„Oldal:HUw1936.04 Samson 3-5.djvu/8” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Nincs korrektúrázva: Új oldal, tartalma: „nagyon bántotta a papságot. Az eseményekről az akkor hirdetett igazság Krisztus visszatérésé­ ről és az országának felépítéséről a papság két­ szí…”)
 
 
(4 közbenső módosítás, amit 2 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
Oldal állapotaOldal állapota
-
Nincs korrektúrázva
+
Korrektúrázva
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
1. sor: 1. sor:
nagyon bántotta a papságot. Az eseményekről az akkor hirdetett igazság Krisztus visszatérésé­ ről és az országának felépítéséről a papság két­ színűségét leleplezte és föltárta, hogy nem ba­ rátai Isten országának és a papság ebből az ok­ ból akarta eltávolítani a „pestisen Bibliakutató­ kat". A.papság .cselszövését a gyakorlatba átül­ tetve felkereste a Delilában példázott áruló osz­ tályt és mintegy így szólt hozzá: „Kérdezzétek ki, miben rejlik ennek a társulatnak az ereje, hogy a mostani viszonyok között is kitartóan tudja végezni munkáját, mert tudni szeretnénk, ho­ gyan keríthetjük hatalmunkba és győzhetjük le; ha ezt nekünk megteszitek; jól megfizetünk ér­ te.'* Más szóval a Delila-osztályt a következőkre kérték: Derítsétek ki, miből meríti a Sámson-osz- tály azt a nagy erőt a munka végzésére, amelyet képvisel. Hiszen számbelileg kevesen vannak és mindazáltal a háborúra és minden ellenségeske-, désre való tekintet nélkül és a papság ismételt figyelmeztetései dacára is bátran előre haladnak.
+
{{raw:data:ai|2|64|}}
Hogyan tudnánk beszüntetni a munkáját ennek a társulatnak, vagy ahogyan magukat nevezni szokták, a hajnal hirnökeinek.?_ Hogyan tudnánk megfosztani erejüktől, leszerelni és a népre gya­ korolt befolyásukat megszüntetni?"
+
{{raw:data:c|
A filiszteus fejedelmek körülbelül 5500 ezüst siklust tartalmazó zacskót rázogattak Delila kap­ zsi szemei előtt Sámson fejéért, és Delila pénz­ szerelmében elárulta a barátját. A modem filisz- teusok vagy a klérus hasonlóképpen pénzeszacs­ kót, illetve hasznot pendítettek meg azon „meg- botránkozottak" előtt, akiknek Isten és testvé­ reik iránti szeretetük elhidegült. A hitszegők sze­ mélyes haszonvágya és a haszonra vonatkozó re­ ményük, még ha becstelen módon is, testvéreik elárulására indította őket, hogy azokat az új­ kori filiszteusok kezébe kiszolgáltassák és így remélték a Társulat vezetését kezükbe keríteni. ,T 1917—18-ban Jehova hű szolgái gyakran azon testvéreik társaságában voltak, akiknek Isten és az ő országa iránti szeretetük elhidegült, amiképpen azt Jézus előre megmondotta. A pró­ fétai drámában ezt Sámsonnak Delilával való ba- rátkozása és beszélgetése mutaja .miután már Delila a zacskó pénz ellenében egyességet kötött: „És monda Delila Sámsonnak: mondd meg né­ kem, miben van a te nagy erőd és mivel kellene téged megkötni, hogy megkínozhassanak téged?" (Bírák 16 :6) Delila nem szerette Sámsont, de mindazáltal látta, hogy Sámson még mindig sze­ reti őt.
