Oldal:Munka-1937.djvu/2

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2020. december 9., 09:51-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva


Az ŐRTORONY

és Krisztus jelenlétének hírnőke

24 évfolyam

1937 február hó

3-4 szám

Munka

"Mert az Úr szava igaz és minden cselekedete hűséges." - 33 zsoltár 4

{{raw:data:p|c|tust." (János 17:3) Ezek a szövegek emelik ki mindazok kötelességét, akik Isten akaratának tel¬ jesítésére szövetséget kötöttek. Mindazoknak dol- gozniok kell, akik szövetséget kötöttek, úgy, aho¬ gyan Isten rendeli, aki a szövetséget létesítette. ’ Jézus a köv. meg nem változó szabályt állítot¬ ta fel, mondván: „Az én Atyám munkálkodik, én is munkálkodom!" (János 5 :17) Akaratának vég¬ rehajtásakor Jehova Jézust mint embert küldte a földre. Jézus első munkája Jehova akaratának végrehajtásában abból állt, hogy az igazságot hir¬ dette azok előtt, akik meghallgatni akarták. Ezért is mondotta Jézus: „fin azért születtem és jöttem a világra, hogy bizonyságot tegyek az igazság¬ szükséges lett, meH az ö teremtménye, Lucifer,! aki most az ördög vagy a Sátán, meggyalázta az4 ő nevét. Jehova így- szólt Sátánhoz: „Ámde azért tartottalak fenn téged, hogy megmutassam neked az én hatalmamat és hogy hirdessék az én nevű¬ met az egész földön." (Mózes II. 9 :16) Jehova . az ő akaratának végrehajtásában mutatja meg mindenek felett való hatalmát s azzal kapcsolat¬ ban bizonyságtevői útján az egész földön hirdet- teti nevét, amennyiben engedi, hogy az ő munka- jában közreműködjenek. Szükségképpen ez két dolgot jelent: Egy világterjedelmű bizonyságtevő munkát Jehova nevének és szándékának hirdeté¬ se céljából, s utána következőleg a mindenható Is¬ ten nagy napjának viadalát. ’ Jehova világos szavakban juttatta kifejezésre szándékát. Prófétai drámákat vagy képeket ala¬ kított, amelyek útján szándékát hangsúlyozza és akaratának végrehajtási módját teszi közzé. Je¬ hova a maga kiszabott idejében tárja fel a prófé¬ tai ábrázolások jelentőségét azok előtt, akik őt szeretik és neki szolgálnak. Jehova igéje igaz és helyes s így az ember helyes útmutatója is. Eb¬ ből az okból imádkozott Jézus is Jehovához az ő . . igazi követői érdekében: „Szenteld meg őket a te jának parancsát teljesítette, beszámolt Atyjának, beszédeddel, mert a te beszéded igazság; Amikép- ' ' - ... pen te engem, úgy én is őket küldtem a világra; és én őérettük odaszentelem magam, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban." (János 17 :17—19) Az élet az Isten adománya Jézus Krisztus által s így mindazoknak el kell jutniok Isten és Jézus Krisztus ismeretére, akik Isten e kegyadományában részesülni óhajtanak. „Az pe¬ dig az örökélet, hogy megismerjenek téged, az egyetlen igaz Istent és akit küldöttéi, a Jézus Krisz- „Meit az Ür szava Igaz és minden JEHOVA dolgozik és elvárja, hogy minden te¬ remtménye dolgozzon, akit elismerésében fog részesíteni; ezt a munkát az ő akaratának megfe¬ lelően kell végezni. A teremtmény tökéletes út¬ mutatója Isten beszéde. Fontos felismerni először Isten akaratát és azután cselekedni is, ellenkező esetben nem is lehet törvényszerűen eljárni. Je¬ hova kezdet óta ismerte a véget és az ő munkája mindenkor szándéka szerint történik. Azt mond¬ ja: „Elvégeztem, meg is cselekszem". (Ésaiás 46 : 11) Jehovának mindenre megvan a meghatározott ideje: „Ideje van a hallgatásnak és ideje a szólás¬ nak". (Prédikátor 3 :1—8) Jehova befejez egy munkát és azután egy másikhoz kezd s így kell , _ o__, _„Oi, o— — o o cselekedniük az ő parancsa szerint mindazon te-Sról". Mindaz, aki az igazságból való, hallgatni fog remtményeinek, akiket elismerésében fog részesí-»az én beszédemre." (János 18 : 37) Ami azt jelen¬ teni. Az ember előtt feltárt nagy szándéka az őrjíti, hogy minden teremtmény, aki az igazság is- rnevének tisztázásáról szól. Ez az igazolás '^ameretére eljut és kedves Isten előtt, mindenkivel i j. . ..... - ■ „ jközölni tartozik az Istenről és az ő szándékáról szóló igazságot, aki azt meghallgatni akarja. Az egész ügy Jehova nevének -az igazolásával áll ösz- szefüggésben. Jézus tehát az ember szemei elé állított tökéletes példa és aki ezt a tökéletes pél¬ dát híven követni akarja, szenvedni fog emiatt; mert a gonosz Sátán, az ördög meggyalázza Isten • nevét és gyalázatot és szenvedést igyekszik zúdí¬ tani mindazokra, akik híven szolgálnak Istennek. Nem is várható egyéb, amíg Jehova hatalma nem fog kinyilatkozni és végetvetni a gonosznak. Je¬ hova végrehajtja munkáját, hasonlóképpen Jézus Krisztus is s mindazoknak is végre kell hajtaniok munkájukat, akik magukra vállalták, hogy Isten¬ nek engedelmeskedni fognak. Nagyon fontos, hogy közülünk mindenki szeme előtt tartsa ezeket a té¬ nyeket. ‘Ama munka, amelyet Jézus Krisztus követői¬ nek kell végezniük, nem egy és ugyanaz minden időben. Amidőn a munkát elvégezték, egy mási¬ kat kell megkezdeniük és elvégezniük, így történt Jézus Krisztus esetében is. Ő Isten parancsa ér¬ telmében három és fél éven keresztül bizonyságot ■ tett az emberek füle hallomására, s miután Aty- mondván: „A reám bízott munkát elvégeztem!" (János 17 :4) Jézus meghalt, mintha bűnös lett volna s azáltal, hogy mindhalálig engedelmeske¬ dett Atyja akaratának teljesítésében, megszerez¬ te a váltságdíjat, amely az élet útját nyitja meg az ember számára. Jehova feltámasztotta Jézust halottaiból és a legfelsőbb méltóságra emelte, ne¬ ki adván minden hatalmat mennyen és földön, Je¬ hova így rendelte az ür Jézust minden szándékᬠnak végrehajtására.