Malakiás (4. rész)

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
 


Az

ŐRTORONY

és Krisztus

jelenlétének hírnöke

Ti vagytok az én

tanúim, szól Jehova,

hogy Isten vagyok.

Ésaiás 43:12

Vigyázó! meddig még az éj?

Ésaiás 21:11

The Watchtower and Herald of Christ's Presence
(Hungarian Edition)
Monthly, February 1937
Revista lunara - Anul 24
Vallásos f-irat 24. évlolyam
7-8 szám
1937 április hó
TARTALOM
Malakiás (a III. rész folytatása)
58
Malakiás IV. rész.
63
Malakiás V. rész.
70

Entered at Second Class Matter April 24th, 1929, at Brooklyn, N. Y.. Postoffice under the Act of March 3rd 1879. (Sec. 397, P.L and R.)

Vyplaceni novin. známkami povoleno feditelstvím post a telegrafu dne 30. XII. 1933 pod cis. 322 020-VII-1933. Printed in Czechoslovakia.

“7-8-Malakiás-4-5-rész-1937.djvu”

.

63


Malakiás

„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked"- Mózes II. 20:12

(4. rész)
1 A próféciákat Jehova nem oly időrendi sorban íratta meg, ahogyan a teljesülés fog történni. Malakiás próféciája, amely a régmúltban a maradék érdekében íratott meg, csak azután lett megérthető a maradék részéről, miután az Úr Jézus a templomhoz jött. A prófécia 3-ik fejezetének 1—4 verse képezi nyilván az egész prófécia megértésének kulcsát, emiatt kell elsősorban ezeket megvizsgálni. Most itt az első és a második fejezetet fogjuk vizsgálat alá venni. Ennek a két fejezetnek egyes részeire a prófécia előző tanulmányaiban is rámutattunk; tanácsosnak tartjuk azonban, hogy most bővebben foglalkozzunk vele. Az Úr Jézus Krisztus templomához jövetelekor mindazoknak meg kell ítéltetniök, akik az ő követőinek és a királyság örököseinek tartják magukat. Ez az ítélet marasztalja el az önzőeket és deríti fel a „gonosz szolga" osztályt és a r. k. hierarchiát, amely Isten gyermekének nevezi magát; ez az osztály azonban sem „attyát" sem „annyát“ nem tisztelte. A prófécia ezeket leplezi le s kimutatja, miért marasztaltatnak el az ítéleten. Ezen az ítéleten derül ki az is, hogy kicsodák az Úr hívei. Ezek tisztíttatnak meg, hogy igazság áldozatával áldozhassanak az Úrnak. A hívek érthetik és láthatják meg az elhangzott ítéletek indokait s egyúttal felvilágosítani is tartoznak azokat, akik nyitva tartják füleiket.
2 Malakiás, aki neve szerint „Jehova küldöttét (angyalát) “ jelenti, Jehovától vette át ezeket a szavakat, és a próféciája a következő magyarázattal kezdődik: „Az Úr igéjének terhe Izrael ellen, Malakiás által". (1:1) Eredetileg ez a jóslat Izrael nemzetére vonatkozott. Tágabb alkalmazásában azonban a szellemi Izraelre vonatkozik, illetve azokra, akik Isten akaratának cselekvésére szövetséget kötöttek és Jézus Krisztus nyomdokaiban járnak. „Az Úr igéjének terhe" nyilván téves cselekedeteiért sújtotta terhelő ítélettel Jehova szövetséges népét. Ünnepélyesen figyelmeztette a gonosztevőt, hogy mi lesz a vége, ha nem fognak gyorsan megtérni és megjavulni. Abban az időben, amidőn Malakiás az Úr prófétai kijelentésében részesült a testi Izrael, vagy legalább is egy maradék része Babilonból visszatért Jeruzsálembe és Júda országába. Jehova tiszteletét és szolgálatát helyreállították. A templomot újból felépítették. Ott lakott Zorobábel, Júda akkori kormányzója is. Később Nehémiás tétetett kormányzóvá. (Nehémiás 2:5—8; 5:14—18; Esdrás 2:1, 2; 3:1—8) A prófécia a szellemi Izraelen is beteljesült az Úr Jézus templomához jövetele-, 1918 után a szentélynek 1932-ben bekövetkezett megtisztításáig. — Dániel 8:14
3 Jehova így szólt a testi Izraelhez és később a lelki Izraelhez is: „Szerettelek titeket, azt mondja az Úr, és azt mondjátok: Miben szerettél minket? Avagy nem atyjafia vala-é Ézsau Jákobnak? — azt mondja az Úr. Jákobot pedig szerettem." (Malakiás 1:2) Jehova azzal igazolta ezt, hogy a testi Izraelt Babilonból a Szentföldre visszavezérelte s így megakadályozta annak Sátán világ¬
hatalma által való teljes megemésztését. Jehova e kijelentés igazságát 1918 borzalmas tapasztalatai után a lelki Izraelnek is bebizonyította. Sionból eljött a szabadító; akkor teljesült be az írás kijelentése: „És így az egész Izrael megtartatik, amint meg van írva: Eljön Sionból a szabadító és elfordítja Jákobtól (Isten egész népétől) a gonoszságokat. És ez nékik az én (új) szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket. Az evangéliumra nézve ugyan ellenségek (a hűtlenek) ti érettetek; de a választásra nézve (a hívek) szerelmetesek az atyákért". — Róma 11:26—28
4 Amidőn Jehova Mózes útján Moáb mezején a testi zsidókhoz szólott, mondotta: „Mert az Úrnak, a te Istenednek, szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy neki, minden nép közül e föld színén. Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok. Hanem mivel szeretett titeket az Úr, s hogy megtartsa az esküt, amellyel megesküdött volt a ti atyáitoknak; azért hozott ki titeket az Úr hatalmas kézzel és szabadított meg téged a szolgaságnak házából, az egyiptombeli Faraó királynak kezéből." — Mózes V. 7:6—8
5 Jehova e szavai sokkal inkább szólanak a szellemi Izraelre, amely a templom megítélésekor hívnek bizonyult. A testi Izrael a prófécia kihirdetése idejében nem viszonozta oly szeretettel Jehova iránta való szeretetét, amint kellett volna s most Jehova ezen közömbösségére figyelmeztette. A lelki Izraelhez szólva, mondja az Úr Jézus: „Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki“ (János 16:27) Mire a hűségesek és engedelmesek így szólnak: „Szeretjük őt, mivel ő előbb szeretett minket." — János I. 4:19
6 Mivel a kihűltek és közömbösek az Úr parancsainak követése terén való hanyagságukat mentegetni próbálják, a következőket kérdezik az Úrtól: „Miben szerettél minket?" Isten egész szövetséges népének megparancsolta: „Szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből!" (Mózes V. 6:5) Ezzel a paranccsal ellenkezően sokan megosztani próbálták szeretetüket Isten, a teremtmények és egyéb dolgok között. Még azok sem méltatták kellőképpen egy ideig Jehova irántuk való jóságát, akik később a „hű és a bölcs szolga" osztályt alkották; ilyen volt a helyzet, amidőn az Úr Jézus templomában megjelent. Mindnyájan a mennyekbe való menetelükre várakoztak, Jehova nevének a tiszteletét figyelmen kívül hagyták elmulasztották Jehovát az ő parancsa értelmében szeretni. De amidőn az Úr Jézus templomához érkezett és a hívek előtt feltárta Jehova szándékát, nagyobb lett a szeretetük és készségesebben követték az Úr parancsait.
7 A hűtlenek kérdésére Jehova egy ellenkérdéssel válaszolt: „Avagy nem atyjafia vala-é Ézsau Jákobnak? — azt mondja az Úr. Mindazáltal Já-

