Oldal:Jeremiás-Jónás-rész-1-2-1938.pdf/13

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laszlo.jozsef (vitalap | szerkesztései) 2024. január 10., 21:04-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva


109

{{raw:data:c|

pártolták, se nem támogatták; nem állottak ellen Isten­nek készakarva és nagy belső szorongatottságban vol­tak. Jól tudták, hogy a vallás-rendszerek nem élvezhetik Isten kegyelmét; hiszen ez a társaság igazságtalan volt. Noha a papság azt állította, hogy Krisztus Jézust, a nagy Békefejedelmet képviseli, mindazáltal jajgatott, hogy vér ontassék, s úgynevezett „templomépületeket” sorozóhelyiségnek használták fel. Igy a világ jóakaratú emberei szükségükben segítség után vágyakoztak, s miként a Jónás hajóját hajtó tengerészek, ’mindenik a maga istenéhez kiáltott‘; illetve minden vonalon békét és nyugalmat kerestek. Mivel azonban nem ismerték Jehova gondviselését, nem számítottak arra, hogy teljesíti kí­vánságukat. Mivel a hajó nagy veszélyben volt, a matró­zok a rakomány nagyrészét a tengerbe dobták, hogy így a hajót megmentsék. A világháború legsötétebb napjai­ban a békesség után vágyó egyszerű nép szintén kész volt minden áldozatra is, hogy véget vessen a nagy nyomorúságnak, és vagyonukat a tengerbe dobták, hogy ab­ból béke származzon, illetve nagy áldozatok árán is törekedtek békét és nyugalmat teremteni.

{{raw:data:p|33|31-33|id=q21| A feljegyzés azt mondja, hogy Jónás „a hajó legal­sóbb részében volt“, s hogy ott magát biztonságban érez­vén, kényelmesen letelepedett és elaludt, mert nagyon igazságosság Istene, az irgalmasság Atyja és hatalmas szeretett szundikálni. Ő ott egy cellában lévő fogolyhoz vagy rabhoz hasonlított. Aludt, mint a „tiz szűz“, akik a vőlegényre vártak, de azután elálmosodtak és elaludtak. (Máté 25:1—13) A világháború utolsó részében és egy ideig azután az Úrnak a földön tartózkodó népe aludt és tétlen maradt, a szolgálatban való kiváltságát tekintve. Sokan közülük így szóltak: „Csendben maradunk és várunk, amig az Ur haza visz bennünket.”

34 Jónás úgylátszik az egyedüli utas volt a hajón. Amidön a hajóskapitány meghallotta embereinek az imádságát és kiáltását, felkereste Jónást, hogy lássa mit cselekszik. „De hozzáméne a kormányos mester (Van Ess: hajóskapitány), és velünk az Isten és nem vesszünk el!“ (Jónás 1 :6) A hajóskapitány nyilván az összes tengerész hivatalos képviselője volt és ugyanazt az osztályt szimbolizálja ott, amelyet az Irás megemlít mint „akik hajókon tengerre szállnak és nagy nyomorúságot és szorongattatást élnek át.“ (107. Zsol­tár 23—27) A hajóskapitány vagy parancsnok teljesen tanácstalan volt, s mivel a maga bölcseségének a végére ért, Jónáshoz fordult. Midőn őt alva találta, megparancsolta neki, hogy keljen fel és tegyen valamit. A képnek ez a része azt mutatja, hogy Isten a szolga“-osztályt az és egyedüli, aki megvigasztalhat. Ezek a Jehovával, nem tudják hogyan kö
 az ellenjelképes Jómi.s-osztályhoz, illetve Isten feiszen  telt és megbízott népéhez. Mivel a jonadábok vagy.jo. akaratú emberek foglyok, akiket a vallásoskodók bilin­csekben tartottak, imáikat nem Jehovához intézték, mi­ 
c

{{raw:data:p|36|36-37|id=q23|

A hajóskapitány így szólt Jónáshoz: „Kelj fel; ki­álts a te Istenedhez; hátha gondol velünk az Isten, és nem veszünk el!“ Hasonlóképpen szólnak most a jóaka­ratú emberek Jehova tanúihoz, mivel látják, hogy a mindenható Isten, akinek az ö felszentelt népe szolgál, az ledjenek Istenhez, és azért fordulnak felvilágosításért

........................................................

