„Oldal:Az-ő-háboruja-1-2-rész-1938.pdf/6” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
 
(2 közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva)
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
1. sor: 1. sor:
 
{{raw:data:ai|2||183}}
 
{{raw:data:ai|2||183}}
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:c|
{{raw:data:p|c| az előképes Jeruzsálem ellen felvonuló ellenséges haderőben. A Jósafáthoz jövő hírnök jelentette, hogy az ellenség már „Haséson-Tamárban van, ez az Engédi”. Ez Júda területéhez tartozott. Ebből kitűnik, hogy az ellenség egy pontot Jeruzsálemtől körül-belül harminc mérföldre ért el, egy pontot, amely körül-belül a Holt­ tenger nyugati síkságának vagy partjának a közepén feküdt, a Júdabeliek területén. Ez sok szőlőhegy helyén volt. „Haséson-Tamár“ jelentése „pálma-osztály”.  
+
{{raw:data:p|c| az előképes Jeruzsálem ellen felvonuló ellenséges haderőben. A Jósafáthoz jövő hírnök jelentette, hogy az ellenség már „Haséson-Tamárban van, ez az Engédi”. Ez Júda területéhez tartozott. Ebből kitűnik, hogy az ellenség egy pontot Jeruzsálemtől körül-belül harminc mérföldre ért el, egy pontot, amely körül-belül a Holt­ tenger nyugati síkságának vagy partjának a közepén feküdt, a Júdabeliek területén. Ez sok szőlőhegy helyén volt. „Haséson-Tamár“ jelentése „pálma-osztály”. „Engédi” jelentése vizek „forrása”, ahol sok szőlőhe­gyek voltak. Az egyesült ellenség tehát benyomult a Júda földjére (ami az ellenjelképben Jehova népének a helyét jelenti] és birtokába vette a pálmafákat, a for­rásokat és a szőlőhegyeket. Az Ördög haderői ma be­nyomultak Isten hű földi tanúi tevékenységének a területére és letaposták ezt a területet. Ezek Isten szolgái közül egyeseket [a pálmafák által előárnyékolva] és a  munkájuk gyümölcsét (92. zsoltár 13) hatalmukba kerítették és elzárták a víz forrásait, illetve az igazság folyását Isten népétől és az igazságkeresőktől. Feltűnő példákat láthatunk ma erről Németországban, Olaszor­szágban, Trinidadban, Észak- és Délrhodéziában és föld más tájain. Az egyesült ellenség azok, ellen vonul fel, akik pálmaágakat tartanak — a Jonadábosztály ellen —, amely pálmaágakat az elismerésük jeléül és Jehova és felkent Királya tiszteletére lengetnek, s az ellenség mindent elkövet, hogy a Jonadábokat elfordítsa az igazságtól s a vízforrások által előárnyékolt igazság áradatát és életfenntartójukat, illetve Isten Igéjét megsemmisítse.}}
}}|
+
{{raw:data:p|28|28-29|id=q15|{{raw:data:idhidden|paragraph28q15|}} Az ellenség közeledésének a hire természetesen nagy izgalmat és aggodalmat kellett keltsen Jósafátnál és a vele szoros összeköttetésben lévőknél. A prófétai kép e részének a beteljesedése különösen az Úr felkenteire vonatkozik, akik most a földön vannak, de azokra is vonatkozik, akik Istenbe és Krisztus Jézusba vetett bizalommal az Úr szervezetébe menekültek. Amidőn Jósafát tudomást szerzett a támadás híréről, utat és módot keresett a rohammal való szembeszállásra. „Megfélemlék azért Jósafát, és Jehovát kezdte keresni, és egész Júda országában böjtöt hirdetett.” — Krónika II. 20:3.}}
{{raw:data:p|c| nése a kezdete volt a Jehova neve igazolására vonat­kozó nagy vitakérdés feltárására, amelynek most el kell dőlnie. Jehova népe felismerte, hogy Jehova Isten a Királyát a trónjára ültette s most a Legfelségesebb nevének igazoltatnia kell, s hogy ez egy valóságos hábo­­rúhoz kell vezessen. A hűségesek félték Istent és a szükséges elővigyázattal jártak el, mindazáltal azzal a szilárd elhatározással, hogy Isten akaratát cselekszik