64


64
kóbot szerettem." (Mal. 1:2, Miniatür-f) Jehova azokat szereti, akik neki engedelmeskednek. Ézsau Izsák és Rebeka elsőszülött fia volt, ésszerűen tehát ő lett volna az örökös; mindazáltal Jehova Jákobot részesítette előnyben és tette meg örökössé. Jehova immár kezdetben ismerte a végeredményt. Habár Jákób volt az ikrek között a fiatalabb, szeretetét Jehova immár Jákób születése előtt feléje fordította; mivel tudta, hogy Jákób engedelmeskedni fog neki, Ézsau ellenben nem. (Mózes I. 25:21—26) „Nemcsak pedig, hanem Rebeka is, ki egytől fogant méhében, Izsáktól, a mi atyánktól; mert mikor még meg sem születtek, sem semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek, hogy az Istennek kiválasztás szerint való végzése megmaradjon, nem cselekedetekből, hanem az elhívótól, megmondatott neki, hogy: a nagyobbik szolgál a kisebbnek; miképpen meg van írva: Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem. Mit mondunk tehát: Vajjon nem igazságtalanság-é ez az Istentől? — Távol legyen!" (Róma 9:10—14) Jehova szeretetével nem fordulhatott csupán az elsőszülöttségi jog miatt az elsőszülötthöz, mivel előre tudta, hogy az hűtlen lesz, Jákób ellenben híven fog engedelmeskedni; ezért áll megírva: „Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, akin könyörülök és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek" (engedelmessége végett). (Róma 9:15) Azonkívül megmondta ezt is: „Ézsaut ellenben gyűlöltem és az ő hegyeit pusztává tettem, örökségét pedig pusztai sakálokévá." — Malakiás 1:3
8 Isten önzése és hiányos hite miatt gyűlölte Ézsaut, mivel nem hitt Isten ígéreteiben, Ézsau átkozott pogány nőt vett feleségül, igazságtalanul bánt Jákobbal és gyilkos szellemet tanúsított. Jehova hasonló okokból gyűlölte Ézsau nemzetét az edomitákat is; úgy a hajdani, mint a bennük példázott modem edomitákat is. Hasonló okból veti el magától az Úr a „gonosz szolga" osztályt és mindazokat is, akikből az áll. (Máté 24:48—51) Így mondja Jehova, hogy Ézsau örökségét és egész Edomot elpusztítja, illetve elpusztította. (Ezékiel 35:2—15; Abdiás 15—21; Jeremiás 49:7—22) Jehovának Ézsaura vonatkozó próféciája kicsinyben kevés idővel Jeruzsálem pusztulása után teljesült. Jézus Krisztus a kitűzött időben megjelent a templomban és a gonosz szolga állapotát pusztasággá tette s a próféciát ezáltal teljesítette be nagyobb terjedelemben. A templom megítélésékor Jézus Krisztus kijelentéséhez híven elküldi angyalait és általuk királyságának összes örököseit összegyüjteti, akik törvényszegők lettek és maguknak akartak követőket toborozni; az Úr ezeket is oly büntetéssel sújtja, mint a képmutatókat, a külső sötétségbe taszítja őket és királyságának érdekeit elveszi tőlük. (Máté 13:41; 25:24—30) Örökségük, mint Isten örökösei és Krisztus társörökösei, pusztasággá lesz. Ez van jelképesen úgy ecsetelve, ahol a sakálok keresik eledelüket a vadonban; mert a hűtlenek nem akartak együtt szenvedni Jézus Krisztussal és nem akarták tisztelni Atyjukat, Jehovát és az ő országát. Ennek az ítéletnek a gonosz szolga osztályon való teljesülése 1918-ban, Krisztusnak templomához érkezése után kezdődött; s ugyanoly bizonyossággal feltehető, hogy a templom-osztály minden tagja hasonló ítéletben részesül, aki ezután is hűtlenné válik. Ebből következik tehát,
hogy mindenki, aki egyszer a templomba felvétetett, s azután hűtlenné lesz, az Úr angyalai útján gyorsan el lesz távolítva.
9 Ézsau az ördög szervezetéhez csatlakozott, s mindazok, akik őt ebben követik, így az ördög szervezetének részeivé válnak és az edomiták osztályába soroltatnak. „Ézsau, Edom". (Mózes I. 36:1) Azok, akik egykor Jehova elsőszülöttségi áldásainak örökösei voltak, de az Urat meggyalázzák, edomitákká lesznek. Edomnak a Malakiás próféciájában feljegyzett szavai a gonosz szolga osztályára vonatkoznak: „Ha azt mondja Edom: Elpusztultunk; de térjünk meg és építsük fel a romladékokat; ezt mondja a Seregeknek Ura: Ők építenek, de én elrontom és elnevezik őket istentelenség határának és oly népnek, amelyre örökké haragszik az Úr." — Malakiás 1:4
10 Körülbelül abban az időben, amidőn a templom megítélése kezdődött, az önző stréberek akik egykor az ország örökösei voltak, így szóltak — s még most is így szólnak: „Elszegényedtünk, mivel a Watch Tower Bibie and Tract Society, illetve Isten szervezetének ellenőrzéséből kizárattunk". Most ezeknek a hűtleneknek nem áll módjukban a saját tetszésük szerint uralkodni a társulatban és vezetni azt s ezért jajgatnak elveszített hatalmuk felett. Ezek a jöv. értelmében mintegy így szóltak: „Ismét megépítjük a romladékokat és a saját szervezetünket a Watch Tower társulat konkurenciájaként felépítjük. Elvárjuk, hogy Isten ezt helyeselni fogja és az virágozni fog." Erre mondja az Úr: „Ők építenek, de én elrontom!" A róluk szóló ítélet fel van jegyezve és az Isten azt nem fogja megváltoztatni. Nem fogja sikerrel megáldani őket. Jehova nem részesíti feltámadásban azokat, akiket ítéletével pusztulásra ítélt, sem életben nem fogja részesíteni. (Jeremiás 49:17, 18; Thess. II. 2:3; Ezékiel 35:14, 15) A prófécia azután azokra vonatkozik, akik Jehova mellett állanak és így szól: „és elnevezik őket istentelenség határának". Így beszélnek, akik Jehova mellett állnak a hűtlenek felől; ez mutatja, hogy a hívek tartoznak ekképpen közölni az igazságot. Ezek a gonosztevők a legbüntetésreméltóbbak, mert szándékosan hátat fordítottak az igazságnak és az Isten és az ő szervezete ellen lázadtak s így meggyalázták az ő atyjukat és anyjukat. Más fordítók a szöveg ezen részét így fordítják: „gonosztevők határának fogják nevezni." „Ez a nép, amelyre örökké haragszik Jehova," ezért ítéltettek örök veszedelemre és pusztulásra. Ezek az ördögnek és övéinek útján járnak. (Jelenések 20:7—10) Semilyen oka sincs annak, amiért Isten életben tartaná a gonosztevőket, ő csak azoknak ajándékoz örökéletet, akik őt szeretik és neki szolgálnak. Az Úr a templom megítélésének kezdete után ismerteti híveivel ezen igazságokat, hogy Istenünk szerető jóságát és igazságát láthassák és méltányolni tudják. A szellemi Izrael hű maradékának, amelyből a hű és a bölcs szolga-osztály alakul, mondja Jehova: „És látják ezt a ti szemeitek és magatok is mondjátok: Nagy az Úr az Izrael határa felett." (Mal. 1:5) Ez végleges bizonyíték a hívek számára, hogy Jehova gyűlöli az Ézsauban példázott istenteleneket és azokat szereti, akiket Jákób példáz, akik hívek és Őt önzetlenül szeretik és szolgálják. A hívek látják és megértik az ítéletet és Jehova szeretetét; ezért dicsőítik az ő nevét azon

