Oldal:Jónás-rész-2-3-1938.pdf/14

126

például és segítségül kellene szolgáljon, ami kétségkívül nagyon soknál meg is történne, ha a papság nem­ segítene az ördögnek az embereknek Istentől való távol tartásában. Izrael vallásoskodóihoz hasonlóan a „kereszténység“ vallásoskodói is — mint azt Jézus kijelentette — „gonosz és parázna nemzetséget“ képez, mi­vel meg nem engedett viszonyt folytatnak az ördög szervezetének más részeivel s ezt továbbra is fenntart­ják. Amint azt az izraeliták tették, a „kereszténység“ is határozottabb jelt kíván annál, amit a Jónás prédikálása képletezett. A vallásoskodók többet követelnek annak puszta bebizonyításánál, hogy-a jonadábok, az ellenjelképes megtérő ninivébeliek Istenhez menekülnek, amidőn valamit hallanak Istennek a megmentésükre tett kegyelmes gondviseléséről. Mindazáltal Jézus szavai szerint a vallásoskodók nem kapnak más jelt. Jézus szavai tehát sokkal inkább alkalmazhatók a „keresz­ténység“ vallásoskodóira, mint az izraelita vallásoskodókra. „Képmutatók, az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem értitek? A gonosz és parázna nemzetség jelt kíván, de nem adatik neki jel, csak a Jónás próféta jele. — És ott hagyván őket, eltávozott.“ — Máté 16:3, 4; Schlachter.

²⁵ Amidőn Jézus ezeket a szavakat használta, tanítványait óva intette az akkori papságtól, s éppen így figyelmeztet most is mindenkit korunk papságától. (Má­té 16:6) A „kereszténység“ ma más jelre vár annál, amit az Úr azáltal nyújt neki, hogy kiküldi szolgáit vagy tanúit a mennyek országának prédikálására s a Sátán szervezetének az armageddoni csatában való közeli megsemmisítésére vonatkozó figyelmeztetésre, amiképpen Jónás prédikált a ninivébelieknek ezek és az izraeliták érdekében A prófétai képnek ezen a részén Jónás a lehangoltakat és elégedetleneket, valamint a „kereszténység“ vallásoskodóit szemléltette, akikkel szemben Isten nagy türelmet tanúsít s minduntalan elküldi hozzájuk tanúit annak bejelentésére, hogy a „most élők milliói sohase fognak meghalni“ s ezek a milliók olyanok, akik Armageddon előtt Isten király­ságához menekülnek. Ez az egész jel, amelyet kapnak, s ezt Isten kegyelme nyújtja nekik. Jónás irgalmatlan magatartást nyilvánított ki s ezáltal azt mutatta, hogy elmulasztotta hasznot huzni Istennek irányában tanúsított további kegyelméből. S így Isten tovább intézkedett: „De másnapra férget rendelt Isten hajnal-költekor, s megszúrta az a tököt [csodafát]s az elszáradt.“ (Jónás 4:7) Ez azt jelentette, hogy Jónás többé nem részesült árnyékban. Ugyanolyan pirulát kellett beve­gyen, amilyet másoknak adott. (Jakab 2:13) A kegyelem csodafája hamar el lett távolítva Jónás itt oly szerepet játszott, amelyben azokat árnyékolta elő, akik egykor a királyság várományosai voltak s akiket Isten 1918-ban nem taszított el magától irgalmatlanul, hanem érdekükben — s a ‘választott szolgái‘ érdekében — megrövidítette a nyomorúság napját. A Jónás által elő árnyékolt önző osztállyal szemben Isten egy ideig még azután is kegyelmet tanúsított, hogy duzzogni kezdtek, zúgolódtak és kifejezésre juttatták azon kívánságukat, hogy meg akarnak halni és haza akarnak menni a mennybe. Noha ezek már szembehelyezkedtek Jehovával, egy ideig még kegyelmet tanúsított velük. De a kegyelem vagy irgalmasság e napja véget ér úgy a zúgolodókra, mint a „kereszténységre“ nézve. Amidőn a csodafa elszáradt, a hűvös kényelemnek és a „békességes nyugalomnak“ is vége lett, s oly dolgokat kellett elfogadni, amelyek nem voltak kellemesek. 1935 Jehova ítéletének újabb megnyilatkozását hozta, amelyet Krisztus Jézus által ismertetett. Eddig az ideig a „félig hűségesek“ azzal a frázissal kérkedtek Isten népének gyü­-