+
{{raw:data:p|29|28-29|id=q15| „A Jehova félelme feje [kezdete] a bölcsességnek; a bölcsességet és a tanítást a bolondok megutálják.” (Példab. 1:7) Isten népe értesítést és értelmet nyert arravonatkozólag, hogy a mennyben egy háború zajlott le s az ellenség most Isten szervezetének a földi része ellen vonul fel, s ez félelmet kellett keltsen bennük, ami meg is történt, de ez arra indította a hűségeseket, hogy értelmet szerezzenek az Úr szájából. Amidőn aztán  így felvilágosításra és értelemre törekedtek, az Úr ér­telmet nyújtott nekik a mennyei háború lefolyásáról és a királyság kezdetéről, mire a ''Watch Tower'' 1925 márciusi számában leközöltetett „A nemzet születése” című  cikk. Ez a cikk egy 'valódi izgalmat vagy megrázkódtatást idézett elő Isten hitvalló népe soraiban, a­ hűségeseket tevékenységre késztette, s az ellenkezőket is arra indította, hogy kinyilvánítsák magukat. Abban a cikkben az Úr kimutatta népe előtt Sátán szövetséges haderőit és kinyilatkoztatta előttünk, hogy ezek most felvonulóban vannak az Úr szolgái elleni támadásra és el vannak határozva, hogy mindenkit megsemmisíte­nek, akikre az Úr Jézus a bizonyságát bízta, azt a népet, amely Isten parancsait megtartja. Először is nyil­ván válóvá lett, hogy biztosan egy valóságos hadakozá­son kell keresztül menjen. (Jel. 12:17) Abban a cikkben a következő magyarázat jelent meg: „Ne essetek abba a hibába, hogy ezt a háborút egy könnyű vagy jelentéktelen ügyként kezeljétek. Sátán minden elgondolható módszert megragad, hogy Sion maradékát meg­semmisítse. .. A harc folyamatban van a legvégsőbb határig.” így világosította fel az Úr a népét a földön az ellenség egyesült, törekvéseit illetőleg, amely Sátán ve­zetése alatt mindenkit meg akar semmisíteni, aki az Úr oldalán áll. Sátán akkor megpróbálta megakadályozni a nemzet születéséről szóló cikk megjelenését, ami azonban nem sikerült neki. Ennek a cikknek a megjele­-}}|
és Istenbe vetik bizodalmákat, és ő belé vetették min­
+
{{raw:data:p|c| nése a kezdete volt a Jehova neve igazolására vonat­kozó nagy vitakérdés feltárására, amelynek most el kell dőlnie. Jehova népe felismerte, hogy Jehova Isten a Királyát a trónjára ültette s most a Legfelségesebb nevének igazoltatnia kell, s hogy ez egy valóságos hábo­­rúhoz kell vezessen. A hűségesek félték Istent és a szükséges elővigyázattal jártak el, mindazáltal azzal a szilárd elhatározással, hogy Isten akaratát cselekszik és Istenbe vetik bizodalmúkat, és ő belé vetették min­den reménységüket s ezt teszik most is.}}
„Engédi” jelentése vizek „forrása”, ahol sok szőlőhe­ den reménységüket s ezt teszik most is.
+
{{raw:data:p|30|30-32|id=q16|{{raw:data:idhidden|paragraph30q16|}} A Sión földi maradékának tagjai a Jehova ábrá­zatát és vezetését keresték. Meglátták, hogy hogyan nyomul az ellenség az Istentől nékik adott tevékenységi területre, s Jehova népe teljesen az Úr szolgálatá­­ra szentelte magát, amennyiben házanként bizonyságot tett, s a harc attól kezdve mind hevesebb kezdett lenni. „A nemzet születése.” című cikk megjelenése után 1925 augusztusában ki lett adva a „hét utolsó csapás” negyedik „pohara". A jövendölés kinyilatkoztatta, ami­nek