„Oldal:Jónás-rész-2-3-1938.pdf/12” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
 
(3 közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva)
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
2. sor: 2. sor:
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:p|c| tos. mivel az egy később létező osztályt jövendöl meg. Ami akkor a Jónás gondolatvilágában végbement, egyáltalán nem fontos. A dolgot prófétai szemszögből kell vizsgáljuk s annak alkalmazását a modern korban megtalálnunk.}}
 
{{raw:data:p|c| tos. mivel az egy később létező osztályt jövendöl meg. Ami akkor a Jónás gondolatvilágában végbement, egyáltalán nem fontos. A dolgot prófétai szemszögből kell vizsgáljuk s annak alkalmazását a modern korban megtalálnunk.}}
{{raw:data:p|17|17|id=q10|{{raw:data:idhidden|paragraph17q10|}}Jónás azután igyekezett felgerjedt haragját igazol­ni s ez azt mutatja, hogy egy oly osztályt szemléltet, amely a mostani utolsó napokban hasonlóképpen cse­lekszik: „fis Jehovához könyörgött, mondván: Kérlek, Jehova! Avagy nem ez volt az én mondásom, mikor még hazámban voltam? azért siettem, hogy Társisba fut­nék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Is­ten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a go­nosz miatt is bánkódó.“ — Jónás 4:2.}}{{raw:data:p|18|E ponton megint, csak az Istennek szenteltek kö­zötti önzők vannak szemléltetve. Figyeljük meg a pró­fétai képet beteljesítő eseményeket. 1931-ben Jehova feltárta népe előtt, hogy egy új nevet adott neki, ez pedig „Jehova tanúi“. Ez a „dinár“ kifizetése volt, amelyről Jézus a példázatban beszélt. Azután feltárult, hogy az írószerszámos férfi által homlokukon elpecsé­telt emberek a jóakaratú emberek, akiket a megtérő ninivébeliek árnyékoltak elő. Amidőn ezek a nagy igaz­ságok ismertté lettek, különösen az új névre és a „di­nár“ kiosztására vonatkozólag, nagyon nem tetszett ez a felszenteltek között lévő egyes kiválóaknak és zúgo­lódni kezdtek. Az új név azt jelentette, hogy további munka vár elvégzésre s hogy a „kereszténység“ meg­semmisítése egy rövid időre még el lesz halasztva, hogy ezt a munkát el lehessen végezni. Az önzők naponta vártak a mennybemenetelre, hogy ott valamely magas állást töltsenek be. Most azonban, miután kinyilvánult, hogy Armageddon előtt további munkát kell végezni, mégpedig az ellenjelképes asszírok, illetve a politikai és vallásos elemek minden ellenkezésére való tekintet nélkül, egy ily munka nagyon keménynek tűnhetett, a büszkék előtt. Mivel arra vágyakoztak, hogy a földről a mennybe vitessenek, amíg az emberek között mint próféták vagy prédikátorok még bizonyos hírnévnek örvendenek, ezek az 1931 -ben feltárt igazságok az ön­zőket nagyon megharagitották. Tehát nem Jónást kell hibáztatni, hanem azokat, akik a jövendölést, betelje­sítik. 1932-ben kinyilatkoztatta az Úr, hogy a „válasz­tott vének“ olyanok, akik a kelleténél többet gondolnak magukról, valamint hogy ezek megvetendők az Úr előtt, mivel választás által, nempedig az Isten szolgá­latában tanúsított hűségük alapján „vének“. (Lásd Az Örtorony 1932 november 1. és 15-i számait.)}}
+