65


65
a helyen, amelyet betöltenek, illetve az Isten szervezetében betöltött helyzetükben s azon felül is, amennyiben Jehova nevét és országát állandóan dicsőítik és bizonyságot tesznek róla; ezt nagy ellenszegülés közben végzik.
Veszélyes idők
11 Amidőn Jehova Izrael népével törvényét közölte, mondta: „Tiszteld a te atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj e földön, melyet a te Urad, Istened ád neked." (Mózes II. 20:12) Isten törvénye nem változik. Az Izrael fiainak akkor adott törvény most főképpen a szellemi Izraelnek szól. Testi szülők gyermekei is tisztelni és becsülni tartoznak szüleiket, ha a szülők helyesen viselik magukat. Ezt a szöveget azonban nem lehet csupán erre vonatkoztatni, mivel a szülők gyakran istentelenek lesznek, az ördöghöz csatlakoznak, Jehova neve ellen küzdenek és nyíltan meggyalázzák. Isten nyilván nem úgy érti, hogy a gyermekek az istentelenül viselkedő szüleiket tiszteljék, ha történetesen éppen ezek az ő szüleik. (Ésaiás 54:1, 13) Az apa szó Mózes II. 20:12 szerint Jehova Istenre vonatkozik, aki életet adott minden élő teremtménynek. Az anya e szöveg értelmében Isten szervezetét példázza, az „asszonyt", amely Isten gyermekeit szüli. (Ésaiás 54:1—3) „A fiú tisztelje atyját, a szolga is az ő urát. És ha én Atya vagyok; hol az én tisztességem? És ha én Úr vagyok, hol az én félelmem? azt mondja a Seregeknek Ura néktek, ti papok és akik útáljátok az én nevemet és ezt mondjátok: Mivel útáljuk a te nevedet?" (Malakiás 1:6) Azok, akik a testi Izrael nemzetét alkották, Isten népe voltak, amelyet magának választott és ő volt az atyjuk. Ez a szöveg azonban nagyobb mértékben a szellemi Izraelre vonatkozik, illetve azokra, akik Istenben és Jézus Krisztusban való hitüket kifejezték és az Isten akaratának cselekvésére szövetséget kötöttek és akiket Isten gyermekeiül elismert. Aki őszintén hűséges és ragaszkodik Istenhez, tisztelni fogja az Atya nevét. Az apostol az efézusi gyülekezethez fordulva, írta: „Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüléiteknek az Úrban; mert ez az igaz. Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat (ami az első parancsolat ígérettel), hogy jól legyen néked dolgod és hosszú életű légy e földön". (Efézus 6:1—3) Ez mutatja a szöveg helyes alkalmazását. Isten szellemtől született gyermekei tartoznak tisztelni Istent, mégpedig úgy az ő, miként az ő fia parancsainak örömteljes megtartásával. Isten gyalázása nagy veszélyt jelent. Most az „utolsó napok" eljöttek és Sátán kétségbeesve minden embert el akar fordítani Istentől, ezért vezeti őket az engedetlenség útjára. Erről írta az apostol: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó időkben veszélyes napok következnek be; mert az emberek magukszeretői lesznek, pénzszeretők (olyasmikre vágyva és törekedve, amihez nincs joguk), szüleik iránt engedetlenek, engesztelhetetlenek, a szövetség megrontói (hűtlenek) a jónak nem szeretői (a jótevőket megvetik) ,.. inkább szeretik az élvezeteket, mint az Istent, az istentiszteletnek csak a formáját (külsőségét) mutatják, de az erejét (átalakító hatását) megtagadják." (Tim. II. 3:1—5) Ez a leírás főképpen azokra illik, akik egykor a királyság örökösei voltak, de aztán elszakadtak. Habár úgy
is van, hogy a világi emberek pontosan oly viselkedést tanúsítanak, amelyet az apostol leír, ez a szöveg mindazáltal főképpen azokra vonatkozik, akik egykor hozzá kezdtek Isten szolgálatához, de aztán hűtleneknek bizonyultak. Ezek önzésük és kapzsiságuk folytán lettek törvényszegők, nem akartak engedelmeskedni Isten törvényeinek és az ő szervezetének utasításait sem akarták követni. Egyáltalán nem részesitették figyelemben az Úr következő utasításait: „Őrizd meg, fiam, atyád parancsolatát és anyád tanítását el ne hagyd!" — Példb. 6:20
12 A királyság örökösei mindnyájan a Lévi törzséből valók voltak, amelyből a papok is vétettek, amidőn az Úr templomához érkezett; következőleg egy részük a papi osztályhoz is tartozott. Jehova a papi-osztályhoz szólva, mondja: „Ha én Atya vagyok, hol az én tiszteletem?" Más szóval: ez a jövendölés a következőket mondja nekik: „Mit tesztek Jehova Isten tiszteletére?" Jehova a szellemi izraelitákat fiainak tekinti, ennek folytán az attyuk. — Galata 4:5—7; Róma 8:14,15
13 A királyság 1914-ben megszületett, miután Jehova a fiú-gyermeket létre hívta, amely a világon uralkodni hivatott; asszony (szervezete) azután szülte meg a többi gyermekeket. Jehova a templomhoz küldi szeretett követét, Isten összes szellemi fiainak kipróbáltatására és megítéltetésére. Ezek részére szenteli fel az újszövetséget, így szól: „...Atyja leszek az Izraelnek és Efraim elsőszülöttem." (Jeremiás 31:9, 31—34) Az igazi fiak Jehovát tekintik atyjuknak és az ő nevét részesítik tiszteletben. Ezek mondják a próféta szavaival: „...Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva." (Ésaiás 63:16) „Most pedig, Uram, Atyánk vagy te, mi sár vagyunk és te a mi alkotónk és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan." (Ésaiás 64:7) Csak aki örömmel engedelmeskedik parancsainak, mutatja meg iránta való szeretetét és tiszteli Jehova nevét. Ilyenek tesznek bizonyságot az ő nevéről és országáról bátran és örömmel Jehovának immár bekövetkezett napján. (János I. 4:17, 18) A fiú az Atya nevét viseli és a kötelességtudó fiú tiszteletben részesíti Atyja nevét, tehát nagyon felelősségteljes tisztséget tölt be Atyja nevére való tekintettel.
14 Isten szolgáivá tette a lévitákat. Egy részükből papokat csinált, viszont mások más szolgálatot végeztek Lévi törzséből; ámde mindnyájan Isten szolgái voltak és mindnyájan Isten szellemi fiait példázták, akik hasonlóképpen az ő szolgái. Az Úr ezeket a szellemi izraelitákat tisztítja meg a templom megítélésekor, hogy Jehovának igazság áldozatával áldozhassanak; következőleg a fiak Jehovát tartoznak tisztelni és őt tisztelik. Amidőn az Úr a templomhoz jött, az áldozati szövetségben levők nem tisztelték úgy, amint kellett volna Jehova nevét, amit részben ama körülménynek kell tulajdonítani, hogy nem tudták, hogyan kell helyesen tisztelni az ő nevét. Többé-kevésbe mindnyájan megalkudtak s azáltal meggyaláztak Jehova Isten nevét. Sok időt jellemfejlesztésre fordítottak, vagy emberek tiszteletére és emberi tanítások vizsgálatára.
15 1926-ban a folyóirat egy cikkében az Úr arra terelte a figyelmet, hogy az ő népe részéről sokkal fontosabb Jehovát tisztelni az ő nevének hirdetése által, mintsem jellemet, fejleszteni. A