következnie kellett, s az események megmutatják, a ami most e jövendölés beteljesedéseként valóban bekö­vetkezett. „A negyedik angyal is trombitált, és megveretett a napnak harmad része [ami elhomályosította az ellenjelképes Moábiták, Ammoniták és Meuniták fényes­ségét] és a holdnak harmadrésze és a csillagok harmad­része; hogy meghomályosodjék azoknak [a Moábiták, Ammoniták és Meuniták] harmadrésze, és a nap az ő harmadrészében ne fényljék, és az éjszaka hasonlókép pen. És láték és hallók az ég közepette egy angyalt repülni, aki ezt mondja nagy szóval: Jaj, jaj, jaj a föld [Sátán szervezete egész látható része] lakosainak [Moáb, Ammon és a Seir hegye] a három angyal trombitájának többi szavai miatt, akik még trombitálni fognak!” - Jelenések 8:12, 13.}}
A Sión földi maradékának tagjai a Jehova ábrá­
+
{{raw:data:p|31|30-32|id=q16| Azután az Igazság és Sátán képviselői között a harc mind hevesebb lett. Az ''Isten, hárfája'' című ártatlan könyv lett terjesztve az ''Írástanulnányokkal'' együtt, ez azonban majdnem semmi ellenségeskedést nem idézett elő. 1926 tavaszán azonban ki lett adva a ''Szabadulás'' könyv, amely határozottan és nyomatékosan feltárta, hogy a két ellenséges szervezet között egy végütközet fog lezajlani s ez Armageddonban lesz megvíva, ez pe­dig az ellenséget rendkívül megharagította. Az egész földön mindenütt, ahol Isten népe az igazság üzenetét hirdette, kezdett a harc fokozódni. 1926-ban Németor­szágban Jehova 897 tanúját tartoztatták le, mivel az evangéliumot hirdették, s az üldözés Németországban attól kezdve fokozódott. A házankénti bizonyságtevevő munka — különösen vasárnaponként — a hűségesek által 1926 óta felvétetett és szorgalmasan végeztetett. A németországi Jehova tanúi letartóztatottjainak száma 1927-ben 1169-re emelkedett. 1928-ban a letartóztatások Németországban mégjobban fokozódtak, és ugyan­ebben az évben megkezdődött Jehova tanúinak az ül­dözése és letartóztatása New Jersey-ben és az Egyesült Államok más vidékein is. Nagyon széles területen táma­dást kezdett az ellenség Jehova tanúi ellen, mégpedig röviddel a ’két nagy jelnek az égben' való megjelenése után, amelyek azt megelőzőleg az ''Őrtoronyban'', ismer­tetve lettek, s ez a két jel Jehova szervezete és Sátán szervezete. A ''Watch Tower'' 1926 január 1-i számában megjelenő „Ki fogja Jehovát tisztelni?” című cikkben hangsúlyozva lett az a tényállás, hogy Jehova Istennek egy nagy hadereje van, amely Sátán szervezete ellen harcolni fog és azt megsemmisíti, s hogy Jehova Istennek feltett szándéka, hogy nevet szerez magának. Isten népe kezdett felvilágosodni és nagyobb tevékeny­ségre lett buzdítva mint valaha. ‘ Röviddel azután következett a londoni rezolució „A világ uralkodóinak való bizonyságtevés“-címmel, amely nyílt hadüzenetet jelentett az ellenséges szervezetnek, különösen pedig a „fenevad királyiszékének". — Jelenések 16:10, 11.}}
gyek voltak. Az egyesült ellenség tehát benyomult a
+
{{raw:data:p|32|30-32|id=q16|Jehova tanúi megkezdték a királyság üzenetének rádión való hirdetését, s ez felingerelte az ellenséget, mire erélyesen a rádió használata ellen lépett fel. Az Isten népe és a rádiótevékenység elleni harc az ellenség részéről azután Washington, D. C.-be vonult, s ez a vita}}
Júda földjére (ami. az ellenjelképben Jehova népének a zatát és vezetését keresték. Meglátták, hogy hogyan
 
