„Oldal:Malakiás-2-3-rész-1937.djvu/9” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Nincs korrektúrázva: Új oldal, tartalma: „{{raw:data:m|0|0|0|15|48{{raw:data:ai|2||}}}} {{raw:data:c| {{raw:data:p|c| angyala útján, akik az ő akaratának cselekvésére szentelték magukat s így a királys…”)
 
 
(3 közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva)
Oldal állapotaOldal állapota
-
Nincs korrektúrázva
+
Korrektúrázva
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
1. sor: 1. sor:
{{raw:data:m|0|0|0|15|48{{raw:data:ai|2||}}}}
+
{{raw:data:m|0|0|0|15|{{raw:data:ai|2||49}}}}
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:c|
{{raw:data:p|c| angyala útján, akik az ő akaratának cselekvésére szentelték magukat s így a királyság örököseivé lettek: „És bizonyságot tön az Úmak angyala Jósuának, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ha az én útaimban jársz és ha parancsolataimat megtartod: te is ítélője leszel az én házamnak, sőt őrizni fogod az én pitvaraimat és ki- s bejárást engedek neked ez itt állók között." — Zakariás 3:6, 7}}
+
{{raw:data:p|c| angyala útján, akik az ő akaratának cselekvésére szentelték magukat s így a királyság örököseivé lettek: „És bizonyságot tőn az Úrnak angyala Jósuának, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ha az én útaimban jársz és ha parancsolataimat megtartod: te is ítélője leszel az én házamnak, sőt őrizni fogod az én pitvaraimat és ki- s bejárást engedek neked ez itt állók között." — Zakariás 3:6, 7}}
{{raw:data:p|34|30-34| Ezek az ellenfelek jámbor és ünnepélyes arccal jelennek meg az emberek előtt, magukhoz és másokhoz is így szólva: „mi haszna, hogy alázatosan (fekete ruhában) járunk a Seregeknek Ura előtt" (illetve, hogy porig alázkodunk, mint a Zakariás 7:1—7-ben ecsetelt kétszínű társaság). Úgy néznek ki, mint azok a képmutatók, akikről az Úr beszélt, akik kiforgatták szemeiket és jámbor arcot vágtak, hogy az emberek rájuk nézzenek; „de a jutalmukat is megkapták", mond az Úr. (Máté 6:16) Ezek sohasem jutottak be az Úr örömébe, mert még csak soha meg sem értették Jehova nevének tisztázását. „Amiatt, hogy nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel, mindennel bővölködvén." (Mózes
+
{{raw:data:p|34|30-34| Ezek az ellenfelek jámbor és ünnepélyes arccal jelennek meg az emberek előtt, magukhoz és másokhoz is így szólva: „mi haszna, hogy alázatosan (fekete ruhában) járunk a Seregeknek Ura előtt" (illetve, hogy porig alázkodunk, mint a Zakariás 7:1—7-ben ecsetelt kétszínű társaság). Úgy néznek ki, mint azok a képmutatók, akikről az Úr beszélt, akik kiforgatták szemeiket és jámbor arcot vágtak, hogy az emberek rájuk nézzenek; „de a jutalmukat is megkapták", mond az Úr. (Máté 6:16) Ezek sohasem jutottak be az Úr örömébe, mert még csak soha meg sem értették Jehova nevének tisztázását. „Amiatt, hogy nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel, mindennel bővölködvén." (Mózes V. 28:47) Nem látják, hogy most volna az ideje örömteli szívvel szolgálni az Úrnak parancsa szerint. „Annakokáért ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást-tevő ajkaknak gyümölcsét." — Zsidók 13:15.}}