+
{{raw:data:p|c|nagyon bántotta a papságot. Az eseményekről az akkor hirdetett igazság Krisztus visszatéréséről és az országának felépítéséről a papság kétszínűségét leleplezte és föltárta, hogy nem barátai Isten országának és a papság ebből az okból akarta eltávolítani a „pestises Bibliakutatókat”. A papság cselszövését a gyakorlatba átültetve felkereste a Delilában példázott áruló osztályt és mintegy így szólt hozzá: „Kérdezzétek ki, miben rejlik ennek a társulatnak az ereje, hogy a mostani viszonyok között is kitartóan tudja végezni munkáját, mert tudni szereznénk, hogyan keríthetjük hatalmunkba és győzhetjük le, ha ezt nekünk megteszitek; jól megfizetünk érte.Más szóval a Delila-osztályt a következőkre kérték: Derítsétek ki, miből meríti a Sámson-osztály azt a nagy erőt a munka végzésére, amelyet képvisel. Hiszen számbelileg kevesen vannak és mindazáltal a háborúra és minden ellenségeskedésre való tekintet nélkül és a papság ismételt figyelmeztetései dacára is bátran előre haladnak. Hogyan tudnánk beszüntetni a munkáját ennek a társulatnak, vagy ahogyan magukat nevezni szokták, a hajnal hírnökeinek? Hogyan tudnánk megfosztani erejüktől, leszerelni és a népre gyakorolt befolyásukat megszüntetni?”}}
A Delilában példázott újkor botránkozói el­ veszítették testvéreik, a Sámson-osztály iránti szeretetüket. Elveszítették az Űr szellemét és „lámpásaik kialvófélben voltak." (Máté 25 :8) Nem tudták megérteni és felfogni, miben rejlik a tulajdonképpeni oka a Sámson-osztály buzgóságá- nak az Űr munkájának örömteljes végzésében a fe­ nyegető nagy támadásra és veszélyre való tekintet­ tel. Az olyan emberek, akik egykor az Űr szellemé­ vel rendelkeztek, de azután azt.elveszítették, akik­ nek szeretete elhidegült és szívüket a szeretet he­ lyett önzés foglalja el, gyorsan elveszítik az Isten­ szolgálat kiváltságának értékelését. Ugyanily lelki­ állapotban voltak azok is, akik 1917 végén és 1918-
+
{{raw:data:p|16|12-16|A filiszteus fejedelmek körül-belül 5500 ezüst siklust tartalmazó zacskót rázogattak Delila kapzsi szemei előtt Sámson fejéért, és Delila pénzszerelmében elárulta a barátját. A modern filiszteusok vagy a klérus hasonlóképpen pénzeszacskót, illetve hasznot pendítettek meg azon „megbotránkozottak” előtt, akiknek Isten és testvéreik iránti szeretetük elhidegült. A hitszegők személyes haszonvágya és a haszonra vonatkozó reményük, még ha becstelen módon is, testvéreik elárulása indította őket, hogy azokat az újkori filiszteusok kezébe kiszolgáltassák és így remélték a Társulat vezetését kezükbe keríteni.}}
ban elkeseredtek. Amit az példáz, hogy még Delila maga sem ismerte Sámson erejének forrását. A Delilában példázott osztály is inkább a külső „finomulásra", kedves „jellemfejlcsztésré" töre­ kedett, mintsem a szövetséghez hű Istennel kö­ tö tt szövetség és kötelesség megtartására. Ez abotrányosztály, amelyet „Delila-osztálynak" nevezünk, arra a feltevésre jutott, hogyha a Tár­ sulatból a Sámson-osztályt el tudná távolítani, haszna lenne belőle, még pedig azáltal, hogy a Társulat tisztviselői felett maga venné át a veze­ tést s azonkívül a „filiszteusok" között