3 318
szerkesztés
„Oldal:Harc-az-Isten-ellen-1-2-rész-1937.djvu/12” változatai közötti eltérés
Jump to navigation
Jump to search
→Korrektúrázva
(→Korrektúrázva) |
(Nincs különbség)
|
A lap 2023. január 23., 15:16-kori változata
A lap korrektúrázva van
180
meg az ő embereit, akik odaszegődtek Baál-Peorhoz.“ — Mózes IV. 25:2—5.
11
Az izraeliták minduntalan megsértették Isten törvényeit, az ördögvalláshoz fordulván, ami azzal az eredménnyel járt, hogy csak nagyon kevesen vonultak be az ígéret földjére azok közül, akik Egyiptomból kijöttek. Amidőn Mózes utoljára figyelmeztette az izraelitákat, akkor mondotta nekik az Úristen parancsára: „Ti tudjátok, miképen laktunk Egyiptomnak földén és miképen jöttünk által a nemzetek között, akiken áltáljöttetek. És láttátok az ő undokságaikat és bálványaikat: fát és követ, ezüstöt és aranyat, amelyek nálok vannak. Vajha ne lenne közöttetek férfi vagy asszony, nemzetség vagy törzs, akinek szíve elforduljon e napon az Úrtól, a mi Istenünktől, hogy elmenjen és szolgáljon e nemzetek isteneinek; vajha ne lenne köztetek méreg és ürömtermő gyökér! És ha lesz, aki hallja ez esküvéses kötésnek igéit és boldognak állítja magát az ö szívében, ezt mondván: Békességem lesz nekem, ha a szívem gondolata szerint járok is (hogy a részeg és a szomjas együtt vesszenek): Nem akar majd az Úr annak megbocsátani, sőt felgerjed akkor az Úrnak haragja és búsulása az ilyen ember ellen és rászáll arra minden átok, amely meg van írva e könyvben, e törvénykönyvben. Azt fogják majd kérdezni mind a nemzetek: Miért cselekedett az Úr így ezzel a földdel? Micsoda nagy felgerjedése ez a haragnak? És ezt mondják majd: Azért, mert elhagyták az Úrnak, az ő atyáik Istenének szövetségét, amelyet akkor kötött velük, amikor kihozta őket Egyiptom földéről; és elmentek és szolgáltak idegen isteneknek, és imádták azokat; olyan isteneket, akiket nem ismertek volt, és nem adott nekik az Isten. És felgerjedett az Úrnak haragja e föld ellen, hogy reáhozza mindazt az átkot, amely meg van írva e könyvben." — Mózes V. 29:16—20, 24-27.
12 Miután Isten elfogadta Sátán kihívását, hagyta, tegye próbára az embereket, kiket Isten törvényével védelmezett, s így az ő szövetséges népének szabadságában állott akaratának használatára s határozhattak, hogy Istennek szolgáljanak és életet nyerjenek, vagy pedig az ördögnek szolgáljanak és meghaljanak. Ez képezi az Isten örök és változatlan törvényszokását.
13
Amidőn az izraeliták a hűséges Józsué vezérlete alatt az Ígéret földjére értek, egy ideig Istennek szolgáltak. Isten választott népe voltak, s a rosszakaratú ellenség emiatt állandóan támadta őket. Ezen kísértések hatása alatt az izraeliták elbuktak s minduntalan ördögvallásra tértek. De voltak olyanok is azon időkben, akik hű istentiszteletre buzdították az izraelitákat; viszont mások éppen az ellenkező utat választoták. Akháb és Jézabel uralkodása idejében majdnem az egész nép az ördögvallásnak hódolt. Isten akkor küldte hozzájuk hű prófétáját, Illést, figyelmeztetést küldött általa és üzenetet Akhábnak, hogy az ő vallás¬gyakorlata hozta mindama bajokat az izraelitákra, amelyek miatt szenvedtek: „És mikor meglátta Akháb Illést, monda Akháb neki: Te vagy-é az Izrael megháboritója? Ő pedig monda: Nem én háborítottam meg Izraelt, hanem te és a te atyád háza, azzal, hogy elhagytátok az Úrnak parancsolatait és a Baál után jártatok!" — Kir. I. 18:17, 18.
