1 100
szerkesztés
„Oldal:Az-ő-háboruja-3-4-rész-1938.pdf/6” változatai közötti eltérés
Jump to navigation
Jump to search
→Nincs korrektúrázva: Új oldal, tartalma: „{{raw:data:ai|2|198|}} {{raw:data:c| {{raw:data:p|c|gálatának szentelik és teljes bizalommal folytatják tevékenyen a bizonyságtevés végrehajtását. Ezt pedig a…”
(→Nincs korrektúrázva: Új oldal, tartalma: „{{raw:data:ai|2|198|}} {{raw:data:c| {{raw:data:p|c|gálatának szentelik és teljes bizalommal folytatják tevékenyen a bizonyságtevés végrehajtását. Ezt pedig a…”) |
(Nincs különbség)
|
A lap 2024. február 17., 19:58-kori változata
A lap nincsen korrektúrázva
198
gálatának szentelik és teljes bizalommal folytatják tevékenyen a bizonyságtevés végrehajtását. Ezt pedig a királyság üzenetének nyilvános, nem titkos, nyílt és „nagy felszóval" való hirdetése által cselekszik. Ezek nyíltak és őszinték az ítélet e napján (János I. 4:17, 18), és nem hajlandók tompítani az üzenetet az ellenségtől való félelemből. Jehova tanúi az Úrba bíznak teljes szívvel és felismerik őt minden utaikban, miértis biztosítva vannak, hogy Jehova az utaikat irányítja s nekik oltalmat és szabadulást szerez.
27
A Júdabelieket az az őszinte vágy lelkesítette, hogy az Úrtól nyert utasítások iránti engedelmességből, kivonulnak a csatatérre. Nekik a következő reggel felkellett vonulni, s kétségkívül nagyon keveset aludtak. Az éjszaka folyamán a hű Júdabeliek bizonyára felkészültek a holnapi felvonulásra, s ezért meg van írva: „És reggel felkészülvén, kimentek a Tékoa pusztájára; és mikor kiindultak onnan, megállt Jósafát, és monda: Halljátok meg szómat, Júda és Jeruzsálemben lakozók! Bízzatok Jehovában a ti Istenetekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek!“ (Krónika II. 20:20) Ha a sok kicsinyre és az annyuk karjában lévő legkisebbekre gondolunk, ennek a tarka tömegnek nagy utat kellett megtenni gyalog Jeruzsálemtől a csatatérig. Tékoa elérésére Betlehemen kellett keresztül menniük. Az előre megkapott utasítások szerint korán reggel felkeltek és kivonultak egyenesen a csatatér felé, hogy idejében megérkezzenek és tanúi legyenek, hogy az ellenség haderői a mindenható Isten ereje által hogyan veretnek meg. Nem volt szükség őket felindítani; teljes készséggel voltak az indulásra; s így mondja a Zsoltáros a korunk hűségeseiről is: „A te néped teljes készséggel siet sereggyűjtésed napján, szentséges öltözetekben [a szentség szépségében; angol Bibliai; hajnalpír méhéből (korán, illetve Krisztusnak az ellenségei közötti uralmának a kezdetén] leszen ifjaidnak harmatja.“ — 110. zsoltár 3.
28
A pusztaság Tékoától keletre feküdt, attól a helytől, ahol az Izraelitáknak az ellenséggel találkozniuk s annak pusztulását végig kellett nézniük. Korán reggel megalkották a menetet a Júdabeliek vagy Izráeliták és elindultak, s a Jeruzsálem kapuin való kivonulásuknál lépett elő Jósafát és szólott a néphez. Neki mint azok példájának, akik Istenben hittek, kötelessége és kiváltsága volt másoknak szóval és cselekedettel megmutatni, hogy tökéletesen megbízik Jehovában és örömmel engedelmeskedik Isten parancsainak, amelyek a népnek Isten prófétája által adattak. Így Jósafát király a maga feladatának tekintette a nép erősítését és bátorítását. Hasonlóképpen sziládítja és erősíti most Krisztus Jézus, a királyok nagy Királya a templomban hű követői, a maradék hitét őket minduntalan Jehova jövendöléseire emlékezteti és feltárja előttük, hogyan teljesülnek a jövendölések. Amidőn Jósafát ott állott, nemcsupán az Úr Jézus Krisztust szemléltette, hanem a templomsereg tagjait is az egymáshoz való helyes vonatkozásukban. A városból kivonuló népnek mondotta Jósafát: „Hallgassátok meg szómat, Júda és Jeruzsálemben lakozók!" Ezek a szavak arramutatnak, hogy a kapuban „idegenek“ is voltak, akik Jósafát szavait hallották, s ezek az idegenek jelenben a jóakaratú embereket ábrázolhatták, a „más juhokat", a Jonadábokat, akik most hallgatnak és az Úr szavaira figyelnek. A csata napja közel volt s a Szentírásban adott figyelmeztetéssel összhangban a templomosztály tágjai most kellene „intsék egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közel van“ (Zsidók 10:25) A templomsereg minden egyes tagjának bátorítani kell a többieket és utalniuk kell arra a tényre, hogy a királyság mindennél értékesebb s hogy a királyságban részt vehessünk, most teljes hűséget kell tanúsítanunk Jehova iránt. Tudjuk, hogy a nagy nap csatája közel van, s azért a maradék minden egyes tagjának kiváltsága és kötelessége, hogy testvéreit éberségre és hűségre buzdítsa.