is jó te­ kintélyre tudna szert tenni. Miként Saul eseté­ ben,. _az Űr szelleme eltávozott tőle. (Sámuel I. 16 :14) Delila a személyes haszon kedvéért haj­ landó volt belemenni ebbe az útálatos és káros vállalkozásba; 1918-ban a Delila-osztály is hason­ ló lelkiállapotban volt. Természetesen Isten ezt előre tudta és ebben a prófétai drámában sok idő­ vel ezelőtt megmondotta. Most a hűségesek előtt azért mutatja meg ennek a drámának jelentősé­ gét, hogy ezáltal még jobban megerősödjenek és munkájuknak mindvégig való folytatására képe­ sek legyenek. Sámsonnak természetesen gyanúval kellett volna lennie Delila kérésével szemben; mert a fi- líszteúsok immár egy korábbi alkalommal is fel­ állították ezt a kelepcét. És azért Sámson erre a kérésre így válaszolt: „Ha megkötöznek 7 nyers gúzzsal, melyek még nem voltak’ száradtak, ak­ kor elgyengülök és olyan leszek mint más ember." (Bírák 16 :7) Sámson nem tartozott az igazat megmondani és így nem is lehet szándékos ha­ zugságnak nevezni a válaszát. De még ha hazu­ dott volna is, itt nem Sámson viselkedésére, ha­ nem arra kell néznünk, amit Sámson cselekedetei a prófétai eseményben példáznak. Valamily.nyi­ latkozatot, ..vagy feleletet., csak akkor lehet.ha­ zugságnak nevezni,_ha.annaka félnek, aki a kér­ désekét'föltette,~ jogában áll megtudni a valósá­ got, de oly esetben, ha.az illető fél, aki a kérdést felteszi, még akarja károsítani azt, akit kikér­ dez, senkisem tartozik közölni vele a valóságot.
+
{{raw:data:p|17|17-18|1917-18-ban Jehova hű szolgái gyakran azon testvéreik társaságában voltak, akiknek Isten és az ő országa iránti szeretetük elhidegült, amiképpen azt Jézus előre megmondotta. A prófétai drámában ezt Sámsonnak Delilával való barátkozása és beszélgetése mutatja, miután már Delila a zacskó pénz ellenében egyességet kötött: „És monda Delila Sámsonnak: mondd meg nékem, miben van a te nagy erőd és mivel kellene téged megkötni, hogy megkínozhassanak téged?(Bírák 16:6) Delila nem szerette Sámsont, de mindazáltal látta, hogy Sámson még szereti őt.}}
Áz_ís lehetséges azonban, hogy maga Sámson sem ismerté' teljesen a maga nagy erejének okát. Az illési korszak alatt maga a hűszolgaosz- tály sem ismerte világosan, miért ruházta fel az Űr erővel, habár tudta azt, hogy az Űr mellett áll és az ő kegyelméből nyerte az erejet. Nyilván Sámsonnak Delilához intézett válasza jelképi je­ lentőségű, olvassuk: „Ha engem hét nyers gúzs- zsal megkötnek." „A gúzsnak" fordított szó „na­ gyobb hatalmat" is jelent. A gúzs összefont nyers ágakból áll. A zöld fa élő teremtményt példáz Je­ hova szervezetében. A 7-es szám szellemi teljessé­ get példáz. A filiszteusok értesülést szerezhettek Sámson szavairól, de az értelmét nem tudták meg­ érteni. Ugyanez vonatkozott az újkori filiszteu- sokra is. Ha a Sámson-osztályt Isten szervezeté­ nek 7, illetve összes élő teremtményei megkötöz­ ték volna, oly erőtlen lett volna mint más embe­ rek és Sámson ezt mondotta magáról, amidőn De- lilának válaszolt. Viszont a filiszteusok értelme­ zésük szerint azt gondolták, hogy Sámson közön­ séges nyers faág gúzsról beszél és azt alkalmaz­ ták.