V. 28 : 47) Nem látják, hogy most volna az ide¬
+
{{raw:data:p|35|35-37|Malakiás napjaiban bizonyos izraeliták megszabadultak, akik Babilon fogságába voltak hurcolva. Akik visszatértek és az Isten szellemével bírtak és Istenhez ragaszkodtak, újonnan építették a templomot. De voltak köztük, akik a munkából nem vették ki részüket és irigykedtek azon rokonaikra, akik a maguk részéről az építkezés alkalmait felhasználva, abban örömüket találták. Ezek a zúgolódók mondták a maguk részéről: „Sőt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a kevélyeket; hiszen gyarapodtak, noha gonoszságot űznek és megszabadulnak, noha kísértik az Istent." — Malakiás 3:15}}
je örömteli szívvel szolgálni az Ümak parancsa
+
{{raw:data:p|36|35-37|Most pedig vegyük figyelembe hogyan mutatják a prófécia e részének teljesülését az események, melyek az úr templomához jövetele után következtek be. Amidőn az Úr Jehova előtt az utat elkészítette, nagyon sokan vallották magukat a „jelen igazságban levőknek", főképpen 1914-ben volt ez az eset. Sokan, akik akkor az igazságban-levőknek nevezték magukat, amint mondani szokták „készen voltak, hogy elragadtassanak" és haladéktalanul várták a mennybevitelüket, hogy a világ kormányzásában segítséget nyújtsanak. 1914 eljött és el is múlt, de ők még mindig a földön voltak. Újbó felülvizsgálták a piramis méréseit Egyiptomban és egy későbbi dátumot állapítottak meg a mennybemenetelre nézve. S amidőn az a dátum is eltelt, még akkor is a földön voltak. Tanítóiktól azt tanulták, hogy a nemzetek ideje 1914-ben letelt; de azt láták, hogy a törvényszegők még mindig felül vannak kereszténységszerte és nagyon is jól megy nekik, holott azzal szemben ők, akik már 1914-ben el voltak készülve a mennyország számára, még mindig nem dicsőíttettek meg. Így megcsalódva érezték magukat. 1918-ban az Úr a templom megítéléséhez kezdett és az őszintéket a nemőszintéktől elválasztotta. Egy részük felismerte}}|
szerint. „Annakokáért ő általa vigyünk dicséret¬
+
{{raw:data:p|c| az Úr szolgálatának kiváltságát, örvendett ennek a kiváltságnak és erősen dicsekedett az Úrral, nem azonban valamely teremtménnyel. Mások ellenben a szolgálat semilyen kiváltságát sem látták meg, s nem is akartak abban résztvenni, s amidőn arra ráeszméltek, hogy az Úr őket félreállította, így kezdtek beszélni tévesen a szolga osztályról: „boldogoknak hirdetjük a kevélyeket". De a valóságban nem hitték el, hogy, akiket irigyelnek, azok tényleg boldogok lennének. Mert ezek a zúgolódók és elégedetlenek, akik egy bizonyos