{{raw:data:p|17|17-19|id=q10|{{raw:data:idhidden|paragraph17q10|}}Jónás azután igyekezett felgerjedt haragját igazol­ni s ez azt mutatja, hogy egy oly osztályt szemléltet, amely a mostani utolsó napokban hasonlóképpen cse­lekszik: „fis Jehovához könyörgött, mondván: Kérlek, Jehova! Avagy nem ez volt az én mondásom, mikor még hazámban voltam? azért siettem, hogy Társisba fut­nék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Is­ten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a go­nosz miatt is bánkódó.“ — Jónás 4:2.}}
{{raw:data:p|19|19| A „választottvén“-szellemmel elteltek közül sokan nagyon elégedetlenek voltak ez igazság feltárása miatt. Nagyon haragosak és elégedetlenek voltak annak be­jelentése miatt is, hogy Jéhu meghívta Jonadábot kocsi­jába, ami azt mutatja, hogy a felkentek egy bizonyos munkát kell végezzenek a Jonadábok érdekében. Ez pedig több munkát és kevesebb tekintélyt jelentett, s így önzésükben és azon törekvésükben, hogy jó hírne­vüket az emberek között megtarthassák, haragosak let­tek. Az a gondolat, hogy mint az igazságban fontos személyek hírneve csorbát szenvedhet, nagyon megza­varta és megharagította őket. Ők azt prédikálták, hogy Isten rövidesen megsemmisíti a „kereszténységet“. Sokan 1925-öt hangoztatták ez időpontnak, s amidőn ez a dátum nem teljesítette be várakozásukat, 1932-re tol­ták ki a dolgot. Eljött 1932 is; de a „kereszténység“ nem lett megsemmisítve, mostpedig fel lett tárva, hogy a „kereszténység“ a jonadábosztály miatt még egy ideig meg lesz kimélvé, s ez a büszke „választott vé­nek“ társaságát rendkívül megharagította. Ők a világ számára általában „helyreállítást“ prédikáltak, mind-}}|
+
{{raw:data:p|18|17-19|id=q10| E ponton megint, csak az Istennek szenteltek kö­zötti önzők vannak szemléltetve. Figyeljük meg a pró­fétai képet beteljesítő eseményeket. 1931-ben Jehova feltárta népe előtt, hogy egy új nevet adott neki, ez pedig „Jehova tanúi“. Ez a „dinár“ kifizetése volt, amelyről Jézus a példázatban beszélt. Azután feltárult, hogy az írószerszámos férfi által homlokukon elpecsé­telt emberek a jóakaratú emberek, akiket a megtérő ninivébeliek árnyékoltak elő. Amidőn ezek a nagy igaz­ságok ismertté lettek, különösen az új névre és a „di­nár“ kiosztására vonatkozólag, nagyon nem tetszett ez a felszenteltek között lévő egyes kiválóaknak és zúgo­lódni kezdtek. Az új név azt jelentette, hogy további munka vár elvégzésre s hogy a „kereszténység“ meg­semmisítése egy rövid időre még el lesz halasztva, hogy ezt a munkát el lehessen végezni. Az önzők naponta vártak a mennybemenetelre, hogy ott valamely magas állást töltsenek be. Most azonban, miután kinyilvánult, hogy Armageddon előtt további munkát kell végezni, mégpedig az ellenjelképes asszírok, illetve a politikai és vallásos elemek minden ellenkezésére való tekintet nélkül, egy ily munka nagyon keménynek tűnhetett, a büszkék előtt. Mivel arra vágyakoztak, hogy a földről a mennybe vitessenek, amíg az emberek között mint próféták vagy prédikátorok még bizonyos hírnévnek örvendenek, ezek az 1931 -ben feltárt igazságok az ön­zőket nagyon megharagitották. Tehát nem Jónást kell hibáztatni, hanem azokat, akik a jövendölést, betelje­sítik. 1932-ben kinyilatkoztatta az Úr, hogy a „válasz­tott vének“ olyanok, akik a kelleténél többet gondolnak magukról, valamint hogy ezek megvetendők az Úr előtt, mivel választás által, nempedig az Isten szolgá­latában tanúsított hűségük alapján „vének“. (Lásd Az Örtorony 1932 november 1. és 15-i számait.)}}