+
{{raw:data:p|18|17-18|A Delilában példázott újkor botránkozói elveszítették testvéreik, a Sámson-osztály iránti szeretetüket. Elveszítették az Úr szellemét és „lámpásaik kihalófélben voltak.(Máté 25:8) Nem tudták megérteni és felfogni, miben rejlik a tulajdonképpeni oka a Sámson-osztály buzgóságának az Úr munkájának örömteljes végzésében a fenyegető nagy támadásra és veszélyre való tekintettel. Az olyan emberek, akik egykor az Úr szellemével rendelkeztek, de azután azt elveszítették, akiknek szeretete elhidegült és szívüket a szeretet helyett önzés foglalja el, gyorsan elveszítik az Istenszolgálat kiváltságának értékelését. Ugyanily lelkiállapotban voltak azok is, akik 1917 végén és 1918-}}|
 +
{{raw:data:p|c|ban elkeseredtek. Amit az példáz, hogy még Delila maga sem ismerte Sámson erejének forrását. A Delilában példázott osztály is inkább a külső „finomulásra”, kedves „jellemfejlesztésre” törekedett, mintsem a szövetséghez hű Istennel kötött szövetség és kötelesség megtartására. Ez a botrányosztály, amelyet „Delila-osztálynak” nevezünk, arra a feltevésre jutott, hogyha a Társulatból a Sámson osztályt el tudná távolítani, haszna lenne belőle, még pedig azáltal, hogy a Társulat tisztviselői felett maga venné át a vezetést s azonkívül a „filiszteusok” között is jó tekintélyre tudna szert tenni. Miként Saul esetében, az Úr szelleme eltávozott tőle. (1 Sámuel 16:14) Delila a személyes haszon kedvéért hajlandó volt bemenni ebbe az utálatos és káros vállalkozásba; 1918-ban a Delila-osztály is hasonló lelkiállapotban volt. Természetesen Isten ezt előre tudta és ebben a prófétai drámában sok idővel ezelőtt megmondotta. Most a hűségesek előtt azért mutatja meg ennek a drámának jelentőségét, hogy ezáltal még jobban megerősödjenek és munkájuknak mindvégig való folytatásra képesek legyenek. }}
 +
{{raw:data:p|19|19-23|Sámsonnak természetesen gyanúval kellett volna lennie Delila kérésével szemben; mert a filiszteusok immár egy korábbi alkalommal is felállították ezt a kelepcét. És azért Sámson erre a kérésre így válaszolt: „Ha megkötöznek 7 nyers gúzzsal, melyek még nem voltak száradtak, akkor elgyengülök és olyan leszek mint más ember.(Bírák 16:7) Sámson nem tartozott az igazat megmondani és így nem is lehet szándékos hazugságnak nevezni a válaszát. De még ha hazudott volna is, itt nem Sámson viselkedésére, hanem arra kell néznünk, amit Sámson cselekedetei a prófétai eseményben példáznak. Valamily nyilatkozatot, vagy feleletet csak akkor lehet hazugságnak nevezni, ha annak a félnek, aki a kérdéseket föltette, jogában áll megtudni a valóságot, de oly esetben, ha az illető fél, aki a kérdést felteszi, meg akarja károsítani azt akit kikérdez, senkisem tartozik közölni vele a valóságot. Az is lehetséges azonban, hogy maga Sámson sem ismerte teljesen a maga nagy erejének okát. }}
 +