66


66
templomítéletkor oly szellemi szülöttek lettek felismerhetővé, akik önző vágyaikhoz ragaszkodva, nem akarták tisztelni Isten nevét; másrészről pedig olyanok is, akik Isten akaratát kívánták cselekedni; s amidőn ez az utóbbi osztály a helyes utat meglátta, követni törekedett azt. Az Úr az utóbbi években tisztán és világosan azok elé tárta ezt, akik őt szeretik és neki szolgálnak, s ezek örömteli szívvel teljesítik a rájuk bízott feladatot, s arról egymás között és másoknak is beszélnek, akik füleiket nyitva tartják. Közlik velük, hogy tényleg csak azok kedvesek előtte, akik szeretik és szolgálnak Jehovának. Aki másképpen tesz, nagy veszedelembe kerül. Azok kerülnek a templomba, akik a megpróbáltatásokban híveknek bizonyulnak; ha azonban később ezek közül valaki önző, kapzsi és lázadozó lesz, az is el lesz távolítva, amint az Úr kijelentette.
16 Isten igaz szolgája értelmes, illetve megbecsüli Mesterével és Jehovával való összeköttetését és tudja nagyon jól, hogy Jehovának és az ő szeretett fiának nevét tartozik tisztelni. Jehova házában Jézus Krisztus a tanító. „Mert egy a ti mesteretek (tanítótok), ti pedig mindnyájan testvérek vagytok." (János 13:13,14; Máté 23:8) Mivel mindazok, akik Isten akaratának teljesítésére szövetséget kötöttek, kellőképpen szeretnék méltányolni Isten szervezetében betöltött helyzetüket, az apostol a szolga és az úr képletét használja úgy testi, mint krisztusi értelemben is, s azzal példázza a való helyzetet: „Szolgák, engedelmeskedjetek test szerint uraitoknak félelemmel és remegéssel szívetek egyszerűségében, akárcsak Krisztusnak. Ne szolgáljatok látszatra, mintha embernek tetszését keresnétek, hanem mint Krisztus szolgái, akik szívesen teljesítik az Isten akaratát. Készséges akarattal szolgáljatok, mintha az Úrnak tennétek s nem embereknek. Tudjátok, hogy mindenki, ami jót tesz, annak jutalmát veszi az Úrtól, akár szolga legyen, akár szabad." — Efézus 6:5—8; Káldi-f.
17 Jehova a nagy Mester (tanító) és mindenki Ura. Ő volt a testi Izrael papságának is az Ura. Ez az ő népe és törzse volt. Isten volt a legfőbb Uruk. Malakiás prf. útján mondta Jehova a testi Izraelnek s általuk főkép a szellemi Izraelnek: „Ha én Úr (legfelsőbb úr) vagyok, hol a tiszteletem?" Hogy ez a szöveg tényleg ezt jelenti, Ésaiás köv. szavai mutatják: „Uram! mi Istenünk! urak parancsoltak nekünk kívüled; de általad dicsőítjük neved". (Ésaiás 26:13) Jehova a legfelsőbb hatalom, a felsőbbség feje. Az ő gyermekei nem tisztelhetik őt, egyúttal emberek tetszésére is törekedvén. Mert ez az ördög kelepcéjébe ejtené őket. Nem rendelhetik alá magukat oly világi uraknak és előírásoknak, amelyek Isten törvényével ellenkeznek; ők Jehova Istennek, a legfelsőbb hatalomnak tartoznak engedelmeskedni és az ő törvényét tartoznak elismerni és cselekedni, amely minden emberi törvény felett áll, s így is tesznek. Isten fiai nem embereknek a szolgái, az ég és a föld Ura és az ő mesterük előtt állnak, vagy buknak. „Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi." (Kor. I. 6:20) „Áron vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái." (Kor. I. 7:23) Az Úr Jézus hangsúlyozza, hogy Isten gyermekei ne féljenek embertől, hanem csakis az Istentől féljenek. (Máté 10:28) „Az Úrnak fé-
lelme a gonosz gyűlölése." (Példb. 8:13) Mindaz gonosz, ami ellenkezik Isten törvényével. Az Isten szervezetével ellenkező állásfoglalás és egy oly szervezet létesítése vagy létesítésének megkísérlése, amely embert tisztel (istenit), valóban gonosz az Isten szemében. Jehova helyett embereket isteníteni, Jehova nevének a megvetésével egyértelmű. Ezen a téren még fokozottabb lesz a felelősség, ha tudjuk, hogy Isten igazolni szándékszik nevét. Az Úr így szól azokhoz, akik az ő törvényeit megrontják: „Hol az én tisztességem?... ti papok, akik útáljátok az én nevemet". Ebből következik tehát, hogy mindenki, aki Isten akaratának teljesítésére szövetséget kötött, Jehova nevét tisztelni- és parancsait követni tartozik, mégpedig az emberek rendeléseire és arra való tekintet nélkül, hogy mit fog gondolni vagy mondani róla valamely teremtmény.
18 Az oly önző személy, aki a saját dicsőségét és tisztességét keresi, nem tiszteli Jehovát. Amíg valaki önzés által vezérelteti magát, sem meglátni, sem felfogni nem tudja Isten feltárt igéjét. Akik teljesen és önzetlenül ragaszkodnak Jehovához jóllehet egy ideig tudatlanságból téves úton járhatnak, de ha szorgalmasan a helyes utat keresik és az Isten akaratát kívánják cselekedni, a kellő időben meg fogja mutatni nekik a helyes utat. Ez azonban nem történt így 1929, a „Prófécia" c. angol könyv kiadása előtt, amidőn az Úr világosan feltárta népe előtt, hogy az ő nevének a tisztelete és igazolása bír a legnagyobb fontossággal. Amidőn az Úr ezt a nagy igazságot feltárta, az önzetlenségtől örömmel eltelve engedelmeskedtek az Úr akaratának. De akiket önző kívánság vezérel és az Úr szervezetéből magukkal akarnak ragadni egyeseket, azzal törvénytelen úton járnak. Meggyengülnek és elvesztik értelmüket. Elmulasztják a teremtmény és a Teremtő közti helyes kapcsolat felismerését, azt nem méltányolják, és elvakultak az igazsággal szemben. Aki önzően emberek részéről való tiszteletre és elismerésre törekszik, vagy megfordítva, másokat istenit, szeme elől téveszti a most eldöntésre kerülő nagy vitakérdést s ezzel világosan azt mutatja, hogy értelmetlen. Aki így viselkedik, Jehova nevét részesíti megvetésben.
19 Jehova most feltárja prófétája útján, hogyan mutathatja ki valaki, hogy Jehovát megvetette. Pld. akik túlságosan beképzeltek, rossz cselekedeteiket igazolni törekszenek még azután is, miután téves cselekedeteikre figyelmeztetve lesznek. Az Úr Malakiás prf. útján mondja: „Ezt mondjátok: Mivel utáljuk a te nevedet?" (Malakiás 1:6) Erre a kérdésre mondja nekik az Úr: „Azzal, amikor azt gondoljátok, hogy az Úrnak asztala megvetnivaló." (Malakiás 1:7) Az Úr minden áldozatot „kenyér" néven említ. Az apostol Isten fiainak helyes áldozatát ezekkel a szavakkal írja le: „Menjünk ki tehát ő hozzá a táboron kívül, az ő gyalázatát hordozván. Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük. Annakokáért őáltala vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét." (Zsidók 13:13—15) Ez teljes szívből való önzetlen ragaszkodást jelent Jehova Isten iránt és az ő parancsai iránt való engedelmességet az ő nevének és országának hirdetése által, mégpedig szüntelenül, ko-