 +
{{raw:data:p|19|17-19|id=q10| A „választottvén“-szellemmel elteltek közül sokan nagyon elégedetlenek voltak ez igazság feltárása miatt. Nagyon haragosak és elégedetlenek voltak annak be­jelentése miatt is, hogy Jéhu meghívta Jonadábot kocsi­jába, ami azt mutatja, hogy a felkentek egy bizonyos munkát kell végezzenek a Jonadábok érdekében. Ez pedig több munkát és kevesebb tekintélyt jelentett, s így önzésükben és azon törekvésükben, hogy jó hírne­vüket az emberek között megtarthassák, haragosak let­tek. Az a gondolat, hogy mint az igazságban fontos személyek hírneve csorbát szenvedhet, nagyon megza­varta és megharagította őket. Ők azt prédikálták, hogy Isten rövidesen megsemmisíti a „kereszténységet“. Sokan 1925-öt hangoztatták ez időpontnak, s amidőn ez a dátum nem teljesítette be várakozásukat, 1932-re tol­ták ki a dolgot. Eljött 1932 is; de a „kereszténység“ nem lett megsemmisítve, mostpedig fel lett tárva, hogy a „kereszténység“ a jonadábosztály miatt még egy ideig meg lesz kimélvé, s ez a büszke „választott vé­nek“ társaságát rendkívül megharagította. Ők a világ számára általában „helyreállítást“ prédikáltak, mind-}}|
 
{{raw:data:p|c| azáltal azt várták, hogy ez a munka csak azután lesz elvégezve, ha a bölcsek és fontosak ’fáradalmaiktól‘ megszabadulnak és a mennyben a boldog nyugalom he­lyére jutnak. Nem óhajtották, hogy a földön továbbra is fel legyenek használva s nem szívesen látták, hogy a szellemtől szülötteken kívül is bepillantást nyerjen valaki, mielőtt a mennyei osztály eléri lakhelyét a dicsőségben. Körülbelül igy szóltak: „A világról az ezer­ éves korszak folyamán lesz gondoskodva. Miért törőd­nünk mi mostan vele? Nem azt tanultuk, hogy az ily munka mind akkor lesz elvégezve, ha mi már a menny­ben leszünk?“, A kinyilatkoztatott igazságok, amelyek azt mutatták, hogy Isten kegyelme a jóakaratú emberekre is kiterjed s hogy szolga-osztályának alkalmat ad a jó érzelműek érdekében cselekedni, az önzőket nagyon felbosszantotta. A szemünk előtt lejátszódó té­nyek világosan mutatják, hogy Jónás, amidőn meghara­gudott, ezeket árnyékolta elő. Ha valaki „nagyon meg­sértődik“ és csalódik, mivel önző kívánságai csödöt mondottak, úgy gondolja, hogy a halál csak megváltás számára. Jónás ezen a ponton ezt az osztályt ábrázolta; mert ő úgy döntött, hogy jobb lesz meghalni, mint megaláztatásban részesülni: „Most azért Uram, vedd el lelkemet én tőlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem!“ — Jónás 4:3.}}
 
{{raw:data:p|c| azáltal azt várták, hogy ez a munka csak azután lesz elvégezve, ha a bölcsek és fontosak ’fáradalmaiktól‘ megszabadulnak és a mennyben a boldog nyugalom he­lyére jutnak. Nem óhajtották, hogy a földön továbbra is fel legyenek használva s nem szívesen látták, hogy a szellemtől szülötteken kívül is bepillantást nyerjen valaki, mielőtt a mennyei osztály eléri lakhelyét a dicsőségben. Körülbelül igy szóltak: „A világról az ezer­ éves korszak folyamán lesz gondoskodva. Miért törőd­nünk mi mostan vele? Nem azt tanultuk, hogy az ily munka mind akkor lesz elvégezve, ha mi már a menny­ben leszünk?