Oldal:Jehova gondviselése-1-2-rész-1937.djvu/3

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2022. március 21., 11:32-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva


91
nel alázatosan járnak és parancsolatait örömmel teljesítik. Az igazság üzenetét a jóakaratú emberekkel is közölniök kell, amit Isten és szervezetének parancsaival szemben való engedelmességből örömmel teljesítenek. Örvendeznek, hogy Jehovát atyjuknak és szervezetét anyjuknak vallhatják, minden igyekezetükkel azon vannak, hogy hűségüket bebizonyítsák és ég bennük a vágy, hogy Jehova szent nevének igazolásában résztvehessenek. Malakiás próféciája tehát jelen igazság és idején való eledel azok számára, akik Istent valóban szeretik. A jóakaratú emberek és jonadábok felismerhetik ebből a jövendölésből, hogy kik fogják alkotni a nagysokaságot, valamint azt is, hogy a vallás ördögi szülemény és azért kell magát távol tartania minden vallástól azoknak, akik Isten akaratának cselekvésére tettek fogadalmat, szorgalmasan és figyelmesen tanulmányozva Jehova Isten parancsolatait. Jézus Krisztus a nagy tanító és vezető, aki köré a jóindulatú emberek örömmel csoportosulnak, hogy Jehovát és nagy Királyát a trónon örömmel üdvözölhessék.
Tanulmánykérdések
(Angol W. 1937 január 15.)

Jehova gondviselése 1. rész >A bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örökélet a ml Urunk Krisztus Jézusban." — Róma 6 :23. JEHOVA kezdet óta tudta, hogy az egész em¬ beriség a legnyomorúságosabb helyzetbe fog kerülni, sóvárogni fog az élet után és görcsösen fog ragaszkodni mindenhez, ami életben tudja tar¬ tani, a ezért gazdagon gondoskodott is mindazok¬ ra nézve, akik ügyelni fognak az ő beszédeire. A- midön Isten a tökéletes embert a saját képmásᬠra megteremtette, törvényét ismertette előtte és figyelmeztette, hogy törvényének megszegése ha¬ lálbüntetést fog maga után vonni. Később Sátán az embert halálba döntötte és szemébe mondta Istennek, hogy azon intézkedés szerint, amelyről Isten gondoskodott, egyetlen ember sem nyerheti meg az örök életet; mert egyetlen ember sem tud megállani, ha próbára teszik és nem is tudja meg¬ tartani a törvényt. Ezzel a kihívással Isten becsü¬ letét és szavahihetőségét támadta meg. Termé¬ szetesen az egek minden teremtményeinek tudo¬ mására jutott, hogy Sátán kétségbevonta Jehova (elsőbbségét s ezért mindnyájan mintegy a követ¬ kezőket kérdezték: Vájjon ki fog győzni? Az an¬ gyalok egy része Sátánnak hitt és hozzácsatlako¬ zott istentelen útján és törvényszegésében. A töb¬ biek ellenben megőrizték Istenben való hitüket, engedelmességüket és hűségüket és rendíthetetle¬ nül állottak. Habár Isten előre jelezte, hogy Sᬠtánt minden gonosz tényezőjével együtt meg fogja szüntetni s akkor a halálitélét rajta (Sátᬠnon) is teljesülni fog, mindazáltal az ítélet végre¬ hajtását későbbi időre tűzte ki s egy ideig meg¬ hagyta az életben és szabadságot is engedélyezett neki. Mindazáltal azt is kijelentette Isten, hogy a kitűzött időben fel fogja tárni míndenekfelett való hatalmát s nevét az egész világegyetemben hirdettetni fogja s így teljesen igazolni fogja ön; magát. A Biblia Isten szándékát vagy igéit jegyzi fel s azt is feltárja, hogy Jehova szándéka telje¬ sülni fog. „Nemcsak szóltam, ki is viszem, elvége¬ zem, meg is cselekszem." „így lesz az én beszé¬ dem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üre¬