3 318
szerkesztés
„Oldal:23-24-Hiszékenykerítők-1-2-rész-1937.djvu/14” változatai közötti eltérés
Jump to navigation
Jump to search
→Korrektúrázva
(→Korrektúrázva) |
(Nincs különbség)
|
A lap jelenlegi, 2023. február 24., 15:38-kori változata
A lap korrektúrázva van
198
15 A római katolikus egyházrendszer csengő pénz ellenében gyakorolta a bűnbocsánat ezen nagy munkájának jogát, és ezt teszi még ma is. A már említett tekintély így folytatja: „A pápa azáltal, hogy a jámbor adakozóknak, adományaiknak mintegy ellenértékéül, lelki kegyelmet ígért, szintén nem lépte át jogszerű hatalmát. Ha bűneinket a szegényeknek való adakozás által jóvátehetjük, miért ne tehetnénk ugyanúgy az egyházi teendőkre való adakozás által is? (370. old.) „Ha az egyháznak jogában áll a nagyobb akadályt, azaz a bűnöket eltávolítani, akkor hatalmában áll a kisebb akadálynak, azaz valakit terhelő múlandó büntetésnek is elejét venni." („The Faith of Our Fathers" [Atyáink hite], 365. old.)
16 Aki ismeri a pápaság történetét, elég ha a Tetzel János nevezetű domonkosrendi szerzetesre emlékszik vissza, akinek neve egész Németországban és Európa más államaiban ismeretessé vált, mivel nagy összegek ellenében bűnbocsátócédulákat árusított, melyek a vevőnek a bűncselekményeknek bármilyen formában elkövetett vétkéért büntetlenséget biztosítottak. A hiszékenykerítés különböző formáit már oly hosszú ideig űzték, hogy maga a papság is arra a meggyőződésre jutott, miszerint természetes jogában áll a szegényektől és gazdagoktól pénzadományokat szedni azon ürügy alatt, hogy annak ellenében feloldozza, vagy bűnbocsánatban részesíti őket az elkövetett vétkekért.
17 Egyáltalán nem meglepő, hogy Olaszország, Németország, Ausztria és más országok politikai és kereskedelmi uralkodócsoportjai a Vatikán támogatói. Ezek az emberek vétkekbe merültek; valamit tenniök kell, ami lelkiismeretüket megnyugtatná, ha mingyárt pénzükbe kerül is. Elhitték, hogy őket a tudatlanul elkövetett bűnökért a pápai hierarchia feloldozásban részesítheti. A pápai hierarchia ezen fogás által a Vatikán páncélszekrényeit milliókkal gyarapította; különösen a politikusokkal hitették el, hogy ebben nekik, is részt kell venniök, amennyiben a katolikus zacskót önkéntes adományaikkal növelik. Nincs mit csodálkozni azon, hogy az uralkodócsoportok, Nagy-Britannia és Amerika kereskedelmi óriásainak hivatalnokai közül sokan a katolikus vallást követik, akik biztosítási illeték fejében nagy összegeket fizetnek be, azon veszteséggel szemben való védekezésül, amitől, magukat mint szándékos törvénybeütköző cselekedetük eredményétől, mentesíteni akarják. Ebből kitűnik, hogy a háló mindjobban szélesedik és a római katolikus hierarchiának a hiszékenykerítés terén számításba jövő komoly versenytársa sehol sincs. Ha ezen szervezet papjainak vagy lelkészeinek a bűnök megbocsátása jogukban nem áll, akkor ezen eljárásuk nem más, mint finoman kidolgozott terv, amely az emberek zsebeit kiüríti és a Mindenható Isten nevét gyalázza. Forduljunk csak most az igazi tekintélyhez annak megállapítása végett, hogy a bűnöket tulajdonképpen ki bocsáthatja meg.
