Oldal:Jónás-rész-2-3-1938.pdf/4

116

a csatájában való megnyilatkozása előtt kell összegyűj­tessék. Ez a munka most folyamatban van.

²³ A mindenható Istenhez imátkozva, mondották a tengerészek: „Ne vesszünk el ez ember lelkéért, és ne háríts reánk ártatlan vért." Helyesen akartak eljárni, hogy ne pusztuljanak el, mint a „kecskék", akik Jeho­va tanúinak szántszándékos gonosz üldözése miatt pusz­tulnak el. A hat menedékváros azon gondviselést ár­nyékolta elő, amelyet Isten a jóakaratú emberek érde­kében szerzett. (Mózes IV. 35) Csakis azáltal lehetsé­ges ezeknek a jóakaratú embereknek továbbra is Jehovához imádkozni s hallgattatik meg imájuk, hogy a gyilkos "kecske"-szervezetet elhagyják, amely szerve­zet továbbra is Jehova tanúinak a megsemmisítésére törekszik. A tengerészeknek Jehovához való kiáltása a jóakaratú emberek imáját szemlélteti, akik Istenhez kiáltanak segítségért. Ez azt mutatja, hogy az emberek, előbb el kell hagyják az ördög szervezetét s Istenben és Királyában kell bízzanak, mielőtt a menedékvárosba menekülhetnének.

²⁴ A tengerészek tudomásul vették, hogy Isten támasz­totta a vihart és így szóltak: „Te Jehova, úgy cseleked­tél, amint akartad." Ezek Jehova tetszése szerint ki­vántak cselekedni. Igy mutatja ki a prófétai kép, hogy Istennek tetszik az embereket bizonyos tapasztalatokon átvezetni, hogy Jehovától várjanak segítséget, valamint hogy Isten azt akarja, hogy az Úr Jonadáboknak is ne­vezett „más juhai" Jehova tanúival a királyság hirdeté­sében együttműködjenek, mégha az is megtörténne, hogy ezáltal Jehova tanúinak az élete veszélyeztetve lenne. A "kecskék"-től jövő kegyetlen üldözésre való tekintet nélkül folytatni a bizonyságtevést azt jelenti az Úr tanúi számára, hogy az erőszakos rendszabályok veszélyének teszik ki magukat; mindazáltal a „más ju­hok", illetve, a jóakaratú emberek a maradék mellett kell álljanak és alkalom adtán velük közre kell működ­jenek, mégha ez a maradékra mégnagyobb veszélyt hozna is. Ezt világosan illusztrálja a próféciának a fentemlített 14. versben feljegyzett része.

²⁵ A tengerészek elhatározták, hogy eleget tesznek Jó­nás kivánságának, s ez a valóságban Isten akarata volt. Hasonlóképpen ismerik fel az Úr „más juhai" az Isten akarata cselekvésére vonatkozó kiváltságukat: „És fel­ragadták Jónást és bevetették őt a tengerbe, és meg­szűnt a tenger a háborgástól." (Jónás 1:15) Amidőn a tengerészek Jónást a tengerbe vetették, nem saját ítéletüket hajtották végre rajta, hanem a nekik adott utasítás vagy parancs szerint cselekedtek, hogy Jehova akarata történjen szolgájával. Ehhez hasonlóan Isten, most is azt akarja, hogy a Jonadábok Jehova tanúival teljesen együtt működjenek, ha ezek veszélyes helyek­re mennek a királyságról való bizonyságtevés végett. Közvetlenül Jónásnak a tengerbe való vetése után a vihar elcsendesedett s a tenger nyugodt lett. „És örül­tek, hogy lecsillapodtak, és a kívánt partra vezette őket." (107. Zsoltár 30) A jóakaratú emberek nagy szorongattatásban voltak, mielőtt a mai nyugtalan időkben az Úr kezét megnyilatkozni látták; s amidőn felismer­ték a Jehova Isten szolgálatára vonatkozó kiváltságu­kat, hozzáláttak ennek megtevéséhez és a „menedék­városba", illetve Isten szervezetébe menekültek. Így öröm töltötte el őket és azon reménnyel néznek a jö­vőbe, hogy Jehova őket haragjának Armageddonkor va­ló megnyilatkoztatása idején megkíméli és épségben örökre az ő seregébe vezeti.

