Oldal:Malakiás-5-6-1937.djvu/3

75

Jehova megbízatása

²⁰

Lévi fiai Áron, a főpap útján a testi Izrael papjai lettek. Ezek a papok példázták azon felszentelteket, akik papi tisztségben szolgáltak abban az időben, amidőn az Úr templomában az ítéletre megjelent. Más léviták egyéb szolgálatokat végeztek az Úr előtt. 1918-ban az Úr Jézus, a nagy bíró, ítéletre jelent meg a templomban s főképpen a papi tisztségben szolgálóknak adott utasítást vagy megbízást: „Most azért néktek szól ez a parancsolat, ti papok!" (Malakiás 2:1) Miben áll a papok ezen megbízatása vagy parancsolata? Lévi fiait szükséges volt megtisztítani, a papokat és a többi szolgákat is. Az Úr Jézus megkezdte Lévi fiainak tisztító ítéletét templomban való megjelenésekor, hogy a hűségesek, akik ama napot elviselni képesek lesznek, a tűzpróbán keresztülmenve, megbízatást nyerhessenek, hogy igazság áldozatával áldozzanak az Úrnak. Habár az Úr immár 1918-ban megjelent a templomban, az ő megjövetelét 1922 előtt nem ismerték fel s amint a tények mutatják Lévi fiain a tisztító művelet 1932 előtt nem volt befejezve. A hasonmási papokhoz szóló parancsot és megbízást a szentély teljes megtisztításáig és azután is meg kellett tartani. „Lévi fiainak" megpróbáltatása 1918-ban, az ítélet kezdetén kezdődött arra való tekintet nélkül, hogy tudomásuk volt-e az úrnak a templomban való jelenléte felől, vagy sem. Akkor kezdett megvizsgáltatni a szívállapotuk vagy indítóokuk. Eljött az idő, hogy mindazok, akik szövetséget kötöttek Isten akaratának cselekvésére, megszűnjenek embereket tisztelni vagy „villámhárítóként" maguk fölé állítani, így vonván magukra mások tiszteletét. Eljön az idő számukra, hogy minden tisztelettel és dicsőítéssel Jehova nevének adózzanak. Ez megmagyarázza megbízatásuk és megtisztításuk szükséges voltát.

²¹

Ebből arra kell következtetni, hogy volt egy osztály, amely a papok közé számított, de nem engedelmeskedett és nem méltatta figyelemre a megbízatást. Ezt a következtetést szükségképpen a parancs szövegéből kell vonni. T. i. az Úr így szólt a papokhoz: „Ha meg nem hallgatjátok és nem veszitek szívetekre, hogy dicsőséget adjatok, az én nevemnek, azt mondja a Seregeknek Ura: átkot bocsátók reátok és elátkozom a ti áldástokat; bizony elátkozom azt, ha nem veszitek szívetekre." — Malakiás 2:2

²² Ebből a törvényből felismerhető, hogy a papok egy részének önszeretet volt az indítéka s ezért a vizsgálat napján nem is állhatott meg. A folyóirat 1926 egyik számában kezdte előtérbe helyezni Jehova neve dicsőítésének és igazolásának szükséges-voltát. Legalább is attól az időtől kezdve senki sem mentegetheti magát azok közül, akik az Úr asztalához járulhatnak, ha Jehova nevét megveti és emberek nevét dicsőíti. Attól kezdve akik papi tisztséget viseltek, tekintettel kellett legyenek erre, szívüket Jehova nevére tartoztak irányítani, meggondolva, hogy ő minden szeretetükre, tiszteletükre és dicsőítésükre méltó. Amióta az Isten felszenteltjei felismerni kezdték, hogy Jehova szándéka az ő nevének dicsőítéséből áll s egy népet választott ki a világból neve számára, hogy bizonyságot tegyen az ő nevéről, mindazok Jehova nevét tartoznak dicsőíteni, akik ezen igazságok felismerésére jutottak és nem szabad em-

