Oldal:W1935.01.djvu/3

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katofzsolt (vitalap | szerkesztései) 2020. október 25., 11:11-kor történt szerkesztése után volt. (Proofread)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
Jump to navigation Jump to search
A lap korrektúrázva van


3
étkezést”, „fogyasztást”, átvitt értelemben pedig pusztítólag ható „viaskodást” jelent.
6 Az álkereszténységet mostanában félelem és rettegés hatja át; látja Armageddon csatájának közeledését. Tudja, hogy valami rémítő készülődik, de nem ismeri Isten Igéjét, nem is hisz benne s e miatt nem tudja felfogni, hogy mi is történik tulajdonképpen. Miképp a fáraó és tömege Egyiptomban a kilencedik csapás alatt nagy sötétségben volt, van ez is most nagy sötétségben. Sőt maga a római pápa is csak mostanában mondta, hogy a „szent év” (amely elrendelt volt) eredménytelenül végződött: a falban nyitott lyukat aranyozott téglákkal ismét befalaztatta s most arra hívja fel minden szövetségesét, imádkozzanak, hogy Armageddont elkerüljék. Ő sem értette meg, hogy Armageddont Jehova hadereje fogja megvívni. A hatalmasok érzik a nagy baj vagy küzdelem közeledését, annak borzalmait és vészes kimenetelét csökkenteni igyekeznek s emiatt jönnek össze és lakmároznak együtt, hogy egy ideig felejtsenek és közben fontolgatják és megtárgyalják azokat az eszközöket és módszereket, melyekkel Jehova Isten bizonyságtevőit eltávolíthatnák. Feltűnő, hogy a hatalmasok most majdnem minden országban egyformán viselkednek. Belsazár, ezer főemberét hívatta össze; ez a képmásban Sátán szervezete földi ágának teljességét jelenti. A hasonmásban most nagy lakmározás folyik, amelyre az egész álkereszténység, tartozékaival együtt hivatalos. Ezek részt vesznek a Jehova Isten és felkentjei ellen szőtt összeesküvésben, amely t.i. azok ellen irányul, akik híven szolgálnak Jehova Istennek, és akik az Ő országának örökösei. Sátán „három békáját” használja, hogy a nemzeteket háborúba döntse. (Jel. 16:13-16) Az álkereszténység magva azon hatalmasakból áll, akik uralkodójukkal, vagy legfőbb tisztviselőjükkel karöltve uralkodnak a nép fölött. Ezeknek lakomáin hordószámra folyik a bor s így merítenek új bátorságot. Aminek közeledését látják, nagyon a szívükre nehezedik, éppen, amint azt Jézus előre megmondta; azért látja jónak Sátán, hogy „borral itassa azokat, akik búsulnak.” (Példab. 31:6; Luk. 21:25, 26) Ez, az „erőszakosság bora”, amely Isten népe és ügye ellen irányul. Mivel a mennyei csatában Sátán vereséget szenvedett, hordái borra szorulnak a földön, csak így vidulnak fel; mivel ez a bajok ideje a világ részére. (Jel. 12:12) A tanácstalanság és a szorongás eláradott. Belsazár „ezer főembere” találóan példázza azon „tíz királyt” is, akik „királyokéhoz hasonló hatalmat nyertek egy órára”, amely Armageddonban végződik. „Ezeknek egy a szándékuk (Isten választottai ellen irányuló összeesküvésükben és annak megvalósításában); erejüket és hatalmukat is a fenevadnak adják. Ezek a Bárány ellen viaskodnak.” – Jel. 17:12-14.
