Oldal:Jehova-ünnepe-1933.djvu/9

1933 március 15.

Az őrtorony és Krisztus jelenlétének hírnöke

89

{{raw:data:c|

nektek, ha nem eszitek az ember fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem lakozik és én is abban.” (János 6 :53-56) Itt Jézus azt mutatja, hogy azok, akik az ő vérét isszák, vele egyek s ennélfogva az Atyával is egységben vannak, mert ő és az Atya egységben állanak. Jegyezzük meg azt is, hogy Jézus azt mondja, hogy ezeket feltámasztja az utolsó napon, ezzel arra mutatva rá, hogy „az önmagukban lévő életet” a halál után, melyből feltámasztatnak, fogják megnyerni. Ama kijelentés „élet bennetek” arra mutat, hogy ez a halhatatlanság, „az élet koronája”, oly életfok, melynek ,a második halál nem lehet ártalmára’. (János 5:26; Korinthus I. 15:53, 54; Jelenések 2:10, 11) Halhatatlanságot csak azok nyernek, akik eképpen Jézust eszik és az ő vérét isszák.

²⁶ Jézusnak sok szenvedést okozott vérének kiomlása. Pál mondotta: „A hálaadás pohara (az emlékünnep poharában jelképezve), amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e?” (Korinthus I. 10:16) Krisztus vérének ivása és magunkbafogadása azt jelenti, hogy közösségünk legyen abban, ami az ő vérével jár, t. i. a halálig való szenvedésben. Mivel a pohár csak korlátolt mértékben tartalmazza a bort, jól példázza azt az italt, melyet Jehova intézkedésére csak Jézusnak s az ő testtagjainak kell üríteniük. „Mert jobb ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogy nem gonoszt cselekedve. Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért.” (Péter I. 3:17, 18) „Igaz beszéd ez (tehát nem lehet mellőzni); mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is.” (Tim. II. 2:11, 12) Jézus szenvedése és halálának neme őt ama kitartó tevékenysége miatt érte, hogy mint Atyjának, Jehovának „igaz és hű bizonyságtevője” működött. Követői tehát csak akkor üríthetik igazán az ő vérét, ha megismerik az ő szenvedéseinek közösségét, az ő halálához hasonlóvá alakulván. Ez mindhalálig való tevékenységet jelent, mint Jehova hű szolgáinak és bizonyságtevőinek, még pedig egy istentelen világ közepette. (Philippi 3:10) Az ö hűségük Jehova szolgálatában tereli reájuk az ellenség tüzét Jehova tanúi üldöztetésekre és szenvedésekre kell hogy számítsanak és azokat kell elviselniük mindaddig, amig Sátán szervezete fennáll.

²⁷ Az első emlékünnepen csak a 11 hű apostol vett részt. Jézus ezzel nem akarta azt mondani, hogy azután is csupán az ő apostolai tartsák meg az ő halálának évfordulóján, tehát ugyanazon a napon, amelyen a páskát ünnepelték, az emlékünnepet. A feljegyzés mindenesetre nem mondja, hogy

|

Jézus utasította volna a tanítványokat, hogy az utána következő esztendőkben mások is megtartsák az emlékünnepet. Pál azonban Isten gyülekezetéhez szólva Korinthusban, tehát másokhoz és nem a Bárány 12 apostolához szólva, mondotta: „Mert én az Úrtől vettem, amit élőtökbe is adtam”; s azután az emlékünnep megtartásáról beszélt nekik. (Korinthus I. 11:23-26) Ki vehet részt tehát az apostolokon kívül ezen az ünnepen? Ez fontos, mert azoknak van megparancsolva az ünnep megtartása, akikre az vonatkozik.

²⁸ Pál ehheztartozóan mondja ugyanabban a levélben (Korinthus I. 10:16, 17): „A hálaadásnak pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-é? A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-é? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk.” Pál itt az emlékünnepet nem nevezi „közösségnek” (angolul: „communion”, az angol felekezetek ugyanis az Úrvacsorát „communion”-nak nevezik) s itt nem is beszél közvetlenül az Úrvacsoráról s annak jelképeiről; ő itt a nagyobb és a valóságos dolgokra mutat, melyeket az Úrvacsora jegyei s annak fogyasztása jelképeznek. Az apostol magyarázata arra mutat, hogy az emlékünnepen azok vesznek részt jogosultan az ivásban és az evésben, akik Krisztus közösségében (azaz vele egyetértésben), „egy testben” vannak, mintha egy kenyér volnának; azért van közösségük oly bizonyos dolgokban, melyeket csak ők és nem a Krisztus testén kívül valók bírnak közösen. Az, amit ők közösen bírnak Krisztussal, a Jézussal és egymással való együttes, osztályrész Krisztus munkájában és szenvedésében. Aki az emlékünnepen jelképileg Jézus vérét issza, az a képletben jelzett dolgot híven kellene teljesítse, jelképesen szólva Jézus vérét azáltal kellene innia, hogy ővele együtt szenved mindhalálig és megőrzi egységét és feddhetetlenségét.

²⁹ Pál apostol levelének bevezető része arra mutat, hogy szavait ő „a Jézus Krisztusban megszenteltekhez, a meghívott szentek”-hez, intézte. Ezek tehát azok a „hivatalosak”, akik a királyságba meghivattak és a királyság megszentelt várományosai. Ez megegyezik ama ténnyel, hogy Jézus így szólott az emlékünnep résztvevőihez:, „Ti vagytok pedig, akik kitartottatok énvelem kísértéseimben; és én adok néktek, miképpen az én Atyám adott nekem, országot, hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban és királyi székeken üljetek, megítélvén Izrael tizenkét nemzetségét.” (Luk. 22:28-30) Ez ünnepet tehát azok tartják meg helyesen, akik meghívattak a királyság szövetségébe, e meghívást elfogadták s most már a királyság várományosai. Az apostolok meghivattak és el is fogadták a meghívást, jóllehet abban az időben még nem voltak felkenve; de Jézus biztosította őket arról, hogy ők a királyság várományosai. Azok, akik Egyiptomban a páskavacsorán részt vettek, nem voltak mindnyájan el-