helyét jelenti] és birtokába vette a pálmafákat, a for­ nyomul az ellenség az Istentől nékik adott tevékeny­
 
rásokat és a szőlőhegyeket. Az Ördög haderői ma be­ ségi területre, s Jehova népe teljesen az Ür szolgálatá­
 
nyomultak 'Isten hű földi tanúi tevékenységének a terű; ra szentelte magát, amennyiben házanként bizonyságot
 
letérő és letaposták ezt a területet. Ezek Isten szolgái tett, s a harc attól kezdve mind hevesebb kezdett lenni.
 
közül egyeseket [a pálmafák által előárnyékolva] és a „A nemzet születése.” című cikk megjelenése után 1925
 
munkájuk gyümölcsét (92. zsoltár 13) hatalmukba kerí­ augusztusában ki lett adva a „hét utolsó csapás” ne­
 
tették és elzárták a víz forrásait, Illetve az igazság gyedik „pohara". A jövendölés kinyilatkoztatta, ami­
 
folyását Isten népétől és az igazságkeresöktöl. Feltűnő nek következnie kellett, s az események megmutatják,
 
példákat láthatunk ma erről Németországban, Olaszor­ ami most e jövendölés beteljesedéseként valóban bekö­
 
szágban, Trinidadban, Észak- és Délrhodéziában és a vetkezett. „A negyedik angyal is trombitált, és megveföld más tájain. Az egyesült ellenség azok, ellen vonul rotott a napnak harmad része (ami elhomályosította az
 
fel, akik pálmaágakat tartanak — a Jonadábosztály ellcnjelképes Moábiták, Ammoniták és Mcuniták fényes­
 
ellen —, amely pálmaágakat az elismerésük jeléül és ségét] és a holdnak harmadrésze és a csillagok harmad­
 
Jehova és felkent Királya tiszteletére lengetnek, s az el­ része; hogy meghoinályosodjék azoknak [a Moábiták,
 
lenség mindent elkövet, hogy a Jonadábokat elfordítsa Ammoniták és Mcuniták] harmadrésze, és a nap az ő
 
az igazságtól s a vízforrások által előárnyékolt igazság harmadrészében nn fényijük, és az éjszaka hasonlókép­
 
áradatát és életfenntartójukat, illetve Isten Igéjét meg­ pen. És láték és hallók az ég közepette egy angyalt
 
repülni, aki ezt mondja nagy szóval: Jaj, jaj, jaj a föld
 
semmisítse.
 
(Sátán szervezete egész látható része] lakosainak [Moáb,
 
{{raw:data:p|28|28-29|id=q15|{{raw:data:idhidden|paragraph28q15|}} Az ellenség közeledésének a hiro természetesen
 
nagy izgalmat és aggodalmat kellett keltsen Jósafátnál Ammon és a Seir hegye] a három angyal trombitájának
 
és a vele szoros összeköttetésben lévőknél. A prófétai többi szavai miatt, akik még trombitálni fognak!” -kép e részének a beteljesedése különösen az Űr felken- Jelenések 8 :12, 13.
 
