„Oldal:W1936.05-hu.djvu/18” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
 
(4 közbenső módosítás, amit egy másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
Oldal állapotaOldal állapota
-
Nincs korrektúrázva
+
Korrektúrázva
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
1. sor: 1. sor:
98
+
{{raw:data:ai|2|98|}}
{{raw:data:p|c|kapcsolatban. A filiszteusok iváltságosan abban az országban tartózkodtak, amelyet Isten választott népének jelölt ki és keresztezni igyekeztek Isten szándékát az ő jelképi országával kapcsolatban. Jehova ugyancsak megtűrte, hogy a római katolikus hierarchia a földön az ő népének helyzetét elfoglalja és ez a hierarchia tényleg elfoglalta azt az áldott helyet. De egyúttal erőszakosan megakadályozni igyekezett Jehova
+
{{raw:data:c|
szándékának megvalósulását a hűségesekre és a fölkentekre vonatkozólag és az ő országával kapcsolatban. Kegyetlen gyűlölettel és bosszút lihegve jár el Jehova fölkentjeivel szemben. Senki sem szolgálhat teljesen és megértő szívvel Jehovának, ha nem küzd a római katolikus hierarchia rosszasága ellen; az ilyeneket emiatt gyűlöli ez a hierarchia. Sok idővel a hajdani filiszteus nemzet pusztulása után Isten választ adott azon kérdésre, hogy miért fog felkelni és ezt a válaszát a próféciában a következőképpen jegyeztette föl: „Így szól az Úristen: mivelhogy a filiszteusok bosszúból cselekedtek s kegyetlen bosszút álltak lelkűkben megvetéssel, hogy elveszítsék Izraelt örök gyűlölséggel: ezokáért azt mondja az Úristen: ímé, én kinyújtom kezemet a filiszteusokra és kivágom a keréteusokat és elveszítem a tenger partján lakók maradékát; és cselekszem rajtuk nagy bosszúállásokat fenyítő haragomban, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtuk." — Ezékiel 25:15—17}}
+
 