29
Jósafát nem lépett fel nagyzolóan, mellét vagy állát kidüllesztvén, hogy a maga fontosságával benyo-
mást gyakoroljon a népre és megértesse vele, hogy ő a vezérük mindazoknak, akik az ellenség ellen vonalnak s azt megverik. Nem mutatott uralomravágyó választott-vén“ szellemet Ellenkezőleg, Jósafát elismerte Jehovát, alázatosan meghajolt előtte és így szólt a néphez: „Bízzatok Jehovában, a ti Istenetekben, és megerősíttettek!" Itt a Jehovában való bizalomra intette őket; s így kell most intsék egymást a templomsereg tagjai. Istenbe vetett igaz hite kellett legyen ennek a civil sokaságnak, hogy minden katonai kiképzés nélkül és minden valódi hadifelszerelés nélkül felvonuljanak egy állig felfegyverzett hadsereg ellen; Éppen így áll a helyzet ma is Isten népe tagjaival. Ezek látják, hogyan vonul fel ellenük az elvetemültek hadereje a rombolás minden lehető eszközével felszerelve, s Jehova tanúinak nincsenek testi fegyverei, sőt ha volnának, akkor sem használhatnák. Jehova tanúi nem is szabadna megzavarodjanak, elfogódjanak, nyugtalankodjanak és izguljanak, sem pedig céltalanul futkossanak, hanem járjanak el megfontoltsággal és meggondoltan. „Aki hisz, nem fut félénken." (Ésaiás 28:16) Mit várhattak a Júdabeliek, ha a Jósafát szavai szerint 'Jehovában bíztak'? „És megerősíttettek" az Úr országában vagy szervezetében. Az
Istenbe vetett hit hiányának éppen az ellenkezője lett volna a következménye, és nem vétettek volna fel állandó tartózkodásra Isten szervezetébe. Akik Jehovában bíznak és bizodalmukat bebizonyítják, a parancsaival összhangban hűségesen neki szolgálván, örökre az ő szervezetében maradnak. — 101. zsoltár 6.
30
A most földön tartózkodó templomsereget nyomatékosan emlékeztetjük az Úrba vetett hit, az Igéja tanulmányozásának és az arra való építés fontosságára. Hinni vagy bízni engedelmességet jelent, és semmilyen más módon nem lehet bebizonyítani a hitet. Krisztus Jézus a templomban van, ahol összegyűjtötte népét, és megparancsolja, hogy egész népe teljes egységben legyen. Mindannyian békességben kell egymással lakozzanak és azért imádkozzanak, hogy békesség legyen a saját soraikban és „más juhokkal". (122. zsolt.) Aki a templomban nyugtalanságot szít vagy gonoszul cselekszik, annak hiányzik a hite vagy a meggyőződése, és Krisztus Jézus kijelenti, hogy az olyanokat összegyűjti és a külső sötétségre veti (Máté 13:41) Hogy valaki a Szentírás értelmében higyjen, elméjében kell tartsa Isten ígéreteit és egész figyelmét a királyságra kell irányítsa, mivel a királyság az egyedüli, ami figyelemre érdemes. Ez azt jelenti, hogy az ilyennek a királyság érdekei teljesen szívéhez nőttek s becsületesen és őszintén igyekszik védelmezésére és előmozdítására, Isten akaratát megismervén és cselekedvén. Egyesek a Jerúzsálem kapuin kivonuló tömeg közül zúgolódhattak vagy panaszkodhattak. Tételezzük fel azonban, hogy a következőképpen beszéltek egymás között: „Nézd csak meg annak az asszonynak a ruháját! Mennyivel szebb, mint annak a ruhája, aki mellettem megy! Ez úgy néz ki, mint egy utcai lány. Én nem akarok vele egy sorban menni." Tegyük fel, hogy a férfiak így száltak volna egymás között: „Ti nem értek semmit! Nézzetek meg engem! Én egyike vagyok az előkelőknek, s nektek hozzám hasonlóan kell cselekedni, mert én itt egy fontos személyiség vagyok." Ha lettek volna ilyenek azokban a sorokban, Jósafát azonnal eltávolította volna őket a seregből. Az a menetelő sereg egyetértésben vonult ki és közreműködött az éneklésben. Egy nagy krízis volt közel, s a Júdabeliek mindenike azonnal kész kellett legyen meghallani és követni a kapott parancsokat és utasításokat. Ma ennél sokkal nagyobb krízis van itt, s a templomsereg minden tagja az Úrra kell irányítsa szemeit, figyelniük és gyorsan követniük kell utasításait. Mindig Isten ígéreteire kell gondolniuk, nem valamilyen badarsággal, hanem az igazsággal kell eltelve legyenek, s gondolataikat nem szabad jelentéktelen dolgokon legeltetni. Ezek kivonulnak, hogy szemléljék az Úr aktusát a minden idők legnagyobb csatájában, s a biztonságuk és szabadulásuk az Istenbe és Királyába vetett igaz hitüktől s az irántuk való feltétlen hűségüktől függ.