Oldal:Jeremiás-Jónás-rész-1-2-1938.pdf/12

108

gyünk kedvesek és beszéljünk kellemesen s arra figyel­jünk, hogy semmi olyat ne mondjunk, amin az uralkodók megütközhetnének. Ezek a politikai uralkodókat a „felsőbb hatalmasságoknak“ tekintették; természetesen ebben is tévedtek. Más kicsinyhitüek ily beszédekkel be lettek folyásolva, s mivel félénkek voltak, ők is meg­szöktek; csak egyes kevesek voltak, akik szilárdan felléptek a királyság mellett. Ennek következtében az evangélium prédikálásának a munkája nagyon fel lett tartoztatva, s ez nem tetszett Istennek. (Ésaiás 12:1) Az a tény, hogy népét Isten később megint kegyelmébe fogatta s azóta is kegyében tartja, azt bizonyítja, hogy nem lett teljesen hűtlen és Krisztus Jézus vérét és királyságát nem vetette meg; hanem az emberektől való félelem ejtette tőrbe őket.

²⁶

Amidőn Jónás megszökött, nem fordult az észak-nyugati Tirushoz, hogy ott hajóra szálljon, hanem lement Jáfóba és ott talált egy hajót, amely Társisba ment. Társis városa jelentős kereskedelmi forgalmat tartott fenn az anyavárossal, Tírussal, amely egy bi­zonyos mértékben Ninivé irányában feküdt: „Társis volt a te kereskedőtársad, sok különféle gazdagsága miatt: ezüstöt, vasat, ónt és ólmot adnak ők árúidért.“ — Ezékiel 27:12.

²⁷ Jónás megfizette a hajóutat és hajóra szállt, s így pénzét nem Jehova szolgálatára használta, hanem a kereskedőknek adta, illetve azokat támogatta, ami találóan példázza azt, hogy később az üzérkedőknek hízelegtek személlyes kedvezmények elérése végett. Akik, a világháború folyamán elszöktek az Úr szolgálatából, úgy gon­dolták, jól tesznek, ha a pénzváltók és politikai gangszterek haragját lecsendesítik azáltal, hogy pénzüket hadikölcsön jegyzésére használják, zászlókat függesztenek ki és alázatosságot tanúsítanak Sátán szervezetével szemben.

²⁸

Jónás nem világoltatta világosságát, amint Isten megparancsolta neki. El próbált menekülni „Jehova szí­ne elől“. Az ő cselekedete a következő tényállásnak fe­lel meg: A világháború folyamán megpróbálták elmellözni az Istentől nepére ruházott kötelességeket. A ki­rályság érdekei a legnagyobb fontossággal bírtak; azok elmellőzése és az Isten parancsainak való engedelmeskedés kötelezettségének elmulasztása oly cselekedet volt, amely az Isten színe elöl való meneküléssel egyenlő. A megalkuvás vagy az Úr üzenetének félénken való feltárása, a sima és édeskés beszéd és a királyság érdekeinek elhallgatása, de különösen Istennek Sátán egész szerve­zete ellen kinyilatkoztatott bosszújáról való hallgatás, szintén az Úr színe elöl való elmenekülés megkísérlése volt. A világháború a valóságban egy gazdasági háború volt, noha a vallásoskodók a csatakiáltást felharsogták és lármásan hirdették a jelszót: „A háború biztosítja a világnak a demokráciát!“ Ha valaki bátran síkra mert szállani Isten és Krisztus kormányzata alatti királysága mellett, az ilyet a háború pártolói becstelennek, a föld szemetének és a börtönre és pusztulásra érettnek tekintet­ték. Tény és valóság, hogy az akkori vallásoskodók öszszeesküvése egyes hűségesek bírói üldözését idézte elő és a háború végéig bebörtönöztette őket; és attól kezd­ve ugyanazok az álszent vallásoskodók megvetéssel mu­ttak Jehova tanúira, akiket előbb bezárattak s azután börtöntőtelékeknek nevezték. A világháború folyamán sokan azok közül, akik magukat Istennek szentelték, úgy gondolkoztak, hogy megőrízhetik jóhirnevüket, ha a kereskedelmi és politikai elemekhez közelednek s ve­lük szemben szeretettel és kedvesen viselkednek és jóindulatúaknak látszanak. Tartsuk figyelemben, hogy a Jónás prófétai szinjátéka a külömböző elemeket, nem

pedig egyes külön személyeket szemléltetett, akik az Úr tanúinak számitanak.