“, A kinyilatkoztatott igazságok, amelyek azt mutatták, hogy Isten kegyelme a jóakaratú emberekre is kiterjed s hogy szolga-osztályának alkalmat ad a jó érzelműek érdekében cselekedni, az önzőket nagyon felbosszantotta. A szemünk előtt lejátszódó té­nyek világosan mutatják, hogy Jónás, amidőn meghara­gudott, ezeket árnyékolta elő. Ha valaki „nagyon meg­sértődik“ és csalódik, mivel önző kívánságai csödöt mondottak, úgy gondolja, hogy a halál csak megváltás számára. Jónás ezen a ponton ezt az osztályt ábrázolta; mert ő úgy döntött, hogy jobb lesz meghalni, mint megaláztatásban részesülni: „Most azért Uram, vedd el lelkemet én tőlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem!“ — Jónás 4:3.}}
{{raw:data:p|20|Különösen 1931 óta voltak olyanok Krisztus köve­tői között és még ma is vannak, akik — az ő szavaikkal élve — „vágynak hazamenni“. Vagyis, meg akarnak halni és a mennybe menni, hogy minden nyugtalansá­got és vitát elkerüljenek, amelyek a hű szolgálattal jár­nak. Azonban joggal kérdezhetjük: „Haza mennek ők valaha?" Jézus mondotta: ,,De a ki mindvégig állha­tatos marad, az üdvözöl“ (Máté 24:13). Ennek az áll­hatatosságnak tartani kell, amíg ‘Isten országának ez az evangéliuma bizonyságul hirdettetik s ez a munka befejezést nyer‘; s ez idő alatt, sok mindent el kell szen­vedni. Az önzőknek nem a mindvégig való kitartás a fontos. Ha egy felszenteltre különös kötelesség bizatott a királyság érdekeinek a képviseletében, s ő ellan­kad és a kínzó tapasztalatok alatt szenvedvén felkiált: „O bár már elszólitana Isten! Jobb lesz meghalni, mint valamilyen további munka végzését megkíséreljem“, — akkor ez a gyávaságnak a jele. A gyávaság pedig ép­pen az ellentéte a bátorságnak, s a bátorság abból a szilárd hitből és bizalomból fakad, hogy az Úr mellette van; azért az ilyet az Úr a legnagyobb megpróbáltatás alatt is megoltalmazza. Aki panaszkodik egy neki ki utalt kötelezettség miatt, nem bízik meg teljesen az Úrban. Egy bátor személy teljesen megbízik az Úr­ban és tovább harcol mindvégig. Az önzés hajtja azo­kat, akik panaszkodnak és zúgolódnak. Aki önmagáról is megfeletkezik, minden időben örvendezik az Úrban, tekintet nélkül arra, hogy mily nehezek a próbái. Lát­ván, hogy Isten egy napot határozott meg Armageddonra, amely idő alatt alkalmat nyújt az oltalomra, s felismervén, hogy Isten a maradéknak alkalmat ad most a jóakaratú embereknek az igazság üzenetét prédikálni, hogy ezek a megmentettek osztályához tartozhassanak, a hűségesek nagy és boldog kivátlságnak tekintik, hogy Istennek szolgálhatnak s ez nagy örömmel tölti el őket. De nem igy az önzőek. Ezek a saját akaratukat
+
{{raw:data:p|20|20|id=q11|{{raw:data:idhidden|paragraph20q11|}} Különösen 1931 óta voltak olyanok Krisztus köve­tői között és még ma is vannak, akik — az ő szavaikkal élve — „vágynak hazamenni“. Vagyis, meg akarnak halni és a mennybe menni, hogy minden nyugtalansá­got és vitát elkerüljenek, amelyek a hű szolgálattal jár­nak. Azonban joggal kérdezhetjük: „Haza mennek ők valaha?" Jézus mondotta: „De a ki mindvégig állha­tatos marad, az üdvözül“ (Máté 24:13). Ennek az állhatatosságnak