67


67
molyan és szorgalmasan azon utat követve, amelyet Isten az ő fiai számára kijelölt.
20 Isten törvénye megkövetelte a papoktól, hogy mindent tüzetesen vizsgáljanak meg, amit áldozatul vittek hozzájuk, és semilyen hibásat vagy tökéletlent se fogadjanak el áldozatul. „Hogyha valami fogyatkozás lesz benne; sánta vagy vak lesz, vagy akármely fogyatkozásban szenvedő; meg ne áldozd az Úmak, a te Istenednek." (Mózes V. 15:21) Az Úr elé vitt oly áldozat, ami emberek istenítésével vagy dicsőítésével volt vegyítve, akár az illető részéről maga vagy mások iránt, nem lehet kedves Isten előtt. (Lukács 16:15) Ezt a szabályt mindenki előtt hirdetni tartoztak Isten szolgái, akik papi tisztséget viseltek. Az Úr asztalát kellő, tápdús és éltető eledelekkel látja el azok részére, akik őt szeretik és neki szolgálnak. Ami az Isten asztalával ellentétben áll, az ördögtől van. Meg van írva: „Tekintsétek meg a test szerint való Izraelt! Akik az áldozatokat eszik, vagy nincsenek-é közösségben az oltárral?" Az oltár tehát az Úr asztala. Meg van írva: „Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát; nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei." (Korinthus I. 10:18,21) Világi dolgokat nem szabad összekeverni azzal, amit az Úr nyújt népének. Isten neve a legfontosabb; amit oltárára vagy asztalára feltálal, az ő országának érdekeit szolgálja és az ő gyermekei (fiai) részére rakja oda; a királyság örököseinek, illetve az ő fiainak teljes figyelmére méltó tehát mindaz. Oly kísérlet, mely világi dolgokat akar összevegyíteni azzal, amit az Úr asztalára tálal, az ő nevének meggyalázását jelenti. Ebből következik tehát, hogy olyanok, akik azt állítják, hogy Istennek szolgálnak, de azt a szolgálatot olyasmivel vegyítik, ami embereknek nyújt tiszteletet és elismerést, azzal azt bizonyítják, hogy Isten nevét és intézkedését utálják. Ez biztosan szörnyűség Isten szemében. Aki bármivel is pótolni akarja azt, amit Isten készített azok számára, akik neki szolgálnak, ezzel azt fejezi ki, hogy Isten nevét megveti. Amióta a templom megítélése folyik, mindig voltak, akik a királyság örököseinek tartották magukat, de Isten intézkedéseit nem fogadták el a maguk számára, ahelyett olyasmiket fogadva el, amiket emberek készítettek. Emberek tanításait pártolják és hirdetik és megvetik azt, amit Isten azok számára készített, akik az ő akaratának cselekvésére határozták el magukat, amit Isten próféciáinak feltárásával nyilatkoztatott ki. Jehova most világosan kimutatta, hogy a most eldöntendő nagy kérdés az ő szent neve körül mozog; hogy népének kötelessége megismertetni az ő nevét s ha azt figyelmen kívül hagyja, az ő nevének megvetését jelenti, s egyúttal annak a kijelentését is, hogy az ő asztala útálatos. Aki elmulasztja vagy nem akar figyelmeztetni ezen fontos igazságokra, az Úr érdekeit hanyagolja el és ez hűtlenséget jelent azok részéről, akik az ő nevét és országát hirdetni tartoztak volna. Az Úr ezzel a gonosztevők elé tárja, hogyan fejezték ki az ő asztalának megvetését (útálatát).
21 A testi Izraelnek adott törvény meghatározta, hogy az Úr előtt nem kedves a vak áldozat. Önző papok azonban így szóltak: „Nem hibás és nem megvetnivaló," Azért mondta az Úr Malakiás útján: „Hogyha vakot hoztok áldozatul, nem bűn-é az? Vagyha sántát hoztok és bénát,
nem bűn-é az? Vidd csak azt a te fejedelmednek: vajjon kedvvel fogadja-é avagy reád tekint-é? — azt mondja a Seregeknek Ura?" — Malakiás 1:8
22 Az áldozat az áldozót képviseli. Ha valamely áldozó a nagy vitakérdéssel vagy eldöntendő kérdéssel szemben vak, amely vaksága önzésének következménye, következőleg az áldozata vak, következőleg tökéletlen áldozat. A testi Izraelre vonatkozó e szabály még sokkal inkább a szellemi Izraelre is szól. Aki elmulasztja meglátni és ismertetni a vitakérdést, vakkal áldozik s ezzel az Úr parancsát megsérti. (Zsidók 13:15) Ez tényleg egy vak áldozat hozatalával azonos jelentőségű, amely nem lehet kedves az Úr előtt. Vannak többen, akik az Úr szolgájának nevezik magukat és így szólnak: „Azt teszem, amit jónak látok és jónak ítélek." Más szóval: a saját ítéletét szembeállítja az Úr határozottan kifejezett parancsával. Ezzel balgaságát fejezi ki. „A bolondnak útja helyes az ő szemei előtt; de aki tanáccsal él, bölcs az." (Példb. 12:14) Isten igéje a helyes és igazi tanácsadó. Ezen a napon, amidőn a király a templomban van és népét a teendőkre utasítja, mindenki, aki az Úr utasításait megveti és a saját útját követi, cselekedetével így szól: „Isten nem kormányozza szervezetét," az ilyen szívében, illetve cselekedetével mondja: „Nincsen Isten" s ezzel fejezi ki dőreségét. Isten tulajdonképpeni szándékával szemben vak. Jobban kellett volna tudnia, mivel hozzákezdett volt, hogy Isten igéje kormányozza, következőleg nem a saját eszméit vagy más ember eszméit kellett volna követnie, hanem az Úrhoz kellett volna feltekintenie a vezetésért. Mivel áldozata vak, nem lehet elfogadható sem az Úrtól. Ha valaki azt állítja vagy hiszi, hogy az ily önző viselkedés nem hiba saját magában vagy másokban, akik Isten akaratának cselekvésére elhatározták magukat, ezzel azt fejezi ki, hogy Isten oltárát megveti és hűtlen lett Istennel kötött szövetségéhez. Jehova gyermekei csak Jehovától és az Úr Jézus Krisztustól tanulhatnak. Egyetlen ember sem, sem saját magunk, nem lehet Isten gyermekeinek tanítója és vezetője. Így mutatja meg az Úr a világos különbséget a papi tisztségben szolgálni akaró hívek és hűtlenek között. Ő ajándékozza az eszközöket fiainak megvilágítására és értelmül felvilágosítására, hogy ne áldozzanak neki vak áldozattal.
23 Mit tekintsünk az írás értelmében, „sánta áldozatnak"? A két vélemény közti ingadozást, azon kísérletet, amidőn valaki két egymással szemben álló szervezetnek próbál szolgálni egy időben, azt állítván, hogy Istennek szolgál, holott ugyanakkor a világi vagy az ördög szervezetének akar tetszeni; ez biztosan sántikálást, tehát „sánta" áldozat vitelt jelent. Aki emberi hatalmaktól fél s azokat tekinti a (bibliai) „felsöbbségnek", akinek engedelmeskedni kell, ezzel azt mutatja, hogy „vak" és „sánta" a világi hatalmaktól való félelme és engedelmessége miatt. Sánta vagy meg nem felelő áldozatvitelt jelent, ha a világi hatalmaknak a büntetéstől való félelem miatt engedelmeskedik. Ha a papi-osztály valamely tagja ily áldozattal áldozna, a templom-ítéleten elbukna; mert ez az ítélet próbálja meg vagy tisztítja meg Lévi fiait, hogy igazság áldozatával áldozzanak az Úrnak. (Malakiás 3:3) A „gonosz szolga" osztály, amely egykor a királyság örököse volt, eddig így szólt: „a világi uralkodókat kell a bibliai felső ha-