²⁹

Amidőn Jónás annak a hajónak a fedélzetére szállt és Társis felé vitorlázott, kétségkívül azt gondolta, hogy minden kellemetlen kritika ellen védve van jó hírnevé­nek megvédésére. De nem sokáig élvezte ott a nyugo­dalmat, mert Jehova egy hatalmas vihart szerzett, amely a hajót csapkodta. „Johova pedig nagy szelet bocsátott a tengerre, és nagy vihar lett a tengeren, és a hajót már-már az összetörés fenyegette. “ (Jónás 1:4) Annak az orkánnak nem az volt a célja, hogy Jónást akarata ellenére engedelmességre kényszerítse, hanem hogy irgalmasan visszatérítse helytelen útjáról és külö­nösen az volt a célja, hogy egy drámai képet alkosson, amely Jehova napján az Istennek szentelt népnek jelül és útmutatóul kell szolgáljon. Nem a világháború volt az ellenjelképes „nagy szél" vagy orkán; mert a világhá­borút nem Isten idézte elő. A „nagy szél" az Istentől előidézettet árnykéolta elő; mert a feljegyzés így hang­zik: „Az Úr erős szelet zúdított a tengerre." (Schlachter) Ez a „mennyei háborút" árnyékolta elő, amelyet Isten felkent és trónraűltetett Királya indított Sátán és szervezete, a mennyei gonosz démonok ellen. (110. Zsoltár 1,2; Jelenések 11 : 17,18; 12 :1—10) Ennek a mennyei háborúnak a következménye Sátánnak a földre vetése lett, „hogy a békességet elvegye a földről“. Amidőn Sá­tán a földre vettetett, egyik szenvedést a másik után zúdította a föld népeire és ezt most is folytatja. A világ népei, akiket az ördög-vallás gyakorlásával eltérítettek Istentől és Sátán gonosz pénzügyi és politikai uralmát támogatja, azóta is érzi a nagy nyomorúságot és szüksé­get és rendkívül fel van kavarva, amiképpen a vihar felkavarta a tengert. 1918-ban az Úr Jézus megjelent templomában, felruházva minden hatalommal mennyen és földön; mindazáltal nem csupán azért szüntette, meg a világháborút, hogy a nemzetek közötti harcnak véget vessen, hanem hogy Jehova tanúinak alkalmat adjon az ő nevének az egész földön való ismertetésére. A világháborúnak semmi köze nincs Isten bosszúállásához, amely Sátán szervezetének teljes megsemmisítésében fog a meghatározott időben megnyilvánulni.

³⁰ A világháború folyamán nagy kavarodás uralkodott a nép között, és sokan azok közül, akik magukat Isten akaratának a cselekvésére szentelték, azt gondolták, hogy a háború nem fog lecsendesedni, hanem megszakítás nélkül az Armageddonban való tetőfokhoz fog vezetni. Mindazáltal ezt megelőzőleg egy munkát kellett elvégezni, s ez a munka Jehova akarata szerint az ő nevéről való bizonyságtevésből áll, s ezt el kell végezni, még mielőtt végső haragja Sátán szervezete ellen megnyilat­kozna.

³¹

Amint látszik, a jáfói hajó matrózai nem voltak izráeliták, illetve nem állottak szövetségben Istennel, hanem a nemzsidó nemzetek közül kerültek ki és keres­kedők szolgálatában állottak a hajó evezésére. Mivel­ nem voltak zsidók, nyilván nem sokan hallottak Jehováról; de amidőn látták, hogy a vihar mennyire korbácsol­ja a hajót, nagyon megijedtek: „Megfélemlének azért a hajósok és kiáltának, kiki az ő istenéhez, és a hajóban lévő holmit a tengerbe hányták, hogy könnyítsenek ma­gukon. Jónás pedig leméne a hajó aljába, és lefeküdt és elaludt." — Jónás 1:5.

³² Ezek a tengerészek kétségkívül becsületes emberek voltak és legjobb tehetségük szerint a helyes cselekedet­re törekedtek. Mindenesetre ezek egy oly osztályt szemléltettek, amely az igazságosság után vágyakozik. A nyugtalan idő alatt 1914 után a háborúban résztvevő különböző nemzetekben lévő jóakaratú emberek szeret­ték a békességet és igazságosságot, s a háborút se nem