{{raw:data:p|39|A hajdani filiszteusok Izsák ideje óta támad¬
+
{{raw:data:p|c|kapcsolatban. A filiszteusok kiváltságosan abban az országban tartózkodtak, amelyet Isten választott népének jelölt ki és keresztezni igyekeztek Isten szándékát az ő jelképi országával kapcsolatban. Jehova ugyancsak megtűrte, hogy a római katolikus hierarchia a földön az ő népének helyzetét elfoglalja és ez a hierarchia tényleg elfoglalta azt az áldott helyet. De egyúttal erőszakosan megakadályozni igyekezett Jehova szándékának megvalósulását a hűségesekre és a fölkentekre vonatkozólag és az ő országával kapcsolatban. Kegyetlen gyűlölettel és bosszút lihegve jár el Jehova fölkentjeivel szemben. Senki sem szolgálhat teljesen és megértő szívvel Jehovának, ha nem küzd a római katolikus hierarchia rosszasága ellen; az ilyeneket emiatt gyűlöli ez a hierarchia. Sok idővel a hajdani filiszteus nemzet pusztulása után Isten választ adott azon kérdésre, hogy miért fog felkelni és ezt a válaszát a próféciában a következőképpen jegyeztette föl: „Így szól az Úristen: mivelhogy a filiszteusok bosszúból cselekedtek s kegyetlen bosszút álltak lelkükben megvetéssel, hogy elveszítsék Izraelt örök gyűlölséggel: ezokáért azt mondja az Úristen: ímé, én kinyújtom kezemet a filiszteusokra és kivágom a keréteusokat és elveszítem a tenger partján lakók maradékát; és cselekszem rajtuk nagy bosszúállásokat fenyítő haragomban, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtuk." — Ezékiel 25:15—17}}
ták és bántalmazták Isten népét. A hasonmási
+
{{raw:data:p|39|A hajdani filiszteusok Izsák ideje óta támadták és bántalmazták Isten népét. A hasonmási Izsák ideje óta Sátán közegei üldözték Jézust és az ő igazi követőit. Főképpen a római katolikus hierarchia támadta és bántalmazta Isten választott népét. (Mózes I. 26:15—22) Jehova a hajdani filiszteus nemzet pusztulása után sok idővel följegyzett elhatározása úgy szól, hogy a filiszteusokat el fogja pusztítani; ez a prófécia tehát emiatt kétségtelenül a modern filiszteusokra, a római katolikus hierarchiára és összeesküvő társaira vonatkozik. Ennek a gonosz rendszernek, a római katolikus hierarchiának pusztulása elérkezett. „És kivágom a lakót Asdódból és a királyi pálca tartóját Askelonból és Akronra is majd rávetem kezemet és a filiszteusok maradéka elvész, azt mondja az én Uram, az Úr." (Amós 1:8) „Mert elhagyottá lesz Gáza, Askelon pedig pusztasággá; Asdódot délben űzik el és Akron kiirtatik. Jaj a tenger vidékén lakóknak, a kereteusok nemzetségének! Az Úr igéje ellened van, te Kanaán, filiszteusok földje; elpusztítalak téged, lakatlanná leszel." (Sofóniás 2:4, 5) A modern filiszteusok gőgje megszűnik. (Zakariás 9:6) A szövetkezett képmutató és rosszindulatú vallásképviselők el fognak pusztulni; ez az értesítés most a maradék és a jonadábok, illetve a nagy sokaság javára hangzik el.}}
Izsák ideje óta Sátán közegei üldözték Jézust és
+
{{raw:data:p|40|40-41|Az írás teljesen támogatni látszik azt a következtetést, hogy Armageddonnak első részét vagy kezdetét a római katolikus hierarchia vezetése alatt álló felekezet-képviselők pusztulása fogja képezni. A tévesen „keresztényinek" nevezett ördögvallás először a római katolikus egyház nevében jelentkezett, amelyből a római katolikus}}|
az ő igazi követőit. Főképpen a római katolikus
+
