„Oldal:Jehiva-gondviselése-3-4-rész-1937.djvu/2” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Korrektúrázva)
Oldal állapotaOldal állapota
-
Nincs korrektúrázva
+
Korrektúrázva
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
20. sor: 20. sor:
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:p|35|34-35| József minden kínálkozó alkalmat jól felhasznált és bőven gondoskodott mindazok élelmezéséről, akik a közölt feltételeket teljesíteni fogják. Az előzőleg említett két fia Józsefnek és Aszenáthnak ezen hét év alatt született. A prófétai dráma e részének teljesüléseképpen Jézus Krisztus, a nagyobb József trónralépése- s főként templomához jövetele óta szervezte és végezte munkáját azok életfenntartására, akik neki engedelmeskedni fognak, ö vezeti az armageddoni küzdelem előtt elvégzendő munkát. A munka első része a Jehova neve számára választott népnek sok szellemi eledellel váló ellátásából és annak felhasználására vonatkozó oktatásából állt, azután a küldetéséből, hogy az ország gyümölcsivel másoknak is szolgáljanak, amit ezúton juttatott el az élelmezésre szorult jóindulatú emberekhez.}}
 
{{raw:data:p|35|34-35| József minden kínálkozó alkalmat jól felhasznált és bőven gondoskodott mindazok élelmezéséről, akik a közölt feltételeket teljesíteni fogják. Az előzőleg említett két fia Józsefnek és Aszenáthnak ezen hét év alatt született. A prófétai dráma e részének teljesüléseképpen Jézus Krisztus, a nagyobb József trónralépése- s főként templomához jövetele óta szervezte és végezte munkáját azok életfenntartására, akik neki engedelmeskedni fognak, ö vezeti az armageddoni küzdelem előtt elvégzendő munkát. A munka első része a Jehova neve számára választott népnek sok szellemi eledellel váló ellátásából és annak felhasználására vonatkozó oktatásából állt, azután a küldetéséből, hogy az ország gyümölcsivel másoknak is szolgáljanak, amit ezúton juttatott el az élelmezésre szorult jóindulatú emberekhez.}}
{{raw:data:p|36|36-37| Krisztus menyasszonya, illetve a hűségesek, akik az Úr Jézus Krisztus visszatérésére várakoztak s most felébresztve az Úrhoz gyűjtettek a földön levő hűségesekkel együtt „eléje ragadtattak az éltető égbe" — Krisztusnak ezt a meny¬
+
{{raw:data:p|36|36-37| Krisztus menyasszonya, illetve a hűségesek, akik az Úr Jézus Krisztus visszatérésére várakoztak s most felébresztve az Úrhoz gyűjtettek a földön levő hűségesekkel együtt „eléje ragadtattak az éltető égbe" — Krisztusnak ezt a menyasszonyát példázta József felesége. Amennyiben József neje, Aszenáth két fiat szült, így Izrael tizenkét törzse teljes lett. Ez arra mutat, hogy Jehova tizenkét törzse, a lelki Izrael 144 ezre immár teljes. (Jelenések 7:1—8) József két fiának neve fontos s arra mutat, hogy mindazon áldás, amit Jehova maradéka a földön élvez, mindazon „fáradságról" (nyomorról) „meg fog feledkeztetni“, amit ezen a világon mint idegenek és zarándokok elszenvedtek, csakhogy bemehessenek Isten országába. Jézus Krisztus hű követői tudják, hogy Jézus Krisztussal szenvednek együtt és tekintélyüket el kell veszíteniök az emberek előtt. Mindezt szívesen elviselik és megfeledkeznek, e szenvedésekről, jól tudván, hogy nem érdemes azokat az eljövendő dicsőséggel összehasonlítani. József egyik fiát „Manassénak" hívták „elfelejtetést" jelent. A másik fiút „Efraimnak", ami „gyümölcsözőt@ vagy „kétszeres gyümölcsöt" jelent s arra mutat, hogy Jehova népének maradéka sok gyümölccsel bővelkedik, amiből először ő maga táplálkozik, s