{{raw:data:p|20|19-23|Az illési korszak alatt maga a hűszolgaosztály sem ismerte világosan, miért ruházta fel az Úr erővel, habár tudta azt, hogy az Úr mellett áll és az ő kegyelméből nyerte az erejét. Nyilván Sámsonnak Delilához intézett válasza jelképi jelentőségű, olvassuk: „Ha engem hét nyers gúzzsal megkötnek.„A gúzsnak” fordított szó „nagyobb hatalmat” is jelent. A gúzs összefont nyers ágakból áll. A zöld fa élő teremtményt példáz Jehova szervezetében. A 7-es szám szellemi teljességet példáz. A filiszteusok értesülést szerezhettek Sámson szavairól, de az értelmét nem tudták megérteni. Ugyanez vonatkozott az újkori filiszteusokra is. Ha a Sámson-osztály Isten szervezetének 7, illetve összes élő teremtményei megkötözték volna, oly erőtlen lett volna mint más emberek és Sámson ezt mondotta magáról, amidőn Delilának válaszolt. Viszont a filiszteusok értelmezésük szerint azt gondolták, hogy Sámson közönséges nyers faág gúzsról beszél és azt alkalmazták.}}}}

A lap jelenlegi, 2024. június 13., 09:48-kori változata

A lap korrektúrázva van


64
nagyon bántotta a papságot. Az eseményekről az akkor hirdetett igazság Krisztus visszatéréséről és az országának felépítéséről a papság kétszínűségét leleplezte és föltárta, hogy nem barátai Isten országának és a papság ebből az okból akarta eltávolítani a „pestises Bibliakutatókat”. A papság cselszövését a gyakorlatba átültetve felkereste a Delilában példázott áruló osztályt és mintegy így szólt hozzá: „Kérdezzétek ki, miben rejlik ennek a társulatnak az ereje, hogy a mostani viszonyok között is kitartóan tudja végezni munkáját, mert tudni szereznénk, hogyan keríthetjük hatalmunkba és győzhetjük le, ha ezt nekünk megteszitek; jól megfizetünk érte.” Más szóval a Delila-osztályt a következőkre kérték: Derítsétek ki, miből meríti a Sámson-osztály azt a nagy erőt a munka végzésére, amelyet képvisel. Hiszen számbelileg kevesen vannak és mindazáltal a háborúra és minden ellenségeskedésre való tekintet nélkül és a papság ismételt figyelmeztetései dacára is bátran előre haladnak. Hogyan tudnánk beszüntetni a munkáját ennek a társulatnak, vagy ahogyan magukat nevezni szokták, a hajnal hírnökeinek? Hogyan tudnánk megfosztani erejüktől, leszerelni és a népre gyakorolt befolyásukat megszüntetni?”
16 A filiszteus fejedelmek körül-belül 5500 ezüst siklust tartalmazó zacskót rázogattak Delila kapzsi szemei előtt Sámson fejéért, és Delila pénzszerelmében elárulta a barátját. A modern filiszteusok vagy a klérus hasonlóképpen pénzeszacskót, illetve hasznot pendítettek meg azon „megbotránkozottak” előtt, akiknek Isten és testvéreik iránti szeretetük elhidegült. A hitszegők személyes haszonvágya és a haszonra vonatkozó reményük, még ha becstelen módon is, testvéreik elárulása indította őket, hogy azokat az újkori filiszteusok kezébe kiszolgáltassák és így remélték a Társulat vezetését kezükbe keríteni.
17 1917-18-ban Jehova hű szolgái gyakran azon testvéreik társaságában voltak, akiknek Isten és az ő országa iránti szeretetük elhidegült, amiképpen azt Jézus előre megmondotta. A prófétai drámában ezt Sámsonnak Delilával való barátkozása és beszélgetése mutatja, miután már Delila a zacskó pénz ellenében egyességet kötött: „És monda Delila Sámsonnak: mondd meg nékem, miben van a te nagy erőd és mivel kellene téged megkötni, hogy megkínozhassanak téged?” (Bírák 16:6) Delila nem szerette Sámsont, de mindazáltal látta, hogy Sámson még szereti őt.