{{raw:data:p|c|hierarchia származott. Ezt a szervezetet az írás „régi paráznának" említi. Volt idő, amidőn a világon egy oly szervezet létezett, amely magát „protestantizmusnak" nevezte s amely küzdött a római katolikus szervezet ellen, de ez a protestáns szervezet a világháború ideje körül megszűnt és teljesen a hierarchiához csatlakozott és ezek együtt alkotják a „nagy paráznát". Ez a gangster-csapat és az Isten ellenségei állították fel a Népszövetséget Isten országának pótlásaképpen. Ezt azért cselekedték, hogy a népet Jehovától és az ő királyától elfordítsák. Ezek, akik Isten harcosainak állítják magukat, tényleg az ördögöt képviselik, érte szállanak síkra és ezek együttesen a világ állatias hatalmának lényeges alkotó elemei. „És a tíz szarv, amelyet láttál a fenevadon, ezek meggyűlőlik a paráznát és kifosztják és mezítelenné teszik és eszik annak húsát és megégetik őt tűzzel. Mert az Isten adta azoknak szívébe, hogy az ő szándékát cselekedjék és egy szándékon legyenek és adják az ő birodalmukat a fenevadnak, míglen betelnek az Isten beszédei." (Jelenések 17:16, 17) Ez teljesen egyezik Ézsaiás próféciájával. Jehova jégesője elsöpri a hazugság oltalmát és föltárja a „régi parázna" kétszínűségét az egész emberiség előtt; ennek a pusztulása fogja megelőzni „a fenevad" és „a hamis próféta" pusztulását. (Jelenések 19:19, 21) A jelen kor gonosz filiszteusai a saját cselekedeteik által kerülnek bajba. — 9. zsoltár 15, 16}}
hierarchia támadta és bántalmazta Isten válasz¬
+
{{raw:data:p|41|40-41|Az íráson kívül való találgatásnak tűnnék fel, ha valaki azt akarná megmondani, hogyan fogja Isten az ő „szokatlan vagy idegen vagy meglepő munkáját" végrehajtani. De bármily eszközöket is vegyen igénybe az Úr szándékának végrehajtására, az mindazáltal az ő munkája lesz, még ha embereket is használ fel annak végrehajtására, ahogyan Dáviddal a Perázim hegyénél cselekedett. Most nyugodjanak meg a hűségesek abban, hogy oly bizonyosan, ahogyan most a római katolikus hierarchia üldözi azokat, akik Jehova Istennek szolgálnak, oly bizonyosan fog fölkelni Jehova is a római katolikus hierarchia porba vetésére. A hűségesek végezzék tehát félelem és a gonoszokra való tekintet nélkül munkájukat. Isten megmutatta, hogy a hierarchia az ördög látható főszervezete és azt is kijelentette, hogy a gonoszokat el fogja pusztítani. — 145. zsolt. 20}}
tott népét. (Mózes I. 26 15—22) Jehova a haj¬
+
{{raw:data:p|42|42-43|Armageddon Jehova munkája, mivel az írás határozottan kiemeli, hogy Isten Jézus Krisztus keze útján fogja elvégezni munkáját Armageddonban. Azon tény, hogy Jehova prófétája útján „az ő idegen, szokatlan, meglepő, vagy hallatlan munkájáról" beszél, egyes szavakat megismételve, Armageddonnak nyilván két részére utal, még pedig 1.) arra, ami a képmutató vallásképviselők pusztulását fogja előidézni és 2.) arra, ami a sátáni szervezet teljes pusztulást fogja okozni. Az egész Armageddon tehát ez a munka és Jehovának a munkája, de annak azon része, amelyet „idegen, szokatlan, hallatlan, meglepő dolognak" nevez, nyilván olyasmire vonatkozik, ami nagyon sok teremtmény előtt szokatlan lesz. A végső csatát nem lehet szokatlannak nevezni, mivel mindenki, aki magát kereszténynek tekinti, tudomást szerzett az írásból és egyebek-}}}}
dani filiszteus nemzet pusztulása után sok idővel
 