a királyság gyümölcseit azután másokhoz viszi, hogy azok is táplálkozzanak belőle. Jehova bizonyságtevői mindezt örömmel teszik, azon szenvedésekre való tekintet nélkül, amiket Sátán zúdít reájuk. Így mondhatja a nagyobb József, Jézus Krisztus, a próféta szavaival: „Imé, én és a fiak, akiket nekem adott az Úr!" (Zsidók 2:13; Ésaiás 8:18) József két fia úgylátszik a maradékot példázza. Azon körülmény, hogy ez a két fiú plántálta tovább Józsefnek és családjának nevét, arra mutat, hogy Sátán a maradékot Armageddon előtt nem tudja elpusz-}}|
asszonyát példázta József felesége. Amennyiben
+
{{raw:data:p|c| títani a földről, habár kétségbeesve küzd is ellene. A nagyobb József reábizta bizonyságtevését és ők Isten parancsainak engedelmeskednek az Atya nevének tiszteletére. — Jelenések 12:17.}}
József neje, Aszenáth két fiat szült, így Izrael ti¬
+
{{raw:data:p|37|36-37| A prófécia e része nagy vigaszt nyújt a maradéknak; az Úr megígérte, hogy a maradékkal lesz és felette tartja kezét s ezért előrehaladnak az ellenséges földön és az ország zászlaját magasra emelik és a föld népeit annak jelentőségére felhívják, hogy az Krisztus királyságát példázza s ez egyedül fogja megmenteni az emberiséget. A maradékot arról biztosította az Úr, hogy bőven fogja táplálni az életének fenntartására és megerősítésére szükséges eledellel, hogy azáltal tovább is erős legyen az Úrban és az ő hatalmának erejében.}}
zenkét törzse teljes lett. Ez arra mutat, hogy Je¬
+
{{raw:data:s|{{raw:data:ta|c|Az éhség}}}}
hova tizenkét törzse, a lelki Izrael 144 ezre immár
+
{{raw:data:p|38|38-40|A bő aratások hét éve elmúlt és megkezdődött a hét éves egyiptomi ínség, amint József a Faraó álmát megmagyarázta volt; „eltele tehát a bőség hét esztendeje, amely vala Egyiptomnak földén. És elkezdődék az éhség hét esztendeje, mint megmondotta vala József; és lőn éhség minden országban; de Egyiptom földén mindenütt vala kenyér." — Mózes I. 41:53, 54.}}
teljes. (Jelenések 7 : í—8) József két fiának ne¬
+
{{raw:data:p|39|38-40| Világszerte nagy ínség volt; ellenben a király tárházaiban, amelyek József felügyelete alatt álltak, nem volt élelmiszerhiány. Ez is egyik vonása a prófétai drámának, most pedig meg kell figyelni a bekövetkezett eseményeket, amelyek a próféciát teljesítik. Jézus Krisztus, a nagyobb József, 1914-ben trónjára helyeztetett s a királyi hatalom azóta átszállt a mi Urunkra és az ő felkentjére. (Jelenések 11:15) Azóta minden az Úr Jézus Krisztusé e földön s ő azokat kegyelmesen megkíméli t. i. a jóindulatúakat, akik igazságra és alázatosságra törekszenek, vagypedig elpusztítja, miként Sátán látható szervezetét. Jézus Krisztus mindazáltal engedi, hogy Sátán még egy ideig gyakorolja hatalmát és a jóindulatúakon is uralkodjon, borzasztó lelkiinségbe döntve őket és az életüket is veszélyeztetve. Sátán szervezetében nincsen lelki eledel; ezt példázza a hét éves ínség. Azon körülmény, hogy az ínség nem ártott sem Józsefnek, sem az ő alárendeltjeinek, mutatja, hogy lelkieledeléhség nem uralkodik Isten szervezetében s hogy Isten az ínség ideje alatt sem szünteti be az esedékes időben való eledel nyújtását. Sokan azt állítják, akik magukat Krisztus követőinek vallják, hogy Ch. T. Russel halálával a szellemi táplálék bősége megszűnt a földön és kimerült. Az ily álláspont teljesen észszerűtlen és nem egyezik meg az írással. Arra kell gondolnunk, hogy Jehova Isten Jézus Krisztus útján}}
ve fontos s arra mutat, hogy riiindazon áldás, amit
 