Y Azután az Igazság és Sátán képviselői között a
 
teirc vonatkozik, akik most a földön vannak, de azokra
 
i« vonatkozik, akik Istenbe és Krisztus Jézusba vetett harc mind hevesebb lett. Az Isten, hárfája című ártatlan
 
bizalommal az Űr szervezetébe • menekültek. Amidőn könyv lett terjesztve az Irástaniilnuiny okkal együtt, ez
 
Jósafát tudomást szerzett a támadás híréről, utat és azonban majdnem semmi ellenségeskedést nem idézett
 
módot keresett a rohammal való szembeszállásra. „Meg- elő. 1926 tavaszán azonban ki lett adva a Szabadulás
 
félemlék azért Jósafát,' és Jehovát kezdte keresni, és
 
könyv, amely határozottan és nyomatékosan feltárta,
 
egész Júda országában böjtöt hirdetett.” — Krónika II. hogy a két ellenséges szervezet között egy végütközet
 
20 :3.
 
fog lezajlani s ez Armagcddonban lesz megviva, ez pe­
 
” „A Jehova félelme feje (kezdete] a bölcsességnek; dig az ellenséget rendkívül megharagította. Az egész
 
a bölcsességet és a tanítást a bolondok megutálják.” földön mindenütt, ahol Isten népe az igazság üzenetét
 
(Példab. 1 :7) Isten népe értesítést és értelmet nyert hirdette, kezdett a harc fokozódni. 1926-ban Németor­
 
szágban Jehova 897 tanúját tartoztatták le, mivel az
 
arravonatkozólag, hogy a mennyben egy háború zajlott
 
le s az ellenség most Isten szervezetének a földi része
 
evangéliumot hirdették, s az üldözés Németországban
 
ellen vonul fel, s ez félelmei kellett keltsen bennük, attól kezdve fokozódott. A házanként! bizonyságtcvfi
 
nini meg is történt, de ez arra indította a hűségeseket, "' munka — különösen vasárnaponként — a hűségesek
 
hogy értelmet szerezzenek az Űr szájából. Amidőn aztán által 1926 óta felvétetett és szorgalmasan végeztetett.
 
így felvilágosításra és értelemre törekedtek, az Űr ér­ A németországi Jehova tanúi letartóztatottjainak száma
 
telmet nyújtott nekik a mennyei hábörű lefolyásáról és
 
1927-ben 1169-re emelkedett. 1928-ban a letartoztatáa királyság kezdetéről, mire a WjitchTower 1925 már-_ - sok Németországban mégjobhan fokozódtak, és ugyan­
 
ciusi számában leközöltctett „A nemzet születése” című ebben az évben megkezdődött Jehova tanúinak az ül­
 
cikk. Ez a cikk egy 'valódi izgalmat vagy megráz­ dözése és letartóztatása Nc.w .Terscy-ben és az Egyesült
 
kódtatást idézett elő Isten hitvalló népe soraiban, a
 
Államok más vidékein is. Nagyon széles területen táma­
 
hűségeseket tevékenységre késztette, s az ellenkezőket dást kezdett az ellenség Jehova tanúi ellen, mégpedig
 
is arra indította, hogy kinyilvánítsák magukat. Abban röviddel a ’két nagy jelnek az égben' való megjelenése
 
a cikkben az Ür kimutatta rtépe előtt Sátán szövetséges után, amelyek azt megelőzőleg az őrtoronyban, ismer­
 
haderőit és kinyilatkoztatta előttük, hogy ezek most tetve lettek, s ez a két jel Jehova szervezete és Sátán
 
felvonulóban vannak ■ az Ür szolgái elleni támadásra szervezete. A Watch Tower 1926 január 1-i számában
 
és el vannak határozva, hogy mindenkit megsemmisíte­ megjelenő „KI fogja Jehovát tisztelni?” című cikkben
 
nek, akikre az Ür Jézus a bizonyságát bízta, azt a né­ hangsúlyozva lett az a tényállás, hogy Jehova Istennek
 
pet, amely Isten parancsait megtartja. Először is nyil­ egy nagy hadereje van, amely Sátán szervezete ellen
 
ván válóvá lett, hogy biztosan egy valóságos hadakozá­ harcolni fog és azt megsemmisíti, s hogy Jehova Istciison kell keresztül menjen. (Jel. 12 :17) Abban.a..cikk;_ -nck feltett szándéka, hogy nevet szerez magának.
 