följegyzett elhatározása úgy szól, hogy a filisz¬
 
teusokat el fogja pusztítani; e? a prófécia tehát
 
emiatt kétségtelenül a modern filiszteusokra, a
 
római katolikus hierarchiára és összeesküvő tár¬
 
saira vonatkozik. Ennek a gonosz rendszernek,
 
a római katolikus hierarchiának pusztulása elér¬
 
kezett. „És kivágom a lakót Asdódból és a ki¬
 
rályi pálca tartóját Askelonból és Akronra is
 
majd rávetem kezemet és a filiszteusok maradó¬
 
ka elvész, azt mondja az én Uram, az Űr." (Amós
 
1 : 8) „Mert elhagyottá lesz Gáza, Askelon pedig
 
pusztasággá; Asdódot délben űzik el és Aknon
 
kiirtatik. Jaj a tenger vidékén lakóknak, a kere-
 
teusok nemzetségének! Az Úr igéje ellened van,
 
te Kanaán, filiszteusok földje; elpusztítalak téged,
 
lakatlanná leszel." (Sofóniás 2 : 4, 5) A modem
 
filiszteusok gőgje megszűnik. (Zakariás 9 : 6) A
 
szövetkezett képmutató és rosszindulatú valláskép¬
 
viselők el fognak pusztulni; ez az értesítés mosta
 
maradék és a jonadábok, illetve a nagy sokaság
 
javára hangzik el. .
 