módszert fektettek fel, mely szerint az Úr munkáját végezni kellene és azt azon „szabadságnak nevezték, mellyel Krisztus megszabadította" őket s azt beszélték, hogy boldogak, holott tényleg nem voltak boldogak. Aztán a osztályhoz tartozók közül elégedetlenségre igyekeztek bírni másokat s felszólították, csatlakozzanak hozzájuk és legyenek „függetlenek". A hűségesek körülbelül 1922-ben kezdték felismerni, hogy az Úr templomához jött, s nem csupán boldogok voltak, de örvendtek is annak. (118. zsoltár 21—25) Kevés idő múlva az Úr feltárta a hívek, előtt, hogy Sátán kivettetett a mennyekből és az ő szervezete, Babilon, a mennyből lehullott s most az egész a földre került. Ez az igazság fokozott örömmel töltötte el a hűségesek szívét. Bementek az Úr Jézus örömébe és örvendtek, hogy Jehova nevének tisztázásában közreműködhetnek. (Jelenések 12:12; Máté 25:21) Mivel ezen igazságokkal szemben a templomon nem dolgozók (következőleg nem is lehetnek a templom részei) vakok voltak, ez csak fokozta szívükben az irigységet és verni kezdték testvéreiket és a világgal kezdtek összevegyülni. Ezek alkotják a „gonosz szolgának" nevezett osztályt (Máté 24:49) és
nek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő ne¬
+
teljesen vakok lettek.}}
véről vallást-tevő ajkaknak gyümölcsét." — Zsi¬
+
{{raw:data:p|37|35-37| Az Isten ellen zúgolódók ezen osztálya, amely a mennybevitelét várta, ámde a földön maradt, mondotta: „hiszen gyarapodnak, noha gonoszságot űznek". Irigykedve a hű és bölcs szolga örömben való gyarapodását látva, amely Istenünk bosszúállása napját, a király jelenlétét és országát hirdeti, azt mondták és mondják még mindig: megszabadulnak, noha kísértik az Istent". Nem tudják megérteni — s ezért nem is tudnak örvendeni neki —, hogy a hívek „megpróbálták Istent (de nem kísértették), amint arra őket felszólította, hogy az egész tizedet beszolgáltassák az ő tárházába. Az elégedetlenek emiatt nem részesültek az áldásokban, amelyek a hűségesekre következtek. A zúgolódók tulajdonképpen mindig úgy nyilatkoztak, hogy a keresztény helyes viselkedése, hogy semmi olyasmit se mondjon, ami e világ tényezőit, — kik tényleg az ördög helytartói — bánthatná. Ezek a zúgolódók nem veszik eszükbe, amit Isten Faraónak, az ördög helytartójának, következőleg magának az ördögnek mondott, nevezetesen: „Hogy a kitűzött ideig meghagyta, amely időben azonban kifejezésre juttatja hatalmát és bizonyságtevőit a földre küldi és hirdettetni fogja nevét Sátán szervezetének Armageddonban való megsemmisítése előtt." (Mózes II. 9:16) A zúgolódók nem vették észre, hogy Jehova a hű maradékot Babilonból, Sátán szervezetéből kiszabadította és Sionba, Jehova szervezetébe vitte és Krisztusban függetlenítette, a Felséges rejtekébe, nevezetesen Isten templomába hozván őket; s hogy a hívek a templomban az Úr}}
dók 13 :15.
 