18 A Delilában példázott újkor botránkozói elveszítették testvéreik, a Sámson-osztály iránti szeretetüket. Elveszítették az Úr szellemét és „lámpásaik kihalófélben voltak.” (Máté 25:8) Nem tudták megérteni és felfogni, miben rejlik a tulajdonképpeni oka a Sámson-osztály buzgóságának az Úr munkájának örömteljes végzésében a fenyegető nagy támadásra és veszélyre való tekintettel. Az olyan emberek, akik egykor az Úr szellemével rendelkeztek, de azután azt elveszítették, akiknek szeretete elhidegült és szívüket a szeretet helyett önzés foglalja el, gyorsan elveszítik az Istenszolgálat kiváltságának értékelését. Ugyanily lelkiállapotban voltak azok is, akik 1917 végén és 1918-
ban elkeseredtek. Amit az példáz, hogy még Delila maga sem ismerte Sámson erejének forrását. A Delilában példázott osztály is inkább a külső „finomulásra”, kedves „jellemfejlesztésre” törekedett, mintsem a szövetséghez hű Istennel kötött szövetség és kötelesség megtartására. Ez a botrányosztály, amelyet „Delila-osztálynak” nevezünk, arra a feltevésre jutott, hogyha a Társulatból a Sámson osztályt el tudná távolítani, haszna lenne belőle, még pedig azáltal, hogy a Társulat tisztviselői felett maga venné át a vezetést s azonkívül a „filiszteusok” között is jó tekintélyre tudna szert tenni. Miként Saul esetében, az Úr szelleme eltávozott tőle. (1 Sámuel 16:14) Delila a személyes haszon kedvéért hajlandó volt bemenni ebbe az utálatos és káros vállalkozásba; 1918-ban a Delila-osztály is hasonló lelkiállapotban volt. Természetesen Isten ezt előre tudta és ebben a prófétai drámában sok idővel ezelőtt megmondotta. Most a hűségesek előtt azért mutatja meg ennek a drámának jelentőségét, hogy ezáltal még jobban megerősödjenek és munkájuknak mindvégig való folytatásra képesek legyenek.
19 Sámsonnak természetesen gyanúval kellett volna lennie Delila kérésével szemben; mert a filiszteusok immár egy korábbi alkalommal is felállították ezt a kelepcét. És azért Sámson erre a kérésre így válaszolt: „Ha megkötöznek 7 nyers gúzzsal, melyek még nem voltak száradtak, akkor elgyengülök és olyan leszek mint más ember.” (Bírák 16:7) Sámson nem tartozott az igazat megmondani és így nem is lehet szándékos hazugságnak nevezni a válaszát. De még ha hazudott volna is, itt nem Sámson viselkedésére, hanem arra kell néznünk, amit Sámson cselekedetei a prófétai eseményben példáznak. Valamily nyilatkozatot, vagy feleletet csak akkor lehet hazugságnak nevezni, ha annak a félnek, aki a kérdéseket föltette, jogában áll megtudni a valóságot, de oly esetben, ha az illető fél, aki a kérdést felteszi, meg akarja károsítani azt akit kikérdez, senkisem tartozik közölni vele a valóságot. Az is lehetséges azonban, hogy maga Sámson sem ismerte teljesen a maga nagy erejének okát.
20 Az illési korszak alatt maga a hűszolgaosztály sem ismerte világosan, miért ruházta fel az Úr erővel, habár tudta azt, hogy az Úr mellett áll és az ő kegyelméből nyerte az erejét. Nyilván Sámsonnak Delilához intézett válasza jelképi jelentőségű, olvassuk: „Ha engem hét nyers gúzzsal megkötnek.” „A gúzsnak” fordított szó „nagyobb hatalmat” is jelent. A gúzs összefont nyers ágakból áll. A zöld fa élő teremtményt példáz Jehova szervezetében. A 7-es szám szellemi teljességet példáz. A filiszteusok értesülést szerezhettek Sámson szavairól, de az értelmét nem tudták megérteni. Ugyanez vonatkozott az újkori filiszteusokra is. Ha a Sámson-osztály Isten szervezetének 7, illetve összes élő teremtményei megkötözték volna, oly erőtlen lett volna mint más emberek és Sámson ezt mondotta magáról, amidőn Delilának válaszolt. Viszont a filiszteusok értelmezésük szerint azt gondolták, hogy Sámson közönséges nyers faág gúzsról beszél és azt alkalmazták.