14 Isten azután támasztotta Jéhut, hű szolgáját, aki Akhábot és házanépét bálványkultusza miatt megölte: „Azután levágá Jéhu mindazokat, akik megmaradtak volt az Akháb házából Jezréelben és minden főemberét, egész rokonságát és minden papját, míg csak ki nem irtotta a maradékát is." (Kir. II. 10:11) A Baálvallás minden szolgáját megölte Jéhu, a bálványokat kihordat-
ta Baál-templomából és tűzzel égette el, így irtotta ki Jéhu a Baál-kultuszt Izraelből". (Kir. II. 10:25—28) Ezeket az eseményeket annak bizonyítékául idézzük, hogy a valláskultusz teljesen ellenkezik Isten törvényével, szörnyűség és ördögi, tehát az emberiség legnagyobb ellenségeinek egyike.
Hit szegők
15
Az izraeliták minduntalan belátták gonosztetteiket és bocsánatot kértek az Úrtól, az Őr pedig megbocsátott nekik. De nemsokára azután újból ördögvallást kezdtek gyakorolni és annak gonosz befolyása alá kerültek. Az Úr emiatt nevezte őket „parázna Izraelnek" (Jeremiás 3:6—14) Isten mint saját népére ruházta nevét s minden alkalmat megadott neki ártatlanságának bizonyítására, hogy része legyen annak kimutatásában, hogy az ördög hazudott, hogy megőrzi hűségét Isten iránt s mindenkor élvezni fogja kegyeit. Izraelt tehát a saját nevéért oltalmazta meg, megbocsátott neki, időről-időre helyreállította és újabb alkalmat nyújtott neki szíve tisztaságának bizonyítására. Ezért áll megírva Izrael felől: „De pártot ütőnek a fiák (az izraeliták) ellenem, parancsolataimban nem jártak, s törvényeimet meg nem tartották, hogy azokat cselekedjek, amelyeket az ember ha cselekszik, él azok által; szombataimat megfertőztették; mondám azért, hogy kiőntöm búsulásomat rájok, teljessé teszem haragomat rajtuk a pusztában. De visszavontam kezemet és cselekedtem az én nevemért, hogy meg ne gyaláztassék a pogányok előtt, akiknek szeme láttára kihoztam őket." — Ezékiel 20:21, 22. A nemzet (Izrael) a maga egészében hűtlen lett Istenhez; de mindig voltak azért néhányan, akik megőrizték Jehovához való hűségüket és ártatlanságukat.
16 Azután Isten hűséges embereit, a prófétákat küldte, akik minduntalan megprófétálták a Messiás eljövetelét, Isten felkentjének, a Krisztusnak, Ábrahám megígért magvának eljövetelét. (Mózes I. 22:17, 18) Prófétái utján figyelmeztette az izraelitákat, hogy elpusztítja őket, ha tovább is hűtlenek lesznek hozzá az ördögvallás gyakorlása által, s figyelmeztetése szerint el is pusztította őket hűtlenségük miatt. Isten aztán a kitűzött időben elküldte Jézust, szeretett fiát az igazság közlésére. Izrael papjait Isten törvénye a nép oktatására kötelezte törvénye és a próféciák felől, amelyek a nagy Messiás, a megígért magról szólottak. Tehát tudniuk kellett volna Jézus eljöveteléről, s főkép a papoknak kellett volna készen lenniük az ő fogadására. Jézus születésekor egyetlen papnak vagy kultuszápolónak som volt szabad azon esemény szemtanújául lennie, aminek nyilván
való oka az volt, hogy ördögvallást ápoltak. Isten alázatos juhpásztorokat választott Jézus születésének tanúiul. A mennyekből angyalok útján közöltette Jézus születését és a következőket mondotta a pásztoroknak: „És ímé, az Úrnak angyala hozzájuk jövő és az Úrnak dicsősége körülvevő őket; és nagy félelemmel megfélemlének. És monda az angyal nekik: Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen. Mert született néktek ma a Megtartó, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig nektek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban. És hirtelenséggel jelenék az angyallal menynyei seregek sokasága, akik az Istent dicsérik és ezt mondják vala: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!" (Lukács 2:9—14) Abban az időben majdnem egész Izrael ördögvallást ápolt; de voltak néhányan, akik hívek maradtak Istenhez.