ben a következő magyarázat jelent tneg:~ „Ne essetek
 
Isten népe kezdett felvilágosodni és nagyobb tevékeny­
 
abba á hibába, hogy ezt a háborút egy könnyű vagy
 
ségre lett buzdítva mint valaha. ‘ Röviddel azután kö­
 
jelentéktelen ügyként kezeljétek. Sátán minden elgon­ vetkezett a londoni rezolució „A világ uralkodóinak
 
dolható módszert megragad, hogy Sión maradékát meg­ való bizonyságtevés“-cimmel, amely nyilt hadüzenetet
 
semmisítse. .. A harc folyamatban van a legvégsőbb jelentett az ellenséges szervezetnek, különösen pedig a
 
határig.” így világosította fel az Ür a népét á földön az
 
„fenevad királyiszékének". — Jelenések 16 : 10, 11.
 
ellenség egyesült, törekvéseit illetőleg, amely Sátán ve­
 
Jehova tanúi megkezdték a királyság üzenetének
 
zetése alatt mindenkit meg akar semmisíteni, aki áz
 
rádión való hirdetését., s ez. felingcreltc az ellenséget,
 
Ür oldalán áll. Sátán akkor megpróbálta megakadályoz­ mire erélyesen a rádió használata ellen lépett fel. Az
 
ni a nemzet születéséről szóló cikk megjelenését, ami
 
Isten népe és a rádiótevékenység elleni Imre az ellenség
 
azonban nem sikerült neki. Ennek a cikknek a megjele­ részéről azután Washington, D. C.-be vonult, s ez a vita}}
 