"Malakiás napjaiban bizonyos izraeliták meg¬
 
szabadultak, akik Babilon fogságába voltak •hur¬
 
colva. Akik visszatértek és az Isten szellemével
 
bírtak és Istenhez ragaszkodtak, újonnan építet¬
 
ték a templomot. De voltak köztük, akik a mun¬
 
kából nem vették ki részüket és irigykedtek azon
 
rokonaikra, akik a maguk részéről az építkezés
 
alkalmait felhasználva, abban örömüket találták.
 
Ezek a zúgolódók mondták' a maguk részéről:
 
„Sőt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a
 
kevélyeket; hiszen gyarapodtak, noha gonoszsá¬
 
got űznek és megszabadulnak, noha kísértik az
 
Istent." — Malakiás 3 :15
 
"Most pedig vegyük figyelembe hogyan mu¬
 
tatják a prófécia e részének teljesülését az ese¬
 
mények, melyek az ür templomához jövetele
 
után következtek be. Amidőn az Ür Jehova előtt
 
az utat elkészítette, nagyon sokan vallották ma¬
 
gukat a „jelen igazságban levőknek", főképpen
 
1914-ben volt ez az eset. Sokan, akik akkor az
 
igazsághan-levőknek nevezték magukat, amint
 
mondani szokták „készen voltak, hogy elragad¬
 
tassanak" és haladéktalanul várták a mennybe-
 
ritelüket, hogy a vüág kormányzásában segítsé¬
 
get nyújtsanak. 1914 eljött és el is múlt, de ők
 
még mindig a földön voltak. Üjbó! felülvizsgál¬
 
ok a piramis méréseit Egyiptomban és egy ké-
 
lőbbi dátumot állapítottak meg a mennybemene¬
 
telre nézve. S amidőn az a dátum is eltelt, még ak-
 
tor is a földön voltak. Tanítóiktól azt tanulták,
 
logy a nemzetek ideje 1914-ben letelt; de azt lát-
 
ák, hogy a törvényszegők még mindig felül van-
 
iak kereszténységszerte és nagyon is jól mégy
 
lekik, holott azzal szemben ők, akik már 1914-
 
’en el voltak készülve a mennyország számára,
 
ieg mindig nem dicsőíttettek meg. így megcsalód-
 
a é,r<;zték magukat. 1918-ban az ür a templom
 
>egítéléséhez kezdett és az őszintéket a nem-
 
Bzintéktől elválasztotta. Egy részük felismerte
 
49
 
az Úr szolgálatának kiváltságát, örvendett ennek
 
a kiváltságnak és erősen dicsekedett az Orral,
 
nem azonban valamely teremtménnyel- Mások el¬
 
lenben a szolgálat semilyen kiváltságát sem lát¬
 
ták meg, s nem is akartak abban résztvenni, s
 
amidőn arra ráeszméltek, hogy az Űr őket felre-
 
állította, így kezdtek beszélni tévesen a htí szolga
 
osztályról: „boldogoknak hirdetjük a kevélyeket*
 
De a valóságban nem hitték el, hogy, akiket iri¬
 
gyelnek, azok tényleg boldogok lennének. Mert
 
ezek a zúgolódók és elégedetlenek, akik egy bi¬
 
zonyos módszert fektettek fel, mely szerint az
 
Ür munkáját végezni kellene és azt a?on „szabad¬
 
ságnak nevezték, mellyel Krisztus megszabadí¬
 
totta" őket s azt beszélték, hogy boldogak, holott
 
tényleg nem voltak boldogak. Aztán * osztály¬
 
hoz tartozók közül elégedetlenségre igyekeztek
 
bírni másokat s felszólították, csatlakozzanak
 
hozzájuk és legyenek „függetlenek". A hűsége¬
 
sek körülbelül 1922-ben kezdték felismerni, hogy
 
az Ür templomához jött, s nem csupán boldogok
 
voltak, de örvendtek is annak. (118. zsoltár 21—
 
25) Kevés idő múlva az Ür feltárta a hívek, előtt,
 
hogy Sátán kivettetett a mennyekből és az ő szer¬
 
vezete, Babilon, a mennyből lehullott s most az
 
egész a földre került. Ez az igazság fokozott
 
örömmel töltötte el a hűségesek szívét. Bemen¬
 
tek az Ür Jézus örömébe és örvendtek, hogy Je¬
 
hova nevének tisztázásában közreműködhetnek.
 
(Jelenések 12 :12; Máté 25 : 21) Mivel ezen igaz¬
 
ságokkal szemben a templomon nem dolgozok
 
(következőleg nem is lehetnek a templom részei)
 
vakok voltak, ez csak fokozta szívükben az irigy¬
 
séget és verni kezdték testvéreiket és a világgal
 
kezdtek összevegyülni. Ezek alkotják a „gonosz
 
szolgának" nevezett osztályt (Máté 24 :49) es
 
teljesen vakok lettek.
 
37 Az Isten ellen zúgolódók ezen osztálya, amely
 
a mennybevitelét várta, ámde a földön maradt,
 
mondotta: „hiszen gyarapodnak, noha gonoszsá¬
 
got űznek". Irigykedve a hű és bölcs szolga öröm¬
 
ben való gyarapodását látva, amely Istenünk bpsz-
 
szúállása napját, a király jelenlétét és országát
 
hirdeti, azt mondták és mondják még mindig:
 