lekezete előtt, hogy egy ‘alárendelt szellemi osztályhoz‘ fognak tartozni, ahol majd kikötnek és kényelemben nyughatnak. Az Úr nem nyilatkoztatta ki, hogy egy ily osztály nincsen. A duzzogók abban a gondolatban ringatják magukat; amit számukra az az ‘alárendelt szellemi osztály‘ jelent. Úgy következtetnek, hogy ha nem ütik meg a királyságra megkövetelt mértéket, majd bizonyára helyet kaphatnak a „nagy sokaságnak“ nevezett ama ‘alárendelt szellemi osztályban‘. Ez számukra mintegy biztonsági háló volt, amelybe, mint utolsó menedékbe, esni reméltek. Magukat szellemtől szülöttnek állítván, úgy következtettek, hogy ha csak részben is hűeknek találtatnak, biztosan helyet kapnak a nagy sokaságban: s azért nyugodtak babéraikon. Ülősztrájkot vezettek be kezeiket dörzsölték, könnyen vették a dol­gokat s egyesek még ma is így tesznek. Ez az állitólagos szellemi háló azonban 1935-ben eltünt s könnyen látni lehetett, hogy az csak kitalálás volt. Az Úr feltárta népe előtt, hogy a Szentirás nem hatalmaz fel arra a feltevésre, hogy létezne egy másodrednű, félig hű szellemi osztály, ellenben kimutatja, hogy a „nagy so­kaság“ a jonadábokból vagy az Úr „más juhaiból“ áli, akiknek földi reménységük van és ugyanolyan hűségetés búzgóságot kell tanúsítsanak, mint amilyet szellemi osztály mutat. Amidőn tehát az Úr 1035-ben feltárta a nagy sokaság igazi állapotát, elszáradt a csodafa és eltünt a zúgolodók és „félig hűek“ elöl. Megjegyzésre méltó valóság, hogy ezek közül egyesek majdnem köz­vetlenül a Washingtoni kongresszus után elhagyták az Úr szervezetét. Miután a csodafa el lett távolitva, a küzdelem heve igen nagy lett számukra s azért gyor­san elmenekültek onnan, hogy valahol máshol keres­senek árnyékot.

²⁶

Ninivében kétségkívül nagy hőség lehetett; mert Jeruzsálemhez hasonlóan forró klímája volt. A „kereszténységben“ most szintén forró a levegő, s mindazok, akik szimpatizálnak a „kereszténységgel“, szintén érzik a forróságot: „És jön napköltekor, hogy tikkasztó keleti szelet rendelt Isten, és a nap rátűzött a Jónás fejére, és ö elbágyadt. Kívánta azért magának a halált, és monda: Jobb halnom, mint élnem!“ — Jónás 4:8.

^26-27 Jónás kitartott önző magatartásában, s azért Isten megszüntette vele szemben tanusitott kegyelmét, már az előkép tekintetében. Ez azonban nem azt jelenti, hogy Isten elégedetlen lett volna hű prófétájával. Jónás csupán lejátszotta szerepét; de a Jónás által élőárnyékolt osztály beteljesítette a valóságban. Az ellenjelképben azok tartottak ki önző magatartásukban, akik megütköztek akkor, amidőn a csodafa által előárnyékolt „szellemi alárendelt osztály“ el lett tüntetve. Nemsoká­­ra ezután egyesek teljesen az ördög szervezetéhez csatlakoztak, a többiek pedig sorra potyognak el. A nap perzselő hősége s az azt kísérő tikkasztó szél — Asszí­ria nyomasztó hőszeléhez hasonlóan — gyötörte az önzőket, és vége volt a kényelmüknek és nyugalmuknak. Az óra közel van, amidőn dönteniük kell. A tikkasztó hőségben Jónás megkívánt halni. Látta, hogy Ninivé nem pusztult el, s ez a megtérők elismeréseképpen tör­tént. Ezáltal Jónás nagyon meg lett alázva. Ő nem óhajtotta, hogy Ninivé ily részvétben részesüljön, hanem önmaga számára keresett részvétet. Most pedig meg akart halni és az egész dologgal végezni. Jónás itt egészen más volt, mint annakidején a hal gyomrában, amidőn alkalmat kért és remélt, hogy bebizonyíthassa Isten iránti hűségét. Most a nap tikkasztó hőségében a halálért imádkozott csupán azért, mivel önzésében azt kívánta, hogy minden kívánsága szerint történjen s nem úgy lett. Ebben a felszenteltek egy osztályát árnyékolta elő, akik mindaddig „boldogak“, amíg minden saját ön-­

­
­

­

,

­ ­ ­

-