 
}}
 
}}

A lap jelenlegi, 2025. szeptember 29., 17:45-kori változata

A lap nincsen korrektúrázva


183
az előképes Jeruzsálem ellen felvonuló ellenséges haderőben. A Jósafáthoz jövő hírnök jelentette, hogy az ellenség már „Haséson-Tamárban van, ez az Engédi”. Ez Júda területéhez tartozott. Ebből kitűnik, hogy az ellenség egy pontot Jeruzsálemtől körül-belül harminc mérföldre ért el, egy pontot, amely körül-belül a Holt­ tenger nyugati síkságának vagy partjának a közepén feküdt, a Júdabeliek területén. Ez sok szőlőhegy helyén volt. „Haséson-Tamár“ jelentése „pálma-osztály”. „Engédi” jelentése vizek „forrása”, ahol sok szőlőhe­gyek voltak. Az egyesült ellenség tehát benyomult a Júda földjére (ami az ellenjelképben Jehova népének a helyét jelenti] és birtokába vette a pálmafákat, a for­rásokat és a szőlőhegyeket. Az Ördög haderői ma be­nyomultak Isten hű földi tanúi tevékenységének a területére és letaposták ezt a területet. Ezek Isten szolgái közül egyeseket [a pálmafák által előárnyékolva] és a munkájuk gyümölcsét (92. zsoltár 13) hatalmukba kerítették és elzárták a víz forrásait, illetve az igazság folyását Isten népétől és az igazságkeresőktől. Feltűnő példákat láthatunk ma erről Németországban, Olaszor­szágban, Trinidadban, Észak- és Délrhodéziában és föld más tájain. Az egyesült ellenség azok, ellen vonul fel, akik pálmaágakat tartanak — a Jonadábosztály ellen —, amely pálmaágakat az elismerésük jeléül és Jehova és felkent Királya tiszteletére lengetnek, s az ellenség mindent elkövet, hogy a Jonadábokat elfordítsa az igazságtól s a vízforrások által előárnyékolt igazság áradatát és életfenntartójukat, illetve Isten Igéjét megsemmisítse.
28
Az ellenség közeledésének a hire természetesen nagy izgalmat és aggodalmat kellett keltsen Jósafátnál és a vele szoros összeköttetésben lévőknél. A prófétai kép e részének a beteljesedése különösen az Úr felkenteire vonatkozik, akik most a földön vannak, de azokra is vonatkozik, akik Istenbe és Krisztus Jézusba vetett bizalommal az Úr szervezetébe menekültek. Amidőn Jósafát tudomást szerzett a támadás híréről, utat és módot keresett a rohammal való szembeszállásra. „Megfélemlék azért Jósafát, és Jehovát kezdte keresni, és egész Júda országában böjtöt hirdetett.” — Krónika II. 20:3.
29 „A Jehova félelme feje [kezdete] a bölcsességnek; a bölcsességet és a tanítást a bolondok megutálják.” (Példab. 1:7) Isten népe értesítést és értelmet nyert arravonatkozólag, hogy a mennyben egy háború zajlott le s az ellenség most Isten szervezetének a földi része ellen vonul fel, s ez félelmet kellett keltsen bennük, ami meg is történt, de ez arra indította a hűségeseket, hogy értelmet szerezzenek az Úr szájából. Amidőn aztán így felvilágosításra és értelemre törekedtek, az Úr ér­telmet nyújtott nekik a mennyei háború lefolyásáról és a királyság kezdetéről, mire a Watch Tower 1925 márciusi számában leközöltetett „A nemzet születése” című cikk. Ez a cikk egy 'valódi izgalmat vagy megrázkódtatást idézett elő Isten hitvalló népe soraiban, a­ hűségeseket tevékenységre késztette, s az ellenkezőket is arra indította, hogy kinyilvánítsák magukat. Abban a cikkben az Úr kimutatta népe előtt Sátán szövetséges haderőit és kinyilatkoztatta előttünk, hogy ezek most felvonulóban vannak az Úr szolgái elleni támadásra és el vannak határozva, hogy mindenkit megsemmisíte­nek, akikre az Úr Jézus a bizonyságát bízta, azt a népet, amely Isten parancsait megtartja. Először is nyil­ván válóvá lett, hogy biztosan egy valóságos hadakozá­son kell keresztül menjen. (Jel. 12:17) Abban a cikkben a következő magyarázat jelent meg: „Ne essetek abba a hibába, hogy ezt a háborút egy könnyű vagy jelentéktelen ügyként kezeljétek. Sátán minden elgondolható módszert megragad, hogy Sion maradékát meg­semmisítse. .. A harc folyamatban van a legvégsőbb határig.” így világosította fel az Úr a népét a földön az ellenség egyesült, törekvéseit illetőleg, amely Sátán ve­zetése alatt mindenkit meg akar semmisíteni, aki az Úr oldalán áll. Sátán akkor megpróbálta megakadályozni a nemzet születéséről szóló cikk megjelenését, ami azonban nem sikerült neki. Ennek a cikknek a megjele­-