Jehova maradéka a földön élvez, mindazon „fá¬
 
radságról" (nyomorról) „meg fog feledkeztet-
 
ni“, amit ezen a világon mint idegenek és zarán¬
 
dokok elszenvedtek, csakhogy bemehessenek Is¬
 
ten országába. Jézus Krisztus hű követői tudják,
 
hogy Jézus Krisztussal szenvednek együtt és te¬
 
kintélyüket el kell veszíteniök az emberek előtt.
 
Mindezt szívesen elviselik és megfeledkeznek, é
 
szenvedésekről, jól tudván, hogy nem érdemes
 
azokat az eljövendő dicsőséggel összehasonlítani.
 
József egyik fiát „Manassénak" hívták „elfelej-
 
tetést" jelent. A másik fiút „Efrabnnak", ami
 
„gyümölcsözőt*! vagy „kétszeres gyümölcsöt" je¬
 
lent s arra mutat, hogy Jehova népének maradé¬
 
ka sok gyümölccsel bővelkedik, amiből először ő
 
maga táplálkozik, s a királyság gyümölcseit azu¬
 
tán másokhoz viszi, hogy azok is táplálkozza¬
 
nak belőle. Jehova bizonyságtevői mindezt öröm¬
 
mel teszik, azon szenvedésekre való tekintet nél¬
 
kül, amiket Sátán zúdít reájuk. így mondhatja
 
a nagyobb József, Jézus Krisztus, a próféta sza¬
 
vaival: „Imé, én és a fiák, akiket nekem adott az
 
Ür!" (Zsidók 2 :13; Ésaiás 8 :18) József két fia
 
úgylátszik a maradékot példázza. Azon körül¬
 
mény, hogy ez a két fiú plántálta tovább József¬
 
nek és családjának nevét, arra mutat, hogy Sátán
 
a maradékot Armageddon előtt nem tudja elpusz¬
 
títani a földről, habár kétségbeesve küzd is elle¬
 
ne. A nagyobb József reábizta bizonyságtevését
 
és ők Isten parancsainak engedelmeskednek az
 
Atya nevének tiszteletére. — Jelenések 12 :17.
 
’7 A prófécia e részé nagy vigaszt nyújt a ma¬
 
radéknak; az Ür megígérte, hogy a maradékkal
 
lesz és felette tartja kezét s ezért előrehaladnak
 
az ellenséges földön és az ország zászlaját ma¬
 
gasra emelik és a föld népeit annak jelentőségére
 
felhívják, hogy az Krisztus királyságát példázza
 
s ez egyedül fogja megmenteni az emberiséget. A
 
maradékot arról biztosította az Ür, hogy bőven
 
fogja táplálni az életének fenntartására és mege¬
 
rősítésére szükséges eledellel, hogy azáltal to¬
 
vább is erős legyen az Ürban és az ő hatalmának
 
erejében.
 
Az éhség . '
 
”A bő aratások hét éve elmúlt és megkezdő¬
 
dött a hét éves egyiptomi Ínség, amint József a
 
Faraó álmát megmagyarázta volt; „eltele tehát a
 
bőség hét esztendeje, amely vala Egyiptomnak
 
földén. És elkezdődök az éhség hét esztendeje,
 
mint megmondotta vala József; és lön éhség min¬
 
den országban; de Egyiptom földén mindenütt
 
vala kenyér." — Mózes I. 41 : 53, 54.
 