megszabadulnak, noha kísértik az Istent". Nem
 
tudják megérteni — s ezért nem is tudnak örven¬
 
deni neki —, hogy a hívek „megpróbálták Istent*
 
(de nem kísértették), amint arra őket felszólítot¬
 
ta, hogy az egész tizedet beszolgáltassák az o
 
tárházába. Az elégedetlenek emiatt nem részesül¬
 
tek az áldásokban, amelyek a hűségesekre követ¬
 
keztek. A zúgolódók tulajdonképpen mindig úgy
 
nyilatkoztak, hogy a keresztény helyes viselke¬
 
dése, hogy semmi olyasmit se mondjon, ami e
 
világ tényezőit, — kik tényleg az ördög helytar¬
 
tói — bánthatná. Ezek a zúgolódók nem veszik
 
eszükbe, amit Isten Faraónak, az ördög helytar¬
 
tójának, következőleg magának az, ördögnek
 
mondott, nevezetesen: „Hogy a kitűzött ideig
 
meghagyta, amely időben azonban kifejezésrejut-
 
tatja hatalmát és bizonyságtevőit a földre küldi
 
és hirdettetni fogja nevét Sátán szervezetének
 
Armageddonban való megsemmisítése előtt." (Mó¬
 
zes II. 9 :16) A zúgolódók nem vették észre, hogy
 
Jehova a hű maradékot Babilonból, Sátán szer¬
 
vezetéből kiszabadította és Sionba, Jehova szerve¬
 
zetébe vitte és Krisztusban függetlenítette, a Fel¬
 
séges rejtekébe, nevezetesen Isten templomába
 
hozván őket; s hogy a hívek a templomban az Ür}}
 
 
}}
 
}}

A lap jelenlegi, 2022. május 9., 14:02-kori változata

A lap korrektúrázva van


49
angyala útján, akik az ő akaratának cselekvésére szentelték magukat s így a királyság örököseivé lettek: „És bizonyságot tőn az Úrnak angyala Jósuának, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ha az én útaimban jársz és ha parancsolataimat megtartod: te is ítélője leszel az én házamnak, sőt őrizni fogod az én pitvaraimat és ki- s bejárást engedek neked ez itt állók között." — Zakariás 3:6, 7
34 Ezek az ellenfelek jámbor és ünnepélyes arccal jelennek meg az emberek előtt, magukhoz és másokhoz is így szólva: „mi haszna, hogy alázatosan (fekete ruhában) járunk a Seregeknek Ura előtt" (illetve, hogy porig alázkodunk, mint a Zakariás 7:1—7-ben ecsetelt kétszínű társaság). Úgy néznek ki, mint azok a képmutatók, akikről az Úr beszélt, akik kiforgatták szemeiket és jámbor arcot vágtak, hogy az emberek rájuk nézzenek; „de a jutalmukat is megkapták", mond az Úr. (Máté 6:16) Ezek sohasem jutottak be az Úr örömébe, mert még csak soha meg sem értették Jehova nevének tisztázását. „Amiatt, hogy nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel, mindennel bővölködvén." (Mózes V. 28:47) Nem látják, hogy most volna az ideje örömteli szívvel szolgálni az Úrnak parancsa szerint. „Annakokáért ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást-tevő ajkaknak gyümölcsét." — Zsidók 13:15.
35 Malakiás napjaiban bizonyos izraeliták megszabadultak, akik Babilon fogságába voltak hurcolva. Akik visszatértek és az Isten szellemével bírtak és Istenhez ragaszkodtak, újonnan építették a templomot. De voltak köztük, akik a munkából nem vették ki részüket és irigykedtek azon rokonaikra, akik a maguk részéről az építkezés alkalmait felhasználva, abban örömüket találták. Ezek a zúgolódók mondták a maguk részéről: „Sőt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a kevélyeket; hiszen gyarapodtak, noha gonoszságot űznek és megszabadulnak, noha kísértik az Istent." — Malakiás 3:15
36 Most pedig vegyük figyelembe hogyan mutatják a prófécia e részének teljesülését az események, melyek az úr templomához jövetele után következtek be. Amidőn az Úr Jehova előtt az utat elkészítette, nagyon sokan vallották magukat a „jelen igazságban levőknek", főképpen 1914-ben volt ez az eset. Sokan, akik akkor az igazságban-levőknek nevezték magukat, amint mondani szokták „készen voltak, hogy elragadtassanak" és haladéktalanul várták a mennybevitelüket, hogy a világ kormányzásában segítséget nyújtsanak. 