bereket dicsőíteniük, isteníteniük és azoknak hízelegniük. E parancs teljesítéseképpen papi tisztségét viselők tartoztak felhagyni a ferde szokásokkal és tévelygésekkel, amelyekben hibásak voltak és amikre másokat is rászoktattak. Mindennel fel kellett hagyni, ami külsőség, vagy a jámborság látszatát mutatta, emberek részéről való tiszteletre való törekvés, vagy megfordítva, amikkel emberek dicsőítését szolgálták. Az Úr előtt csak a becsületesség, őszinteség és iránta való teljes ragaszkodás volt kedves. A híveknek oly áldozattal kellett áldozniok, amely méltó volt Jehova nevéhez és megszünteti az ő nevének megvetését.

²³ A babiloni rendszerekben Jehova nevét meggyalázzák és emberek neveit istenítették. Az Úr szervezetének tagjai között a földön főképpen, a templom ítéletének kezdetén erős hajlandóság mutatkozott oly dolgok követésére, amiket azon v. intézményekben tanultak, amelyekből jöttek. De mindezen szokásokkal fel kellett hagyni, mivel eljött az idő Jehova nevének igazolására. Ezt világszerte a bizonyságnak Jehova neve dicsőítősére vonatkozó hirdetése kellett hogy kövesse. Többé semilyen embernek a tanait sem kellett dicsőíteni és követni. Ha az illető ember az igazságot tanította, kövesd az igazságot és maradj az igazságban; de csak az úrnak kell tiszteletet, hatalmat és dicsőséget adni, mert csak őt illeti meg egyedül a dicsőség. A Seregeknek Ura , parancsot adott; a csata napja eljött és a Felséges parancsának engedelmeskedni kell. Akiket önzetlen és tisztességes vágy indított Isten akaratának cselekvésére, bármire vonatkozólag is, örömmel engedelmeskedtek a parancsnak, hogy Jehova nevét részesítsék tiszteletben és tovább is követik ezt a parancsot. Mit fog tenni tehát az Úr azokkal, akik nem figyelmeztek a parancsára?

²⁴

Jehova seregei a szent angyalai kíséretében megjelenő Jézus Krisztus vezetése alatt most a templomban vannak az Úr ítéleteinek végrehajtására és mindenkinek szól a parancs, hogy az Úr utasításaira hallgasson és azokat kövesse. Aki felhagy, vagy nem akarja követni parancsait, az Úr átka fogja sújtani. „Azt mondja a Seregeknek Ura: átkot bocsátok reátok!" Azok, akikhez itt szól, oly személyek, akik egykor a királyság, örökösei voltak, de az ítéleten hűtleneknek találtattak és a gonosz szolga kíséretéhez szegődnek. Ezekre száll az Úr átka, mihelyt megítéltetnek a templomban. Viselkedésükből később ki is tűnik, hogy átok alatt állanak. Azon prófétai igazságok, amelyeket az Úr tár fel templomában, áldást jelentenek a hű szolgák számára; egyazon áldások átokká válnak a hűtlenek részére, így volt megátkozva mind mostanig az ő áldásuk. Ez így ígaz mivel az eléjük tárt igazság ahelyett, hogy áldásuk lett volna, részükről figyelmenkívül hagyatván, átokká változott át. Viszont mások, akik, nem tartoznak á gonosz-szolga osztólyhoz, de hibásaknak bizonyultak kötelességeik elmulasztása, elhanyagolása és közömbösség miatt, figyelmeztetésre szorulnak, hogy Isten elátkozza áldásukat, ha meg nem térnek és nem szentelik teljes szivükből az Úrnak magukat és az ország kezeikre bízott érdekeit gondosan és megbízhatóan nem kezelik. Akik az ő elismerését óhajtják bírni, megszívlelni tartoznak ezt a figyelmeztetést. Mulasztásukat nem menthetik ki „jó szándékukra" való