68


68
talomnak tekintenünk; annak is tekintjük és engedelmeskedni akarunk neki". Ezzel megmondják, hogy „sánta" áldozattal áldoznak, de mégis azt állítják, hogy az ily áldozat nem gonosz; az Úr azonban éppen az ellenkezőt mondja. Aki tartósan bírni akarja Isten elismerését, nem szabad kompromisszumot kössön, hanem teljesen Istennek átadni tartozik magát és minden egyéb iránt vaknak kell lennie, s kitartóan kell végeznie királyságbeli munkáját. — Ésaiás 42:19
24 Ugyancsak ezeknek mondja az Úr: „Beteget áldoztok, avagy nem bűn-é az?" A lelki betegek mondják: „A beteg áldozat nem bűn". Az Úr a kellő időben való eledellel látja el asztalát s azáltal mutatja meg népének, mit kell tennie. Aki nem táplálkozik vagy nem akar azon szellemi eledelekkel táplálkozni, melyeket az Úr nyújt, ahelyett azonban olyasmivel táplálkozik, amit a saját véleménye szerint jónak lát, s amit emberek, és nem az Úr tálalt fel, azzal világosan kifejezi lelki betegségét. Egy embernek a tanait elhinni és követni, — arra való tekintet nélkül, meghalt vagy él az illető — és embereket mint vezetőket isteníteni, teljesen azt bizonyítja, hogy akik így tesznek, azok lelki betegek; mivel nem becsülik (különböztetik) meg a Krisztus testét, sem Jehovának ezirányú akaratát. Az ily áldozat nem lehet kedves az Úr előtt. Ezt tisztázza is népe előtt, hogy őrizkedjen azon veremtől, amelybe többen beleestek. Aki azt állítja, hogy mint Jézus Krisztus követője a keskeny úton jár, de amellett az Úr munkáját, t. i. az ő nevének hirdetését megveti, támadja és becsmérlőleg üzleti-vállalkozásnak nevezi, ezzel kifejezi, hogy teljesen meghasonlott az Úrral. Az Úr útjaival ellenkező cselekedetével árulja el lelki betegségét.
25 Az Úr parancsolja népének, hogy a királyság gyümölcseit másokhoz vigye, illetve bizonyságot tegyen az igazságról. Ez a bizonyságtevés Jehova nevének tisztázására, az ő királya és országára vonatkozó kell hogy legyen. Isten éppen emiatt választott ki egy népet az emberiség közül. A királyság evangéliumának hirdetése Jehova nevének dicsőítésére életbevágóan fontos, mivel azt Jehova parancsolta. Akik a tulajdonképpeni vitakérdéssel szemben vakok és a maguk módján végzik az „istentiszteletet", cselekedetükkel mintegy így szólnak: „Azzal amit teszünk, senkinek sem ártunk; semmi rossz sincsen benne." Ha valaki, aki a Lévi törzséből való, így cselekszik, ezzel tulajdonképpen így szól: „Az Úr asztala utálatos". Mi a kötelességük ezzel szemben azoknak, akik híven szolgálnak Istennek? Maradjanak csendben és ne mondjanak semmit? Ellenkezőleg; az Úr azt mondja azoknak, akik őt szeretik és neki szolgálnak: „Kiálts teljes torokkal, ne kíméld; mint trombita emeld fel hangodat és hirdesd népemnek bűneiket és a Jákób házának vétkeit!" (Ésaiás 58:1) A Folyóirat nem szolgálhat híven Istennek, ha egyúttal nem figyelmeztet ezen dolgokra is. Nyomban mihelyt az Úr ezeket a prófétája útján kiejtett igazságokat feltárja és a tények azoknak teljesüléseképpen bekövetkeznek, irataink és mindazok is, akik az Úrral teljesen egyeznek és ragaszkodnak hozzá, ezeket az igazságokat tartoznak előadni.
26 Malakiás próféciájának hirdetésekor, csak egy ember volt a kormányzó, Nehémiás vagy Zorobábel. Jelenleg azonban az Úr Jézus Krisztus a
kormányzó a szellemi Izrael felett, mivel 1914 óta trónján ül. Jehova és Jézus Krisztus együtt alkotják a felső hatalmakat. Szavait Jehova prófétája útján a hanyag és hűtlen papi-osztályhoz intézi s a következőket kérdezi tőle, amire választ vár: „Vidd csak azt a te fejedelmednek; vajjon kedvvel fogad-é?“ Még emberi uralkodó sem fogadná kedvesen, ha vak, beteg.áldozatot vinnének neki, s aki ilyennel áldozik, szégyelheti magát, ha tetten érik.
27 Nehémiás nem tekintette volna elfogadásraméltónak az ily áldozatot. (Nehémiás 13:10—12) S határozottan az Úr Jézus Krisztus a templomban (Jehova királyi palotájában) mint a szellemi Izrael kormányzója nem engedi meggyalázni Jehova nevét azzal, hogy vak, beteg vagy sánta áldozatot elfogadjon. Ezt véglegesen bizonyítja azon tény, hogy Jézus Krisztus templomában való megjelenése után véglegesen hozzákezdett a léviták megítéléséhez, s a híveket megtisztította, akik feltehetőleg kedves és igazság áldozatával fognak áldozni az Úrak. Ellenben azok a hasonmási léviták, akiket az Úr Jézus a templom megítélésekor nem talált híveknek, semmivel sem rendelkeztek, amit Jehova Istennek kedves áldozatul áldozhattak volna s ezért nem is fogadja el áldozatukat. Pontosan ilyen Isten szervezete kísértőinek helyzete.
28 Jehova prófétája útján továbbmenőleg azon hasonmási lévitákhoz, akik beteg, sánta és hibás áldozatokkal áldoztak, így szólt: „Most azért engeszteljétek meg az Istennek orcáját, hogy könyörüljön rajtunk. Általatok van ez, elnézheti-é ezt nektek? - azt mondja a Seregeknek Ura?" (Mai. 1:9) A próféta szavait körülírva, a köv. jelenti: „Biztosan nem cselekedtetek volna ily illetlenül népetek földi uralkodóival szemben; eredjetek tehát és imádkozzatok alázatosan az Úrhoz, hogy bocsásson meg nektek és igyekezzetek, hogy Jehova gyalázatos cselekedeteitekre való tekintettel, miket vele- és asztalával szemben elkövettetek, kedvesen tekintsen reátok, vagy sem. Látni fogjátok, hogy nincsen igazatok és teljesen kívül vagytok az igazsággal való összhangon, ha így szóltok: „Azzal senkinek sem ártunk; abban semmi rossz sincsen!" Ily esetben csak egy dolog várható; mert Jehova sohasem hasonlik meg önmagával és nem is változtatja meg sohasem törvényét vagy cselekvési szabályát az ő teremtményeit illetőleg és sohasem személyválogató. Egyes emberek a testvériség közt viselt nagy tisztségeik miatt túl sokat képzeltek maguk felől. Főképpen azok, akik választás útján lettek vének, azt gondolták, ők Isten különös kegyeltjei és mindaz, amit tesznek, helyes. Az ily feltevés természetesen téves volt.
29 A testi izraeliták, de főképpen a papságuk pontos képmása megvan a lelki izraeliták közt is. Malakiás prf. mutatja, hogy az önfejűek és az önzők nem lehetnek kedvesek Isten előtt. A prófécia mondja: „Vajha valaki közületek bezárná az ajtót, hiába ne tüzelnétek az én oltáromon. Nem telik kedvem bennetek, azt mondja a Seregeknek Ura; az ételáldozatot sem kedvelem a ti kezetekből". — Malakiás 1:10
30 A testi Izrael beképzeltjei csak földi haszon kedvéért szolgáltak Istennek s ezzel kimutatták, hogy a „pénz-szerelem" vagy személyes haszonvágy volt a gyökere téves cselekedetüknek. Így talált templomához jövetelekor az Úr is szellemi