’• Világszerte nagy ínség volt; ellenben a király
 
tárházaiban, amelyek József felügyelete alatt áll¬
 
tak, nem volt élelmiszerhiány. Ez is egyik vonása
 
a prófétai drámának, most pedig meg kell figyel¬
 
ni a bekövetkezett eseményeket, amelyek a pró¬
 
féciát teljesítik. Jézus Krisztus, a nagyobb Jó¬
 
zsef, 1914-ben trónjára helyeztetett s a királyi
 
hatalom azóta átszállt a mi Urunkra és az ő fel¬
 
kentjére. (Jelenések 1115) Azóta minden az Ür
 
Jézus Krisztusé e földön s ő azokat kegyelmesen
 
megkíméli t. i. a jóindulatúakat, akik igazságra
 
és .alázatosságra törekszenek, vagypedig elpusz¬
 
títja, miként Sátán látható szervezetét. Jézus
 
Krisztus mindazáltal engedi, hogy Sátán még egy
 
ideig gyakorolja hatalmát és a jóindulatúakon is
 
uralkodjon, borzasztó lelkiinségbe döntve őket és
 
az (életüket is veszélyeztetve. Sátán szervezeté¬
 
ben nincsen lelki eledel; ezt példázza a hét éves
 
ínség. Azon körülmény, hogy az ínség nem ártott
 
•sem Józsefnek, sem az.ő alárendeltjeinek, mutat¬
 
ja, hogy lelkieledeléhség nem uralkodik Isten szer¬
 
vezetében s hogy Isten az Ínség ideje alatt seiri
 
szünteti be az esedékes időben való eledel nyújtá¬
 
sát. Sokan azt állítják, akik magukat Krisztus
 
követőinek vallják, hogy Ch. T. Russel halálával
 
a szellemi táplálék bősége megszűnt a földön és
 
kimerült. Az üy álláspont teljesen észszerűtlen és
 
nem egyezik meg az írással. Arra kell gondol¬
 
nunk, hogy Jehova Isten Jézus Krisztus útján
 
 
}}
 
}}

A lap 2022. május 27., 09:32-kori változata

A lap korrektúrázva van


Az ŐRTORONY

és Krisztus jelenlétének hírnőke

24. évfolyam

1937 Julius

13-14 szám

Jehova gondviselése

(2. rész folytatása)
35 József minden kínálkozó alkalmat jól felhasznált és bőven gondoskodott mindazok élelmezéséről, akik a közölt feltételeket teljesíteni fogják. Az előzőleg említett két fia Józsefnek és Aszenáthnak ezen hét év alatt született. A prófétai dráma e részének teljesüléseképpen Jézus Krisztus, a nagyobb József trónralépése- s főként templomához jövetele óta szervezte és végezte munkáját azok életfenntartására, akik neki engedelmeskedni fognak, ö vezeti az armageddoni küzdelem előtt elvégzendő munkát. A munka első része a Jehova neve számára választott népnek sok szellemi eledellel váló ellátásából és annak felhasználására vonatkozó oktatásából állt, azután a küldetéséből, hogy az ország gyümölcsivel másoknak is szolgáljanak, amit ezúton juttatott el az élelmezésre szorult jóindulatú emberekhez.
36 Krisztus menyasszonya, illetve a hűségesek, akik az Úr Jézus Krisztus visszatérésére várakoztak s most felébresztve az Úrhoz gyűjtettek a földön levő hűségesekkel együtt „eléje ragadtattak az éltető égbe" — Krisztusnak ezt a menyasszonyát példázta József felesége. Amennyiben József neje, Aszenáth két fiat szült, így Izrael tizenkét törzse teljes lett. Ez arra mutat, hogy Jehova tizenkét törzse, a lelki Izrael 144 ezre immár teljes. (Jelenések 7:1—8) József két fiának neve fontos s arra mutat, hogy mindazon áldás, amit Jehova maradéka a földön élvez, mindazon „fáradságról" (nyomorról) „meg fog feledkeztetni“, amit ezen a világon mint idegenek és zarándokok elszenvedtek, csakhogy bemehessenek Isten országába. Jézus Krisztus hű követői tudják, hogy Jézus Krisztussal szenvednek együtt és tekintélyüket el kell veszíteniök az emberek előtt. Mindezt szívesen elviselik és