•’Az írás teljesen támogatni látszik azt a kö¬
 
vetkeztetést, hogy Armageddonnak első részét
 
vagy kezdetét a római katolikus hierarchia veze¬
 
tése alatt álló felekezet-képviselők pusztulása
 
fogja képezni. A tévesen „keresztényinek" neve¬
 
zett ördögvallás először a római katolikus egyház
 
nevében jelentkezett, amelyből a római katolikus
 
hierarchia származott. Ezt a szervezetet az írás
 
„régi paráznának" említi. Volt idő, amidőn a vi¬
 
lágon egy oly szervezet létezett, amely magát
 
„protestantizmusnak" nevezte s amely küzdött
 
a római katolikus szervezet ellen, de ez a protes¬
 
táns szervezet a világháború ideje körül meg¬
 
szűnt és teljesen a hierarchiához csatlakozott és
 
ezek együtt alkotják a „nagy paráznát". Ez a gang-
 
ster-csapat és az Isten ellenségei állították fel a
 
Népszövetséget Isten országának pótlásaképpen.
 
Ezt azért cselekedték, hogy a népet Jehovától és
 
az ő királyától elfordítsák. Ezek, akik Isten har¬
 
cosainak állítják magukat, tényleg az ördögöt
 
képviselik, érte szállanak síkra és ezek együtte¬
 
sen a világ állatias hatalmának lényeges alkotó
 
elemei. „És a tíz szarv, amelyet láttál a feneva¬
 
don, ezek meggyűlőlik a paráznát és kifosztják
 
és mezítelenné teszik és eszik annak húsát és
 
megégetik őt tűzzel. Mert az Isten adta azoknak
 
szívébe, hogy az ő szándékát cselekedjék és egy
 
szándékon legyenek és adják az ő birodalmukat
 
a fenevadnak, míglen betelnek az Isten beszédei."
 
(Jelenések 17 :16, 17) Ez teljesen egyezik Ézsai¬
 
ás próféciájával. Jehova jégesője elsöpri a hazug¬
 
ság oltalmát és föltárja a „régi parázna" kétszí¬
 
nűségét az egész emberiség előtt; ennek a pusz¬
 
tulása fogja megelőzni „a fenevad" és „a hamis
 
próféta" pusztulását. (Jelenések 19 :19, 21) A
 
jelen kor gonosz filiszteusai a saját cselekedeteik
 
által kerülnek bajba. — 9. zsoltár 15, 16
 
Az íráson kívül való találgatásnak tűnnék fel,
 
ha valaki azt akarná megmondani, hogyan fogja
 
Isten az ő „szokatlan vagy idegen vagy meglepő
 
munkáját" végrehajtani. De bármily eszközöket
 
is vegyen igénybe az Ür szándékának végrehajtá¬
 
sára, az mindazáltal az ő munkája lesz, még ha
 
embereket is használ fel annak végrehajtására,
 
ahogyan Dáviddal a Perázim hegyénél cselek e-,
 
dett. Most nyugodjanak meg a hűségesek abban,
 
hogy oly bizonyosan, ahogyan most a római ka¬
 
tolikus hierarchia üldözi azokat, akik Jehova
 
Istennek szolgálnak, oly bizonyosan fog fölkelni
 
Jehova is a római katolikus hierarchia porba
 
vetésére. A hűségesek végezzék tehát félelem és
 
a gonoszokra való tekintet nélkül munkájukat.
 
Isten megmutatta, hogy a hierarchia az ördög
 
látható föszervezete és azt is kijelentette, hogy a
 
gonoszokat el fogja pusztítani. — 145. zsolt. 20
 
*’ Armageddon Jehova munkája, mivel az írás
 
határozottan kiemeli, hogy Isten Jézus Krisztus
 
keze útján fogja elvégezni munkáját Armaged-
 
donban. Azon tény, hogy Jehova prófétája útján
 
„az ő idegen, szokatlan, meglepő, vagy hallatlan
 
munkájáról" beszél, egyes szavakat megismétel¬
 
ve, Armageddonnak nyilván két részére utal,
 
még pedig 1.) arra, ami a képmutató valláskép¬
 
viselők pusztulását fogja előidézni és 2.) arra,
 
ami a sátáni szervezet teljes pusztulást fogja
 
okozni. Az egész Armageddon tehát ez a munka
 
ég Jehovának a munkája, de annak azon része,
 
amelyet „idegen, szokatlan, hallatlan, meglepő
 
dolognak" nevez, nyilván olyasmire vonatkozik,
 
ami nagyon sok teremtmény előtt szokatlan lesz.
 