69


69
izraelitákat, akik önző haszonból, de nem Jehova nevének tiszteletéből és dicsőítésére szolgáltak. Amennyiben a zsidók annak idején önző haszonért szolgáltak az Úr házában és gyújtottak tüzet az oltáron tökéletlen áldozatok bemutatására, áldozatuk hiábavaló volt. Hasonlóképpen a templom ítélete kezdetén olyanok is voltak a lelki izraeliták között, akik önző okokból szolgáltak az Úrnak, nem pedig azért, hogy Isten dicsőségére végezzék az ő szolgálatát. Az ilyeneknek mondja az Úr: „Nem telik kedvem bennetek és az ételáldozatot sem kedvelem kezetekből." Az ily önző szolgálat csak gyalázatot hozott Isten nevére s aki önzően cselekszik az Úr szolgálatában, tovább gyalázza az ő nevét. Ezen önző szolgák esetében szolgálatuk csak szokás volt, de nem jelentett ragaszkodást Jehovához és nem jelentette az ő nevének dicsőítését sem. Még a hasonmási léviták közt is voltak olyanok, akik a templom ítélete alatt is ily szívállapotban voltak. Ezeket az Úr egy ideig megtűrte és alkalmat nyújtott nekik indítékaik és szívállapotuk kifejezésére. Az Úrnak ez a szétválasztó munkája mindaddig tovább folyt, amíg 1932-ben a megtisztítás megtörtént. Akkor az Úr elküldte angyalait s azokat a papokat, akik nem javultak meg, mint pld. a választás útján való véneket kivetette a külső sötétségbe. Természetesen ez a szabály még mindig érvényben van; illetve, amidőn valaki a templomban vak vagy lelki beteg lesz és önző, tökéletlen áldozatot mutat be, az áldozat és az illető személy is elutasításban részesül és az illető a templomból kivettetik. Ne legyen tehát oly balga senki sem és ne gondolja, hogy önző, igazságtalan úton járhat, mert hiszen amúgy is a templomhoz tartozik, azt gondolván, hogy a templomban fog amúgy is maradni. Akik a templomban maradnak azon törvényeket tartoznak követni, amelyek az Úr szavaiban részükre szólnak.
31 A r. kat hierarchia szervezete azt állítja, hogy papjai Isten képviselői és Isten akaratából viselik tisztségüket. Szokásaikat a zsidó papságról szóló isteni törvényekre alapítják. E tekintetben azonban nemcsupán tévesen járnak el és tévúton járnak, de mindennemű felhatalmazás nélkül is. Semilyen emberi vagy földi szervezet sem csinálhat papot Istennek. A r. k. hierarchia intézményei, melyek állandóan papokat nevelnek, nem Isten akarata szerint járnak el, hanem csak önző útjukon járnak, vagy a Sátánt, Isten ellenségét követik útjukon. A r. k. hierarchia kétszínűen és istenkáromlólag viselkedik. Az egész rendszer ámításon és csaláson épült fel. Ezzel szemben azok a papok, akik igazsággal áldoznak Istennek olyanok — s csakis ezek —, akiket Jehova gyermekeiképpen elismert, szolgáivá felkent és rendelt. A r. k. hierarchia felől azt mondja Jehova, hogy az egész intézmény ámításon épült és szörnyűség előtte és teljesen el fog pusztulni. (Ésaiás 28:1—21) A r. k. hierarchia áldozatai útálatosak Isten előtt és neki azokkal semmi köze sincsen. Malakiás prf. nem szól emberi intézmények által létesített papsággal, hanem azokról szól, akik Istennel kötött szövetségük folytán az ő lelki gyermekei lettek, de később hűtlenekké váltak és az Úrtól megvettettek; azonkívül ez a prófécia azokról is szól, akik az ítéleten az Úr előtt kedveseknek bizonyultak. A templom megítélése és megtisztítása feltárja, hogy ki mily osztályhoz tarto-
zik. Hagyományszerű külsőség az ördög létesítménye, aki Istennek az ellensége és az összes hagyomány (pogány) papok áldozata szörnyűség Isten előtt, azokat tehát Isten nem fogadhatja el.
32 A r. k. hierarchia egyáltalán nem tartozik azok közé, akikről Mózes II. 20:12 szól. Ez a parancs Isten szövetséges népének adatott és most főkép a szellemi Izraelre vonatkozik, amely Isten szövetséges népe lélek szerint. Nem Jehova az atyja a r. k. hier., amit be is vall, mert a „pápát nevezi atyjának és ugyanezt az elnevezést alkalmazza szervezetének minden papjára is. Az Úr megparancsolta, hogy az Ő fiai egyetlen embert se nevezzenek atyjuknak. Hiszen az Úr megmondta tanítványainak s azoknak, akik valóban követőivé lesznek: „Senkit se nevezzetek atyátoknak a földön, mert egy a ti atyátok, aki a mennyben vagyon". (Máté 23:9) Jézus Krisztus a kétszínű farizeusoknak mondotta, akik Jehova nevében vallást gyakoroltak: „A ti atyátok az ördög!“ (János 8:44) A r. k. hierarchia és szövetségeseik hasonmási farizeusok s az ördög az atyjuk. Amiképpen a hajdani farizeusok Isten országával, illetve Krisztus uralmával szembeszálltak, a mai farizeusok, a r. k. hier. is megvetik Isten országát és istenkáromlóan azt állítják, hogy ők Isten helytartóiképpen uralkodnak a világon. Sokan azon a tévhiten vannak, hogy mivel a zsidóknak voltak papjaik, akik akkor Isten akarata szerint voltak hivatva szolgálni a népnek, a r. k. h. is Isten akarata szerint szolgál. Ez az állítás azonban alaptalan, a Biblia nem támogatja. Ezek a v. szervezetek nyíltan Isten országa, illetve Krisztus uralkodása ellen harcolnak és mindenkit üldöznek, aki őszintén szereti Jehovát; ez pontosan Jézus jövendölése szerint történik. (János 15:18-21) A hierarchia teljesen emberi intézmény, mely Sátán vezetése alatt szerveztetett az emberek megvakitására, hogy Jehovával szembeszálljanak és méginkább gyalázzák az ő nevét. Malakias prf. Lévi szellemi fiaira vonatkozik; s ezekből a levitákból stb. alakitatott meg a papi uralom, hogy szolgálatot teljesítsen. A prófécia ezen napon való teljesüléséhez semilyen kétség sem férhet, hogy csakis azok, akik a próbán híveknek bizonyulnak és teljesen s önzetlenül ragaszkodnak Jehovához és az ő országához, részesülnek kedvező ítéletben. Ezek áldoznak igazság áldozatával Istennek az ő nevének tiszteletére és földi pályájuk végéig megőrzik hűségüket; ezért is fognak mindörökké Jézus Krisztussal együttlakni az ö királyságában. Ezek tisztelik atyjukat, Jehova Istent és anyjukat, Isten szervezetét; ezek fognak hosszú ideig élni az ő ígérete szerint.
Tanulmánykérdések

