukat feltartóztatni a Király nyilt szolgálatában. Egyetlen teremtménynek se szabad megengedni, legyen az férfi vagy nő, hogy útjába álljon az Úr és az ő országa érdekében végzett hű szolgálatnak, mégpedig a valamely teremtménnyel fennállható kötelezettségre való tekintet nélkül, sem a gonosz angyalok vagy ördögök nem szabad feltartóztassák az előnyomulásban. Még ha a szolgát gonosz üldözés szorongatná, testi fájdalmakat
szenvedne, mégha a halállal néz is szembe, e dolgok egyikével se engedi magát vissza riasztani a Király és királysága iránti lojális és hű odaadástól. Nincs oly érték, amelyet össze lehetne hasonlítani a királysággal és ha valamit a szolgának felkínálnának azzal a céllal, hogy őt a hű szolgálatban akadályozza, meg kell vetni, és el kell utasítani. Minden mással szemben vak, amint meg van írva: „Kicsoda vak, ha nem az én szolgám? és oly süket, mint az én követem, akit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint Jehova szolgája?“ — Ésaiás 42:19.
4 Az Úr hű szolgája számára a királyság minden időben az első és utolsó. A szolgasereg tagjai mindannyian Pál apostolhoz hasonlóan szólanak: „De egyet cselekszem“; s aki így cselekszik, az megbízhatónak, bizalomra méltónak, hűségesnek és igaznak bizonyul. A szolga teljes örömmel teljesíti kötelességét; s a legnagyobb ellenállás közepette is feltartóztathatatlanul előretör és dicsőítő éneket énekelve hirdeti Jehova és az ő Királyának a nevét. Mialatt a szolga előretör, az Úr
folytatja jövendöléseinek a szolgasereg szemei előtt való feltárását, mégpedig azért, hogy a maradék tagjainak „békességestűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységük legyen“.
5
Az elmúlt öt év alatt és Krisztus Jézusnak templomához jövetele óta tetszett az Úrnak, hogy népe előtt kinyilatkoztassa jövendöléseinek az értelmét, s igy be bizonyítsa nekik a fenti értékes ígéret igaz voltát. Úgy látszik az Úr akaratát képezi, hogy az őt szeretők és szolgálók bepillantást nyerjenek Jónás jövendölésébe és azt megértsék, s hogy ez a jövendölés a megértés és felfogás után a hűségeseket nagyobb tetterőre serkentse a kötelességteljestíésben. Észrevettük, miszerint Jehova megengedte, hogy hit népe gyakran bizonyos részt vegyen a jövendölés beteljesítésében, és később megismerteti velük annak értelmét. Úgylátszik ez Jónás jövendölésére is vonatkozik, amelyet Isten kegyelméből most megvizsgálunk.
6
A „Jónás“ név jelentése „galamb“, s mivel Jehova adta neki ezt a nevet, azt bizonyítja, hogy annak nagy jelentősége van. A galamb először a Mózes első könyve nyolcadik fejezetében van említve, mégpedig a vízözön lefolyásával kapcsolatban. Jézus önmagáról mint a „Jónásnál nagyobbról“ beszél. (Máté 12:41, Menge szerint). Amidőn a gyermeket bemutatták a templomban, a Jézus nevet adták neki, és akkor ’a törvény szerint‘ két galambfiat áldoztak fel. (Luk.2:21—24) Megkeresztelkedésénél, amidőn őt Isten szeretett fiaként elfogadta,a szent szellem galamb képében szállott az Úr Jézusra.(Máté 3:16) Jelképes nyelven Jézus szemeiről van mondva, „szemei mint ... galambok“. (Énekek éneke 5:12) Amidőn az egyház Krisztus Jézushoz lett gyűjtve, azt „galambomnak“ nevezi. (Énekek éneke 6:9) Az írás mondja jelképesen a galambról, hogy gyors a mozgásban (55. Zsoltár 7) és magasan fenn a kősziklákon biztonságban fészkel. (Jer. 48:28) Azt is mondja a galambról, hogy megalázott állapotban van. A Zsoltáros Isten hű szolgáiról beszél, hogy azok megalázott állapotban vannak s aztán hozzá fűzi: „olyanok lesztek, mint a galambnak szárnyai, amelyeket ezüst borit és ... színarany fényüek.“ (68. Zsoltár 14) Jézus utasítja tanítványait, hogy “legyenek szelídek mint a galambok“. (Máté 10:16) Elvárható tehát, hogy Jónás egy időben Krisztus Jézus hű követőit szemléltette vagy példázta, különösen a most a földön élő maradékot vagy a hű szolga osztályt.
7 Jónás Amittai fia volt, amely név „igazat" vagy „valóságot“ jelent. Krisztus Jézus és az ő gyülekezete annak fiai, aki „szent és igaz“. (Jel, 6:10) Jehova
104
Isten az Atyja Krisztusnak és egyházának: ,,Az ö akarata szült minket az igazságnak igéje által.“ (Jakab 1:18) Jónás természetesen csak egy ember volt s egy prófétai képben való szerep lejátszására lett felhasználva, amely képpel Jehova előárnyékoltatta a királyság előkészítését és annak kifejlődését, különösen pedig azt a munkát, amely a királyság teljes felépülését megelőzi. Jónás ennek a prófétai képnek egyes mozzanatában az Úr Jézust szemléltette, más helyeken pedig a hű maradékot; megint más helyen oly szerepet játszott, amelyben azokat szemléltette, akik beleegyeztek ugyan Isten akaratának a cselekvésébe, de azután zúgolódókká lesznek és a „választott vének“ szellemét nyilvánítják. A Jónás jövendölésében alkotott képek leleplezik az ördög szervezetét, különösen a politikai és pénzügyi alkotó részét, valamint annak vallásos elemeit is és kimutatja, hogyan lett a szolga megbízva és kiküldve, hogy a szervezetekben lévő embereket figyelmeztessék. Ismerteti a jóakaratú embereket is, akiket a Sátán szervezete megalázottságban tart, mindazáltal igazságosságra vágynak, szintén ismerteti a maradékot, Jehova tanúit, akik megbizattak és kiküldettek ily jóakaratú személyek figyelmeztetésére, oktatására és támogatására; és a figyelmeztetést megszívlelő emberekből alakul ki a „nagy sokaság“. Abban fel van tárva a „hű és bölcs szolga“ osztály is, amint felhatalmazást nyert és kiküldetett „a mi Istenünk bosszúállásának“ a kihirdetésére, és kimutatja, hogy ennek a munkának még a Mindenható Isten nagy napjának a csatája előtt el kell végeztessék. Habár a prófétai kép egy része a földön már beteljesedett vagy a beteljesedés folyamatában van, mindazáltal a jövendölés „alkalmatos időben való eledel“ a hit háznépe számára és az ő vigasztalására adatott. Aki szívesen szolgál az Úrnak, az a legnagyobb érdeklődéssel tanulmányozza a jövendölést, és mind ezeknek a szivére kötjük annak figyelmes és imateljes tanulmányozását. A jövendölés megmutatja az Istennek szentelt nép ösvényén felállított csapdákat, s ennek felvilágosítása lehetővé teszi számára, jobban felismerni azt a kiváltságot, és kötelességet, hogy Istent félje és őt minden időben teljes odaadással szolgálja.
