Oldal:Jehova-ünnepe-1933.djvu/3

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2022. március 8., 08:49-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva



AZ ŐRTORONY

ÉS KRISZTUS JELENLÉTÉNEK HÍRNÖKE

20. évfolyam
Brooklyn - 1933 március 15 - Magdeburg
6. szám

„Jehova ünnepe”

„És legyen ez a nap nétktek emlékezetül és ünnepnek szenteljétek azt az Úrnak (Jehovának).” — Mózes II. 12:14.
1 JEHOVA neve felkent maradékának szívében és elméjében a földön mindinkább gyarapszik, mivel Jehova szüntelenül közli vele nevének mindenekfelett való fontosságát. Egykor azt gondoltuk, hogy az Egyiptomban elrendelt páska, valamint az a páskaünnep, melyet Jézus Krisztus tartott és az Úrvacsora mint Jézus Krisztus halálára vonatkozó emlékünnep főképpen a váltságdíj fontosságát, Krisztus testtagjainak a megváltását s végül minden engedelmes embernek a bűn és a halál szolgaságából való megszabadítását akarja kihangsúlyozni. Ezeket az igazságokat természetesen tanítja, azonban a legjelentőségteljesebb igazság, amelyet tanít, Jehova névének az igazolása. Mózest főképpen azért küldötte Isten Egyiptomba, hogy igazolja Jehova nevét. (Sámule II. 7:23) Mindazok a becses tanítások, melyek a megváltásra, nevezetesen a választottak és Isten gyülekezetének megszabadítására, valamint az emberiség megváltására és megáldására vonatkoznak, csak mellékkörülményképpen állnak összefüggésben a Felséges nevének igazolásával. Jehova az ő prófétája útján igéjében nyomatékosan kijelentette, hogy minden teremtmény megtudja, hogy ő a mindenható Isten. Egyiptom uralkodójának bukása Sátán pusztulásának jelképi ábrázolása volt; Jehova ezt azért rendelte, hogy mindenki „megismerje, hogy ő, kinek neve Jehova, egymaga felséges Isten az egész földön." — 83. zsoltár 19.
2 Ismét eljött egy új esztendő, amidőn Jehova felkentjeinek kötelessége és nagy kiváltsága az emlékünnep (űrvacsora) megünneplése. Rendkívül érdekes tudnunk, hogy Jézus pontosan 19 száz évvel ezelőtt tartotta az utolsó páskaünnepet és most 1933-ban a maradék kiváltsága az ünnep megtartása. Mi ebben az évben jobban fogjuk ér¬

tékelni ama kiváltságot, mivel most sokkal világo¬ sabban láthatjuk, mint valaha, hogy Jehova nevé¬ nek teljes Igazolására, az idő eljött. Jehova, az Or a maradék erőssége (mások szerint: dicsérete). Ez az a nap, melyet Jehova szerzett nevének iga¬ zolására, amidőn megáldja munkáját; Jehova ma¬ radéka ezt az ünnepet örömmel és ünnephez mél¬

tóan fogja megtartani.

’ Jehova.ne ve a legnagyobb az emléknevek kö¬ zött, melyek a földön az embernek valaha adattak. „Ez az én nevem örökké és ez az én emlékezetem (Schmoller szerint: emléknevem)." Jehova egy angyalt küldött a mennyből, hogy ezt a nevet hir¬ desse az emberek között. Ez a név csodálatos tűz közepéből jelentetett ki, amely tűz egy rózsabokrot nyaldosott körül a pusztában, de a bokor maga nem hamvadt el. (Mózes II. 3 : 2—5) Ez nagyon jól ábrázolta- annak nevét, „aki megemésztő tűz és féltőn szerető Isten". (Mózes V. 4 :24) E szent és emlékezetül adott név előtt még a gőgös és ha- hatalmas földi uralkodónak, Fáraónak, Sátán kép¬ viselőjének is teljesen meg kellett alázkodnia és el kellett ismernie, hogy annak a neve Jehova, aki mindenható és az ő szava a legfőbb tekintély, két-- ségbe nem-vonható és nem lehet vele győzelmesen szembeszállani. E név első hirdetése oly körülmé¬ nyek között történt, amelyek e név gyors igazo¬ lását követelték meg; de ennek az emlékezetül adott névnek mostani teljes igazolása azzal fog járni, hogy ezt a nevet az életben levők Örökké meg fogják őrizni és tiszteletben fogják tartani. „Jehova, a te neved örökkévaló és emlékezeted nemzedékről nemzedékre szól." — 135. zsoltár 13. • Jehova nemcsak emlékezetül adta nevét né¬ pének, hanem azonkívül még egy bizonyos napot is emléknapul rendelt. Ez az a nap volt, amidőn az ő neve megdicsőíttetett és kétségtelenül bebi¬ zonyult, hogy az ő neve teljesen azonos értelmével. E nap megjelölése és meghatározása céljából mon¬ dotta Isten Mózesnek: „És legyen ez a nap néktek emlékezetül és ünnepnek szenteljétek azt az Úrnak (Jehovának). nemzetségről-nemzetségre; örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt.“ (Mózes II. 12:14) Évszázadokkal később ugyanez a nap megint hozzájárult, Jehova nevének igazolásához az ő kedves és egyszülött fia, Jézus Krisztus által; azért rendelte el Isten fia, hogy azt a napot hű követőt emlékezetül megünnepeljék. Azon a napon úgy tetszett, mintha a sötétség és a gonoszság hatalmai győztek volna. De a valóságban azok nem győztek; mert ő, akit Jehova szándékosan mint embert küldött a földre, Sátán kihívására, bebizonyította hűségét Istene és atyja iránt, habár

{{{2}}}