megfeledkeznek, e szenvedésekről, jól tudván, hogy nem érdemes azokat az eljövendő dicsőséggel összehasonlítani. József egyik fiát „Manassénak" hívták „elfelejtetést" jelent. A másik fiút „Efraimnak", ami „gyümölcsözőt@ vagy „kétszeres gyümölcsöt" jelent s arra mutat, hogy Jehova népének maradéka sok gyümölccsel bővelkedik, amiből először ő maga táplálkozik, s a királyság gyümölcseit azután másokhoz viszi, hogy azok is táplálkozzanak belőle. Jehova bizonyságtevői mindezt örömmel teszik, azon szenvedésekre való tekintet nélkül, amiket Sátán zúdít reájuk. Így mondhatja a nagyobb József, Jézus Krisztus, a próféta szavaival: „Imé, én és a fiak, akiket nekem adott az Úr!" (Zsidók 2:13; Ésaiás 8:18) József két fia úgylátszik a maradékot példázza. Azon körülmény, hogy ez a két fiú plántálta tovább Józsefnek és családjának nevét, arra mutat, hogy Sátán a maradékot Armageddon előtt nem tudja elpusz-
títani a földről, habár kétségbeesve küzd is ellene. A nagyobb József reábizta bizonyságtevését és ők Isten parancsainak engedelmeskednek az Atya nevének tiszteletére. — Jelenések 12:17.
37 A prófécia e része nagy vigaszt nyújt a maradéknak; az Úr megígérte, hogy a maradékkal lesz és felette tartja kezét s ezért előrehaladnak az ellenséges földön és az ország zászlaját magasra emelik és a föld népeit annak jelentőségére felhívják, hogy az Krisztus királyságát példázza s ez egyedül fogja megmenteni az emberiséget. A maradékot arról biztosította az Úr, hogy bőven fogja táplálni az életének fenntartására és megerősítésére szükséges eledellel, hogy azáltal tovább is erős legyen az Úrban és az ő hatalmának erejében.
Az éhség
38 A bő aratások hét éve elmúlt és megkezdődött a hét éves egyiptomi ínség, amint József a Faraó álmát megmagyarázta volt; „eltele tehát a bőség hét esztendeje, amely vala Egyiptomnak földén. És elkezdődék az éhség hét esztendeje, mint megmondotta vala József; és lőn éhség minden országban; de Egyiptom földén mindenütt vala kenyér." — Mózes I. 41:53, 54.
39 Világszerte nagy ínség volt; ellenben a király tárházaiban, amelyek József felügyelete alatt álltak, nem volt élelmiszerhiány. Ez is egyik vonása a prófétai drámának, most pedig meg kell figyelni a bekövetkezett eseményeket, amelyek a próféciát teljesítik. Jézus Krisztus, a nagyobb József, 1914-ben trónjára helyeztetett s a királyi hatalom azóta átszállt a mi Urunkra és az ő felkentjére. (Jelenések 11:15) Azóta minden az Úr Jézus Krisztusé e földön s ő azokat kegyelmesen megkíméli t. i. a jóindulatúakat, akik igazságra és alázatosságra törekszenek, vagypedig elpusztítja, miként Sátán látható szervezetét. Jézus Krisztus mindazáltal engedi, hogy Sátán még egy ideig gyakorolja hatalmát és a jóindulatúakon is uralkodjon, borzasztó lelkiinségbe döntve őket és az életüket is veszélyeztetve. Sátán szervezetében nincsen lelki eledel; ezt példázza a hét éves ínség. Azon körülmény, hogy az ínség nem ártott sem Józsefnek, sem az ő alárendeltjeinek, mutatja, hogy lelkieledeléhség nem uralkodik Isten szervezetében s hogy Isten az ínség ideje alatt sem szünteti be az esedékes időben való eledel nyújtását. Sokan azt állítják, akik magukat Krisztus követőinek vallják, hogy Ch. T. Russel halálával a szellemi táplálék bősége megszűnt a földön és kimerült. Az ily álláspont teljesen észszerűtlen és nem egyezik meg az írással. Arra kell gondolnunk, hogy Jehova Isten Jézus Krisztus útján