18
A Szentírás azt bizonyítja, hogy bűnbocsánatban csakis Isten részesíthet Jézus Krisztus érdeme által. Aki nem hisz az Úr Jézus Krisztusban, sempedig abban, hogy az ő kiomlott vére a bűnbocsánat alapja, Isten nem hallgatja meg imáját és nem is bocsátja meg bűnét, hanem megmarad rajta Isten haragja, amint az János 3:36-ban világosan meg van írva. Továbbá: „Jézus Krisztusnak, az ő (Isten) fiának vére megtisztít minket minden bűntől." (János I. 1:7) „Vérontás (Jézus Krisztus vére) nélkül nincsen bocsánat (bűnbocsánat)." (Zsidók 9:22) Ugyancsak meg van írva: „Kiben van a mi váltságunk az ő (Jézus) vére által, bűneinknek bocsánata." (Kol. 1:14) Jézus hűséges apostolait külön felhatalmazásban részesítette a bűnök bocsánatát illetőleg, ami a követ-
kező szavakból tűnik ki: „Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak, akikéit megtartjátok, megtartatnak." (János 20:23) Ez a felhatalmazás azonban csakis a hűséges apostolokra korlátozódott, és nem vonatkozott másokra, sem előttük, som utánuk. Nem is csoda tehát, ha a római katolikus hierarchia azt tanácsolja a „katolikus népnek", hogy tartsa magát távol a Biblia olvasásától és csak az „egyház" tanítását fogadja el. Ha az őszinte és becsületes emberek Isten igéjét tanulmányoznák, a katolikus rendszert elhagynák, amit a hiszékenykerítők nagyon jól tudnak, és ha ez bekövetkezik, ravaszkodásaiknak vége szakad. Azon állítás, miszerint a római katolikus hierarchia papjainak jogukban áll a bűnök megbocsátása, Istennek közönséges gyalázása és hiszékenykerítési műveletüknek további sakkhúzása, vagy manővere. Tény, hogy az ilyen fogásnak az értelmes és okos emberek nem dőlnek be, ha a Szentírásból előzőleg ismeretet merítenek, Istenben és Krisztusban bíznak. Ez egy újabb és megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy a római katolikus egyházrendszer nem Isten egyháza, hanem az ördög vallásszervezete, melyet Isten szent nevének gyalázására sikerrel használ és a népet nagyon megkárosítja.
Szertartások
19
A római katolikus vallásszervezet bizonyos szertartásokat vagy egyszerűen formaszerűségeket gyakorol. A katedrálisba való bemenetelkor, ujjukat az úgynevezett „szenteltvízbe" mártják, és a nép elhitte, hogy egy ember ezt a vizet, ha mingyárt tóból szivattyúzták is fel, „szenteltvízzé" teheti. A belépő személy azután keresztet vet magára; utána a pap ugyanilyen fajta vízzel befecskendezi a gyülekezetét, miközben elmondja az 50-ik zsoltár vagy a Biblia más verseit, majd az előírt könyv (de nem a Biblia) szabályai szerint bizonyos latin szavakat mormol, vagy ismételget, amit a jelenlevők közül bizonyára senki nem ért. Ezalatt a pap külön öltözetet visel és a fentiekben vázoltakhoz hasonlóan cselekszik. Ez egy vallásgyakorlat, amire az Írás semmi módon nem jogosít; ócsárolja Isten nevét s többek között arra szolgál, hogy a hiszékenyekkel elhitesse, mi szerint benne lelik oltalmukat és üdvösségüket. Ezen értelmetlen ceremóniákra való feljogosítás reményében a római katolikus hierarchia azon ünnepélyes szertartásokra utal, melyet a zsidók a sátoros ünnepekkel kapcsolatban végeztek. Teljesen mellőzi azonban a Biblia azon magyarázatát, hogy a zsidók által végzett ceremóniák csak elő- vagy élőképek voltak, melyek Jehova vezetése alatt alakultak s különösen oly dolgokat vetítettek elő, melyeknek a jövőben kellett bekövetkezniük. (Zsidók 10:1, Kor. I. 10:11) A zsidók által alkotott előképek senkit sem jogosítottak, fel az ilyen szertartásoknak a jövőben való gyakorlására, mivel összefüggésben állanak azon törvénnyel, melyet Jézus Krisztus betöltött és a fára szegezett. (Kol. 2:14) Ezek az ünnepek, melyeket a szövetség sátorával kapcsolatban a pusztában rendeztek, különösen Jézus Krisztus eljövetelét és az emberek vétkeinek megbocsátására irányuló váltságdíja nagy áldozatának megszerzését vetítették elő, és vérét a legnagyobb szentélynél, magánál a mennyek országánál mutatták be, hogy ott az emberiség számára kiengesztelést szerezzen. (Zsidók 9:20—24) Miután már Krisztus betöltötte a törvényt, az ördög mindannak kigúnyolásaképpen, amit az Úr cselekedett, ceremóniákat eszelt ki és eszközét, a klérust értelmetlen szokások bevezetésére késztette, hogy félelem által a népet átok alá vesse, miközben azon hazug állítással hozakodott elő, hogy ehhez a zsidók által végzett szertartósok következ¬