8
Jónás Jehovától megbízatást és parancsot kapott egy bizonyos rendkívüli szolgálatra: „És lőn Jehova szava Jónáshoz, az Amittai fiához, mondván: Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba és kiálts ellene, mert gonoszságuk felhatolt elémbe!“ (Jónás 1:1, 2) Ez a parancs és Jónás jövendölése Jeroboám király uralkodásának az idejére látszik esni, aki a harmadik nemzetség volt Jéhú trónján és a tíz törzsön uralkodott. Isten kijelentette, hogy a Jéhú háza Jéhú után négy nemzetségen keresztül fog kormányozni, és az ő leszármázottainak egymásután következő kormányai a következők voltak: l. Jóákház, 2. Joás, 3. Jeroboám és 4. Zakariás. Elizeus próféta Jéhú halála után egészen Joás király uralkodásáig élt.- Kir. II. 13:14—21; 15:11, 12.
9 Jónás próféta említve van az Izráel tíz törzse felett uralkodó Jeroboámmal, Jéhú nemzetségének harmadik ágával kapcsolatban, éspedig a követekező helyen: „Ő szerezte vissza az Izrael határát Emáthtól fogva a pusztasági tengerig, Jehovának, Izráel Istenének beszéde szerint, amelyet szólott volt szolgája, Jónás próféta, az Amittai fia által, aki Gáth-Kéferből való volt. Mert megtekintette Jehova az Izráel igen nagy nyomorúságát, hogy a berekesztetett és elhagyatott is semmi, és nincs senki, aki az Izráelt megszabadítaná.“ (Kir. II. 14:25, 26) Ebből kitűnik, hogy Jónás Jeroboám uralkodása alatt vagy előtt prófétált és több mint valószínű Elizeus prófétát is ismerte és vele összeköttetésben volt. Úgy lászik, hogy Jónás egy a Zebulon tözséből való
galileai volt. „Amittai prófétának vot a fia Gáth-Kéferből“, eszerint tehát, Izráel tíz törzse országa alá volt rendelve. Izraelnek ez a része abban az időben az arany borjút imádó ördög-vallásnak adta magát Dán és Béthel városaiban és ezért egy „gonosz és parázna nemzetség“ volt, amint őket maga az Úr jellemzi. (Máté 12;38—41) Gáth-Kéfer Galileában volt. (Ésaiás 9:1, 2, Elberfeldi széljegyzet szerint; Máté 4:15, 16) Joás uralkodása alatt a tíz törzs folytatta a gonoszságot, amint irva van: „És gonoszul cseledék Jehova szemei előtt, és nem távozók el Jeroboámnak, a Nébát fiának semmi bűnétől, aki Izráelt bűnbe ejté [a borjúimádat ördög vallás gyakorlása álal], hanem azokban járt.“ (Kir. II. 13:11) Joás fiáról van megírva: „Amásiának, Joásnak a Júda királya fiának tizenötödik esztendejétől fogva uralkodott Jeroboám, Joásnak, az Irzáel királyának fia Samáriában, negyvenegy esztendeig. És gonoszul cselekedék Jehova szemei előtt, mert, Jeroboámnak, a Nébát fiának semmi bűnétől el nem távozott, aki bűnbe ejtette Izráelt.“ (Kir. II. 14:23, 24) Zakariás, a Jeroboám fia, hasonló bűnsorozatot cselekedett. (Kir. II. 15:8—12) Ennek a gonosz királynak a leszármazottai Jézusnak a földrejövetelekor sem javultak meg, és amidőn Jézus Galilea vidékén róluk beszélt, mondotta: „Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a nemzetséggel, és kárhoztatják ezt; mivelhogy ők [a Ninivebeliek] megtértek Jónás prédikálására; és imé nagyobb van itt Jónásnál [Krisztus Jézus].“ (Máté 12:41) Az Izraeliták nem változtatták meg érzületüket, és ők is egy gonosz nemzetséget képeztek. Ezt Jézus Galileában mondotta, amint azt a Máté 13:1 feljegyzése mutatja.
10 A Jónás jövendölésében feljegyzett prófétai képnek a beteljesedése úgylászik Kr.u. 1914 utánra esik. Jehova abban az évben ültette trónra Királyát, Krisztus Jézust. Akkor vette kezdetét „Jehova napja“, és ezzel megkezdődött Isten neve és igéje igazolásának az ideje. (Jel. 11:16—18) A Jehova nevének az igazolására szánt napnak a kezdetével esedékessé vált az idő, amidőn az erről szóló üzenetet ki kellett hirdetni a nemzetek között. A Jehovával szövetségben állóknak kötelessége volt hirdetni, hogy az ő királysága elérkezett és igazolásának az ideje itt volt. Ez idő előtt körül-belül negyven éven keresztül, vagyis körül-belül Kr. u. 1874 után a „Jónásnál nagyobb“ — mint Jehova követe és helytartója — az iránta odaadó követőivel prédikáltatta a földön az úgynevezett „szellemi Izrael“ [szintén Krisztus követőinek is neveztetnek a „kereszténységben] előtt, hogy a Királyra és királyságára vonatkozó meghatározott idő elérkezett, miért is mindenki meg kell változtassa utait és az Úrnak kell alárendelje magát. A „kereszténység“ azonban éppen olyannak bizonyult, mint a zsidó vallásoskodók, amennyiben vonakodtak hallgatni és megjavulni s ehelyett továbbra is ördög-vallást gyakoroltak. Azért az ilyenekre még sokkal jobban vonatkoznak Jézus következő szavai, mint a zsidókra: „E nemzetség gonosz: jelt kíván, de jel nem adatik neki, hanemha Jónás prófétának ama jele.“ — Luk. 11:29.
11
Miután Jehova 1914-ben Királyát, Krisztus Jézust, trónjára emelte, azután Isten bosszúja Sátán szervezetére kell következzék. Arra az időre talál a következő iráshely: „És megharagudtak a pogányok [nemzetek],és eljött a te haragod.“ (Jel. 11:18) Isten haragja nemcsupán ördög-vallást gyakorló az úgynevezett „szellemi Izráel“ ellen kell legyen intézve, hanem a nemzetek vagy Sátán szervezetének politikai része ellen is, amely a jövendölésben különösen a második világbirodalom, Asszíria által lett előárnyékolva, és Nini-
105
ve ennek a világbirodalomnak volt a fővárosa vagy metropolisa. A nagy ellenjelképes városban, illetve a Sátán szervezetében annakidején volt néhány jóakaratú ember, akiknek az élete veszélyben forgott. Ezek sem Isten szervezetének nem voltak tagjai, sem nem alkották tényleges részét Sátán szervezetének, hanem az Ördög és annak földi képviselői által alárendeltségben lettek tartva. Isten gondoskodott e jóakaratú embereknek az érdekében.
12
1914 előtt és egyideig azután az Úr felszentelt szolgái a földön legfőképpen azzal törődtek, hogy körül nézzenek és összegyűjtsenek egy szellemi osztályt, amellyel az Úr áldozati szövetséget kötött. (50 Zsoltár 5) Feltételezték, hogy a munkájuk az általuk „buza“-osztálynak nevezettek összegyűjtéséből áll, s ezért a felszenteltek ebben az irányban tevékenykedtek és meg voltak győződve, hogy az ilyeneket tényleg az Úrhoz gyűjtötték. A többi emberek addig önmagukra hagyattak a nyomorúság ideje vagy Armageddon túlélése tekintetében. Ezek az emberek nem voltak Istennek szenteltek; s mivel az Úr szolgái hitték és hirdették, hogy az ilyen személyek Armageddon után a 'helyreállítás áldásaiban' részesülnek, s hogy akkor lesz itt a kellő idő az ő megtérésükre, így következtették: Miért törődnünk most velük? Ezt találóan jellemzi a zsidóknak Ninive lakósaival való viselkedésük Jónás napjaiban.