7 Belsazár, a lakomán a palotában az első helyet foglalta el s valószínűleg kegyeltjei seregestől vették körül s egy csomó jól felfegyverzett detektív vigyázott rá a kulisszák mögül. Vörös bort ivott s nyílván a szemei is vörösek voltak. „Borozás közben mondá Belsazár, hogy hozzák elő az arany és ezüst edényeket, amelyeket elvive Nabukodonozor, az ő atyja, a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai.” (Dán. 5:2) Babilónia nehéz bora felhevítette Belsazárt, fel
fuvalkodott s most már elég erősnek és hatalmasnak érezte magát atyjának, az Ördög, akaratának végrehajtására. Ezért kezdett kíméletlenül, elvetemülten és gonoszul eljárni mások jogaival szemben. Itt ugyancsak ki kell emelnünk ama tényt, hogy az Ördög fő célja, minden alkalommal Jehova nevének gyalázására irányult, s a jelen, szóban forgó alkalommal Belsazárt használta erre. Belsazár ittasan és felhevülten elrendelte azon ezüst és arany edények előhozását, amelyeket atyja (Nabukodonozor) Jeruzsálemből rabolt s azokat vendégeinek nyújtotta oda, hogy azokból igyanak. Ezek az arany edények olyanokat példáznak, akik most szorgalmasan, teljes igyekezetükkel Jehova nevének dicsőítésére törekszenek. Mostanában a hasonmási Belsazár-kompánia erősen „borivó”, ami Sátán akaratának következő kinyilvánítása: Népszövetség, Világközi Bíróság, békepaktumok, „szent év”, nemzetközi leszerelési konferencia és más önérdekű intézmények útján. Góg, Sátán hadvezére sugall gonosz tanácsokat a „kereszténység” vezetőinek, természetesen mindez Sátán sugallása, aki a legfelső helyet foglalja el s onnan irányítja a Jehova felkentjei ellen irányuló mozdulatokat.
8 A jeruzsálemi templom edényei, Jehova megszentelt szolgálatára voltak fenntartva s nem volt szabad önző célok érdekében használni azokat, mert az Jehova nevének további meggyalázását jelentette volna. Ezeket az edényeket Belsazár atyja rabolta a jeruzsálemi templomból s vitte Babilonba, s most Belsazár, dáridóján akarta ezeket meggyalázni. Belsazár atyja gyalázatos bűnt követett el, amidőn ezeket az edényeket a templomból elrabolta s most ezeknek az edényeknek istentelen, részeg társaságtól való használata felhalmozta a sértéseket s újból meggyalázta Jehova nevét. Ugyanígy az álkereszténység, a „Kígyó látható magva” még inkább meggyalázza Jehova nevét Isten azon hű maradékának üldözése, megalázása és bántalmazása által, amely mint hű bizonyságtevő, bizonyságot tesz Isten országáról és nevéről, valamint Isten büntetésének napjáról, Sátán szervezetét illetőleg. A mai Babilon, illetve álkereszténység, meg akarja gyalázni az Úr ezen kiválasztott edényeit, gúnyolni akarja és dáridóin mulatni akar rajtuk. Látható, hogy az álkereszténység szócsöve, napi sajtója, nagy élvezettel gúnyolódik Jehova bizonyságtevői felett és mulatság tárgyává teszi őket. A Belsazár lakomájáról szóló feljegyzésben említett „asszonyok” (a király asszonyai), a hasonmásban azokat a farizeusokat példázza, akik összeházasodtak e világ politikai hatalmával; viszont a „király ágyasai” a mai Júdás-osztályt, illetve a „pusztulás fiát”, mert ezeket nem tekintik a politikai hatalmak asszonyainak (feleségeinek), hanem ezek bérért adják el magukat a politikai hatalmak mulatságára, hogy Jehova bizonyságtevőinek megalázásában eszközül szolgáljanak. Az összeesküvésben s az Úr felkentjei ellen irányuló nyilvános cselekedetekben a Júdás-osztály is részt vesz. Ez az osztály nem csupán az Úr munkájának megakadályozására igyekszik, hanem Isten szolgáit is bajokba és bántalmakba akarja keverni.
9 A lakoma folyamán Cirusz (Kirosz) király hadserege benyomult Babilonba, erről jövendöltette Jehova, prófétájával: „Foglyaimat elbocsátja, nem pénzért, sem ajándékért.” (Ésa. 45:13) Ez a prófé-