tartani kell, amíg ‘Isten országának ez az evangéliuma bizonyságul hirdettetik s ez a munka befejezést nyer‘; s ez idő alatt, sok mindent el kell szen­vedni. Az önzőknek nem a mindvégig való kitartás a fontos. Ha egy felszenteltre különös kötelesség bizatott a királyság érdekeinek a képviseletében, s ő ellan­kad és a kínzó tapasztalatok alatt szenvedvén felkiált: „O bár már elszólitana Isten! Jobb lesz meghalni, mint valamilyen további munka végzését megkíséreljem“, — akkor ez a gyávaságnak a jele. A gyávaság pedig ép­pen az ellentéte a bátorságnak, s a bátorság abból a szilárd hitből és bizalomból fakad, hogy az Úr mellette van; azért az ilyet az Úr a legnagyobb megpróbáltatás alatt is megoltalmazza. Aki panaszkodik egy neki ki utalt kötelezettség miatt, nem bízik meg teljesen az Úrban. Egy bátor személy teljesen megbízik az Úr­ban és tovább harcol mindvégig. Az önzés hajtja azo­kat, akik panaszkodnak és zúgolódnak. Aki önmagáról is megfeletkezik, minden időben örvendezik az Úrban, tekintet nélkül arra, hogy mily nehezek a próbái. Lát­ván, hogy Isten egy napot határozott meg Armageddonra, amely idő alatt alkalmat nyújt az oltalomra, s felismervén, hogy Isten a maradéknak alkalmat ad most a jóakaratú embereknek az igazság üzenetét prédikálni, hogy ezek a megmentettek osztályához tartozhassanak, a hűségesek nagy és boldog kivátlságnak tekintik, hogy Istennek szolgálhatnak s ez nagy örömmel tölti el őket. De nem így az önzőek. Ezek a saját akaratukat kívánják cselekedni, nem pedig Istenét.}}
kívánják cselekedni, nem pedig Istenét.}}
+
{{raw:data:p|21|21|id=q12|{{raw:data:idhidden|paragraph21q12|}} Hogy Jehova hogyan tekinti a zúgolodókat vagy panaszkodókat, azt a Jónáshoz intézett szavai mutatják: „Az Úr pedig mondá: Avagy méltán haragszol é?“ (Jónás 4:4) Jehova szavai mintegy a következőket jelentik: A jelen kor az öröm ideje s így nincs idő az elége­detlenségre és önzésre. „Azt hiszed joggal haragszol?“ (Allioli szerint). Ezek Jézus szavaihoz hasonlítanak,}}
 
 
{{raw:data:p|21|Hogy Jehova hogyan tekinti a zúgolodókat vagy panaszkodókat, azt a Jónáshoz intézett szavai mutatják: „Az Úr pedig mondá: Avagy méltán haragszol é?“ (Jónás 4:4) Jehova szavai mintegy a következőket jelentik: A jelen kor az öröm ideje s így nincs idő az elége­detlenségre és önzésre. „Azt hiszed joggal haragszol?“ (Allioli szerint). Ezek Jézus szavaihoz hasonlítanak,}}
 
 
}}
 
}}

A lap jelenlegi, 2024. december 27., 08:46-kori változata

A lap nincsen korrektúrázva


124
tos. mivel az egy később létező osztályt jövendöl meg. Ami akkor a Jónás gondolatvilágában végbement, egyáltalán nem fontos. A dolgot prófétai szemszögből kell vizsgáljuk s annak alkalmazását a modern korban megtalálnunk.
17
Jónás azután igyekezett felgerjedt haragját igazol­ni s ez azt mutatja, hogy egy oly osztályt szemléltet, amely a mostani utolsó napokban hasonlóképpen cse­lekszik: „fis Jehovához könyörgött, mondván: Kérlek, Jehova! Avagy nem ez volt az én mondásom, mikor még hazámban voltam? azért siettem, hogy Társisba fut­nék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Is­ten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a go­nosz miatt is bánkódó.“ — Jónás 4:2.