13
Náhum jövendölése Ninivé ellen van intézve, azonban a feljegyzésből nem tűnik ki, hogy ő abba a városba ment és az üzenetet ott közölte volna. Jeremiás az Úr üzenetét írásban küldte el Serája fejedelem által Babilon városába, hogy ott nyilvánosan fel legyen olvasva, ez pedig a Babilonban fogságban tartott Izrael népe érdekében történt. (Jer. 51:59—64) Más volt a helyzet Jónás esetében. Neki Jehova megparancsolta: „Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ellene!“ Jónásnak meg lett parancsolva, hogy hagyja ott szülőföldjét, ahol a saját népe között szolgált, és egy pogány néphez menjen, amely nem állott szövetségben Istennel. Amint kitűnik, Jónás számára ez kellemetlen megbízás volt. Ez hasonló volt a Péternek adott parancshoz, hogy menjen el és a királyság üzenetét a pogányoknak prédikálja, amely megbízás szintén kellemetlen volt. (Cselekedetek 10:27, 28) Jónás nem szívesen ment Ninivébe.
14
Az Illés korszak folyamán, 1874 és 1914 között az Úr felszentelt szolgái csak azokat gyűjtötték össze a földön, akik hajlandók voltak áldozati szövetségre lépni vagy máris szövetségben állottak, s ilyeneket a vallás-szervezetekben vagy az úgynevezett „egyházakban“ próbálták megtalálni. Az Úr szolgáinak akkor nem jutott eszébe a királyság üzenetét a jóakaratú embereknek hirdetni, akik a földi életre vágytak, a mindenható Isten nagy napjának a csatájában meg lesznek oltalmazva s végül a nagy sokaságot fogják alkotni. Csak keveset vagy egyáltalán semmit nem beszéltek az elkövetkezendő nyomorúságról. Az akkori munka egyik vezető személyisége kijelentette a pódiumról: „Mi keveset beszélünk a nyomorúság idejéről, mivel az emberek most anélkül is elég nagy nyomorúságban vannak. „Hogy Jehova tanúi most Isten bosszúállásának a hirdetését és mások figyelmeztetését kell végezzék, világosan kitűnik a megbízásból, amelyet Jehova a következő szavakkal adott; „Hogy hirdessem... Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót." (Ésaiás 61:1, 2) Más szavakkal kifejezve: A Király eljövetele után az Úr iránt hűségesek megbízást kaptak hogy kezdjék meg Istennek a Sátán szervezete elleni bosszúállása hirdetését és mindenkit figyelmeztessenek, hogy mások is a biztonság helyére meneküljenek, amely
biztonságot csak az Úr szervezetében találhatnak meg.
15
Jónás kifejezett parancsot kapott, hogy menjen a pogány vagy nemzsidó városhoz s ott az embereket figyelmeztesse az elkövetkezendő veszedelemre, amely arra a városra szándékozott törni, ezt pedig azért kellett megtegye, hogy akik megtértek, megtalálhassák az oltalom és biztonság helyét. Ninivé abban az időben az izráeliták közül senkit se hurcolt fogságba. Éppenezért Ninivében nem volt egy izráelita se, aki figyelmeztetésben kellett volna részesüljön; ezért a figyelmeztetés kifejezetten a nem-zsidóknak volt szánva. Mivel Jónás nem ismert példát, amely neki zsinórmértékül szolgálhatott volna és úgylátszik egy ily munka keresztülvitelét nem is helyeselte, a megbízás nagyon nehéznek és keménynek látszott előtte. Mindazáltal neki kötelessége volt engedelmeskedni az Úrnak. Amellett azonban mindig figyelemben kell tartani, hogy Jónás nem hibáztatható, mert ő csak egy ember volt, aki szerepet játszott egy prófétai képben. A képnek ez a különös része előre jelezte, hogy Jehova tanúi a Jehova napján parancsot kapnak vagy utasítva lesznek a jóakaratú emberek figyelmeztetésére, hogy ezek végül biztonságot találjanak és a nagy sokaságba összegyűjtessenek. Jehova nem azért küldte Jónást Ninivébe, hogy az ottani embereket körülmetélje vagy őket prozelitákká tegye és a zsidó hitközségbe felvegye. Isten Jónásnak Ninivébe való küldésével nyilván szembe akarta állítani szövetséges népének a hitét egy pogány népével, amely utóbbi a kisebb felvilágosítás ellenére is nagyobb hitet tanúsított; s ma látni lehet, hogy sok felszenteltnél ugyanez nyilvánul meg, ha összehasonlítjuk őket jóakaratú emberekkel, akik először hallanak az igazságról. Az izráeliták, akik fogadalmat tettek Isten akaratának a cselekvésére és az ő követeinek való engedelmességre, nem tértek meg és nem is akartak megtérni és utaikat megjobbitani, amidőn Isten figyelmeztetését és üzenetét meghallották; most pedig Jehova bizonyítani akarta, hogy az izráelitáknál még egy pogány nép is nagyobb hitet tanúsít Jehova Isten iránt, ha meghallja az igazságot, hogy megtér és az igazságosságot fogja keresni még egy idegennek a figyelmeztetésére vagy prédikálására is, sőt még egy zsidóéra is. Ninive lakosai nagyobb hitet tanúsítottak, mint a zsidók. Ma egyesek a Jonadábok közül nagyobb hitet tanúsítanak mint sokan a kiemelkedők, akikről feltételezve van, hogy a „szolga“-osztályhoz tartoznak.
16
Sok évvel Jónásnak Ninivébe való küldetése után egy katonatiszt, valószínűleg egy nem-zsidó, kifejezésre juttatta az Úrban való hitét, s Jézus így szólt róla: „Bizony mondom nektek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet.“(Máté 8:10) Mindezek a példák ama tény mellett szólanak, hogy egyesek gondtalanok és közömbösek lesznek és hitetlennek bizonyulnak Istennel és Krisztussal szemben, miután oly sok lett téve érdekükben. Az a tény, hogy a ninivebeliek hittek Istenben, amidőn az üzenetről tudomást szereztek, meg kellett volna szégyenítse az izraelitákat a hitetlenségük miatt. Azonban úgylátszik éppen az ellenkező hatást váltotta náluk, és megbotránkoztak azon, hogy Isten egyáltalán érdeklődést és figyelmet mutatott a pogányok iránt, akik nem jöttek az izráeliták táborába. Hasonlóképpen botránkoznak meg a vallásoskodók, a „kereszténység“ is azon, hogy Isten valamilyen kegyben részesítené azokat, akik nem tagjai az ő úgynevezett „egyház“-szervezetüknek. Hasonló szellemet tanúsítanak a „választottvén“ osztály tagjai is, akik azt hiszik, hogy ők jobbak másoknál és távol tartják magukat azoktól, akik az igazság ismeretére jönnek és valószínű a Jonadáb sereghez tartoznak.