1914 eljött és el is múlt, de ők még mindig a földön voltak. Újbó felülvizsgálták a piramis méréseit Egyiptomban és egy későbbi dátumot állapítottak meg a mennybemenetelre nézve. S amidőn az a dátum is eltelt, még akkor is a földön voltak. Tanítóiktól azt tanulták, hogy a nemzetek ideje 1914-ben letelt; de azt láták, hogy a törvényszegők még mindig felül vannak kereszténységszerte és nagyon is jól megy nekik, holott azzal szemben ők, akik már 1914-ben el voltak készülve a mennyország számára, még mindig nem dicsőíttettek meg. Így megcsalódva érezték magukat. 1918-ban az Úr a templom megítéléséhez kezdett és az őszintéket a nemőszintéktől elválasztotta. Egy részük felismerte
az Úr szolgálatának kiváltságát, örvendett ennek a kiváltságnak és erősen dicsekedett az Úrral, nem azonban valamely teremtménnyel. Mások ellenben a szolgálat semilyen kiváltságát sem látták meg, s nem is akartak abban résztvenni, s amidőn arra ráeszméltek, hogy az Úr őket félreállította, így kezdtek beszélni tévesen a hű szolga osztályról: „boldogoknak hirdetjük a kevélyeket". De a valóságban nem hitték el, hogy, akiket irigyelnek, azok tényleg boldogok lennének. Mert ezek a zúgolódók és elégedetlenek, akik egy bizonyos módszert fektettek fel, mely szerint az Úr munkáját végezni kellene és azt azon „szabadságnak nevezték, mellyel Krisztus megszabadította" őket s azt beszélték, hogy boldogak, holott tényleg nem voltak boldogak. Aztán a hű osztályhoz tartozók közül elégedetlenségre igyekeztek bírni másokat s felszólították, csatlakozzanak hozzájuk és legyenek „függetlenek". A hűségesek körülbelül 1922-ben kezdték felismerni, hogy az Úr templomához jött, s nem csupán boldogok voltak, de örvendtek is annak. (118. zsoltár 21—25) Kevés idő múlva az Úr feltárta a hívek, előtt, hogy Sátán kivettetett a mennyekből és az ő szervezete, Babilon, a mennyből lehullott s most az egész a földre került. Ez az igazság fokozott örömmel töltötte el a hűségesek szívét. Bementek az Úr Jézus örömébe és örvendtek, hogy Jehova nevének tisztázásában közreműködhetnek. (Jelenések 12:12; Máté 25:21) Mivel ezen igazságokkal szemben a templomon nem dolgozók (következőleg nem is lehetnek a templom részei) vakok voltak, ez csak fokozta szívükben az irigységet és verni kezdték testvéreiket és a világgal kezdtek összevegyülni. Ezek alkotják a „gonosz szolgának" nevezett osztályt (Máté 24:49) és teljesen vakok lettek.
37 Az Isten ellen zúgolódók ezen osztálya, amely a mennybevitelét várta, ámde a földön maradt, mondotta: „hiszen gyarapodnak, noha gonoszságot űznek". Irigykedve a hű és bölcs szolga örömben való gyarapodását látva, amely Istenünk bosszúállása napját, a király jelenlétét és országát hirdeti, azt mondták és mondják még mindig: megszabadulnak, noha kísértik az Istent". Nem tudják megérteni — s ezért nem is tudnak örvendeni neki —, hogy a hívek „megpróbálták Istent (de nem kísértették), amint arra őket felszólította, hogy az egész tizedet beszolgáltassák az ő tárházába. Az elégedetlenek emiatt nem részesültek az áldásokban, amelyek a hűségesekre következtek. A zúgolódók tulajdonképpen mindig úgy nyilatkoztak, hogy a keresztény helyes viselkedése, hogy semmi olyasmit se mondjon, ami e világ tényezőit, — kik tényleg az ördög helytartói — bánthatná. Ezek a zúgolódók nem veszik eszükbe, amit Isten Faraónak, az ördög helytartójának, következőleg magának az ördögnek mondott, nevezetesen: „Hogy a kitűzött ideig meghagyta, amely időben azonban kifejezésre juttatja hatalmát és bizonyságtevőit a földre küldi és hirdettetni fogja nevét Sátán szervezetének Armageddonban való megsemmisítése előtt." (Mózes II. 9:16) A zúgolódók nem vették észre, hogy Jehova a hű maradékot Babilonból, Sátán szervezetéből kiszabadította és Sionba, Jehova szervezetébe vitte és Krisztusban függetlenítette, a Felséges rejtekébe, nevezetesen Isten templomába hozván őket; s hogy a hívek a templomban az Úr