18 E ponton megint, csak az Istennek szenteltek kö­zötti önzők vannak szemléltetve. Figyeljük meg a pró­fétai képet beteljesítő eseményeket. 1931-ben Jehova feltárta népe előtt, hogy egy új nevet adott neki, ez pedig „Jehova tanúi“. Ez a „dinár“ kifizetése volt, amelyről Jézus a példázatban beszélt. Azután feltárult, hogy az írószerszámos férfi által homlokukon elpecsé­telt emberek a jóakaratú emberek, akiket a megtérő ninivébeliek árnyékoltak elő. Amidőn ezek a nagy igaz­ságok ismertté lettek, különösen az új névre és a „di­nár“ kiosztására vonatkozólag, nagyon nem tetszett ez a felszenteltek között lévő egyes kiválóaknak és zúgo­lódni kezdtek. Az új név azt jelentette, hogy további munka vár elvégzésre s hogy a „kereszténység“ meg­semmisítése egy rövid időre még el lesz halasztva, hogy ezt a munkát el lehessen végezni. Az önzők naponta vártak a mennybemenetelre, hogy ott valamely magas állást töltsenek be. Most azonban, miután kinyilvánult, hogy Armageddon előtt további munkát kell végezni, mégpedig az ellenjelképes asszírok, illetve a politikai és vallásos elemek minden ellenkezésére való tekintet nélkül, egy ily munka nagyon keménynek tűnhetett, a büszkék előtt. Mivel arra vágyakoztak, hogy a földről a mennybe vitessenek, amíg az emberek között mint próféták vagy prédikátorok még bizonyos hírnévnek örvendenek, ezek az 1931 -ben feltárt igazságok az ön­zőket nagyon megharagitották. Tehát nem Jónást kell hibáztatni, hanem azokat, akik a jövendölést, betelje­sítik. 1932-ben kinyilatkoztatta az Úr, hogy a „válasz­tott vének“ olyanok, akik a kelleténél többet gondolnak magukról, valamint hogy ezek megvetendők az Úr előtt, mivel választás által, nempedig az Isten szolgá­latában tanúsított hűségük alapján „vének“. (Lásd Az Örtorony 1932 november 1. és 15-i számait.)
19 A „választottvén“-szellemmel elteltek közül sokan nagyon elégedetlenek voltak ez igazság feltárása miatt. Nagyon haragosak és elégedetlenek voltak annak be­jelentése miatt is, hogy Jéhu meghívta Jonadábot kocsi­jába, ami azt mutatja, hogy a felkentek egy bizonyos munkát kell végezzenek a Jonadábok érdekében. Ez pedig több munkát és kevesebb tekintélyt jelentett, s így önzésükben és azon törekvésükben, hogy jó hírne­vüket az emberek között megtarthassák, haragosak let­tek. Az a gondolat, hogy mint az igazságban fontos személyek hírneve csorbát szenvedhet, nagyon megza­varta és megharagította őket. Ők azt prédikálták, hogy Isten rövidesen megsemmisíti a „kereszténységet“. Sokan 1925-öt hangoztatták ez időpontnak, s amidőn ez a dátum nem teljesítette be várakozásukat, 1932-re tol­ták ki a dolgot. Eljött 1932 is; de a „kereszténység“ nem lett megsemmisítve, mostpedig fel lett tárva, hogy a „kereszténység“ a jonadábosztály miatt még egy ideig meg lesz kimélvé, s ez a büszke „választott vé­nek“ társaságát rendkívül megharagította. Ők a világ számára általában „helyreállítást“ prédikáltak, mind-
azáltal azt várták, hogy ez a munka csak azután lesz elvégezve, ha a bölcsek és fontosak ’fáradalmaiktól‘ megszabadulnak és a mennyben a boldog nyugalom he­lyére jutnak. Nem óhajtották, hogy a földön továbbra is fel legyenek használva s nem szívesen látták, hogy a szellemtől szülötteken kívül is bepillantást nyerjen valaki, mielőtt a mennyei osztály eléri lakhelyét a dicsőségben. Körülbelül igy szóltak: „A világról az ezer­ éves korszak folyamán lesz gondoskodva. Miért törőd­nünk mi mostan vele? Nem azt tanultuk, hogy az ily munka mind akkor lesz elvégezve, ha mi már a menny­ben leszünk?“, A kinyilatkoztatott igazságok, amelyek azt mutatták, hogy Isten kegyelme a jóakaratú emberekre is kiterjed s hogy szolga-osztályának alkalmat ad a jó érzelműek érdekében cselekedni, az önzőket nagyon felbosszantotta. A szemünk előtt lejátszódó té­nyek világosan mutatják, hogy Jónás, amidőn meghara­gudott, ezeket árnyékolta elő. Ha valaki „nagyon meg­sértődik“ és csalódik, mivel önző kívánságai csödöt mondottak, úgy gondolja, hogy a halál csak megváltás számára. Jónás ezen a ponton ezt az osztályt ábrázolta; mert ő úgy döntött, hogy jobb lesz meghalni, mint megaláztatásban részesülni: „Most azért Uram, vedd el lelkemet én tőlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem!“ — Jónás 4:3.