106
17
Ninivé a régi asszír világbirodalom fővárosa volt. Neve jelentése: „Ninus lakása“. Ninus nem más mint Nimród, a Kus vagy Bellis fia. Miután Nimród Babilont megalapította, kiterjesztette uralmát Asszíriára is, felépítette Ninivét és más városokat. (Mózes I. 10:11) Az Úr Ninivét az igéjében egy „nagy városnak“ írja le. Történészek azt állítják, hogy a falai körüli kiterjedése hatvan mérföldet tett ki, amiből kitűnik, hogy a város egy nagyon nagy területen feküdt. Erről a városról van megírva a jövendölésben: „Ninivé pedig rendkívül nagy város volt, három napi járóföld“, és abban a városban „több van tizenkétszer tízezer embernél, akik nem tudnak különbséget tenni jobb és balkezük között.“ (Jónás 3:3, 4:11) Kétségkívül nagyon nagy feladatnak tűnt fel Jónás előtt, hogy egyes egyedül elmenjen és megkíséreljen valamit végezni abban a nagy városban; bizonyára azt is gondolta, hogy nem szerez magának valami nagy tisztességet, ha egyáltalán oda megy.
18
Jónás a zsidók között prédikált és kétségkívül jóhírnévnek örvendett közöttük, amint gondolta. Éppen igy Jehova felszentelt szolgái a földön 1914 előtt prédikációjukat különösen az úgynevezett „kereszténység“ országai vallás-rendszerei között végezték s nyilaikat legfőképpen a klérus ellen intézték, és azok a kiemelkedő szolgák különösen magukat nagy tekintélyű embereknek tartották a nép között. Amidőn azonban 1914-ben Jehova napja eljött, akkor Isten azt akarta, hogy szolgái az ő haragja napját a Sátán szervezetének minden része ellen hirdessék ki, a politikai részt is beleértve, amely elem mint az ördög helytartója hosszú időn keresztül uralkodott. Ninivé Sátán világszervezetének politikai részét árnyékolta elő, és a Király eljövetelekor a politikai elem Ninivéhez hasonló állást foglalt el. Az üzenet, amely bejelentette, hogy a ‘mennyek királysága elérkezett‘, s hogy ez a királyság a világ minden más országait megbuktatja és kiszorítja, a vitakérdést meglehetősen politikai térre vitte, és egy ily üzenet hirdetése az ellenségnek ürügyet szolgáltatott Isten hű szolgáinak hamis megvilágításban való beállítására, őket kommunistáknak állítván. Éppen ezt is tették. Mivel Isten meghatározott ideje elérkezett az ő bosszújának minden nemzet előtt való bejelentésére, ez meg kell tétessék, s ennek az üzenetnek a hirdetése annak hirdetőire kétségkívül Sátán szervezete minden részének a haragját zúdítja, a politikai elemét is beleértve. Mivel Ninivé elpusztítása el lett határozva, a várossal tudatni kellett a fenyegető veszedelmet és a népet fel kellett világosítani a pusztulás okát illetőleg, hogy a város elestével Jehova igéje igazolást nyerjen. Ezért lett megparancsolva Jónásnak: „Menj Ninivébe, a nagy városba és kiálts ellene.“ Hasonlóképpen Jehova napjának a felkelésével elközelített a „kereszténység“ megsemmisítésének az ideje; s mielőtt ez a pusztulás bekövetkezne, Jehova tanúi Isten utasítására el kell menjenek és be kell jelentsék, hogy ’a „kereszténység“ pusztulása küszöbön van‘, s nekik ismertetniük kell Istennek a megsemmisítésre vonatkozó indítóokát is, hogy amidőn a pusztulás bekövetkezik, Jehova neve és igéje igazolva legyen. A kihirdetés azonkívül minden jóakaratú embernek alkalmat nyújt az igazság meghallgatására, hogy annak hitelt adhassanak és az oltalom helyére menekülhessenek, amelyről Isten számukra gondoskodott. Jónásnak Ninivébe való küldésével Isten egy világos képet alkotott azon kötelezettségekről, amelyek Jehova napjának a beköszöntésével felszentelt szolgáira bízattak.
19 Ninivé nagyon romlott város volt, s az írás kijelenti: „Gonoszsága felhatolt elémbe.“ Ez azt jelenti, hogy Jehova felfigyelt annak a városnak a gonoszságá-
ra. Az a gonoszság nem az izráeliták megtámadtásából állott, mert Jónás napjaiban a ninivébeliek nem intéztek offenzivát az izráeliták ellen. Az asszírok vagy ninivébeliek az izráeliták elleni első támadásukat legalább ötven évvel Jónás jövendölése után intézték. (Kir. II.15:19, 20) Később az asszírok Jeruzsálemet Ezékiás uralkodása alatt támadták meg. (Kir. II. 18 :9—37) Ez azt mutatja, hogy Ninivé gonoszsága, amely ellen Isten haragjának a bejelentésére Jónás megbízást kapott, az abban a városban uralkodó általános romlottság volt, s ez a ninivébelieket legvégsőkig ragadtatta. (Jónás 3:8) Ezt hasonlítsuk össze azon további tényállással, hogy 1914 előtt a „kereszténység“ politikusai vagy uralkodói nem törekedtek különösebben Jehova népének az üldözésére, amely az Illés munkát végezte. Akkor senki se lett letartóztatva azért, mert házról-házra hirdette az evangéliumot. A politikai elemek ezeket a prédikálókat a vallásoskodók egy újabb csoportjának tekintették és nem szenteltek nagyobb figyelmet nekik. Mindazáltal azok a politikai elemek nagy romlottságban vétkeztek, mivel a Sátán szervezetének részét alkották és nagy igazságtalanságot gyakoroltak. Ezért 1914-ben Krisztus Jézusnak a trónra ültetésével lejárt az idejük, és figyelmeztetésben kellett részesüljenek. Ez végét jelentette annak az időnek, amely alatt Sátán mint a világ láthatatlan uralkodója szakadatlanul és zavartalanul működhetett. (Luk. 21:24) Sodoma és Gomora hasonló esetet alkottak. (Mózes I. 18:20—23; 19:1—25) Világosan kitűnik tehát, hogy Jehova először mindig bejelenti, mielőtt bosszúját az elenségén kifejezésre juttatná. Ezt a szabályt Ninivé esetében is megfigyelhetjük.