²⁶ Kétségkívül ekkor történt meg először, hogy ezek a tengerészek szemtanui lehettek Isten hatalma megnyilatkozásának. Tudták, hogy egy közönséges hatalom nem képes lecsendesíteni egy heves vihart és tudták

azért, hogy aki ezt a vihart lecsendesítette, csak a min­denható Isten lehetett. „Azok az emberek pedig nagy félelemmel félték Jehovát, és áldozattal áldoztak Jehovának, és fogadalmakat tettek neki." (Jónás 1:16) Az általuk bemutatott áldozat szintén hozzátartozott a képhez, s mivel az összhangban volt a Szentírással, az egy állat vérének az áldozata kellett legyen; mert „vér­ontás nélkül nincsen bűnbocsánat". (Zsidók 9:22) A képnek ez a része azt mutatja, hogy aki Istenhez kiált, meghallgatásban részesül, neki fogadalmat tesz és kedves áldozatot, mutat be, annak hinni kell Krisz­tus Jézus kiontott vérében, mert más név nem létezik, mely által meg lehetne menekülni. (Csel. 4:12) Midőn a tengerészek Jónást, a tenger hullámaiban elmerülni látták, megint a jóakaratú embereket szemléltették. Hogy látták volna, amint a hatalmas hal elnyeli, a fel­jegyzés nem mondja meg. Most pedig térjünk a tények­re, amelyek a beteljesedést mutatják:

²⁷ 1918-ban és azóta sok jóakaratú ember látta, hogy Jehova tanúit hogyan nyeli el a földön a fanatikus em­beriség dühöngő hullámai, és ez kétségkívül sok őszin­te embert arra indított, hogy Istenhez forduljon segít­ségért. A világháború folyamán Jehova sok szolgáját börtönbe, vetették igazságtalanul és így a fanatikus uralkodó hatalmak elnyelték őket; de a jóakaratú emberek egy petíciót, hordoztak körül, hogy jótállás ellenében a foglyok kiszabadulását eszközöljék ki, s csupán néhány nap alatt 700 000 ember írta alá a petíciót, így juttat­ván kifejezésre az Úr szolgái iránti jóakaratukat. Ennek a petíciónak az aláírásával a jóakaratú emberek közre­működtek az ellen jelképes Jónás-osztály kiszabadításá­ban, hogy a szolgálatot folytathassák, mégha ez a ma­radékot veszélyes helyzetbe is juttatta. Amidőn a jóaka­ratú emberek megkísérelték Jehova tanúinak a fogház­ból való kiszabadítását, a maguk részéről segítséget kerestek e tanuknál. Hasonló volt a helyzet a Gibeoniták esetében is, amidőn ezek Józsuéhoz fordultak segít­ségért s egy üzenetet intéztek hozzá, mondván: „Ne vond meg kezeidet a te szolgáidtól! Jöjj fel hozzánk hamar, és ments meg minket, és segíts rajtunk!" (Józsué 10:6) Hogy a Jehova fogságban lévő szolgái érdekében benyújtott petíciót aláírók tudták vagy sem, ezen cselekedetük által mégis azok közelségét és segítségét keresték, akik Istennek szolgálnak.

²⁸ Itt véget ér egy kép a jövendölésben és egy másik veszi kezdetét.

Jónás a pokolban

²⁹ Jónás most egy oly szerepet játszik a prófétai kép­ben, amely különösen Krisztus Jézusra vonatkozik s azokat a hű követőket is szemlélteti, akik a világhá­ború folyamán fogságba vettettek, "Jehova pedig egy nagy halat rendelt [angol Biblia, készített], hogy be­nyelje Jónást. És lőn Jónás a halnak gyomrába három nap és három éjjel." (Jónás 2:1) A héber szó jelentése, melyet az angol Biblia ,,készített“-nek fordít, „megha­tározni, kirendelni vagy odavinni". Jehova nem terem­tett akkor és ott egy nagy halat, amelynek Jónást el kellett nyelni, hanem meghatározott és kirendelt egy oriáshalat, — amely kétségkívül már régen létezett és kellő időben a helyszínre vitte; s ez a hal bizonyos szerepet játszott a prófétai képben. Ez azt mutatja, hogy Isten akármilyen teremtményt felhasználhat, hogy feltett szándékát képekben illusztrálja, tekintet nélkül, hogy ez a teremtmény tudatában van annak vagy nincs. Hogy a nagy hal elnyelte Jónást, nem Jehova szolgájá­nak a megbüntetése végett történt, hanem annak biztonságára szolgált. Ha Jónás azt a halat nem használ­hatta volna, sohase került volna élve a partra. Jézus