20
Különösen 1931 óta voltak olyanok Krisztus köve­tői között és még ma is vannak, akik — az ő szavaikkal élve — „vágynak hazamenni“. Vagyis, meg akarnak halni és a mennybe menni, hogy minden nyugtalansá­got és vitát elkerüljenek, amelyek a hű szolgálattal jár­nak. Azonban joggal kérdezhetjük: „Haza mennek ők valaha?" Jézus mondotta: „De a ki mindvégig állha­tatos marad, az üdvözül“ (Máté 24:13). Ennek az állhatatosságnak tartani kell, amíg ‘Isten országának ez az evangéliuma bizonyságul hirdettetik s ez a munka befejezést nyer‘; s ez idő alatt, sok mindent el kell szen­vedni. Az önzőknek nem a mindvégig való kitartás a fontos. Ha egy felszenteltre különös kötelesség bizatott a királyság érdekeinek a képviseletében, s ő ellan­kad és a kínzó tapasztalatok alatt szenvedvén felkiált: „O bár már elszólitana Isten! Jobb lesz meghalni, mint valamilyen további munka végzését megkíséreljem“, — akkor ez a gyávaságnak a jele. A gyávaság pedig ép­pen az ellentéte a bátorságnak, s a bátorság abból a szilárd hitből és bizalomból fakad, hogy az Úr mellette van; azért az ilyet az Úr a legnagyobb megpróbáltatás alatt is megoltalmazza. Aki panaszkodik egy neki ki utalt kötelezettség miatt, nem bízik meg teljesen az Úrban. Egy bátor személy teljesen megbízik az Úr­ban és tovább harcol mindvégig. Az önzés hajtja azo­kat, akik panaszkodnak és zúgolódnak. Aki önmagáról is megfeletkezik, minden időben örvendezik az Úrban, tekintet nélkül arra, hogy mily nehezek a próbái. Lát­ván, hogy Isten egy napot határozott meg Armageddonra, amely idő alatt alkalmat nyújt az oltalomra, s felismervén, hogy Isten a maradéknak alkalmat ad most a jóakaratú embereknek az igazság üzenetét prédikálni, hogy ezek a megmentettek osztályához tartozhassanak, a hűségesek nagy és boldog kivátlságnak tekintik, hogy Istennek szolgálhatnak s ez nagy örömmel tölti el őket. De nem így az önzőek. Ezek a saját akaratukat kívánják cselekedni, nem pedig Istenét.
21
Hogy Jehova hogyan tekinti a zúgolodókat vagy panaszkodókat, azt a Jónáshoz intézett szavai mutatják: „Az Úr pedig mondá: Avagy méltán haragszol é?“ (Jónás 4:4) Jehova szavai mintegy a következőket jelentik: A jelen kor az öröm ideje s így nincs idő az elége­detlenségre és önzésre. „Azt hiszed joggal haragszol?“ (Allioli szerint). Ezek Jézus szavaihoz hasonlítanak,