20
Isten elküldötte Jónást, hogy az igazságosság után vágyóknak alkalmat nyújtson, hogy a helyes útra lépjenek és a menekülés útját megtalálják. Ninivé istentelen városában nyilvánvalóan laktak egyes igazságosságra vágyó emberek, de teljesen tudatlanságban voltak a követendő helyes utat illetőleg. Hasonló volt a helyzet a „kereszténységben“ is. Amidőn 1914-ben az Úr Jézus mint Király megjött, az egész világ Sátán uralma alatt állott, mialatt az legfőképpen vallásos képviselői által működött, és a nép sötétségben volt afelől, hogyan menekülhetne meg vagy juthatna egy biztos helyre, ahol Armageddonban oltalomban részesülhetne. Körül-belül az Úr Jézusnak a templomához jövetelekor hangzott fel a figyelmeztetés a „kereszténységben"; mindazáltal akkor még a felszenteltek se értették meg helyesen a dolgot. 1918 február 24-én lett először nyilvánosan kihirdetve az üzenet: „A világ végetért, a most élők milliói sohase fognak meghalni“; azonban ennek az üzenetnek a hirdetői akkor még nem értették meg ennek tulajdonképpeni jelentőségét. Akkor azt gondolták, hogy a ‘helyreállítás’ ideje elérkezett. Ekkor még nem fogták fel kellőképpen, hogy határozott erőfeszítéseket kell tenni a jóakaratú emberek felvilágosítására, miszerint Isten az armageddoni csatában való biztonságukról és oltalmukról gondoskodott s az olyan emberek a „nagy sokaságot“ fogják alkotni. Csak évekkel később értette meg az Istennek szentelt nép a földön, hogy a nagy sokaság nem szellemi osztály. Ez további bizonyítéka annak, hogy Isten az üzenetet a meghatározott időben kihirdetteti, arra való tekintet nélkül, hogy a hirdetők megértették ennek okát vagy sem. Az Úr Jehova szolgáit, akik mindig az Isten parancsainak való engedelmességre törekszenek, vezeti és a helyes úton tartja. Jónásnak meg lett parancsolva, hogy menjen Ninivébe, és ő köteles volt engedelmeskedni s az eredményt az Urra bizni. Ez azt mutatja, hogy ha Isten felszentelt népének meg van parancsolva egy bizonyos munka elvégzése, teljesen engedelmeskednie kell. Tegye
107
amint parancsolva lett s az eredményt teljesen bízza az Úrraǃ
21
Amint látszik, Jónás megakarta tartani az izráeliták közt vélt tekintélyét, és attól való félelmében, hogy ezt elveszíthetné, megpróbálta elhárítani magáról az Istentől reáruházott felelősséget; ezért nem engedelmeskedett és nem ment Ninivébe, amint meg volt parancsolva. „És felkele Jónás, hogy Társisba szaladna Jehova elől. Leméne azért Jáfóba és talála ott egy hajót, amely méne Társisba, és megadván a hajóbért, beszálla abba, hogy Társisba menne velük Jehova színe elöl.“ — Jónás 1:3.
22 Jónás nyilvánvalóan Isten kegyelmére és írgalmasságára támaszkodott, hogy a Ninivébelieket a maga módján fogja megmenteni, s így azt következtette, hogy ha Ninivébe megy s ott azok megsemmisítését jelenti be, az Isten nagy irgalmassága miatt úgy sem fog beteljesedni. Ezért Jónás valószínű úgy következtetett, hogy nagy megaláztatásban részesül s úgy a pogány népek, mint odahaza a zsidók előtt a nevetség tárgyává lesz, s így a tekintélye sokat veszít, ha Ninivébe megy és azt teszi, ami megparancsoltatott neki. Igy tehát elhatározta Jónás, hogy nem megy Ninivébe. Hogy Jónás a fentemlitett módon gondolkozott vagy mentegetődzött, az a később használt szavaiból világosan kitűnik: „Könyörge azért Jehovához és mondá: Kérlek, Jehova! Avagy nem ez vala-é az én mondásom, mikor még az én hazámban valék? azért siettem, hogy Társisba futnék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt is bánkódol.“ (Jónás 4:2) Az ő szellemi felfogásának és cselekvési módjának gyakran párja akadt oly személyek között, akik Isten munkájában kiemelkedőknek tűntek.
23 Jónás az Istennek való engedelmeskedés helyett Társisba igyekezett menekülni, egy városba a ma Spanyolországnak ismert földrészen, amely város akkor a Földközi tenger távolnyugati végén, tehát Ninivétöl éppen az ellenkező irányban feküdt. Akkor úgylátszik nem sokat vagy egyáltalán semmit nem tudtak arról, ami a „nagy Herkules oszloptól“, illetve Gibraltártól nyugatra feküdt, s így Jónás oly messze gondolt, menni, amennyire az akkori feltevés szerint egyáltalán menni lehet. Inkább kész volt a saját szakállára egy idegen országban újra kezdeni, minthogy oda menjen, ahova parancsolva lett, s azután úgy az otthoniaktól, mint a ninívébeliektöl ki legyen nevetve. Jónás eljárását nem kell úgyérteni, mintha ő Istent elhagyni és egy pogány vallási formát kívánt volna felvenni. Ha Jónásnak ez lett volna a szándéka, Isten később nem részesíti kegyelmében, hogy őt oly csodálatosan megszabadítsa és neki további szolgálatot utaljon ki. Ha Jónás hűtlenné lett volna, Sátánhoz csatlakozván, akkor Isten őt teljesen elhagyja és engedi elpusztulni. Jónás nyilvánvalóan nem akarta az Istentől kiutalt különös megbízást teljesíteni, mégpedig attól való félelmében, amit emberek róla mondhatnának, illetve attól félt, hogy jóhirnevét elveszti és nevetségessé lesz. Ezért próbált elmenekülni, amidőn a távoli nyugatra szökött. Ésszerűen fel lehet tételezni, hogy attól is félt, miszerint a ninivébeliek az eljövendő veszedelemről szóló prédikációját könnyen fenyegetésnek vehetik, hogy az izráeliták Istenük vezetése mellett hadat indítanak a ninivébeliek ellen, s mihelyt erről tudomást szereznének, megszervezik hadseregüket és Izrael ellen háborút indítanak, s akkor azután Jónást vádolnák a háború felidézésével. Itt egy világos eset áll előttünk, amidőn egy ember a maga értelmére, támaszkodott és nem bízott Jehova Istenben. A Példabeszédek fentidézett verse világosan mutatja az ügy állását: hogy az emberfélelem az ördög tőrébe vezet. Ha valaki az Úr szolgálatába áll s azután attól való fé-
lelmében, amit neki emberek tehetnek vagy ami a hű szolgálat miatt az emberek részéről rája szakadhat, ingadozik, vonakodik vagy megtagadja a szolgálat hű teljesítését, az ilyen határozottan nagyon veszélyes helyzetbe kerül. Az Úr ezt világosan kifejezte a képben s feltárja, hogy népe teljesen tisztában legyen a helyes utat illetőleg.
24
Istennek való engedelmeskedés helyett Jónás Jáfóba ment, Palesztina egyik kikötő városába, amely a Földközi tenger keleti végen feküdt. Jáfó „szépséget“ jelent és jól példázhatja egyes felszenteltek magatartását 1918 előtt, amidőn azt gondolták, hogy jó dolog az emberekkel [tengerrel] jó viszonyba lenni, s magukat nagyon szépeknek és kedveseknek vélték és ezért nem vonnak magukra kritikát, sem az embereket nem haragitják magukra. 1914-től 1918-ig a világháboru tombolt, és Isten országának s az ördög világszervezete elleni bosszujának a hirdetése ürügyet és alkalmat szolgáltatott a klérusnak, hogy Isten népének az üldözésénél a politikai és pénzügyi elemek segitségét megnyerje, s ez sok felszenteltet megfélemlitett, hogy elveszitheti jó hirnevét és tekintélyét, sőt életét is. A kemény kritika, guny és üldözés visszariasztotta őket, mégha egyes felszentek az Isten parancsainak való engedelmességük végett börtönbe is kerültek. Abban az időben az Illés munka felszenteltjei közül sokan azon a véleményen voltak, hogy semmit se kell szólni az elkövetkezendő nyomoruságról vagy a papság, politikusok és a kapitalisták pusztulásáról hanem (saját szavaikkak élve); „Beszéljünk szeretetről és mindenkivel szemben legyünk kedves és kiméletes és mindenkivel hitessük el, hogy mi Jézussal járunk és tőle tanulunk.“ Ez Jézus nevének a megtagadása volt; de ezt nyilván nem tudták. Jézus nem járt el gyengéden a képmutató papsággal, amidőn rendre kellett őket utasitani, s ő a rendreutasitást oly nyomatékos szavakkal tette, hogy semmi kétség nem maradt fenn szándékai felől, ezt Atyja akarata iránti engedelmességből cselekedte.