’* A- vel nem ismerték a nagy kiváltságot, amelyet élvezhet ­ nének. ök az Úr hű szolga-osztályától várnak felvilágo­ ­ sítást, hogy hogyan találhatják meg a helyes utat es

 hogyan járhatnak azon. Jehova tanúinak a kiváltsága és
kötelessége, hogy ezeknek a jóakaratú embereknek min-. .
den tekintetben segítségükre legyenek és velük mégis

- mertessék az Ür útját; s hogy ezt megtehessék, el kell

vigyék a királyság üzenetét az ilyen embereknek és ne­
kik segíteniük kell, annak jelentőségét megérteni, és
buzdítaniuk kell őket arra, hogy részt vegyenek isten •
és az ő királyságának a szolgálatában. Hogy ez a kö­
telességük és kiváltságuk, határozottan kitűnik az Ür

­ kijelentéséből:. „így szól Jehova: Jókedvem idején meg­ ­ hallgattalak [a Jónás-qsztályt a harag napján], és a , ­ szabadulás napján segítettelek; megtartlak és nép szövet­

ségévé teszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az

a világháború alatt rájuk szakadó nyomorúság idején elpusztult örökséget, így szólván a foglyoknak: Jöjje­ életben tartotta és abból kiszabadította, hogy elvigyék tek ki!.,és azoknak, akik a sötétben ülnek: Lépjetek elő üzenetét a népnek és különösen a jóakaratú embereknek .' a: világosságra! Az utakon legelnek, és minden halmokon megmutassák a követendő helyes utat, amely emberek legelőjük lesz.** (Ésaiás 49 :8,9) „Én, Jehova, hívtalak . abban az időben a Sátán kereskedelmi szervezetének- :i el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek [a vihar szolgálatában és a politikai és-vallásos-tömeg hatalma idején], és népnek szövetségévé teszlek, pogányok Ja alatt voltak, mivel nem tudták, hogy hova forduljanak.... hajóskapitány és a tengerészek, valamint a ninivéheliek Ezek a jóakaratú emberek segítségért kiáltottak, és ők által szemléltetett nem izráeliták] világosságává: Hogy fogságban voltak abban áz 'értelemben, amint az írásban megnyisd a vakok szemeit, hogy a foglyot a tömlőéből le vannak írva (Ésaiás 42 :6,7), illetve ilyen foglyokat kihozzad, és á fogházból a sötétben ülőket.** — Ésaiás szimbolizálták. ' ' ' ' • 42:6,7. ' ”Ez egy további erős bizonyítéka annak, hogy Je” Jónás ezen'a helyen, amidőn' nyúgódott és aludt. Isten felszentelt népét ábrázolta a földön, és'á Jónásnak . hová Isten a hozzá jóakarattal viselkedő emberekre felkelésre'adott ■ parancs azt mutatja, hogy' ai Ür a ren­ gondol és gondoskodik róla, hogy a parancsainak engedelt időben megparancsolta felkent népének; hogy kel­ delmeskedök ne pusztuljanak el Armageddonban, hanem jen fel és igyekezzen áz Úr szolgálatába, hogy’a jó- megkiméltessenek és az ő nagy haragjának az idején akaratúak megtalálják a Jehova szervezetéhez vézető által vitessenek. A prófétai kép- ezen a ponton azt mu­ helyes'utat és ott oltalmat és biztonságot-találjanak.. tatja, hógy mily nagy kiváltságot ajándékozott Isten a Eszerint a hajó tengerészei a kapitánnyal együtt á jó­ földön élő maradéka tagjainak, valamint a rájuk ruhá­ akaratú és becsületes embereket árnyékolták elő,'akik zott nagy felelősséget is, s hogy ezt a felelősséget nem a helyes utón kívánnak járni, amely utat az Ür meg is körülhetik el, ha magukat kényelembe helyezik. Ellen-