Oldal:W1936.05-hu.djvu/20

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2020. május 18., 09:20-kor történt szerkesztése után volt. (Korrektúrázva)
Jump to navigation Jump to search
A lap korrektúrázva van


47 Amidőn a nagy-sokaság szilárdan állást foglal Jehova Isten s az o orzsága mellett es Isten parancsai szerint igazságra és alázatosságra törekszik, Sátán földi közegei, főképpen azok által, amelyeket a „fenevad" és a „hamis próféta" példáz, gyalázásoknak lesz kitéve. Azért fog szenvedni, mivel azoknak a társa, akik Isten, illetve Jézus Krisztus országát hirdetik és a hirdetésben kitartanak. (Zsidók 10:32—35) Most tehát legyen meggyőződve mindenki arról, aki szereti Istent és az ő királyát, hogy Jehova ideje elérkezett az ő országának felépítésére és az megkezdődött; s hogy senki sem tudja megakadályozni az ország felépülését, bárki is legyen az, akit az ördög arra felhasználni akar. Jehova föltárta és világosan közölte népével, hogy rövidesen felkél és harcolni fog népéért, amely síkra száll az ő országáért, és akkor teljesen el fogja tisztítani a földről a római katolikus hierarchiát és az ördög minden képviselőjét. A cél Jehova nevének az igazolása; prófétája útján értesít a jelenkor filiszteusainak példás megbüntetéséről: „És megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtuk." — Ezékiel 25:17
48 A római katolikus hierarchia politikai, gazdasági eszközeivel és szövetségeseivel Németországban, Ausztriában és a „kereszténység" között más helyen is elnyomta a Watch Tower Társulatot és vagyonát lefoglalta. Most közelebbről több országban és államban a sajtó és szólásszabadság elnyomására irányuló törvények hozatalára bujtogatott. Sok hívő embert kegyetlenül üldőztetett, bántalmaztatott és bezáratott és ezt a gonosz munkáját tovább űzi. A mai kornak ezek a filiszteusai rosszakaratból és gyűlöletből járnak el és az Úr népe tovább is szenved. Sokan csodálkoznak, miért engedi meg Isten az ilyesmit. De a hűségesek ne nyugtalankodjanak. Akik szeretik Istent és Jézus Krisztust, nyugodjanak meg teljesen hitükben és még határozottabban végezzék az Úr munkáját, mint valaha és tartsák eszükben, hogy rövidesen meg fog valósulni Isten azon szándéka, hogy felkél és az ellenséget elpusztítja, s aki mindezen nyomorúságok között megőrzi hűségét az Úr iránt, Jehova örökös áldásaiban fog részesülni, ami mindeneknél nagyobb kincs. Jézus nyilván ezekre az igékre gondolt, amidőn így szólott; „De aki mindvégig kitart, az üdvözülni fog." (Máté 24:13) A mi Istenünk akinek szolgálunk, meg fogja szabadítani és menteni az ő népét az ő nevének dicsőségére és tiszteletére.
Kérdések a tanulmányozáshoz

(1936, febr. 1.) Csehszlovákiában felelős: K. J. Kopecky, Praha-Smíchov, U Nikolajky 15 Ara: 2.— Ke Watch Tower, Praha-Smíchov nyomása.