25
Jónás Jáfóba ment, hogy utat módot találjon kötelességének az elkerülésére és jó hírnevének a megmentésére. Nem mindenki próbált szabadulni felelősségétől az Úr népe közül 1918-ban. Egyesek a bezárással és a legszigorúbb büntetéssel való fenyegetés ellenére is hirdették a Királyt, és ebből a célból „A kinyilatkoztatott titok“ és a „Kingdom News“ [Királysághirek] széles körben el lettek terjesztve. Noha ez az üzenet főképpen a klerikálisok ellen volt intézve az a politikai elem ellen is szólt és alkalmat adott neki, hogy közremüködjön az üldözésben és szigoru intézkedéseket eszközöljön az igazság hirdetésének a megakadályozására. Abban az időben egyesek hüségesek és odaadók maradtak az Urhoz; mások ellenben hütlenek lettek, s mindannyian az ország felett uralkodó politikai és vallásos elemek szigoru ellenőrzése alá kerültek. Az ókori izraeliták között volt egyes igazságos és hüséges, mint Dániel, Sidrák, Misák és Abednégó, Jeremiás és mások; mindazáltal ez nem őrizte meg egész Jeruzsálem városát a fogságba való hurcolástól. Éppenugy nem akadályozta meg a világháboru alatt egyes kevesek hüsége azt, hogy Isten népének egész serege fogságba menjen. Az akkori felszenteltek eltértek az Istentől kapott parancsoktól, s mint Illés, elszöktek és tétlenek lettek. (Kir.I 19; 1-3) Akik önzésből és kényelemből nem léptek fel határozottan mindenfajta politikai és vallásos rendszer ellen, legfőképpen csak önmagukról gondoskodtak, saját hirnevükről és önmaguk gyarapitásáról s csak az önmaguk előkészitése volt fontos számukra, hogy minden további munka nélkül a mennybe juthassanak; és igy okoskodtak; „Le-
108
gyünk kedvesek és beszéljünk kellemesen s arra figyeljünk, hogy semmi olyat ne mondjunk, amin az uralkodók megütközhetnének. Ezek a politikai uralkodókat a „felsőbb hatalmasságoknak“ tekintették; természetesen ebben is tévedtek. Más kicsinyhitüek ily beszédekkel be lettek folyásolva, s mivel félénkek voltak, ők is megszöktek; csak egyes kevesek voltak, akik szilárdan felléptek a királyság mellett. Ennek következtében az evangélium prédikálásának a munkája nagyon fel lett tartoztatva, s ez nem tetszett Istennek. (Ésaiás 12:1) Az a tény, hogy népét Isten később megint kegyelmébe fogatta s azóta is kegyében tartja, azt bizonyítja, hogy nem lett teljesen hűtlen és Krisztus Jézus vérét és királyságát nem vetette meg; hanem az emberektől való félelem ejtette tőrbe őket.
26
Amidőn Jónás megszökött, nem fordult az észak-nyugati Tirushoz, hogy ott hajóra szálljon, hanem lement Jáfóba és ott talált egy hajót, amely Társisba ment. Társis városa jelentős kereskedelmi forgalmat tartott fenn az anyavárossal, Tírussal, amely egy bizonyos mértékben Ninivé irányában feküdt: „Társis volt a te kereskedőtársad, sok különféle gazdagsága miatt: ezüstöt, vasat, ónt és ólmot adnak ők árúidért.“ — Ezékiel 27:12.
27 Jónás megfizette a hajóutat és hajóra szállt, s így pénzét nem Jehova szolgálatára használta, hanem a kereskedőknek adta, illetve azokat támogatta, ami találóan példázza azt, hogy később az üzérkedőknek hízelegtek személlyes kedvezmények elérése végett. Akik, a világháború folyamán elszöktek az Úr szolgálatából, úgy gondolták, jól tesznek, ha a pénzváltók és politikai gangszterek haragját lecsendesítik azáltal, hogy pénzüket hadikölcsön jegyzésére használják, zászlókat függesztenek ki és alázatosságot tanúsítanak Sátán szervezetével szemben.
28
Jónás nem világoltatta világosságát, amint Isten megparancsolta neki. El próbált menekülni „Jehova színe elől“. Az ő cselekedete a következő tényállásnak felel meg: A világháború folyamán megpróbálták elmellözni az Istentől nepére ruházott kötelességeket. A királyság érdekei a legnagyobb fontossággal bírtak; azok elmellőzése és az Isten parancsainak való engedelmeskedés kötelezettségének elmulasztása oly cselekedet volt, amely az Isten színe elöl való meneküléssel egyenlő. A megalkuvás vagy az Úr üzenetének félénken való feltárása, a sima és édeskés beszéd és a királyság érdekeinek elhallgatása, de különösen Istennek Sátán egész szervezete ellen kinyilatkoztatott bosszújáról való hallgatás, szintén az Úr színe elöl való elmenekülés megkísérlése volt. A világháború a valóságban egy gazdasági háború volt, noha a vallásoskodók a csatakiáltást felharsogták és lármásan hirdették a jelszót: „A háború biztosítja a világnak a demokráciát!“ Ha valaki bátran síkra mert szállani Isten és Krisztus kormányzata alatti királysága mellett, az ilyet a háború pártolói becstelennek, a föld szemetének és a börtönre és pusztulásra érettnek tekintették. Tény és valóság, hogy az akkori vallásoskodók öszszeesküvése egyes hűségesek bírói üldözését idézte elő és a háború végéig bebörtönöztette őket; és attól kezdve ugyanazok az álszent vallásoskodók megvetéssel muttak Jehova tanúira, akiket előbb bezárattak s azután börtöntőtelékeknek nevezték. A világháború folyamán sokan azok közül, akik magukat Istennek szentelték, úgy gondolkoztak, hogy megőrízhetik jóhirnevüket, ha a kereskedelmi és politikai elemekhez közelednek s velük szemben szeretettel és kedvesen viselkednek és jóindulatúaknak látszanak. Tartsuk figyelemben, hogy a Jónás prófétai szinjátéka a külömböző elemeket, nem
pedig egyes külön személyeket szemléltetett, akik az Úr tanúinak számitanak.
29
Amidőn Jónás annak a hajónak a fedélzetére szállt és Társis felé vitorlázott, kétségkívül azt gondolta, hogy minden kellemetlen kritika ellen védve van jó hírnevének megvédésére. De nem sokáig élvezte ott a nyugodalmat, mert Jehova egy hatalmas vihart szerzett, amely a hajót csapkodta. „Johova pedig nagy szelet bocsátott a tengerre, és nagy vihar lett a tengeren, és a hajót már-már az összetörés fenyegette. “ (Jónás 1:4) Annak az orkánnak nem az volt a célja, hogy Jónást akarata ellenére engedelmességre kényszerítse, hanem hogy irgalmasan visszatérítse helytelen útjáról és különösen az volt a célja, hogy egy drámai képet alkosson, amely Jehova napján az Istennek szentelt népnek jelül és útmutatóul kell szolgáljon. Nem a világháború volt az ellenjelképes „nagy szél" vagy orkán; mert a világháborút nem Isten idézte elő. A „nagy szél" az Istentől előidézettet árnykéolta elő; mert a feljegyzés így hangzik: „Az Úr erős szelet zúdított a tengerre." (Schlachter) Ez a „mennyei háborút" árnyékolta elő, amelyet Isten felkent és trónraűltetett Királya indított Sátán és szervezete, a mennyei gonosz démonok ellen. (110. Zsoltár 1,2; Jelenések 11 : 17,18; 12 :1—10) Ennek a mennyei háborúnak a következménye Sátánnak a földre vetése lett, „hogy a békességet elvegye a földről“. Amidőn Sátán a földre vettetett, egyik szenvedést a másik után zúdította a föld népeire és ezt most is folytatja. A világ népei, akiket az ördög-vallás gyakorlásával eltérítettek Istentől és Sátán gonosz pénzügyi és politikai uralmát támogatja, azóta is érzi a nagy nyomorúságot és szükséget és rendkívül fel van kavarva, amiképpen a vihar felkavarta a tengert. 1918-ban az Úr Jézus megjelent templomában, felruházva minden hatalommal mennyen és földön; mindazáltal nem csupán azért szüntette, meg a világháborút, hogy a nemzetek közötti harcnak véget vessen, hanem hogy Jehova tanúinak alkalmat adjon az ő nevének az egész földön való ismertetésére. A világháborúnak semmi köze nincs Isten bosszúállásához, amely Sátán szervezetének teljes megsemmisítésében fog a meghatározott időben megnyilvánulni.