A végső csatát nem lehet szokatlannak ne¬
 
vezni, mivel mindenki, aki magát kereszténynek
 
tekinti, tudomást szerzett az írásból és egyebek-
 

A lap jelenlegi, 2024. június 29., 12:51-kori változata

A lap korrektúrázva van


98
kapcsolatban. A filiszteusok kiváltságosan abban az országban tartózkodtak, amelyet Isten választott népének jelölt ki és keresztezni igyekeztek Isten szándékát az ő jelképi országával kapcsolatban. Jehova ugyancsak megtűrte, hogy a római katolikus hierarchia a földön az ő népének helyzetét elfoglalja és ez a hierarchia tényleg elfoglalta azt az áldott helyet. De egyúttal erőszakosan megakadályozni igyekezett Jehova szándékának megvalósulását a hűségesekre és a fölkentekre vonatkozólag és az ő országával kapcsolatban. Kegyetlen gyűlölettel és bosszút lihegve jár el Jehova fölkentjeivel szemben. Senki sem szolgálhat teljesen és megértő szívvel Jehovának, ha nem küzd a római katolikus hierarchia rosszasága ellen; az ilyeneket emiatt gyűlöli ez a hierarchia. Sok idővel a hajdani filiszteus nemzet pusztulása után Isten választ adott azon kérdésre, hogy miért fog felkelni és ezt a válaszát a próféciában a következőképpen jegyeztette föl: „Így szól az Úristen: mivelhogy a filiszteusok bosszúból cselekedtek s kegyetlen bosszút álltak lelkükben megvetéssel, hogy elveszítsék Izraelt örök gyűlölséggel: ezokáért azt mondja az Úristen: ímé, én kinyújtom kezemet a filiszteusokra és kivágom a keréteusokat és elveszítem a tenger partján lakók maradékát; és cselekszem rajtuk nagy bosszúállásokat fenyítő haragomban, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtuk." — Ezékiel 25:15—17
39 A hajdani filiszteusok Izsák ideje óta támadták és bántalmazták Isten népét. A hasonmási Izsák ideje óta Sátán közegei üldözték Jézust és az ő igazi követőit. Főképpen a római katolikus hierarchia támadta és bántalmazta Isten választott népét. (Mózes I. 26:15—22) Jehova a hajdani filiszteus nemzet pusztulása után sok idővel följegyzett elhatározása úgy szól, hogy a filiszteusokat el fogja pusztítani; ez a prófécia tehát emiatt kétségtelenül a modern filiszteusokra, a római katolikus hierarchiára és összeesküvő társaira vonatkozik. Ennek a gonosz rendszernek, a római katolikus hierarchiának pusztulása elérkezett. „És kivágom a lakót Asdódból és a királyi pálca tartóját Askelonból és Akronra is majd rávetem kezemet és a filiszteusok maradéka elvész, azt mondja az én Uram, az Úr." (Amós 1:8) „Mert elhagyottá lesz Gáza, Askelon pedig pusztasággá; Asdódot délben űzik el és Akron kiirtatik. Jaj a tenger vidékén lakóknak, a kereteusok nemzetségének! Az Úr igéje ellened van, te Kanaán, filiszteusok földje; elpusztítalak téged, lakatlanná leszel." (Sofóniás 2:4, 5) A modern filiszteusok gőgje megszűnik. (Zakariás 9:6) A szövetkezett képmutató és rosszindulatú vallásképviselők el fognak pusztulni; ez az értesítés most a maradék és a jonadábok, illetve a nagy sokaság javára hangzik el.
40 Az írás teljesen támogatni látszik azt a következtetést, hogy Armageddonnak első részét vagy kezdetét a római katolikus hierarchia vezetése alatt álló felekezet-képviselők pusztulása fogja képezni. A tévesen „keresztényinek" nevezett ördögvallás először a római katolikus egyház nevében jelentkezett, amelyből a római katolikus
hierarchia származott. Ezt a szervezetet az írás „régi paráznának" említi. Volt idő, amidőn a világon egy oly szervezet létezett, amely magát „protestantizmusnak" nevezte s amely küzdött a római katolikus szervezet ellen, de ez a protestáns szervezet a világháború ideje körül megszűnt és teljesen a hierarchiához csatlakozott és ezek együtt alkotják a „nagy paráznát". Ez a gangster-csapat és az Isten ellenségei állították fel a Népszövetséget Isten országának pótlásaképpen. Ezt azért cselekedték, hogy a népet Jehovától és az ő királyától elfordítsák. Ezek, akik Isten harcosainak állítják magukat, tényleg az ördögöt képviselik, érte szállanak síkra és ezek együttesen a világ állatias hatalmának lényeges alkotó elemei. „És a tíz szarv, amelyet láttál a fenevadon, ezek meggyűlőlik a paráznát és kifosztják és mezítelenné teszik és eszik annak húsát és megégetik őt tűzzel. Mert az Isten adta azoknak szívébe, hogy az ő szándékát cselekedjék és egy szándékon legyenek és adják az ő birodalmukat a fenevadnak, míglen betelnek az Isten beszédei." (Jelenések 17:16, 17) Ez teljesen egyezik Ézsaiás próféciájával. Jehova jégesője elsöpri a hazugság oltalmát és föltárja a „régi parázna" kétszínűségét az egész emberiség előtt; ennek a pusztulása fogja megelőzni „a fenevad" és „a hamis próféta" pusztulását. (Jelenések 19:19, 21) A jelen kor gonosz filiszteusai a saját cselekedeteik által kerülnek bajba. — 9. zsoltár 15, 16
41 Az íráson kívül való találgatásnak tűnnék fel, ha valaki azt akarná megmondani, hogyan fogja Isten az ő „szokatlan vagy idegen vagy meglepő munkáját" végrehajtani. De bármily eszközöket is vegyen igénybe az Úr szándékának végrehajtására, az mindazáltal az ő munkája lesz, még ha embereket is használ fel annak végrehajtására, ahogyan Dáviddal a Perázim hegyénél cselekedett. Most nyugodjanak meg a hűségesek abban, hogy oly bizonyosan, ahogyan most a római katolikus hierarchia üldözi azokat, akik Jehova Istennek szolgálnak, oly bizonyosan fog fölkelni Jehova is a római katolikus hierarchia porba vetésére. A hűségesek végezzék tehát félelem és a gonoszokra való tekintet nélkül munkájukat. Isten megmutatta, hogy a hierarchia az ördög látható főszervezete és azt is kijelentette, hogy a gonoszokat el fogja pusztítani. — 145. zsolt. 20
42 Armageddon Jehova munkája, mivel az írás határozottan kiemeli, hogy Isten Jézus Krisztus keze útján fogja elvégezni munkáját Armageddonban. Azon tény, hogy Jehova prófétája útján „az ő idegen, szokatlan, meglepő, vagy hallatlan munkájáról" beszél, egyes szavakat megismételve, Armageddonnak nyilván két részére utal, még pedig 1.) arra, ami a képmutató vallásképviselők pusztulását fogja előidézni és 2.) arra, ami a sátáni szervezet teljes pusztulást fogja okozni. Az egész Armageddon tehát ez a munka és Jehovának a munkája, de annak azon része, amelyet „idegen, szokatlan, hallatlan, meglepő dolognak" nevez, nyilván olyasmire vonatkozik, ami nagyon sok teremtmény előtt szokatlan lesz. A végső csatát nem lehet szokatlannak nevezni, mivel mindenki, aki magát kereszténynek tekinti, tudomást szerzett az írásból és egyebek-