Oldal:W1935.01.djvu/9

9

szolga” osztály tagjai lettek. Az uralkodó hatalmak tudomást szereztek ezekről az Isten iránt hű férfiakról és nőkről s arról is, amit a világháború alatt mondtak Isten országa felől s tényleg attól féltek, hogy mindezek a kijelentések igaznak fognak bizonyulni s emiatt hallgattak a „farizeusok” ellenvéleményeire s határozták el, hogy tenniük kell valamit az Úr bizonyságtevői ellen. Másrészről az anyakirálynéban példázott osztály, amely a kormányzás ügyeiben alárendeltebb szerepet tölt be, s ezért „gyengébb edénynek” nevezhető, azt is felismeri, hogy Jézus Krisztus igaz követői, akik akkor Jehova Isten hű bizonyságtevői voltak s most is hű bizonyságtevői, tényleg isteni küldetést töltenek be. Ezek a férfiak e meggyőződésükben mondják, Jehova bizonyságtevőit ajánlva, miképp a királyné Dánielt ajánlotta, a felsőbb uralkodó elemeknek: „Hívassátok el és hallgassátok meg őket.” Akik hajlandók beszéd-alkalmat nyújtani Jehova hű mara-

dékának vagy bizonyságtevőinek, abban a meggyőződésben teszik, hogyha ezek nem tudják helyesen megmagyarázni a mai világeseményeket, akkor rajtuk kívül senki sem tudja megmagyarázni azokat; meg vannak győződve, hogy a kétszínű „farizeusok” csődben vannak, nem tudnak felvilágosítással szolgálni s azért a legfőbb ideje, hogy meghallgatásra méltassák azokat, akik tényleg őszinték s az Úr szellemének birtokában vannak és tudják, mit beszélnek. Ezt a szóban forgó eseményt Jehova gondviselte s így oly képet alakított és feljegyzéseket készíttetett s őrizett meg, amely most hű maradékának segítséget és erőt nyújt. Ez a tény megvigasztalja Jehova bizonyságtevőit és a próféciák behatóbb tanulmányozására buzdítja, főképpen a király Dánielhez intézett meghívása jelentőségének és azon összefüggésnek megértése tekintetében, hogy mennyiben alkalmazható ez a fordulat Jehova bizonyságtevőinek mai tevékenységére.

I. RÉSZ.

¹ JEHOVA azért hagyta Dánielt Babilonban, hogy ott bizonyságot tegyen az Ő Nevéről. Dániel minden ember közül kimagaslott Babilonban. Jehova a világból, illetve a hasonmási Babilonból, férfiakat és nőket választott ki, akiket bizonyságtevőkül felkent és kinevezett, s ezeknek, elválasztottságuk folytán a világ minden emberei közül ki kell magaslaniuk. Itt Jehova Nevéről van szó s főképpen az Ő Nevének igazolása körül forgott a vita Dániel napjaiban is. Még most is ez a legfontosabb vitakérdés és most igazságosan s véglegesen el kell dőlnie. Ebben a kérdésben kevésbé fontosak az emberek; Jehova Neve a legfontosabb. Azért, ezen gondolatokkal kell hozzányúlnunk minden isteni próféciához, azzal a tudattal, hogy ezen prófétai képek és teljesülésük főcélja Jehova nevének igazolása, s azon szerep, amelyet emberek abban betöltenek, valamint az is, ami abból kifolyólag rájuk következik, alárendelt jelentőséggel bír.

² Dániel már évek óta Babilonban lakot s ezen idő alatt Isten Nevének hű és igaz bizonyságtevőjének minősült. Már öregember volt, de Isten még mindig igénybe akarta venni, hogy bizonyságot tegyen. Isten mintegy 1900 év alatt választotta ki gyülekezetét (egyházát) a világból, s akiket így kiválasztott, bizonyságtevőiül használta s most ebben az időben – a gyülekezet (egyház) öreg napjaiban – a hűségesek még nagyobb alkalmat nyernek a Jehova Nevéről szóló bizonyságtevésre. Azon kép, amely Dánielnek a babiloni király előtt való megjelenésével alakult, mutatja határozottan, hogy ezen utolsó napokban a maradék még nagyobb alkalmat és felelősséget fog nyerni a Felséges Nevéről szóló bizonyságtevésre, hogy a világ uralkodói előtt Jehova Nevéről és országáról bizonyságot tegyenek. Az anyakirályné befejezte a felséges uralkodóhoz intézett beszédét. A király meghallgatta és Dánielért küldött. „Erre Dániel a király elé viteték. Szóla a király és monda Dánielnek: te vagy-é ama Dániel, aki a júdeabeli foglyok fia közül való, akit ide hozott a király, az én atyám, Júdából?” (Dán. 5:13) Ez volt az uralkodó utolsó

próbálkozása, miután a saját bölcsei felmondták a szolgálatot, hogy Dánielt maga elé rendelte. Korunk „bölcsei” az „agytröszttel” együtt, teljesen csődöt mondtak, nem tudtak oly módszert ajánlani, amely a népnek békét és jólétet nyújthat. A jövendölés most már arra mutat, hogy az Úr gyülekezetének még földön lévő maradéka még utoljára figyelmeztetést kell, hogy intézzen a teljes kudarcról, rövidesen az istentelen szervezetnek, Jehova végrehajtó tisztviselője útján való elbuktatása előtt. Jehova éppen e közleményről szóló bizonyságtevés érdekében támasztotta bizonyságtevőit. Mivel a modern káldeusok csődöt mondottak az igazság közlése tekintetében, vált szükségessé, hogy Jehova Isten a maradékot használja a világ uralkodóihoz szóló figyelmeztetésre. Isten 1925-ben tárta fel népe előtt a mennyei két nagy jel jelentőségét. (Jel. 12:1, 3) Ezek a nagy csodajelek tárták fel Isten népe előtt Sátán, az ellenség- és Jehova még nagyobb szervezetét. Ennek magyarázatát 1925-ben közöltük. 1930. szeptember havában jelent meg angolban a „Világosság” c. könyv, a Jelenések könyvének magyarázatával – a két nagy, csodálatos jelt és a hét csapást is magyarázva. Ezeket a könyveket azután széles körben terjesztették s így azok sok olyan ember kezébe is elkerültek, akik az uralkodó osztályok tagjai voltak. Azután a bizonyságtevés fontosságát hangsúlyoztuk. Isten szervezete a földön 1931-ben előre kitűzte magának, mennyi iratot akar elterjeszteni s azóta így szokott cselekedni minden esztendőben. Így tehát sokkal nagyobb bizonyságtevés hangzott el az Úr Nevéről, mint valaha is azelőtt. Ezután tisztázódott, hogy „ez Jézus Krisztus bizonyságtétele” s a maradék jobban megértette, mint azelőtt, hogy az Úr a földön felkentjeire bízta e bizonyságtevés végzését s azt a támadásokra való tekintet nélkül végezniük kell. A maradék, Jehova valóságos bizonyságtevőiből áll.

³ A hű maradék tehát nem nevezhető bibliakutatóknak (bibliaolvasóknak); mivel mindenkit „bibliakutatónak” vagy „olvasónak” tekinthetünk, aki hisz Istenben és a Bibliát Isten Igéjének tekinti.