30 A világháború folyamán nagy kavarodás uralkodott a nép között, és sokan azok közül, akik magukat Isten akaratának a cselekvésére szentelték, azt gondolták, hogy a háború nem fog lecsendesedni, hanem megszakítás nélkül az Armageddonban való tetőfokhoz fog vezetni. Mindazáltal ezt megelőzőleg egy munkát kellett elvégezni, s ez a munka Jehova akarata szerint az ő nevéről való bizonyságtevésből áll, s ezt el kell végezni, még mielőtt végső haragja Sátán szervezete ellen megnyilatkozna.
31
Amint látszik, a jáfói hajó matrózai nem voltak izráeliták, illetve nem állottak szövetségben Istennel, hanem a nemzsidó nemzetek közül kerültek ki és kereskedők szolgálatában állottak a hajó evezésére. Mivel nem voltak zsidók, nyilván nem sokan hallottak Jehováról; de amidőn látták, hogy a vihar mennyire korbácsolja a hajót, nagyon megijedtek: „Megfélemlének azért a hajósok és kiáltának, kiki az ő istenéhez, és a hajóban lévő holmit a tengerbe hányták, hogy könnyítsenek magukon. Jónás pedig leméne a hajó aljába, és lefeküdt és elaludt." — Jónás 1:5.
32 Ezek a tengerészek kétségkívül becsületes emberek voltak és legjobb tehetségük szerint a helyes cselekedetre törekedtek. Mindenesetre ezek egy oly osztályt szemléltettek, amely az igazságosság után vágyakozik. A nyugtalan idő alatt 1914 után a háborúban résztvevő különböző nemzetekben lévő jóakaratú emberek szerették a békességet és igazságosságot, s a háborút se nem
109
pártolták, se nem támogatták; nem állottak ellen Istennek készakarva és nagy belső szorongatottságban voltak. Jól tudták, hogy a vallás-rendszerek nem élvezhetik Isten kegyelmét; hiszen ez a társaság igazságtalan volt. Noha a papság azt állította, hogy Krisztus Jézust, a nagy Békefejedelmet képviseli, mindazáltal jajgatott, hogy vér ontassék, s úgynevezett „templomépületeket” sorozóhelyiségnek használták fel. Igy a világ jóakaratú emberei szükségükben segítség után vágyakoztak, s miként a Jónás hajóját hajtó tengerészek, ’mindenik a maga istenéhez kiáltott‘; illetve minden vonalon békét és nyugalmat kerestek. Mivel azonban nem ismerték Jehova gondviselését, nem számítottak arra, hogy teljesíti kívánságukat. Mivel a hajó nagy veszélyben volt, a matrózok a rakomány nagyrészét a tengerbe dobták, hogy így a hajót megmentsék. A világháború legsötétebb napjaiban a békesség után vágyó egyszerű nép szintén kész volt minden áldozatra is, hogy véget vessen a nagy nyomorúságnak, és vagyonukat a tengerbe dobták, hogy abból béke származzon, illetve nagy áldozatok árán is törekedtek békét és nyugalmat teremteni.
33 A feljegyzés azt mondja, hogy Jónás „a hajó legalsóbb részében volt“, s hogy ott magát biztonságban érezvén, kényelmesen letelepedett és elaludt, mert nagyon szeretett szundikálni. Ő ott egy cellában lévő fogolyhoz vagy rabhoz hasonlított. Aludt, mint a „tiz szűz“, akik a vőlegényre vártak, de azután elálmosodtak és elaludtak. (Máté 25:1—13) A világháború utolsó részében és egy ideig azután az Úrnak a földön tartózkodó népe aludt és tétlen maradt, a szolgálatban való kiváltságát tekintve. Sokan közülük így szóltak: „Csendben maradunk és várunk, amig az Ur haza visz bennünket.”
34
Jónás úgylátszik az egyedüli utas volt a hajón. Amidön a hajóskapitány meghallotta embereinek az imádságát és kiáltását, felkereste Jónást, hogy lássa mit cselekszik. „De hozzáméne a kormányos mester (Van Ess: hajóskapitány), és mondá néki: Mi lelt te nagy alvó? Kelj fel, kiálts a te Istenedhez; hátha gondol velünk az Isten és nem vesszünk el!“ (Jónás 1 :6) A hajóskapitány nyilván az összes tengerész hivatalos képviselője volt és ugyanazt az osztályt szimbolizálja ott, amelyet az Írás megemlít mint „akik hajókon tengerre szállnak és nagy nyomorúságot és szorongattatást élnek át.“ (107. Zsoltár 23—27) A hajóskapitány vagy parancsnok teljesen tanácstalan volt, s mivel a maga bölcseségének a végére ért, Jónáshoz fordult. Midőn őt alva találta, megparancsolta neki, hogy keljen fel és tegyen valamit. A képnek ez a része azt mutatja, hogy Isten a „szolga“-osztályt a világháború alatt rájuk szakadó nyomorúság idején életben tartotta és abból kiszabadította, hogy elvigyék üzenetét a népnek és különösen a jóakaratú embereknek megmutassák a követendő helyes utat, amely emberek abban az időben a Sátán kereskedelmi szervezetének a szolgálatában és a politikai és vallásos tömeg hatalma alatt voltak, mivel nem tudták, hogy hova forduljanak. Ezek a jóakaratú emberek segítségért kiáltottak, és ők fogságban voltak abban az értelemben, amint az írásban le vannak írva (Ésaiás 42:6, 7), illetve ilyen foglyokat szimbolizáltak.