nése a kezdete volt a Jehova neve igazolására vonat­kozó nagy vitakérdés feltárására, amelynek most el kell dőlnie. Jehova népe felismerte, hogy Jehova Isten a Királyát a trónjára ültette s most a Legfelségesebb nevének igazoltatnia kell, s hogy ez egy valóságos hábo­­rúhoz kell vezessen. A hűségesek félték Istent és a szükséges elővigyázattal jártak el, mindazáltal azzal a szilárd elhatározással, hogy Isten akaratát cselekszik és Istenbe vetik bizodalmúkat, és ő belé vetették min­den reménységüket s ezt teszik most is.
30
A Sión földi maradékának tagjai a Jehova ábrá­zatát és vezetését keresték. Meglátták, hogy hogyan nyomul az ellenség az Istentől nékik adott tevékenységi területre, s Jehova népe teljesen az Úr szolgálatá­­ra szentelte magát, amennyiben házanként bizonyságot tett, s a harc attól kezdve mind hevesebb kezdett lenni. „A nemzet születése.” című cikk megjelenése után 1925 augusztusában ki lett adva a „hét utolsó csapás” negyedik „pohara". A jövendölés kinyilatkoztatta, ami­nek következnie kellett, s az események megmutatják, a ami most e jövendölés beteljesedéseként valóban bekö­vetkezett. „A negyedik angyal is trombitált, és megveretett a napnak harmad része [ami elhomályosította az ellenjelképes Moábiták, Ammoniták és Meuniták fényes­ségét] és a holdnak harmadrésze és a csillagok harmad­része; hogy meghomályosodjék azoknak [a Moábiták, Ammoniták és Meuniták] harmadrésze, és a nap az ő harmadrészében ne fényljék, és az éjszaka hasonlókép pen. És láték és hallók az ég közepette egy angyalt repülni, aki ezt mondja nagy szóval: Jaj, jaj, jaj a föld [Sátán szervezete egész látható része] lakosainak [Moáb, Ammon és a Seir hegye] a három angyal trombitájának többi szavai miatt, akik még trombitálni fognak!” - Jelenések 8:12, 13.
31 Azután az Igazság és Sátán képviselői között a harc mind hevesebb lett. Az Isten, hárfája című ártatlan könyv lett terjesztve az Írástanulnányokkal együtt, ez azonban majdnem semmi ellenségeskedést nem idézett elő. 1926 tavaszán azonban ki lett adva a Szabadulás könyv, amely határozottan és nyomatékosan feltárta, hogy a két ellenséges szervezet között egy végütközet fog lezajlani s ez Armageddonban lesz megvíva, ez pe­dig az ellenséget rendkívül megharagította. Az egész földön mindenütt, ahol Isten népe az igazság üzenetét hirdette, kezdett a harc fokozódni. 1926-ban Németor­szágban Jehova 897 tanúját tartoztatták le, mivel az evangéliumot hirdették, s az üldözés Németországban attól kezdve fokozódott. A házankénti bizonyságtevevő munka — különösen vasárnaponként — a hűségesek által 1926 óta felvétetett és szorgalmasan végeztetett. A németországi Jehova tanúi letartóztatottjainak száma 1927-ben 1169-re emelkedett. 1928-ban a letartóztatások Németországban mégjobban fokozódtak, és ugyan­ebben az évben megkezdődött Jehova tanúinak az ül­dözése és letartóztatása New Jersey-ben és az Egyesült Államok más vidékein is. Nagyon széles területen táma­dást kezdett az ellenség Jehova tanúi ellen, mégpedig röviddel a ’két nagy jelnek az égben' való megjelenése után, amelyek azt megelőzőleg az Őrtoronyban, ismer­tetve lettek, s ez a két jel Jehova szervezete és Sátán szervezete. A Watch Tower 1926 január 1-i számában megjelenő „Ki fogja Jehovát tisztelni?” című cikkben hangsúlyozva lett az a tényállás, hogy Jehova Istennek egy nagy hadereje van, amely Sátán szervezete ellen harcolni fog és azt megsemmisíti, s hogy Jehova Istennek feltett szándéka, hogy nevet szerez magának. Isten népe kezdett felvilágosodni és nagyobb tevékeny­ségre lett buzdítva mint valaha. ‘ Röviddel azután következett a londoni rezolució „A világ uralkodóinak való bizonyságtevés“-címmel, amely nyílt hadüzenetet jelentett az ellenséges szervezetnek, különösen pedig a „fenevad királyiszékének". — Jelenések 16:10, 11.
32 Jehova tanúi megkezdték a királyság üzenetének rádión való hirdetését, s ez felingerelte az ellenséget, mire erélyesen a rádió használata ellen lépett fel. Az Isten népe és a rádiótevékenység elleni harc az ellenség részéről azután Washington, D. C.-be vonult, s ez a vita