70


70

Malakiás

„Áldott legyen az Úr (Jehova) neve mostantól fogva mindörökké!" — 113. zsoltár 2
(5. rész.)
1
JEHOVA a legfelségesebb. Ő a menny és a föld teremtője, az övé az minden teljességével együtt. „Felmagasztaltatott az Úr minden pogány nép felett; dicsősége túl van az egeken. Kicsoda hasonló az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, aki a magasságban lakozik?" (113. zsoltár 4, 5) Kezdet óta azt akarta, hogy minden élő teremtmény az ő nevét örömmel dicsőítse. E szándéka biztosan teljesülni fog. A hajdani hívő próféták ezen szándékáról beszéltek. Jézus gyakran hangsúlyozta, mennyire fontos dicsőíteni Jehova nevét és az Úr Jézus Krisztus apostolai is gyakran beszéltek Jehova nevének felsőbbségéről. De amidőn Jézus Krisztus egyes állítólagos követői vallásnak nevezett „hagyományokat" kezdtek gyakorolni, amit „keresztény vallásnak" kereszteltek, mihamar szemük elől tévesztették a Felséges nevét és az ő nevének minden másnál fontosabb dicsőítését. Az emberek a vallást sok ideig önző céljaik érdekében használták, miközben Jehova nevét háttérbe tolták és megfeledkeztek róla. Miközben Jézus, a nagy küldött, úttörő munkát végzett Jehova előtt, sokan értesültek az akkor közölt igazságról, de akik azt elfogadták, többen többé-kevésbé önző indítékokból fogadták el. Első sorban az bilincselte le figyelmüket, hogy alkalmuk nyílott az üdvösséghez és a mennybe mehetnek segédkezni az Úrnak a föld kormányzásában és a többi emberek „helyreállításában." Nagyon sokan pedig teljesen azon álláspontra helyezkedtek, hogy Isten mindenkinek meg fog bocsátani és életet fog adni arra való tekintet nélkül, hogy engedelmeskedni fognak Istennek, vagy sem. Mindazáltal tekintetbe kell vennünk, hogy ezek az emberek vallás¬szervezetekben nevelődtek; ezért is volt a gondolatviláguk többé-kevésbé tévedésekkel tele. Akik Babilon szervezetében éltek, de aztán az igazságról értesülve, azt elfogadták, szennyes ruhában jöttek ki Babilonból, illetve még mindig erősen a világ és a világi kívánságok befolyása alatt álltak s még mindig világi külső szokásokat követtek. Minden cselekedeteikben megkérdezték: „Mit fognak gondolni rólam és a cselekedeteimről az
emberek?" így is törekedtek viselkedni; mert embereknek akartak tetszeni. Sokan akartak az embereknek tetszeni és maguk is más embereket dicsőítettek, hogy viszont azok is dicsőítsék őket. Amidőn Jehova nagy követe, Jézus Krisztus a templomhoz ítélettételre eljött, sok ily önző-fajta ember állott előtte ítéletre várakozva. Ezek beképzeltségükben fontosaknak tartották magukat. Azért is tartották magukat tetszés szerinti út követésére alkalmasaknak és a saját útjuk követéséhez ragaszkodtak és mindezideig is teremtmények részéről való elismerésre és emberek dicsőítésére törekedtek. De ugyanazon időben még mások is álltak az Úr előtt, akiket más indíték vezérelt cselekedeteikben. Szeretetükkel Jehován és az Úr Jézus Krisztuson csüngtek, az Úrnak kívántak tetszeni és szolgálni. Habár szennyes is volt a ruhájuk mindattól, amiket a Babiloni intézményben tanultak és gyakoroltak, mindazáltal a helyes dolgot kívánták cselekedni szívükben. Szennyes ruhában jöttek ki Babilonból, amelyet le kellett vetniök, amidőn az Úr tökéletes szívállapotban találta őket. A templom ítéletén kitűnt, kicsodák az önzők és kik az önzetlenek; csak az utóbbiak álltak meg a próbán és részesültek a nagy bíró elismerésében. Ezekből a hűségesekből neveztetett ki a „hű és a bölcs szolga"; de még ezek sem fogták fel teljesen Jehova neve dicsőítésének fontosságát. A kellő időben azonban tisztázódott előttük ez a tárgy a templomban, és hála Istennek, most a hívek és az igazak látják, hogy Jehova neve a nagy eldöntésre váró kérdés, hogy az ő nevének kell igazoltatnia és annak idején minden lélek az ő dicsőségét fogja hirdetni. Az Úr tisztázza tehát a templom megítélése által, hogy kicsodák az önzőek vagy a gonosz-szolga osztály és kicsodák az önzetlenek vagy hű- és bölcs-szolga osztály.
2
Jehova Malakiás prf. által beszél nagy nevének legfőbb fontosságáról és éles választóvonalat von a hűtlen és a hűséges papok között. „Hiszen napkelettől fogva napnyugotig nagy az én nevem a pogányok között és minden helyen tömjénnel