35 Jónás ezen a helyen, amidőn nyúgodott és aludt, Isten felszentelt népét ábrázolta a földön, és a Jónásnak felkelésre adott parancs azt mutatja, hogy az Úr a rendelt időben megparancsolta felkent népének; hogy keljen fel és igyekezzen az Úr szolgálatába, hogy a jóakaratúak megtalálják a Jehova szervezetéhez vezető helyes utat és ott oltalmat és biztonságot találjanak. Eszerint a hajó tengerészei a kapitánnyal együtt a jóakaratú és becsületes embereket árnyékolták elő, akik a helyes úton kívánnak járni, amely utat az Úr meg is
nyit számukra; és a néki engedelmeskedők alkotják az Úr „más juhait“, a „nagy sokaság“ osztályt, akik a rendelt időben az ő szolgálatába állanak, az ő Igéjét hirdetik és Jehovát dicsőítik. A prófétai kép e részének a beteljesedése megkövetelte, hogy az Úr felszentelt népe a kiváltságai felismerésére legyen ébresztve; és éppen így lett 1919-ben felébresztve, és az Úr kiküldötte, hogy lásson munkához. Amiképpen Jónás később alkalmat nyert arra, hogy az üzenetet elvigye Ninive lakósaihoz, így lettek felkeltve Jehova tanúi is 1919-ben és alkalmat nyertek, hogy bizonyságot tegyenek a nemzsidóknak, illetve a jóakaratú embereknek, akik a nagy sokaságot fogják kitenni. Az üzenet hirdetésének ez a munkája meg kell történjen, mielőtt Isten haragja Armageddonban teljesen kifejezésre jutna, s ez a tény további bizonyítéka annak, hogy az Úr népe az ő szolgálatában helyes módon tevékenykedik, amennyiben a reábizott munkát most határozottsággal végzi.
36
A hajóskapitány így szólt Jónáshoz: „Kelj fel; kiálts a te Istenedhez; hátha gondol velünk az Isten, és nem veszünk el!“ Hasonlóképpen szólnak most a jóakaratú emberek Jehova tanúihoz, mivel látják, hogy a mindenható Isten, akinek az ő felszentelt népe szolgál, az igazságosság Istene az irgalmasság Atyja és hatalmas és egyedüli, aki megvigasztalhat. Ezek a jóakaratuak, akik végül a „nagysokaságot“ fogják alkotni, nem állnak szövetségben Jehovával, nem tudják hogyan közeledjenek Istenhez, és azért fordulnak felvilágosításért az ellenjelképes Jónás-osztályhoz, illetve Isten felszentelt és megbízott népéhez. Mivel a jonadábok vagy joakaratú emberek foglyok, akiket a vallásoskodók bilincsekben tartottak, imáikat nem Jehovához intézték, mivel nem ismerték a nagy kiváltságot, amelyet élvezhetnének. Ők az Úr hű szolga-osztályától várnak felvilágosítást, hogy hogyan találhatják meg a helyes utat és hogyan járhatnak azon. Jehova tanúinak a kiváltsága és kötelessége, hogy ezeknek a jóakaratú embereknek minden tekintetben segítségükre legyenek és velük megismertessék az Úr útját; s hogy ezt megtehessék, el kell vigyék a királyság üzenetét az ilyen embereknek és nekik segíteniük kell, annak jelentőségét megérteni, és buzdítaniuk kell őket arra, hogy részt vegyenek Isten és az ő királyságának a szolgálatában. Hogy ez a kötelességük és kiváltságuk, határozottan kitűnik az Úr kijelentéséből „így szól Jehova: Jókedvem idején meghallgattalak [a Jónás-osztályt a harag napján], és a szabadulás napján segítettelek; megtartlak és nép szövetségévé teszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az elpusztult örökséget, így szólván a foglyoknak: Jöjjetek ki!, és azoknak, akik a sötétben ülnek: Lépjetek elő a világosságra! Az utakon legelnek, és minden halmokon legelőjük lesz.“ (Ésaiás 49:8, 9) „Én, Jehova, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek [a vihar idején], és népnek szövetségévé teszlek, pogányok [a hajóskapitány és a tengerészek, valamint a ninivébeliek által szemléltetett nem izráeliták] világosságává: Hogy megnyisd a vakok szemeit, hogy a foglyot a tömlőcből kihozzad, és á fogházból a sötétben ülőket.“ — Ésaiás 42 :6,7.
37 Ez egy további erős bizonyítéka annak, hogy Jehova Isten a hozzá jóakarattal viselkedő emberekre gondol és gondoskodik róla, hogy a parancsainak engedelmeskedők ne pusztuljanak el Armageddonban, hanem megkiméltessenek és az ő nagy haragjának az idején által vitessenek. A prófétai kép ezen a ponton azt mutatja, hogy mily nagy kiváltságot ajándékozott Isten a földön élő maradéka tagjainak, valamint a rájuk ruházott nagy felelősséget is, s hogy ezt a felelősséget nem kerülhetik el, ha magukat kényelembe helyezik. Ellen-
110
kezőleg, fel kell kelljenek és Isten parancsait kell cselekedjék, amint megparancsoltatott, és el kell vigyék a jóakaratúak mindenikének a Jehova nevéről és Krisztus alatti királyságáról szóló üzenetét, hogy megtalálhassák a menekülés útját és a biztonság helyét. Ez a kép és más prófétai képek kinyilatkoztatják Jehova nagy szeretetét a most földön élő maradék iránt és a neki szentelt nagy figyelmét, s hogy mindezeket a dolgokat hű tanúi segítségére, vigasztalására és erősítésére jegyeztette fel régen igéjében. Mialatt Jónásnak ez a jövendölése tovább bontakozik ki Jehova népe szemei előtt, e nép tagjainak további buzdítására szolgál, hogy magukat hatalommal és szorgalmasan az ö szolgálatának szentelhetik, hogy Isten Krisztus kormányzata alatt álló királyságának az érdekei kellőképpen szolgálva és előmozdítva legyenek, s hogy Isten népének a tagjai részt nyerjenek a Legfelségesebb nevének az igazolásában.
38
Jónás félt attól, amit emberek mondhatnak felőle, s hogy nagy csúfolás és nevetség tárgya legyen s ezáltal az emberek közötti jó hírnevét elveszítse, s így nagyon kényes helyzetbe került. Hogyan menekülhetett meg a romlástól? és hogyan lehetett a hajót a vizen tartani?
Tanulmánykérdések
(Angol W. 1938 január 15)
Jónás
II. rész
"„Mert te Uram jó vagy és kegyelmes (Menge szerint: kész a megbocsátására) és nagy irgalmasságú mindazokhoz, akik hozzád kiáltanak." — 86. Zsoltár 5."
1 JEHOVA ISTEN szeretet, és örökkévaló az ő kegyelme. Hű szolgái ezt felismerik és mennél tovább állanak szolgálatában, annál jobban értékelik ezt. Az ő irgalmasságában és jóságában sok prófétai képet alkotott, hogy népe most lássa, megértse és általa bátorításban részesüljön s a legnagyobb veszély idején tetterővel előretörjön. A „gonosz nap“ elérkezett s ennek előhaladásával szaporodik a gonoszság, gyűlölet és romlottság a földön az ördög képviselői között, és ez a gonosz gyűlölet Jehova hűségesei ellen irányul. Az idő előhaladásával azonban Isten mindjobban fellebbenti a leplet, amely sok igazságot hosszú ideig eltakart, és megismerteti népével, hogyan gondoskodott róluk, hogyan látta és je-
lentette be előre ezt az időt és hogyan gondoskodott előre a hűségesek védelméről és erősitéséről. Ha ezeket a prófétai képeket belátással szemléljük, akkor az okori férfiakat, akik e képek előállításánál közremüködtek - közöttük Jónást is - többé nem kritizáljuk, hanem felismerjük, hogy Isten a próféták és mások által szerepeiket jó célból játszatta le, hogy azokból a most földön időző szolga osztály áldására jó származék.
2 Igy tehát folytassuk Jónás jövendölésének a megvizsgálását: Őt a hajó alsó részében alva találták. Álmából felébredve hallotta a hajókapitány parancsát, hogy ,keljen fel‘ és ,kiáltson az ő Istenéhez‘. A tengerészek nagy nyomorúságban voltak és valami magya-